Balatonvidék, 1917 (21. évfolyam, 1-51. szám)

1917-03-18 / 11. szám

1917 március 18 I. BALATONVIDÉK 3 — Cipőtalpa köztisztviselőknek. A kormány fölhívta körrendeletben az állam­hivatalok vezetőit, hogy a X. és a XI. fizetési osztályba sorozott tisztviselők és szolgák cipőtalpszükségletének kimutatását sürgősen terjesszék fel az illetékes minisztériumokba. A kormány tudatja, hogy a köztisztviselők részére csak minimális talpbőrkészlettel ren­delkezik. A X. és XI. osztályba tartozók kö­zül a családosok félkiló, a nőtlenek pedig negyedkiló talpbőrre tarthatnak igényt. A talpbőr kilója 13 és 15 korona lesz. — Százezredik vasárnap Krisz= tus születése óta. Ebben az évben saját­ságos jubileumot fog megérni az emberiség. Ugyanis 1917. julius 8-án lesz a keresztény időszámítás szerint a százezredik vasárnap, vagyis helyesebben a Krisztus születésétől számított százezredik hét kezdete. — A maximált élelmicikkek ár= jegyzéke. A Közélelmezési Hivatal a vár­megyék és a városok első tisztviselőinek nyomtatott árjegyzéket küldött szét, amelyek­ben fel vannak sorolva az összes érvényben lévő maximális árak. Ezeket az árjegyzéke­ket ki fogják függeszteni a községekben, hogy a törvényes árakat mindenki tudomásul ve­hesse. — Csak egészséges férfi nősül­het. Törvényjavaslat készül a jövő nemze­dék egészségének megóvására. Ez a törvény mindenek előtt kötelezővé teszi a nemi be­tegségek bejelentését, nyilvántartását és gyógy­kezelését. Egészségügyi vizsgálatnak ' lesz helye a házásságkötést megelőzőleg, a szol­gálatba lépő cselédeknél, a főiskolákban, az internátusokban. Nőtlenségi adó behozatalát is tervezik. 5zőllőkarót, tűzifát szállít EhrenWald Béla fatermelö cég központi irodája: BUDAPEST, VIII. Kálvária-tér 14. A Néptakarékpénztár R.-T. D> NAGYKANIZSA N Q a legelőnyösebb feltételek mellett folyósít KÖZSÉGI KÖLCSÖNÖKET ÉS TÖRLESZTÉSES JEL­ZÁLOGKÖLCSÖNÖKET = 30—60 évi időtartamra, ü Betéteket nettó 5 V»%-r a elfogad. Részletes felvilágosítások a hivatalos órák alatt, vagy levélileg készséggel adatnak. 2—10 Laptulajdonos : Bontz József. Felelős szerkesztő és kiadó : dr. Csák Árpád. MÉRLEG-SZÁMLA a „Zalaszántói fogy. szövetkezetnél" 1916. december 31. Tetei VAGYON Pénztár 1916. december 31. Ingatlan Hadikölcsön kötvények Berendezés . Hitelek Leltár Kor. fillér 4486 94 89 2587 1200 59 04 568 80 1664 80 10567 1 47 Tétel TEHER Részvénytőké Tartalék-alap Kert-alap Fel nem vett osztalék Fizetetlen számlák . Tiszta nyereség Kor. fillér 4000 3572 26 1353 65 4 80 1344 30 292 46 10567 47 Zalaszántón, 1916. december 31. Nyers Imre ig tag. cég. jzö. Tüttő Eéza ZWauz Fái ig- tag. Nagy Vince ig. elnök. Hertelendy Séza ig. tag. Kigyós Ferenc ig. tag. Adorján 5ándor ig- tag. Jelen mérleget átvizsgálta és helyesnek találta a felügyelő-bizottság : Nagy Ferenc Horváth János Horváth Féter Údor János NYEPTESÉG- ÉS YE S Z T E S ÉG-S Z Á M L A a „Zalaszántói Fogy. szövetkezetnél" 1916. december 31. Vajda 5ándor Tétel 1 2 3 4 5 6 7 7 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 VESZTESÉG Személyzet . Osztalék Adó . Trafik adó . Fuvarok Napidijak Tűzifa . Kéményseprő Cégjegyzés . Iparkamara . Postadijak Mérleghirdetés Leltározás Romlás Felszerelés Petróleum maximálásnál veszteség Üzleti elhasználás . Egyenleg, tiszta nyereség Kor. fillér 900 — 235 20 282 11 43 26 384 60 82 — 144 — 2 88 15 50 3 36 16 17 10 12 60 — 47 94 79 — 1 14 188 66 292 46 2901 26 Tétel NYERESÉG Kor. fillér Üzleti nyersnyereség 2901 2901 26 26 Zalaszántón, l^Iö. december 31. Nyers Imre ZWauz Fái Nagy Vince Hertelendy Séza Kigyós Ferenc Adorján Sándor ig. tag. cégjző. ig tag. ig. elnö k ig. tag. i g. t ag. ig. tag. pénztáros Jelen veszteség és nyereség-számlát átvizsgálta és helyesnek találta a felügyelő-bizottság : Tüttő Séza Nagy Ferenc Horváth János Horváth Péter Ödor János Vajda 5ándor

Next

/
Thumbnails
Contents