Balatonvidék, 1917 (21. évfolyam, 1-51. szám)
1917-10-28 / 43. szám
1917 november 1 1. BALATONVIDÉK 3 A papnövendékekhez Őméltósága megható szentbeszédet intézett ez alkalommal. — Személyi hir. Dr. Burány Gergely csornai prelátus prépost, több napi itt tartózkodása után, a mult szerdán, székhelyére utazott. — Köszönet. Dr. Illés Ignác törzsorvos ur 10 koronát volt szives a Hadimuzeum céljaira adományozni. A szives adományért ez uton is köszönetet mond Dr. Csák Árpád, a hadimuzeum létesítője. — Előléptetés. Csák bászló hadapródot, Csák Sándor szépalmai uradalmi intéző fiát, akiről megírtuk, hogy az olaszok elleni egyik támadásban hat golyó fúródott testébe, zászlóssá léptették elő. — Köszönetnyilvánítás. A szegény elemi iskolai tanulók felsegélyezésére folytatólagosan adakoztak : Hofman Soma 100 Kt. N. N. 30 Kt. Blagusz Elek, Fodor István Kölgyessy Mari, Opitz Lajosné 10 10 Kt. Özv. Dr. Csák Máténé, Schreiber Béláné 5 5 Kt. Neumark Albert egy pár gyermekcipőt. Összes eddigi pénzadomány 340 K- Ezen adományokért hálás köszönetet mond és további szives adományokat kér Berkes Ottó iskolaszéki elnök. — Elszámolás az erdélyi menekültek részére történt adományokról. Az erdélyi menekültek részére a helybeli gyűjtésből az adományoknak annak idején történt nyilvános nyugtázása szerint összesen befolyt 1675 K Segélyezésre kiadatott a bemutatott nyugták szerint összesen 1003 K Pénztári maradék 672 K, mely összeg a Budapesti Hírlap utján f. hó. 24-én a „Pro Fransilvania" javára küldeíett be Berkes Oltó, a segélyző. bizottság elnöke. A jelen számadási, okmányilag felülvizsgálták és azt helyesnek találták Dr. Lénárd János, Dr. Qótzy Mihály és Nagy Sándor. — Az állam mint házasság köz= vetitő. A háború * csodabogarainak száma eggyel szaporodott Állami házasságközvetitő hivatalokat akarnak felállítani. A házasuló fél jelentkezik az állami anyakönyvvézetőnél Az átveszi arcképéi és életviszonyairól pontos információt szerez. A férfi, íia kellőkép igazolta magát, választhat a neki -leginkább megfelelő' információk és női arképek közül,„ melyeket a férjhezmenni szándékozó hölgyek ott elhelyeztek. A választott nevét azomban J nem tudja meg. Egyszerre csak egy leánynak tehet ajánlatot oly módon hogy az iroda az ő arcképét és a róla szóló információt az illető hölgyek elküldi, a férfi nevének közlése nélkül. Ha a hölgy az arcképet nyolc nap alatt az illető hivatalba visszaküldi, ez annyit jelent, hogy a nő az ajánlatra nem reflektál. Ha nem küldi vissza, akkor kezdődhetik az ismeretség, e nevek (átresz) kölcsönös közlésével. — Az iskolákban tanítani fogiák a csecsemő védelmet. Megbízható forrásból értesültünk, hogy az elemi iskolákban, s a gazdasági ismétlő iskolákban, mint kötelező tárgyat, tanítani fogják a közegészségtant és pedig különös figyelemmel a csecsemővédelemre, hogy ugy a fiuk, mint leányok tudják, miként kell gondozni kis testvéreiket, miként kell bánni a csecsemőkkkel, mi válik azok előnyére és mi okozza hátrányukat. Az oktatást részben orvosok, részben pedig erre a célra képesített tanerők végzik. — Tilos a tejet állatetetésre felhasználni. A kormány rendelete eltiltja és hat hónapig terjedhető elzárással és kétezer koronáig teriedhető pénzbüntetéssel bünteti a tejes, valamint a lefölözött tehéntejnek állatetetés céljára való bárminemű felhasználását — Rekvirálják a teát. A Közélelmezési Hivatal legközelebb rekviráltatni fogja a teakészleteket, melynek maximális árát 50 koronában állapította meg. — Újra meghosszabitják a kato= nák utazási zárlatát. A hadseregfőparancsnokság a katonáknak eredetileg október 1-étől 10-ig terjedő, utóbb 15-éig mnghoszszabbitott szabadságolási tilalmát e hó 21 -ével bezárólag kiterjesztette. — Felemelik a rokkantak járulé= kát. Értesülésünk szerini a katonai nyugdíjtörvény bejelentett revíziója kapcsán rendezik a rokkantak ellátásának ügyét is. A rokkantjárulékokat olyan régen állapították meg, hogy azok a mai életviszonyokra már nem alkalmazhatók. A járulékokat tehát megfelelő mértékben fölemelik. Ebben az ügyben most folynak a tárgyalások egyrészt a pénzügyminisztérium, másrészt pedig az Országos Hadigondozó Hivatal között. A kérdést a legrövidebb időn belül megoldják. — Hadikonyha Kaposváron. A szegények részére Kaposváron három hadikonyhát állítottak fel. A teljesen vagyontalanok ingyen, a vagyontalanok pedig, akik egy ebéd'ért 40 fillért fizetni képesek, ezért az öszszegért naponta két tányér meleg ételt kapnak. Mindenkinek az evőeszközét és tányérját magával kell vinnie. Ezt a szép és nemes példát Keszthely város is követhetné, csak egy konyha felállításával isf — liogy halt meg Psilander. Psilander, a minden idők legnagyobb mozi-színésze tudvalevőleg meghalt. Mivel Keszthelyen is sok híve van, nem lesz érdektelen, ha megírjuk a művész halálának ok; t és körülményeit. — Psilander egy hideg e.Me meghűlt s hogy hülését és álmatlanságát tlmulassza, három veronál port vett be. Ettől el is aludt. Mikor fölkelt, a sok veronáitói még mindig szédült, majd öltözködés közben elvágódott s halántékát az íróasztala sarkába vágta. A szörnyű rázkódás agyvérzést idézett elő, ez pedig szivbénulást. Psilandert persze másnap reggel holtan találtak meg. A nagy művész azonban halhatatlan marad, mert még évszázadok múlva is az emberek előtt fog mozogni, lovagolni, csókolózni. Vájjon akkor is ugy fognak érte rajongani a nők, mint életében. Tovább korlátozzák a zárórát. Jól értesült forrás szerint a kormánv azzal a tervvel foglalkozik, hogy a ma érvényben lévő zárórát még egy órával leszállítja és az általános zárórát esti tiz órára állapítja meg. Már a jelenlegi záróra-rendelet meghozatalánál is felmerült ez a terv, sőt akkor— osztrák tervezgetések alapján —kilenc órai zárórára gondoltak, de a minisztertanács hosszas vita után, végül a tizenegy óra mellett döntött. Ugy tudjuk, hogy most - a fűtőanyag megtakarítására való tekintettel — mégis tiz órára akarják leszállítani a zárórát Az erre vonatkozó rendelet, hir szerint, már a tegközelebbí minisztertanácsok egyikén sorra kerül és már novemberben életbe is léptetik. — Október 30=ig lehet kukoricát vásárolni. A földmivelésügyi miniszter értesítette a város hatóságát, hogy a kukpricarekvirálást felfügesztette és majd csak a gabona rekvirálással együtt kell azt foganositani. Minthogy az eredeti rendelkezés ugy szól, hogy a rekvirálás megkezdése után már nem szabad tengerit vásárolni, a rekvirálás elhalasztásával okt 30-ig ismét szabad lett a vásárlás, természetesen csak vásárlási igazolvánnyal. — Takarmányrépa legmagasabb ára. A hivatalos lap közli, hogy a takarmányrépa legmagasáöb ára métermázsánkint 12 korona. Takarmányrépát kizárólag csak a közszükségleti célokra való vásárlással megbízott takarmányforgalmi részvénytársaság, illetőleg a társaság részére annak bizományosai vásárolhatnak. Aki megszegi a rendeletei, az hat hónapig terjedő elzárással, 2000 koronáig terjedő pénzbüntetéssel büntethető és ezenkívül a haszon kétszeresét is elveszik tőle. — Pályázat. A vindornyafoki fiókegyház róm. kath. iskolaszéke kántortanitói állásra pályázatot hirdet. Javadalma : lakás, mellékhelyiségek, 1248 •-öl házikert, értéke 260 K ; párbérrozs, lélekpénz, 2400 Fl-öl szántóföld, 3 méteröl hasábfa, stóla és alapítvány értéke 394 K ; a többi államsegély. Pályázhatnak temetések végzésére képes tanítónők is. Felszerelt, válaszra szánt bélyeggel is ellátott kérvények november 2-ig a plébánia-hivatalhoz, Karmacs (Zalam.) küldendők. Választás nov. 4-én, mely után a megválasztott köteles állását mielőbb elfoglalni és az egyházmegyei „Gondviselés,, segélyegyletbe belépni. \7 AD5E5ZTENYÉT Zalavármegye területén kizárólagos jogosultsággal lfj. Neumann Miksa a Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaság Kirendeltsége, CSÁKTORNYA vásárolhat. Közelebbi Felvilágosítást nevezett cég ad. ELADÓ házak ós birtokok. Keszthelyen 54 ház, két szépen berendezett szálloda, két kisebb vendéglő, a Rákóczitéren egy üzletház és öt zámori parcella eladó. Gyenesdi ásón öt szőlőbirtok, két szép uri nyaraló és egy szálloda eladó. Balatonszepezden egy szőlőbirtok a Balaton mellett és egy postahivatal eladó. Zalakoppányban egy szőlőbirtok eladó. Használt pianino kerestetik. Egy billiard-asztal 1600 koronáért, egy takaréktűzhely 250 k eladó. Több használt zongora eladó. Bővebbet: CSENDES JENŐ birtokközvetitő. Keszthely, Unterberger=utca i sz. Szőlő-oltVányokat ; amerikai sima és gyökereres vesszőket különféle fajokban. fajtisztasá= gáért jótállva szállít legdúsabb választékban,már évek óta elsőnek s legmegbízhatóbbnak ismert : Kisküküllő men= ti első szőlőolt= vány telep. Tulajdonos : QASPARI Fr. Medgyes (NAGYKÜKÜLLŐ MEGYE) Tessék árjegyzéket kérni. 5zőlőmagot vesz egy metermázsát ioo koronáért Keszt= helyen a HULLÁMszálloda bérlője. :— A »BALATON VIDÉK* EGYES SZÁMAI KAPHATÓK: NÁDAI IQNACZ KÖNYV- S PAPIRKERESKEDÉSÉBEN Laptulajdonos : BONTZ JÓZSEF Felelős szerkesztő és kiadó : Dr. CSRK RRPRD.