Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872

1870. augusztus

7 házasságok kötése alkalmával a határőrvidéken kicsikartatni szokott téritvényeket úgy a magvar mint a horvát őrvidékre nézve eltörli. Ez utóbbi hadügyministeri rendelet, melly a bánáti esperes ur élőszóvali jelentése szerint immár foganatba is lépett, örvendetes tudomásul vétetett. — Ugy szintén a horvátországi minister urnák az 1859-ki septemberi pátens eltörlése kihirdetését hor­vát területen, a folyamatban lévő törvényhozási munkálatok befejeztével kilatásba helyező levele egyelőre tudomásul szolgál. De mennyiben ezen pátens a szorosabban vett magyarországhoz tartozó határőrvidéken sem helyeztetett mindeddig hatályon kivül : annyiban az egyetemes gyűlésre menő követeinek a tavali utasítást ujitja meg a kerületi gyűlés. Vi. U. a. jk. 16. pontjára : az egyháziperrendtartásnak bizottsági elkészült javaslata a reá beérkezett esperességi megjegyzésekkel Fabiny Teofil biz. elnök ur jelentése szerint hozzá vissza nem kerülvén : A jegyzői kar bizatik meg ezen iratok felkutatásával; feltaláltatás után pedig a bi­zottság jelentése elváratik. 13. U. a. jk. 17. pontjára : a selmeczi kerül, iskolai bizottmány 1868-9. évi jegyző­könyve bemutattatván, Breznyik János igazgató tanár beható jelentést tesz egyrészt az iskola szellemi gyarapodásáról, másrészt anyagi helyzetéről, melly utóbbikra való tekintettel kéri a 2500 ftnyi kerületi gyáinolitást az eredetileg megszavazott 3000 ftra felemeltetni. Jelentésének örvendetes része kedves tudomásul vétetik; pénztöbblet iránti kérel­mére nézve pedig a pénzügyi bizottság véleményes jelentése váratik be. 14. A tavali jk. 10 pontjára: felolvastattak ugy a Beszterczebányán, valamint a Mező­Berényben működött kerül, tanügyi bizottságok jegyzőkönyvei; melyek nyomán határoztatott: I. ABC. könyvekül. a) a tót iskolák számára a csabaiak által kiadott „Slovensky Slabikár" ajánltatik azon figyelmeztetéssel, hogy az ezutáni átdolgozásnál az irott betűk is a nyomtatott betűk mellé állíttassanak. b) a német iskolákban Haesters Fibelje s a c) magyar népiskolákban „Erdélyi Indaly Péter abcje." II. Olvasó könyvekiil. a) Nem lévén más felekezeti jellegű sem a népiskolák köréhez mért alkalmas olvasó könyvek választéka, tót iskolák számáru, a csabaiak által szerkezteit „ pnva cítanka" (vydaná v Pesti 1868) azon kikötéssel, hogy az ezutáni kiadásoknál a tárgyak átnéz­hetőbb logikai renbe szedessenek, a történeti leírások s elbeszélések egy csoportba sze­dessenek s csak függelék alakjában csatoltassék az olvasókönyvhez a „pravopis slovensky" ugyszinte a földrajz és természetrajzból ne rendszeres egész, hanem érde­kesebb részletek és töredékek szemeitessenek ki. b) német olvasó könyvek bősége mellett leginkább, felekezeti szempontból „Erstes Lesebuch für Schulen" herausgegeben von dem Calver Verlagsverein. c.) a magyar népiskolák számára Péterfi Sándor (Pest 1868) magyar olvasó könyve. HL A kátékra nézve. a) a tót iskolák számára, Wendel kátéján kivül, mely kiadás alatt van, a Grál Dániel által kidolgozott „krest. evang. a. w. katechismusa; e mellett a felső osztályú növen­dekek számára a „vyucovani konfirmandu" czimü müvecske, mely néhai Szeberényi János Superintendens szerzeménye. b) a német népiskolák számára „Encliiridion oder der kleine Katechismus ; a fel­sőbb osztályokba, Petz Gyula által „Confirmanden Büchlein für evang. Schulen in Ungarn." c) a magyar népiskolákban, a sopronyi képezde által kiadott Vendel kátéja. V IV. A biblia történetekre vonatkozólag. a) a tót népiskolák számára a Calvi képes kiadás, melynek czélszerű rövidítése sé könnyen érthető tanuságokkali bővítésével Hrdlicska Károly biztik meg.

Next

/
Thumbnails
Contents