Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872

1846. augusztus

9 a' pénztárról vezettetni szokott számadások közlését csak a' mult évre vállalta volna el azt ezentúl a' jegyzői hivatal, a' leírási költségek megtérítése mellett teljesítendi. 4. A'3dik pontban emiitett, 's a' protestánsok ünnepeinek lajstromozását, nem különben az 5dik pontban érintett, az egyesülési terv kinyomatását, 's az egyházakkali közlését tárgyazó indítványok követeink által az egye­temes gyűlésen előhozatván , 's ugyanazon gyűlés e részben rendelkezvén, További intézkedésre ez úttal szükség nincs. 5. A' 7ik pont következtében a' bácsi esperesség Tychon János pivniczai volt iskolatanító ügyét ujabbi meg­visgálás végeit bemutatja. 6. A' 9-dik pont folytán, mellyben a' tanítókat képező nyíregyházi intézet az esperességek pártfogásába ajánl tátott, bemutat a pestmegyei esperesség 50 vftot, mellyeket az említett intézet felsegélésére saját pénztárából megajánlott. — . . Kerületi pénztárnok ur, kinek e summa atadandó, annak a' maga helyére le­endő átküldetése iránt rendelkezni íog.^ 7. A' 10-dik pontban említett azon indítvány, miszerint a Róth-Telekyféle iskolai jutalom kiosztásával meg­bízott választmány összeülése napját a' protestáns egyházi lapban hirdesse, az egyetemes gyiilés által azon oknál fogva mellőztetvén, nehogy a' választmány, tekintetbe különben sem vehető ajánló levelekkel ostromoltassék, A' kerület ezen kívánat szorgalmazásától eláll. 8. A' 12-dik pontban foglalt azon sérelme a' zólyomi esperességnek, miszerint a' nmltgú m. k. Helytartó tanács a' korponai 's beszterczebányai lelkészek ellen történt némelly feladások következtében, nemcsak a' visgáló­dást 's értesítések felküldését világi hatóságokra bizta, hanem érdemleges Intézvényeit is ezen hatóságokhoz intézte, a' mult évi egyetemes gyűlésről elmaradván. — Meghagyatik hathatósan követeinknek, hogy az ériutett kormányszéknek sé­relmes eljárását a' négy kerületek gyűlésén előadván, felírás utjáni orvoslását szorgal­mazzák. 9. A' 15dik pont azon részére, mellyben a' kerületi tanodákat, 's az elemi iskolákat tárgyazó esperességi 's iskolai jelentések megvizsgálására választmány neveztetett, jelentetvén, hogy több esperességek ezen jelentéseket bemutatták. Miután ezen iskolai jelentések kellő tárgyalása 's vitatása végett a' mult évi egyetemes gyűlés központi választmányt nevezett, ezen kerület fentartván a' kebelében levő iskolák feletti kormányzási jogát, a' bemutatott jelentéseket, az egyetemes gyű­lésnek bemutalni rendeli, oda utasítatván az esperességek 's tanodák, hogy az érdek­lett jelentéseket jövőre is e' kerületnek terjesszék elő, az elmaradott esperességeknek pedig a' mult évi határozat pontosab teljesítése meghagyatik. 10. A' 22-dik pontra a' jegyzőkönyvek nyomtatása és jegyzői járandóságokra nézve, a'nógrádi követek a'ré­szökről fizetni szokott jegyzői járandóságot a' jegyzőkönyvek fizetésével kívánván felcserélni, a' jegyzők pedig az egyfi. megyék részéről fizetni szokott járandóságok beszedése alól óhajtván felmentetni. Az egyh. megyék járandóságaikat tovább is, de nem közvetlenül a jegyzőknek, hanem a' kerületi pénztárnoknak fizelendik, honnan azt a' jegyzők rendes fizetésökkel együtt veendik fel, a' jegyzőkönyvek nyomtatása körül lett tavalyi intézkedések tovább is megtartatván. 11. A' 23-dik pontnak tárgya a' nmlgú m. k. Helytartó Tanács azon intézvénye, mellyben ő cs. kir. Felsége megütközése Vajda Péter szarvasi oktató által a' tanuló ifjúsághoz intézett erkölcsi beszédei felett adatván tudtul, e' tárgyban szoros visgálódás tétetni, — az érintett tanító nyilatkozása felküldetni, 's addig is hathatós rendelkezés tétetni rendeltetett, hogy az oktatók a' tanuló ifjúsághoz csak olly beszédeket intézhessenek, mellyek az illető felső­ség által eleve átnézettek's helybehagyattak; melly intézvény a' békési esperességnek olly meghagyással adatván ki, hogy a' visgálódást megtétesse 's eredményéről tudósítást tegyen; — ezen meghagyás következtében az érintett es­peresség jelenti, hogy a visgálódás megtételére választmányt küldvénki; mielőtt ez a'meghagyottakban eljárhatott 's a' kívánt nyilatkozatot kivehette volna, Vajda Péter oktató elhalt, 's ekkép á vizsgálódás tárgya megszűnt. Ezen á nmlgú m. k. Helytartó Tanácshoz felterjesztendő tudósítás a' négy ke­rületek gyűlésének be fog jelentetni, azon hozzáadással 's ünnepélyes óvással, hogy miután az érintett k. intézvényben foglalt kivánatok, s különösen azon záradék, misze­rint az iskolai ifjúsághoz csak olly beszédek tartassanak, mellyek á felsőség által eleve átnézettek 's helybenhagyattak, az 1791ki 26 t. czikk által biztosított szabad tanítás el­vét mélyen sértenék, — de ezen meghagyás különben sem volna kivihető; ezen ke­rület á szabad tanítás megcsonkítása 's megszorításához segéd kezeket nem nyújthat. 12. A' 30-dik pontra, mellyben Schuska Pál volt udvarnoki lelkésznek, némelly őt illető okiratok kiadása végett benyújtott folyamodására á nmlgú m. k Helytartó tanács intézvénye következtében tudósítás tétetni határoztatott, jelentetik, hogy a' kivánt tudósítás felküldetett. Tudomásul szolgál. 13. A' 3i-dik pontban kivont azon k. intézvénye a' nmlgú m. k. Helytartó Tanácsnak, melly szerint a' kán­torok, egybázfiak 's tanítók a' tisztesbek sorához számítandók, 's vétségek esetében a' tisztesbekkeli bánásmód alá veendők, nem levén minden esperességekben köröztetve. Ujabbi köröztetése ezennel elrendeltetik. 11. A' 40-dik pontbani meghagyás következtében, a' kerület ügyésze Szojka Sámuel ur jelenti, hogy a' pö­röket a' pénztár adósai ellen folyamatba tette. — Kir. tanácsos Schedius Lajos ur pedig a' 41dik pontra tudósítja a' kerületet, hogy Kubinyi Ágoston ur a'levéltárnoki hivatalt elvállalván, a' levéltárt legközelebb átveendi; — végre a' nógrádi esperesség felvilágosítást kivan, váljon a' pestvárosi esperesség a' szokott járandóságot lefizette-e ? A' pestvárosi esperesség járandóságát a' mult évekre a' pestmegyei esperesség­gel együtt a' kerület pénztárába^lefizetvén, "a' többi bejelentett körülmények tudomásul szolgálnak. 15. A' 42-dik pontra a' békési esperesség legközelebb bemutatandó folyamodását a' szarvasi iskolának ly­ceummá leendő emelése iránt továbbá is pártoltatni kéri. A' szükséges adatokkal ellátandó kérelemlevél a' mult évi határozat folytán pártolólag fel fog terjesztetni a' nmlgú m. k. Helytartó tanácshoz. 16. A' 43-dik pontban az 1791 ki pesti zsinat irományainak felkeresésére, kerületi felügyelő ur lévén megkérve.

Next

/
Thumbnails
Contents