Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872

1856. november

intézett leirata, mely szerint a houti esperesség kérelme folytán a sel­meczi iskola szervezésére szolgálandó segedelem-gyűjtés, — ezen egy­házkerület részéről kibocsátandó aláírási ivek mellett — egész Ma­gyarországban és Szerbvajdaságban mindkét hitfelekezetü bitsorsosok körében megengedtetik. Mely magas intézkedés hálás érzelemmel fogadtatván, az alá­írási ivek a ker. pénztár költségén kellő mennyiségben kinyomatni, s az illető egyházi hatóságoknak ajánlólag megküldetni rendeltettek. 20. Olvastatott Scholtz Andor králóczi lelkésznek a zólyomi esperességi egyh. törvényszék f. é. junius 10-én hozott Ítélete elleni fölebbezési folyamodványa. Mely a folyamodónak oly értesitéssel határoztatott vissza­adatni, hogy miután a mult septemberi közgyűlés 39-ik jegyzökönvvi pontja szerint folyamodó a neheztelt Ítélet kihirdetésekor fölebbezési jogáról lemondott, s lemondását a ker. gyűlés szine előtt személyesen is bevallotta, sőt ujabban is kijelentette : az eképen jogérvényessé vált Ítélet elleni elkésett, s különben is e helyre nem tartozó fölebbezés el­fogadhatónak többé nem találtatott. 21. A gyűlési követek napi díjazása körül tapasztalt némely visszaélések jövörei megelőzése végett. Fő tiszt, administrator ur megkéretik, a fenálló szabályokhoz képest csak azon követek napi díjait utalványozni, kik mint erre jogo­sítottak, megbízóleveleik által magukat igazolandják, s az esperességek is utasíttatnak, a követi megbízó levelek vagy ezeket pótló végzések kiadásánál ehez alkalmazkodni. 22. Fölvétetett Bende Péter Pál két év elöt elválasztott sel­meczi kerületi tanár folyamodványa, melyben a szokáshoz képest 40 pftot kér magának uti költség fejében kifizettetni. A pénzügyi bizottmány utasittatik, a kérelemnek, a mennyi­ben szokáson alapul, teljesitésére. 23. Fölvétettek Clementisz Jánosné szül : Kossuth Cecília, Ruhman Teréz, és Longauer Teréz pap özvegyek segedelmezés iránti kérvényei. A folyamodók részére külön-külön 8 pftnyi segély pénz a fo­lyó évre kifizettetni határoztatott, 24. Az egyetemes levéltár helyiségének megszemlélése, s az iránti véleményadás végett a mult közgyűlés 17. pontja szerint kikül­dött választmány beadott jelentése folytán. A középponti bizottmány utasittatik, hogy miután a zsinati tanácskozások tekintetéből a levéltár betekintésére különben is gya­kori szüksége leszen, az egyetemes levéltárt őrködése alá vévén, annak mielébbi lajstromozásáról a ker. pénztár költségén gondoskodjék. Jegyzették : Torkos karoly t es Tatay Pál. Pest, 1856. Nyomatott Landerer és Heckenastnál.

Next

/
Thumbnails
Contents