Balatonvidék, 1917 (21. évfolyam, 1-51. szám)

1917-06-10 / 23. szám

XXI. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 10 — K Fél évre . 5- K Negyed évre 2 50 K Egyes sz ára 0 20 K Keszthely, 1917. junius 10. Nyüttér soronkínt i kor. KESZTHELY, HÉVÍZ S AZ EGÉSZ BALAT0NK0RNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal KOSSUTH LAJOS utca 58. szám. 23. szám. Kéziratokat a szerkesztőség ciméie pénzesutalványokat, hirdetési megbizatí.sokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatal) Interurbán : 15. A pusztában kiáltó szó. Az Országos Közélelmezési Hivatal elnöke kijelentette, hogy folyó évi junius hó 15-től kezdve, az uj termés felhasználásáig Zalamegyében a polgári ellátatlanok részére több lisztet nem bocsáthat rendelkezésre, mert a meglevő készletek a hadsereg szükségletének fedezésére fordítandók s igy junius 15-től kezdve a vármegyének kell gondoskodni a közellátásban részesülő (kenyér- és lisztcédulások) szükségletéről. Mielőtt azonban a szükséges gabonamennyiség egy ujabb rekviráiással előteremthető és biztositható lenne, a a vármegye alispánjának rendelete alapján a keszthelyi járás föszolgab irája falragaszokon felhívta a járás minden polgárát, hogv ajánlja föl a szűkölködők részére mindazt, amit az uj termésig nélkülözhet és megtakaríthat »Akik meghallgatják szavát, — úgymond — azoknak már eleve küldi az ellátatlanok könnyeit felszárító hálás köszönetét és hazafias kézszorítását*. Egyben azokat, akiknél süket fülekre talál szózata, átokkal suitja. mondván : »azokra a magyarok Istene mérjen oly büntetést, aminőt a hazaárulás érdemeN. Végül : >biztositja a járás lakosságát és az áldozatkész felajánlókat, hogy a felajánlott mennyiségek eredetét, származását, hol szerzését nem kutatja, még ha bármiféle eltitkolt és elrejtett készletek voltak is azok s e miatt senkinek, semmiféle bántódása nem lesz.« Hát ez mind igen szépen hangzik igy, csakhogy őszintén szólva, nekünk nem sok reményünk van ahhoz, hogy e kétségtelenül szép és hazafias szózatnak eredménye is legyen. Sajnos, mi jobban ismerjük népünket. Attól a néptől, mely a háború kezdete óta minden eszközt és minden alkalmat megragadott arra, hogy elrejtsen és árdrágitson és bennünket szipolyozzon, amelyik arcpirulás nélkül kért és kapott tőlünk egy tojásért 40 fillért, egy liter tejért I koronát, sőt I K, 20 f-t, egy fej káposztáért 1 koronát, három darab középnagvsííS'U krumpliért 20, sőt 30 fillért, egy spulni 40 filléres cérnáért 4—5 koronát, egv inggalérért 1 K. 50 fillért, egy ingért 20- 25 K, egy kis szál komisz, lobogó lánggal és nagy füsttel égő gyertyáért 1 K, egy pár gyárilag előállított s az ember lábáról két nap alatt lefeslő komisz cipőért 80—100 K> és igy tovább,— amelyik már nem csak kabátunkat szedte le rólunk és fejünk alól vitte el a vánkost, hanem még bőrünk lenyuzásától sem retten vissza, — mondjuk ezektől a vérszopó polvpoktól, ezektől a konjunkturás hősöktől mi nem igen várjuk és reméljük az ö szivüknek az igen tisztelt föszolgabiró ur hazafias szózatától leendő ellágyulását és átkától való félelmét és megrémülését A gyönyörűen megstilizált, a szívből jövő és a szivekhez intézett felhívás süket fülekre fog találni és csak a pusztában elhangzott szó marad, melyből egy sütetre való kenyérliszt sem fog a közellátást igénylök részére összegyűlni. Nem szép szó, nem könyörgés kell ide, hanem tett és erély 1 Tessék a maximálási és rekvirálási rendeleteket vas szigor al végrehajtani ; tessék a vidéki rejtekhelveket kinyomozni s a konjunkturás hősök éléskamráit felkutatni s akik bűnös módon, a törvény, vagy hatósági rendeletek kijátszásával „Levél jött, levél ment../ Nagybetűs levél jött a hetvenes postára. Öreg pápaszemmel, remegő kezekkel Nagy Mihályné irta Heves vármegyéből. A tinta is elfolyt, kuszált sorok voltak, hisz könnye is pergett az özvegyasszonynak, az áztatta széjjel a ritka betűket. Két nap mindig irta, hosszú is volt nagyon. Igy szólt a levél: Édes fiam, János ! Remegő kezekkel, nagyon fájó szivvel azt irom meg neked, hogy nincs már apád. Mióta elmentél, szörnyű volt a bánat, ami szivén rágott. Mindig gondolkozott, teérted töprengett. Még mikor meghalt is, utolsó szavában nevedet mondotta. Az áldását küldte a véres harctérre egyetlen fiának. Szépen eltemettük. Az egész falu sirt, mindenki sajnálta. Csak te nem lehettél apád temetésén. Ugy maradtam árván, mint az árva rózsa, mit levert a vihar Nincs fiam, nincs uram. Nincsen senki velem, csak á nehéz bánat. A szemem kisírtam. A szivem is ugy fáj, hogy ki sem mondhatom. Mire aratás jön, engem is kivisznek nehéz bánatommal édesapád mellé. Nincs a portán dolgos, nincs, ki rendbe tenné meghalt Nagy Mihálynak rendes házatáját. Rossz már a kerítés, becsurog a ház is. Szegény özvegy anyád nem bir már keresni, hogy megcsináltatná a hibás kerítést, meg a ház tetejét. Ugy szeretném pedig, hogyha meghalok is, rendben hagyhatnám rád ezt a kicsi portát. Majd hogyha hazajössz a nagy háborúból, csinos, rendes porta várna haza téged. Szerélmes egy fiam. mond a tiszt uraknak el az én sorsomat. Tán hazaengednek bánatos anyádhoz, ha nem több, egy hétre, hogy rendbehozhasd meghalt apád sirjái, meg özvegy anyádnak rozzant házatáját. Mond a tiszturaknak, hogy én mindig sirok teutánnad, lelkem ! Nekik is van szivük, nei kik is van anyjuk,, hát csak megengedik, hogy meglátogathasd beteg anyádat ? . . Igy szólt a nagy levél. Meg is kapta János, a vitéz tizedes. Szeme könnybe lábadt. Nem hallotta hangját maid két napig senki. Válaszolt is mindjárt : — Ne busuljon anyám, szabadságot kérek. Meg is kapom, tudom. Aztán haza megyek, ió apám sírjához, az Isten nyugtassa! Le törlöm a könnyét, ne féljen, jó anyám, rendbe hozatok mindent a portáján ! Csak várjon egy hétig, most egy kis dolgunk van a cudar muszkával. Móresre o tanítjuk, hogy nyugodtan legyen, mig vissza nem jövök a szabadságról. Addig nem hagyhatom a szakaszom árván, mert még hiba esnék, azt meí nem szeretném. Addig is feltettem a postán egy kis pénzt, ugy gyűjtöttem össze, harminc koronácskát, hogy maga, jó anyám szükséget ne lássék. . . Nagy volt a boldogság, mikor Nagy Mihályné elolvasta János fiának levelét. Mondta is mindenütt, ahová csak elment, hogy itthon iesz János, az ő vitéz fia. Csak egy hét kell hozzá, de addig nem jöhet, mert még baj találna lenni őnélküle odakinn a harcban . . . ... És vitéz Nagy János, honvéd tizedes ur feltette két ezüst vitézségi érmét, aztán beállított a parancsnokához szabadságot kérni Mutatta levelét az édesanyjának. Könny csillant hirtelen a vitéz hadnagy ur mindkét szemében, ahogy elolvasta özvegy Nagy Mihályné bánatos levelét s Nagy János tizedes szabadságot kapott, utazással együtt tizenkilenc napot Volt is sürgés-forgás a 3-ik század első szakaszában. Mind, ami legjobb volt fegyverben. bakkancsban, sapkában, köppenyben, azt mind odaadták, hogy a tizedes ur nvalkán mehessen el szép Magyarországba rövid szabadságra. Nem is volt már hija. Indulásra készen szabadságlevelét hozta ki még csak a fedezék polcáról. De még nem mehetett ilyen hosszú útra, mig a szakaszától meleg bucsut nem vesz. Le is ment hozzájuk, le a rajvonalba még egyszer, hogy lássa, hogy köszöntse őket. . . »Aztán rendben legven minden, amig otthon szabadságon járok. Értitek-e, fiuk ? S most az Isten áldjon mindnvátokat addig ! Csak azt mondom még, hogy senkiről se halljam. . .« Tovább nem mondhatta. Kóbor golyó zizzent be a lövőrésen s Nagy János tizedest homlokon találta Megdöbbenve álltak a kemény legények vitéz tizedesük hősi teste mellett. Ott feküdt Nagy János, a vitéz tizedes, teljes útra készen, csurgott a fejéből, csurgott piros vére a zsebéből kihullt sárga noteszére, a noteszből kihullt szabadsaglevélre. Nem akartak hinni annak, amit láttak. . . s zokogva borultak a kemény harcosok vitéz Nagy Jánosnak, ió tizedesüknek kihűlt holttestére. * Heves vármegyének kicsi falujában özvegy Nagy Mihályné oly boldogan várta az ő János fiát rövid szabadságra. De hiába várta. . . Eltelt a hét máris Vitéz fia helyett tábori levél jött : » ... ne várja már fiát többé szabadságra. Qolyó érte, mikor utrakészen állott, szabadságlevéllel bent a noteszében. . . " A szivéhez kapott özvegy Nagy Mihályné — aztán nem szólt többet. . . Mikor temették is, mosoly ült az arcán. Talán találkozott egyetlen fiával. . . Eánkövy Kornél.