Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872

1865. augusztus

13 Károly jelenleg kővágó-eörsi tanár f. hó 16-án megvizsgáltatván, részére az általános algymna­siumi tantárgyak tanítására feljogositó oklevél kiadatott; — továbbá, hogy a b.-csabai algym­násiumban két megválasztott tanár, az Aszódiban pedig és a selmeczi lyceumon egy-egy tanár működik, kik a tanári vizsga letételével tartoznak. Az illetők figyelmeztetésével tudomásul vétetik. 29. Ennek kapcsában Horváth Zsigmond tanár ur mint a tanárvizsgáló bizottmány jegyzője, a Torkos László és Kemény Károly tanárok részére kiadott, s 6 frt 20 krba került két oklevélre fordított eme költséget utalványoztatni kéri. A tanári oklevelekért, a megvizsgált tanár által fizetendő szabály­szerű dijul egy-egy forint o. é. megállapíttatik; s ez által a kitett 6 frt 20 kr. 4 frt 20 kr ra olvadván, ezen utóbbik öszvegnek kifizetése ez úttal utalványoztatok; jövőre pedig az-ily oklevelek olcsóbb kiállításáról gondos­kodni a bizottmányi jegyző ur utasittatik. 30. A fenebbi 3-ik pont alatt kiküldött ker. iskolai bizottmány következő jelentést tesz : 1.A selmeczi főgymnasium, mindenben az egyetemes gyűlés által megállapított tantervhez tartotta magát, némely tantárgyakat azonban két-két osztályban együttesen kényszerült előadatni, névszerint az V. és VI. osztályban a vallást, latint, magyar és német nyelvet; a VII. és VIII. osztályban ugyancsak e tárgyakat s azonkivül a hellént és észtant, az algymnasiumban csupán a tét nyelv taníttatott együttesen. Ezen kivül a növen­dékek rajz- és zene-oktatásban csekély dij mellett részesülhettek. Működött 7 rendes, 3 rendkívüli- összesen tehát 10 tanár. A tanítványok száma az algymnasiumban 1GB, a t'elgymnasiumban 92 — összesen 260 ; ezek kö­zül 220 ág. bitv., 26 helv. hitv. 10 róm. kath., 4 izraelita. Érettségi vizsgát tett 13 ifjú, kik közül 5 utóvizsgára utasíttatott. A bizottság nem mulaszthatja el elismerését nyilvánitni azon lankadatlan buzgóság és rendlcivüli erőfeszítés felett, melylyel e gymnasium, súlyos körülményei között feladata sikeres megoldására törekszik. 2. A szarvasi főgymnasium az egyetemes tantervet minden tekintetben foganatosította. Ez idén az I. theologiai folyamra is kiterjedt a tanárok működése, s ez nem kis mértékben növelte tcrheltetésöket. Új tan­könyvekül behozattak: az 1. és II. osztályban I) 1 h á n y i magyar olvasó könyve, a III-dikban 1 in r e Sándor mondattana, az algymnásiumban Hatizfalvi,a felgymnasiumbau Szilágyi S. történelme — melyek az illető tanárok véleménye szerint, mind igen haszonvehető tankönyvekül bizonyultak. A rendes tanárok"száma 13 kik a zenében, énekben s rajzban is oktattak. A tanulók száma : az algymnásiumban 229, a f'elgymnasiumban 165 — összesen 394; ezenkívül theologus 7. Vallásra nézve 261 ág. hitv., 18 helv. hitv., 48 róm. kath., 13 keleti gör., 54 izraelita. Az érettségi vizsgát 1!) ifjú tette le jó sükerrel, 3 utólagos vizsgára, 1 pedig az osztály ismétlé­sére utasíttatott. A gymnasium értesítője egy értekezést is foglal magában Petz Gyulától, mezőberényi lelkésztől s a szarvasi főisk. tanács tagjától; az egyházunkra nézve kiváló érdekű értekezést, melynek czime: Adalékok tanárképzési tervezethez gymnasiumaink számára, a bizottság a kerület gondos figyelmébe ajánlja. A pesti 6 osztályú gymnasium mindenben megtartotta az egyetemes tanterv szabályzatát. Új tanköny­vül behozta Dlhányi magyar olvasó könyvét, és pedig jó sükerrel. Működött 6 rendes és 2 segéd — összesen 8 tanár. Énekben ingyen és rajzban csekély díjért külön tanítóktól kaptak a növendékek oktatást. A tanulók szá­ma : az algymnásiumban 224 a felgymnasíumban 60 — összesen 284; ezek közül 157 ág. hitv., 20 helv. hitv.. 1 róm. kath., 4 kel. gör., 102 izraelita. A gymnasiám értesitője egy figyelemre méltó értekezést közöl Torkos Sán dor tanártól a magyar verselés alapelveiről. A beszterczei 5-osztályu gymnásium, alkalmazkodik az egyetemes tantervhez, azonban a magyar, német s tót nyelvet a II. s Ill-ik, úgy szintén a IV. s V-dik osztályban combinálja, azonkivül nem tűnik ki, olvasnak-e a III-dik osztályban — mint a tanterv megkívánja — latin auetort ? Megjegyzendő még, hogy a vallást a tanítvá­nyok anyanyelvükön, a mennyiségtant németül, a többi tárgyat pedig magyarul tanulták. Tanár van összesen 5. A tanulók száma az algymnasiumban 87, a felgynmasiumban 13 — összesen 100, ezek között 89. ág. hitv., 7 helv., hitv., 4 izraelita. A b.-csabai algymnásium, mely elébb realgymnasiuni volt, a jelen tanévben mint tiszta algymnásíuru szervezkedett az egyetemes tanterv szabályzatai szerint. Megemlítendő, hogy a latin nyelvre osztályonként 8 óra van szabva, mely óraszám mellett az alsó osztályokban a tanterv czélzatát bajos lesz a tanulók túlterheltetése nélkül valósítani. A gymnásiumban , hol 4 tanáron kivül még egy rajztanitó működik , a merő osztályrendszer uralkodik. A tanulók száma 81, ezek között 43 ág. hitv., 12 róni. kath., 9 kel. gör., 17 izraelita. Az aszódi 3 osztályú gymnasiumban a vallást, magyar és német nyelvet együttesen tanítják az 1. és II-dik osztályban; a II-dik osztályban előadandó történelem egy részét átviszik a Ill-ikba, ugy hogy itt, a III-ik osztályban az újkor történelme neiu taníttatik, a mit kétségkívül, jelentékeny hézagnak kell elismerni. A tanulók száma 41 ; ezek között 28 ág. hitv., 2 helv. hitv., 7 róm. kath. 13 izraelita. Működött 2 tanár, jövő évre pedig midőn a negyedik osztály is megnyílik, összesen 3 tanár fog működni. Yerbászról csak magán levél érkezett, melyből kiderül, hogy félreértésből e gymuasíumról a jelentes csak később fog beküldetni. A losonczi gymnásium jelentését a bizottság hiába kereste , jóllehet a tanoda supplikánsai a kerületet évenként pontosan fölkeresik. Örvendetes tudomásul szolgált a bizottságnak , hogy a kis-körösi magántanoda, mely eddig illetékte­lenül állított ki bizonyítványokat, tanulóit most már a szarvasi gymnasiumnál jegyezteti be; valamint az is, hogy azon visszaélések közül, melyek előbbi években oly sürün fordúlak elő , ez úttal csak egy jelentetett be, névsze­rint, hogy a pápai gymnasium bizonyítvány nélkül "fogadott be egy selmeczi V-ik osztálybeli tanulót lvis Lászlót. A bizottság kötelességének ismeri fölemlíteni azt, hogy a csabai gymnasiumnál 3 oly tanár választa­tott rendesekül, kik az egyetemes gyűlés határozata értelmében még tanár vizsga letételére köteleztetnek , to­vábbá, hogy az aszódi gymnásiumnál a tanárok száma a megszabottnál kevesebb. A bizottság azon uezetben van, hogy ha az egyetemes gyűlés határozatait nem akarjuk üresen elcsengő szavakéi hagyni, oly gymnasiumokat, melyek akár a tanárok számára, akár képesítésükre, akár a tanrendre nézve a megállapított szabályzatnak meg nem felelnek, az egyetem tekintélyével nem fedezheti. Egyébiránt kívánatos volna, hogy e tanrendszernek átné­zésé s kiegészítése végett a jövő évre tanári értekezlet hivatnék össze. i Végül a bizottság ez alkalommal újra megerősödött azon nézetében, hogy egymáshoz közel eso gym­násiumok, csak egymás rovására tengődhetnek, s kifejezi abbeli óhajtását, vajha nnnel tágabb körökben terjedne s minél mélyebb gyökeret ve ne azon meggyőződés, hogv a gymnasiu mok szaporításával gyumolcstelenul fogyaszt­juk a nélkül is csekély erőinket, s hogyha ez iskoláinkat a hazai tanintézetek első sorából leszoríttatni .nem akar­juk, a községeknek rendesen szervezett elemi, s a hol telik polgári oskolák felállítására kell kiváló gondjukat i

Next

/
Thumbnails
Contents