Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872
1844. augusztus
5 engedelme nélkül az iskolai rendszer megváltoztatása a' katonai hatósággali össszeköttelés-né! fogva nehézségekre találna, meg fog kéretni a' n. m. Helytartó Tanács hogy a' hadikormánv felhívásával a* törvény e' részbeni rendeleteinek a' katonai határszéleken is elégtételt szerezzen. — XXIX) Az egyetemes felügyelő úr a hont-megyei Börzsönyi gyülekezetet, melly folyó esztendei Jun. T-kén tűzvész által annyira elpusztíttatott, hogy 1.59. lakházból csak 13. maradt épségben, 's a templom, paplak és iskolák a* dühöníő elem martalékaivá lettek, ezen kerület gyámolításába ajánlja 's a' begyülendő pénzt hozzá utasíttatni kéri. Segedeleingyujtés végett kihirdetendő és tekintve a' kár nagyságát 's az egyház gyen^ geségét 50. pftnyi segélypénz neki kifizettetni rendeltetik. XXX) A' pestvárosi esperesség hivatalosan jelenti, hogy a' budai eddig a* pesti gyülekezethez tartozott leányfő ÉrvháZ miután az illető esperesség kiküldött választmánya által arról tökéletesen meggyőződött, miszerint pénzalapja nllv tetemes, hogy ezentúl mint önálló egyház megallhat, - a' pesti gyülekezettől különvált. 1 Az esperessegnek hivatalos jelentése , kedves tudomásul vétetvén, — a' budai eddig leány-gyulekezet az ónálló anyagyülekezetek közé besoroztatik. XXXI) Olvastatott a' lévai evang. községnek folyamodása, mellyben előadja miszerint a' csanki lelkész, ki Léván mint fiók-egvházban az isteni szolgálatot ellátta, — a múlt évben fizetését csekélyelvén, - az isteni-szolgálat tartásra kitűzött ünnep napon meg nem jelent, - miért, — de miután különben is a folyamodó gyülekezetnek nem csekélv áldozatokkal sikerűit templomot, 's lelkipásztori lakot felállítani, 's tulajdon lelkésze fizetésére'némi alapot gyűjteni, Bars Vármegyéhez leendő anyaegyházzá alakitasa ? végett folyamodott, melly nemes vármegye kiküldött választmányának jelentése után kérését teljesité is. Miután azonban a hont. esperesség a' midőn neki a' folyamodó gyülekezet elváíási szándékát bejelentette volna, — a' lelkész élelmezésere biztosított fizetést csekélynek tartván, az elválásba belé nem egyezett, _ L ri —- magát ezen esperességi végzés változtatása után, az önálló egyházak közé soroztatni. Tagadhatatlan levén , — hogy a' lelkész fizetése fejében biztosított 40 pft '$ 20 jo^sonyi mérő rozs olly csekélység, melly egy lelkésznek illő eltartására, kiváltképen mezővárosban, hívóiról sem elegendő; — a' folyamodó gyülekezetnek a' paplak 's templom felépítése mellett tanúsított buzgósága azonban méltánylatot érdemelvén, — 's óhajtható levén hogy a' barsi esperességben egyházaink száma szaporittassék, 'Sembery Imre, Kosztolányi József, Benvovszkv Péter, Ivánka Zsigmond 's Kosztolányi Károly urak a' világi részről, a' lionti és barsi esperes', Jesovits és Wengeritzky András lelkész urak pedig az egyházi részről olly utasítással küldetnek ki, hogy a' folyamodó gyülekezetet arra birni igyekezzenek, miszerint vagy a' lelkipásztor élelmezését illendően biztosítsa, vagy ha ezt tenni képes nem volna, addig míg megerősödik levitával elégedjék meg. — v XXXII) A' selmeczi iskolabeli iíjúság számára a' múlt évben felajánlott 200. pfrt segédpénznek, mikép lett kiosz»M s».6 jegyzőkönyv MÉk ^ ^ XXXIII) Olvastatott a' négy egyházkerület 1843-dik évi közgyűlésének jegyzőkönyve, mellynek 7-dik pontjára az egyetemes gyűlés által két év előtt kiadott iskolai rendszerre nézve, miután annak minden példányai elfogytak s többektől kereste ^ egyetemes gyűlésre menő követeknek meghagyatik, hogy e' tárgyat ott szóba hozván tudják meg, vájjon vannak-e még el nem adott példányok, 's hol kaphatók azok, ha nem volnának annak második kiadását 's ezen esetre netán szükséges javítását is indítványozzák. XXXTV) Annak 9-dik pontjára mellyben az egyházainkban előforduló vegyes házassági sérelmes eseteknek a kerületek útjáni felterjesztése lelkészeinknek meghagyatott. A' kivánt sérelmes esetek mind ekkoráig be nem mutattatván, ezen mulasztás roszszalása mellett az illető esperességeknek meghagyátik, hogy az egyetemi gyűlés rendeletét a jövő kerületi gyűlésig okvetlen teljesítsék. — XXXV.) A' 23-dik pontra mellyben az újvidéki lelkész ellen felhozott per megvizsgáltatása tárgyában kinevezel! consistoriumnak eljárása szorgalmaztatik. . , . Meghagyatik az egyetemi gyűlésen megjelenendő követeinknek, hogy azon esetre, ha a' pör mind ekkoráig megvizsgálva nem volna, a' hivatalánál fogva Pozsonyban tartózkodó elnök helyébe — más elnök kinevezését indítványozzák. XXXVI.) A' 32-dik pontra, mellyben az egyházi személyek ellen indított porok birtokon belől felebbvitetni rendeltetnek. Indítványozzák követeink az egyetemes gyűlésen, hogy ezen jotekonV rendelet az iskolatanítókra is világosan kiterjesztessék, — és nekik a' felebbvitel a' méltányosság és egyenlőség elvénél fogva az egyetemes gyűlés által kinevezni szokott consístoriumig megengedtessék. XXXVII.) A' nógrádi esperességnek a négy kerületek rendezését tárgyazó indítványa következtében. Az egyetemes gyűlésen megjelenendő követeinknek meghagyatik, hogy ezen indítványt mellynek szüksége átalánosan elismerve van, az egyetemes gyűlésen megemlítvén, annak rendszeres tárgyalását sürgessék. XXXVm.) Ugyanazon esperesség elhatároztatni kívánván a' házasulandókra közgyűlési szabály által határozott törvényes kort a' 14 's 18 esztendőt mikép kellessék érteni. % sfe*} % A' 14 's 18 esztendő akkor kezdődvén miután a' 13-dik és 17-dik évnek minden H y'iftJé^ JwnapjaíxlSúlUik esperesség lelkészei a' törvényes kornak ekképeni értelmezésére utaXXXIX.)~Az 1843. é^uíiusTjétől 1844-dik év ugyanazon napjáig vezetett kerületi számadások megvizsgálására több tagokból álló választmány c' jelen gviilésből kiküldetvén eljárásáról tudósít: Czipszer András, Sréter László és Kubinyi Ferencz uraknal levő tőkék, a kamatokrendesen be nem folyván, felmondatni, Zólnay Zsigmond ur pedig 6 pcent kamat fizetésre felszólittatni, 's ha erre rá nem állna, - a' tőke neki is felmondatn. rendeltetik Baró Podmaniczkv Mihály ur f 00 pft fel nem mondható alapítványától a' kamatokat nem fizetven, ezek törvény utján rajta megvétetni határoztatnak, Dessewfíy Oltó urnák 1200 pgő ftról szóló eredeti kötelezvénye levéltárnok Schedius Lajos kir.tanácsosnak átadatott. A harst, pesti és bacw esperessé-rek a' cathedraticum pensum pontosabb fizetésére felszólittatnak. - Egyébiránt a kerületi" pénztár maradványa 1387. ft 6V,kr. p. p. a' selmeczi oktatószék. alapítványé pedig 162 oft 21 krban megállapíttatván, mindkét rendű számadas hibatlansaga tekintetéből , pénztárnok urnák a' felmentő levelek kiadatnak. — Bejelentvén végre ez úttal hogy nehany régibb számadások püspök és b. Podmaniczky Lajos uraknál volnának, e tárgyban munkálódó« valasztmánv megbizatik, hogv ezeket is átvévén, levéltárnok urnák atadja. 2