Balatonvidék, 1917 (21. évfolyam, 1-51. szám)

1917-04-01 / 13. szám

XXI. évfolyam. Keszthely, 1917. március 13. 10. szám. Kéziratokat a szerkesztőség címére pénzesutalványokat, hirdetési megbízatásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán : 15. Nyilttér soronkint I kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal KOSSUTH LAJOSutca 58. szám. KESZTHELY, IIÉV1Z S AZ EGÉSZ BALATONKÖRNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ TÁRSADALMI HETILAP. Egész évre 10 — K Fél évre . 5"- K Negyed évre 2 50 K Egyes sz. ára 0 20 K A leányok és a háború. A most folyó világháború egész társadalmi szervezetünkre s annak mostani berendezésére átalakító hatással fog lenni. Életviszonyaink gyökeresen megváltoznak s uj rend, uj szabályok lépnek a régiek helyébe. E nagy átalakulás és életviszonyaink gyökeres megváltozása közepette egyik legfontosabb kérdés a nőkérdés, hogy miként alakul a nők sorsa a háború ulán ? A nö élete a háború előtt is nehéz volt. A leány 25 éves koráig várt és remélt. Ez alatt az idő alatt a háztartási teendőkön kívül ajjg volt más szerepe ; legfeljebb bálozott, társaságba járt, kereste a jövendő élete párját, akinek küzdelmeiben ö lesz majd hasznos ségitőlársa, örömeinek és bánatának hűséges osztályosa. Ha férjhez ment, elérte célját s többé-kevésbbé biztosított megélhetése mellett teljesíthette-£;--nő.ick • legfőbb, legszebb s az ezernyi gondok mellett is édes és boldogító hitestársi és anyai kötelességét. Amelyik férjhez nem ment, annak élete egy befejezetlen élet maradt, annak sokféle kellemetlenségeivel, elvesztvén a fiatal leánynak a boldog jövőbe vetett édes reményét s az asszony beteljesült boldogságát. A vén leány a női társadalomban az a többlet lett, mely a nösülésre képes és hivatott férfitársadalom választásából kimaradt. A pártában maradt nők nem találhatván fel a családi életben hivatásukat, vagy a szüléikről reájuk maradt vagvőn biztosította megélhetésüket, vagy maguk kényszerültek életük fenntartásáról gondoskodni. Ezeknek a nőknek a száma azonban a háború előtt aránylag nem volt valami nagv. De jött a háború. A háború halálangyala sok fiatal férfiéletet fektetett a dicsősséges halál hideg ágyába, sok, fiatal erőtől duzzadó hőst osztályozott a testileg nyomorultak szomorú regementjébe. S az ifjú halottak sírkeresztjén egy-egv pártában maradt leánynak menyasszonyi fátyolát lengeti most a szellő. A harcban világtalanná vált szempár pedig elsötétíti egy-egy hűséges asszonvi életre vágyó leányszivnek napsugaras reménységét. A levágott kéz nem ölel hajladozó, karcsú derekat s a kopogó faláb nem igen A próba. A szép, daliás honvédhadnagy arcán a letűnt boldog napok kedves emlékei tükröződtek, szivében pedig ezer édes sejiés, vágy űzték, kergették egymást. Tizenöt hónapig nézett farkasszemet a halállal hősiesen, életét nem kímélve, amikor egyszerre üresnek, tartalmatlannak találta eddigi életét és tudata, a ébredt annak, hogy neki is érdemes volna valakiért élni, valakinek a kedvéért életét félteni. . S a szerelem elrejtett csirája csakhamar hatalmas fává nőtt szivében. És amikor a mult fakó, elmosódott lapjait forgatta, hirtelen egy élénkebb, színesebb képhez ért. . . Lelke ilt megpihent és lassankint a mult aranyködéből bájos események bontakoztak elő : egy csudás májusi délután, amikor együtt bolyongtak a madárdaltól hangos erdőben ; a mesés, holdvilágos nyári esték, amikor gyerekes hittel eggyült számlálták a ki'enc csillagot, amikor a csergedező kis patak partján lázas boldogsággal szedte csokorba a nefelejtseket, az Ó kedvenc virágait ; egy egy ellopott pillantás, egy gyöngéd kézszorítás, amikor még igaz volt a mosolya, őszinte a bánata . . . Égy félbeszakadt csodás álom volt az egész ! A háború országokat felforgató szele őt is magával sodorta. Önként jelentkezett S amikor a válás ideje elérkezett, szive egy pillanatra felsírt, feljajdult, hogy nem bír nála nélküle élni ; de ajka büszkén összecsukódott, nem akart gyengének látszani. Magas homlokán bár végigvonult a ború árnyéka, de szemében ott égett, ott izzott a hazaszeretet felséges lángja. S aztán egy hosszú, szenvedésekben gazdag élet következett, mely idő alatt elfeledte a mult bájos emlékeit s életmegvetéssel, bátran haladt azon az uton, melyet magának kitűzött. . . ' * A komor, sötét égboltozat apró mécsesei már kigyulladlak, mintha egy óriási, aranypikkejekkel gazdagon hímezett tündérpalást borult volna a csendes kis falu fölé. Az apró fehér kis házikók félénken, meglapulva sorakoztak egymás mellett. A patak felől gyorsan iramlottak tova a csapodár szellőcskék, injukban szelíden megsimogatva a bájos kis vadvirágokat és ellopták azoknak kellemes illatát : a tavasz lehellttét. A természetnek valami tompa, mély zsongása volt hallható. Az országúton egy magas, délceg katona siet, majd hirtelen elhatározással a házak mögé kerülés, gyors ugrással átveti magát az egyik kerítésen, mint egyszer régen .... A szive ujjong, homlokán lázasan lüktetnek az erek. Vájjon ott találja-e ? Bizonyosan — gondolja — hisz .ott, a vadszőlős lúgosban valamikor késő órákig üldögélt ! És nem csalódott. Hirtelen egy jólismert, kedves kis magyar nóta ütötte meg fülét : »01yan, mint a tűnő szép délibáb, soh' sem hagyja megölelni magát.« Lelkében diadalmasan csendültek meg a hurok. Erre még ő tanította, ez az 0 nótája volt. . . A dal elnémult és ő most már futva igyekezett a lugas elé, hol eszményképét vélte feltalálni. De mit jelent ez ? Egy kétségbeesett sikoly tölti be a levegőt, aztán hosszú, nyomasztó, lélekölő csend következett. — Ilonka édes 1 — szólt az ifjú eljöttem, hogy jóvátegyem' a mult hibáit ! Ekkor felhangzott a leányka lágyan, édesen csengő hangja. Majd szenvedélyes, vad haragbaji tört ki. A lelke a váratlanul felkorbácsolt érzések viharától hullámzott. Lázasan, élénk színekkel ecsetelte a csalókisér szerető szívű mátkát eskető pap elé. Ez a jövendő élet képe, amely •előrevetíti sok leány sorsát. Egyedül s akárhányszor apai és anyai őrzőszem nélkül, mint gyenge hajócskák libegnek majd az élettenger hulláma felett. A vihar, a mélyéből fenyegető ezer és ezer veszedelem erős lelket, félelmetlen szivet kiván az evezőtől, aki kormányos is ugyanakkor egy személyben. Az erős, félelem nélküli életharcra induló lelket pedig, — bármily biztos legyen is anyagi megélhetése, semmi más, sem egy jó pálya jövedelme, sem a megszerzett szellemi tőke, sem a gyakorlati tudás, hanem csak a vallásban szerzett s Istenben bizó s erkölcsös életre vágyódó erősség adja meg. Ez az erő a megnyugvás forrása lesz. S a megnyugvó léleknek örömöt nyújt, hogy munkásságával belekapcsolódik a nagy társadalmi családba, amelyre nézve éppen olyan jótétemény a gazdasági, vagy hivatali téren folytatott -női szellemi munka, akár csak a szűkebb családi éleiben a hitvestársi s az édes anyai hivatás. A vallásos, a hivő, Krisztusban dást, melyet a rideg válás ütött szivén, a reménytelen szerelemmel járó szenvedéseket és gyötrelmeket, majd azt a rettenetes betegséget — a fekete himlőt, mely borzalmasan tönkre tette arcának üdeségét. — Győző ! nem is hiszi, — szólt lemondó, fájdalmas hangon — mily csúnya lettem ! Az emberek iszonyattal fordítják el rólam tekintetüket, ha véletlenül reám tévednek. De ezt mind el tudtam viselni, csak arra kértem az Istent, hogy mi ketten ne találkozzunk többé soha. Miért jött el ? . . Oh miért ? . . — De édes Ilonka! hisz én nemcsak szépségét, üdeségét szerettem, hanem lelkének báját, fehérségét és jóságát. Nem . . . nem tudok maga nélkül élni ! Ilonka szive diadalmasan dobbant meg,' de azért még egy kísértetet tett. — Végtelen boldogsággal tölt el a tudat, hogy mégsem csalódtam Önben, de ép azért nem engedhetem meg, hogy feláldozza magát értem. Hisz Ön előtt még egy gazdag, szines élet áll, nekem pedig már a reményem is megtörött. Az Ön szüleinek életcélja csak az, hogy egyetlen fiukat boldognak lássák. És én utjukba álljak nekik ? Vagy hiszi-e, hogy mi boldogok lehetnénk? Nem! Ön nem szeretne engen, legfeljebb szánalmat érezne irántam. Én pedig . . . , nos igen, én folyton kutatnám szemeiben a bánat, a szomorúság kifejezését és hemlokán a ború árnyékát és minden ilyen alkalommal keserű szemrehányást tennék magamnak. Ebben a pillanatban a hegyek mögül hirtelen, kísértetiesen bujt elő a hold és halvány sugarával kíváncsian lopódzott a sötét lúgosba, ép Ilonka vonásaira. Qyőző arcán borzalmas meglepetés cikkázott át. Rémitő pillanat volt ez. Égy iszo-