Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872
1845. augusztus
13. A' 23-dik pontra mellyben azori határozat foglaltatik, hogy e kerület a püspök czim 's consistorium nevezet használata mellett az ott előadott okoknál fogva tovább is megmarad, — Püspök úr jelenti, hogv a múlt évi nmlgú Helytartó Tanácshoz felterjesztett jegyzőkönyv ez ideig még vissza nem küldetett. Tudomásul vétetik. 1*. A' 23-dik pontra, mellyben Taubner Károly tábori lelkésznek az egyetemes gyűlésnek pártolólag felterjesztetni rendelt abbeli kérelme, hogy az olasz tartományokban elszórva lakozó polgári és katonai híveink számára, egy ógv nevezett kórházi és beteg kápolna, melly egy kereszt,"kis gyertyatartó, ostyatartó, kehely, és ostyatányér, fehér seIvein oltárterítőből t. a t. állana, ajándékkép eszközöltessék ki."—" Az egyetemes gyűlésre menendő követeink, ezen a' múlt egvetemes gyűlésen elő nem fordult kérelmet előterjesztendik. Vl5. A' 28-dik pontban három rendelkezés foglaltatik: Az első részben e' kerület Semberi Imre honti esperességi felügyelő urat a' selmeczi tanoda felügyelőjének választván , oda utasította, hogy a' legfelsőbb helyen megerősített iskolai rendszer megtartására ügyeljen. A' 2-dik részben az illető esperességeknek meghagyatott, hogy az elemi iskolák megvizsgálásáról benyújtani szokott decanalis jelentéseket e' kerületnek bemutassák. A' 3-dik részben a' nmlgú Helytartó Tanács megkéretni határoztatott, hogy iskolai rendszerünk behozatalát a' katonai határszéleken 's a hadikormány felhívásával eszközölje. Az 1-ső pontra olvastatott a' selmeczi tanoda kerületi felügyelőjének jelentése, mellvben e' kerületet tudósítja, hogy az iskolai uj rendszert a selmeczi lyceum birtokában nem találván, azt, mennyire lépett légyen már életbe, világosságra nem hozhatta, hanem az egyetemes közgyűlés jegyzőkönyve 8-dik pontjában'foglalt, a' honi nyelvnek átalános behozatalát tárgyazó határozat teljesítését az iskolai karnak meghagyta. Mire vonatkozólag a nógrádi esperesség a' fentisztelt kerületi iskolai felügyelő urnák kerületi gyűlésben történt kinevezése ellen a' szabad választás elvénél fogva óvást tévén, püspök úr és a' selmeczi iskola küldöttje pedig előterjesztették, — hogy a selmeczi lyceumban az új oktatási rendszer, mind a tanítási nyelv, mind a tanulmányok előadását tekintve megtartatik, rendkívüli" iskolai felügyelőre tehát, az iskolának azért sincs szüksége, mert helybeli buzgó felügyelője van, de püspök úr is ki szinte hivatalánál fogva iskolai felügyelő, helyben lakik. A' 2-dik pontbani meghagyás következtében a' nógrádi esperesség az elemi iskolák megvizsgálásáról szóló jelentését bemutatván, A* 3-dik pont folytán a nmlgú Helytartó Tanácshoz benyújtott felterjesztésre vonatkozólag helytartó tanácsi ügynök Procopius György úr jelenté, hogy ezen kormányszék által sikeres lépések történtek miszerint iskolai rendszerünk a' határszéleken is behozassék. Püspök úr hivatalos előterjesztése után a' gyűlés meggyőződvén arról, hogy a' nmlgú M. K. Helytartó T anács által megerősített iskolai rendszer a' selmeczi lyceumba is mind a' tanulmányi nyelvet, mind a' tudományok előadásáttekintve valósággal behozatott, e' szerint nem lévén arra szükség, hogy a'selmeczi tanodának különösen'nevezett kerületi felügyelő, további felügyelés végett megkerestessék, a 1 kerület a' múlt évi határozat ezen részétől a szabad választás elvét is szem előtt tartva, eláll. — Az elemi iskolákat tárgyazó esperességi, s iskolai jelentések megvizsgálásával Schedius Lajos kir. Tanácsos úr elnöklete alatt öszveülendő választmányi tagoknak Bauhofer Gy., Benyovszky Péter, Engel Sándor, Kollár János, Lang Mihály, Soltész Albert, Székács József 's Teichengraeber Lajos urak választatván, — minden esperességek vagy kerületi tanodáink hathatósan felszólhatnak, hogy jelentéseiket a 1 jövő kerületi gyűlés előtt e' választmányhoz okvetlen beküldjék. — Az iskolai rendszernek — a' határvidéken behozatalát tárgyazó ügynöki jelentés tudomásul szolgál. 16. A' 31-dik pontban a' lévai evang. községnek folyamodása következtében kiküldött választmánynak jelenlévő tagjai jelenték, — hogy közbenjárásukra a' folyamodó gyülekezet a' lelkész élelmezését illendően biztosította, 's ennek következtében a' honti esperesség az elválásba belé is egyezett. Kedves Tudomásul vétetik 's a' lévai egyház az önálló anyagyülekezetek közé besoroztatik. — 17. A' 33-dik pontra mellyben a múlt évi egyetemes gyűlésen megjelent követeknek utasításúl adatott, hogy az egyetemes gyűlés által kiadott iskolai rendszer ujabbi kinyomatását 's javítását indítványozzák, jelentetett hogy az említett rendszer második kiadása sajtó alatt van. . Tudomásul vétetik. IS. A' 34-dik pont következtében mellyben az egyházainkban előforduló vegyes házassági sérelmes eseteknek az egyetemes gyűlés elibe leendő terjesztése az illető esperességeknek meghagyatott, a' barsi esperesség illy eseteket beküldvéo. Ezek valamint a 1 zólyomi újabbi sérelmek a' négy kerületek gyűlése elébe terjeszteudők. 19. A 1 3(>-dik pontra, a 1 nógrádi esperesség azt indítványozván miszerint az iskolatanítóknak hivatalbéli elmozdítására indított pereikben a' birtokon belőli felebbvitel megtagadtassák. — A' múlt évi egyetemes közgyűlés jegyzőkönyve 27-dik pontjában azon határozatot, hogy a 1 per alá fogott egyházi személy helyettese mind addig mig a bevádlott pere felső consistoriumokon is meg nem vizsgáltatik, csak helyettes gyanánt tekintessék, 's a jövedelem egyrészét húzhassa, a' tanítókra is kiterjesztvén; azt pedig az egyházi személy helyettese a' jövedelemből a' per folyta alatt milly arányban részesítessék az első bíróság elhatározására bizván, újabb szabálynak szüksége fen nem forog. 20. A' 37-dik pontnál a négy kerület rendezése melly a' múlt évi egyetemes gyűlésen szorgalmaztatott ez úttal is többek által szóba hozatván. Követeink oda utasíttatnak, — hogy e' sürgető kívánat rendszeres tárgyalását újólag szorgalmazzák. 21. A' 3S-dik pontra, — a nógrádi esperesség elhatároztatni kívánván a' házasulandókra közgyűlési szabály által határozott törvényes kort, a' H. és 18. esztendőt'mikép kellessék érteni. ! . " Mihelyest az illetők a' 14. és 19. esztendőbe belépnek az öszve esketésnek helye van. X 4pontra nezve, mellyben a' jegyzőkönyv kinyomtatásának foganatosítása a' jegyzői hivatalra bízatott, a' nélkül, hogy e' részben világos utasítás adatott volna, miután a' jegyzőknek azon eljárása, mellynél fogva a püspök úr tudtával a múlt évi jegyzőkönyvnek példányait, a'minden esetre valaki által megtérítendő költség miatt az esperességek és egyeseknek pénzért juttaták, némelly esperességekben azon határozatot szülte, hogy a' megvásárlóit 's kinyomtatott példányok a jegyzőségnek eddig évenként jegyzőkönyvi leirat fejében fizetni szokott járandóságot jövendőre feleslegessé tennék; sürgetőleg kérek a' jegyzőkhogy e tárgyban »leghatározottabb rendelkezés történjék. 1*