Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872
1865. augusztus
10 az illető esperességeknek is hathatósan ajánltatik, hogy e czélra maguk is erejűkhez képest lendíteni iparkodjanak. 11. A 18-dik pontra Hunfalvy János népisk. bizottsági elnök előterjeszti, hogy a lefolyt évben a népiskolákról újabb jelentések be nem adattak, — liogy Gaal Dániel kerületileg elfogadott három rendű kézirat kinyomatására Pesten kiadó nem akadt, — hogy a Szarvasi A b c-és könyv a használatban levők közt legczélszerübbnek ítéltetett, — hogy az időközben „ Fibel oder Schreib-Lesebucli für die Unterklassen der Volksschule" czím alatt bírálat végett beküldött kézirat kiadásra nem ajánltatott. Egyszersmind javasolja, liogy a használatban levő összes a b c-és könyvek megbiráltassanak, s a czélszerütlenek használata egyenesen eltiltassék. Véo-ül jelenti elnök úr, hogy sokféle más foglalkozásai miatt a bizottsági elnökségről lemond. A lemondás szóval is indokoltatván, a közgyűlés által elfogadtatott, Hunfalvy János úr azonban a bizottmánybani további részvétre felkéretett; elnökül Sztehlo András budai lelkészúr megválasztatott: a jelentés nyomán egyelőre a Szarvasi abc. könyvnek mint a létezők közt legjobbnak bebozata kötelezőleg elrendeltetik, az esperességek pedig utasítatnak, liogy a használatban levő összes e nemű könyveket, a Honti esperesség pedig jelesül a körében használt kátét is, küldjék be; s örvendetes tudomásul vétetik azon bejelentett tény is, hogy Hornyánszky nyomdájában most vannak fali táblák is sajtó alatt, melyek fogyta miatt több részről panasz emeltetett. Végül feljelentetvén az is, hogy a szerződésileg biztositott. Trattner-Károlyiféle Tranoscius mellett más, helytelen kiadások, valamint másnemű, törvénytelen és hibás kiadású könyvek is áruitatnak: ezen bajnak és illetőleg visszaélésnek meggátlása iránti intézkedés végett az egyetemes gyűlés felkéretni liatároztatott. 12. A 22-ik pontra a pénzügyi bizottmány jelenti, miszerint Szontagh Sámuel úr, a nála levő tőke felét kész pénzben, mindazáltal csak 100. fttal o. é. — másik felét ellenben 105. ft. értékű földteherm. papirokban lefizette. A bizottmány véleménye nyomán jóváhagyólag tudomásul vétetik. 13. A 25-ik s ezzel kapcsolatban a 38-ik pontra a békési esperes a bekivánt eredeti nyugtákat további intézkedés végett a közgyűlés szine előtt felmutatván — a fennebbi 2-ik pont alatt kiküldött pénztárvizsgáló bizottmányhoz utasíttatnak, holnapig beadandó véleményezés végett. 14..A 29-ik pontra, felmutattatik a.nm. mk. Helytartó Tanácsnak m. é. 103,482. sz újabb intézménye, melyben hivatkozva az 1863. évi 37,722. és 93,668, sz. intézményekre kimondatik, hogy a világi felügyelőknek az érettségi vizsgák vezetésével való önálló megbízatásáról, vagy azoknak avagy "báfki másnak egyszer mindenkorra való állandó helyettesítéséről szó sem lebet, s Superintendens úr felhivatik, hogy a visgákat mindenkor személyesen végezze, a helyettes kinevezését pedig esetről esetre és csak akkor indítványozza, midőn arra előre látható és indokolható akadályozása miatt valósággal szükség leend. Az egyházkerület ez iránti előbbi határozata mellett tovább is megmarad, s a jogainkra nézve sérelmes intézkedés megszüntetését az egyetemes gyűlés utján szorgalmazandja. 15. A 30-ik pontra: felmutattatott a nm. Helytartó Tanács 864. évi 82,345. sz. intézménye, melyben Superintendens úr újabban is megkerestetik, hogy a hatásköréhez tartozó kinevezések vagy megerősítések, saz állomással járó évi jövedelmeknek az illető cs. k. pénzügyi közegeknek tudtára adása iránt az 1862. dec. 13-ai bélyeg-és illetéktőrvény alapján intézkedjék. A mult évi határozat továbbá is fentartatik, s az egyetemes gyűlésre menendő követek ujabban is utasíttatnak, hogy ezen sérelem orvosoltatását eszközölni ügyekezzenek. 16. A 32-il í pontra: felolvastattak a ker. pénzügyi bizottmány 1864. nov. 7-én, 1865. jan. 7. és aug. 12-én tartott üléseinek j.könyvei, melyekből értesült a közgyűlés: 1. hogy Szontagh Antonia asszony 420. ftot, úgy Kubinyi Ferencz úr is 1050. ftot o. é. mint náluk kihelyezve volt tőkéket, visszafizették; 2. liogy a Szarvasi egyház számára biztositott 5000. ftnyi kölcsön fejében 1470. ft. o. é. szabályszerű kötelezvény mellett kiadatott; 3. liogy a Mokossinyi Mihály féle hagyatékra 1340. ft. örökségi adó vettetett ki, mely azonban közbevetett felfolyamodás utján 610. ftra leszállittatott, 4. liogy az Istvánfalvi és Buttyini egyházaknak engedélyezett kölcsönökről még szabályszerűen kiállított és b etáblázott kötelezvények be nem küldettek, 5. hogy B. Prónay Albert ő Excllja tartozásának behajtása végrehajtási eljárás alatt van. Mind ezek tudomásul vétetvén, s a p. ü. bizottmány eljárása átalában helyeseltetvén, az Istvánfalvi és Buttyini egyházakra nézve liatároztatott, hogy ha fél év alatt szabályszerű betáblázott kötelezvénnyel kölcsöneiket nem biztositandják., azok nekik a ker. ügyvéd úr által felmondassanak, addig is az esperes uraknak személyes jótállásuk mellett kiadott kötelezvényei visszatartatván.