Balatonvidék, 1917 (21. évfolyam, 1-51. szám)
1917-09-30 / 39. szám
2 BALATONVIDÉK 1917 szeptember 30. csenek benne, teljesen veszélytelen. A húsnak zsirnak semmi szagot, izt nem ad, de hiszen azt a fehérjét, szénhydratot, a sertes szervezete saját fehérjéjévé, zsírjává dolgozza föl mert mint lószervezeti fehérjét elraktározni nem képes, igy érthető, hogy annak semmi mellékize nem is lehet. 3) Egy fontos kérdés, honnét szerezzük azt be ? Városunkban egy nagyobb lókórház van, hová sebes, beteg, lecsigázott lovak százával érkeznek. Ezekből kimerülve sok hullik el, sok lesz, miután értékesíteni nem lehet, kiirtva. Minden ló fel lesz boncolva s ott lesz megállapítva, hogy alkalmas-e az feldolgozásra. Ez mind a gyepmesteri telepen történt, csak mi nem láttuk, csak mi nem tudtuk, mi történt ott. Nagyobb városok közelében részvénytársasági alapon üzletemberek értékesitik a lóhúst sertésekkel. Ide ezek még nem jutottak el. Ragadjuk hát meg az alkalmat mielőtt erre itt is ilyen alakulna Ezzel ugy a saját, mint a közellátás könyitve volna s nem semmisülne meg annyi anyag, mint eddig s nem kell majd horribilis áron az abrak-takarmányt pótló huslisztet, mely nem más, mint főtt, szárított, őrölt lóhus, megvásárolnunk. Ugy értesültünk, hogy ez évben már annyi lóhus semmisült meg, hogy egész Keszthely és Kiskeszthely sertésállománya két évig el lett volna tartható ezzel. Mi ezt nem tudtuk s most az etetést, beszerzést ismerve, tegyünk félre minden alaptalan föltevést, értékesítsük a lóhúst sertéseinkkel, megmentve vele annyi abrakot, mellyel a házi szükségletünkre szükséges zsírt hízónkkal termelhetjük. A családapák és az utolsó fiuk kímélése. (A király nemesszivü rendelete.) A hivatalos lap mult heti számában jelent meg a király melegszívű rendelete, a többgyermekes családapák és a megmaradt utolsó fiuK kímélése dolgában. A királyi parancs szerint olyan családok egyedül életben maradt fiát, melyeknek már két, vagy több fiuk elesett, vagy sebesülés és a hadifáradalmak közben szerzett betegség következtében meghalt, továbbá hat, vagy még több el nem látott gyermek apját, aki ezeknek fentartásáról gondoskodni köteles, kímélni kell Az ilyen katonákat olyan helyekre osztják be, ahol veszedelemnek kitéve nincsenek. A honvédelmi miniszter a királyi parancscsal kapcsolatban annak végrehajtásáról körrendeletet bocsájtott ki, melyet ugyancsak a hivatalos lap mult heti száma közöl. A miniszteri rendelet szerint a hozzátartozók, illetőleg ott, ahol csak kiskorúak vannak, a községi elöljáróságok rövid szövegű folyamodványt szerkesztenek, melyhez a törvényben megállapított családi értesítőt kell csatolni és ezt a folyamodványt az elsőfokú közigazgatási hatóságnál (főszolgabíró) kell beadni. A folyamodványban a kímélésre tekintetbe jövő személy katonai beosztását pontosan meg kell jelölni és fel kell tüntetni tábori postaszámát is. Ha a folyamodványban megnevezett a legfelsőbb parancsiratban foglalt követelményeknek megfelel, a csapatparancsnok köteles az illetőt saját parancsnoklási körletén belül oly szolgálati helyen alkalmazni, mely az ellenség állandó behatásának kitéve nincsen. Minden ilyen helyre beosztott egyén helyett kicserélés utján okvetlenül egy, a legfelsőbb parancsirat ételmében kímélésre tekintetbe nem jövő más egyént kell helyezni. Az eme határozmányok értelmében alkalmazandó egyént igazolványnyal látják el. A rendelet közli az igazolvány mintáját és a parancsnokok számára kiadott részletes utasításokat is. A .BALATONVIDÉK' EGYES SZÁMAI KAPHATÓK: NÁDAI IQNACZ KÖNYV- S PAPIRKERESKEDÉSÉBEN A Szociális Missió-társiilat. A Szociális Missió-társulat keszthelyi szervezete hosszabb nyári szünet után szept. 23.-án d. u. 4 órakor tartotta meg rendes havi munkaóráját a zárda tornatermében.— Dr. Dunst Ferencz egyházi tanácsadó meleg szavakkal üdvözölte a megjelent munkatársakat. Majd Lesz János hitoktató tartotta meg konferenciáját. Szépen fejtegette a humánus és charitativ jótékonyságot s a kettő közti külömbséget. Hangsúlyozta, hogy a Szocziális Missiónak a charitativ, a kitartó jótékonyság a feladata Előadását figyelemmel hallgatták a jelenlevők. Sziklay Kálmánné előadta, hogy 12 alapító tagia van az egyesületnek, rendes és pártoló tagjainak száma pedig 230. Beszámolt a juliusban tartott templomi hangverserny ről, mely 4000 Kor. tiszta jövőd Imet hozott a szegényeknek. — A hangverseny nagynemü lét- j rehozóinak s pártolóinak jkönyvi köszönetet I mondott az egyesület. Nagy Margit, a > Nővédelmi HivaiaU vezetője részletesen számolt be a szegény segítési actióról. — A beérkezett ügyek száma 305, ebből kifolyólag 85 esetben végeztek környezettanulmányt illetve szegénylátogatást Ennek eredményekép 58 szegény részesül havisegélyben 160—180 kor. értékben. Azonnali segélyt képott 30 szegény 121 kor Lakbérsegélyben részesült 4 szegény 61 Kor. értékben. Több esetben az egylet pártfogoltjainál adósságot törlesztett, vagy holmijának a zálogházból való kiváltásához járult. — Öt pártfogoltat a szegényházba helyeztek el,— 9-et gvógyitottak, vagy kórházba vétetettek fel, fe- I dezve szállítási, vagy utazasi költségeit. Több beteget Hévizén helyezett el a Missió és hozzájárult afenntariási költsékekhez. Mintegy 10 család gyermekeit ruhával látta el. Két tehetséges, szegény leányka tanításához is hozzájárul az egylet, — Az iroda több izben irt elhelyezések, felvételek, tudakozodások ügyében a központba, intézetekbe, javítókba. Pártfogoltjai halála alkalmával a temetési költségekhez is járult. A segélyezési iktató s a környezettanulmányi ivek az irodákban megtekinthetők — Reischl Imréné behatóan isme tette az Anya-és CsecsemővéJelem ügyében kifejtett tevékenységet. Készen van a »Vándorkosár, melynek értéke 600 Kor. — A nyár folyamán 6 szülő anyát és gyermekét látták el a szükséges ruhaneművel, étellel, szappannal és pénzsegéllyel. Á jelentések után az indítványok kapcsán részletesen és behatóan tárgyaltatott az élelmicikkek és tüzelőanyag beszerzési módja, mellyel a Missió pártíogoltjait ^egéiyezni óhajtja — Kívánatos, hogy Isten áldása s a jó emberek támogatása legyen a nemes célú Missió munkáján. A szegény nép ruhája. A keresztény szocialisták vezére az elnök. A ruházati kérdés rendezése dolgában a közeli napokban végre konkrét intézkedések történnek. A kereskedelmi miniszter ugyanis elrendelte a Népruházati Bizottság megalakítását, amelynek az lesz a hivatása, hogy különösen a szegényebb néposztályokat, munkásokat, juttassa olcsóbb ruhához. A Népruházati Bizottság elnökévé dr. Giesswein Sándor országgyűlési képviselőt, a kitűnő szociológust nevezték ki. Giesswein Sándor programmjában a következőket mondotta Programmom részleteiről még keveset mondhatok. A kereskedelmi miniszter kérdést intézett hozzám, elválalnám-e a Népruházati Bizottság elnöki tisztét. Én kézségesen hajlandónak nyilatkoztam erre, mivel a reám váró feladatot szociális kérdésnek tekintem. Most érintkezést keresek a szakkörökkel s azután meglátom, hogy elsőbben minő intézkedésekre van szükség. A programmon röviden az : ne csak a gazdagok vásárolhassanak ruhát, hanem a szegény emberek is hozzájuthassanak a meglevő készletekhez. Olcsó szövetet és olcsó ruhát kell adni a kevésbbé tehetős néprétegeknek. Értesülésünk szerint a Népruházati Bizottságban előreláthatólag- az összes érdekeltségek helyet kápnak. A bizottság tehát a kereskedelmi minisztérium, a külömböző központok, u. m. a gyapjú, pamut és lenipari központ, továbbá a kereskedelmi és ipari érdekeltségek és a fogyasztók képviselőiből fog állani. Áz utóbbiak közt nvilvánvalóan helyet kapnak a munkásosztály képviselő is. fi I K K K. — Felkérjük az igen tisztelt vidéki előfizetőinket, hogy ugy a mult évi hátralékaikat, mint a már esedékes ez é\7i előfizetési dijaikat is a következő cimen adják postára : dr. Csák Árpád szerkesztő és kiadó Keszthely. — Kinevezése a vármegyénél Bosnyák Géza, Zalavármegye főispánja dr. Udvardv Jenő Zalaegerszegi ügyvédet tiszteletbeli vármegyei főügyésszé, dr. Lénárd Miklós főispáni titkárt Polgár Ferencz perlaki, Paál Viktor és Botka Andor szentgróti szolgabirókat pedig tiszteletbeli főszoigabirákká nevezte ki. — Halálozás. Súlyos csapás érte Tóth János járási számvevői. Neje, szül. Rózsás Róza f. é. szeptember 24-én. hosszú, kinos szenvedés után, 44 éves korában elhunyt. A megboldogult kedves modorú úrnőt 26 án délután temették el a Szent M klós temetőben. Férjén kivül édes anyja és három gyermeke siratja. Nyugodjék békében ! — Köszönet. Engel Pál ur a honvéd huszár laktanyánál elhelyezett tartalék szalma kazaltiizeset alkalmából a helyi tüzoltóegyesület részére 50 koronát volt szives adományozni, melyért köszönetet mond Bognár Imre tüzoltófőparancsnok. — Bosnyák Zoltán — államtitkár. Őfelsége a király Bosnyák Zoltán dr. belügyminiszteri tanácsost, a gyermekvédelem európai hirii munkását és a kiváló irót, államtitkárrá nevezte ki. Bosnyák Zoltán a népjóléti minisztérium államtitkárává van kiszemelve. A fényes előlépés, amely méltó folytatása egy ragyogó karriérnek, országszerte őszinte örömet keltett. Ezt az általános örömet mi, keszthelyiek, annál inkább érezzük, mivel Bosnyák Zoltán testvérbátyja vármegyénk uj főispánjának, Bosnyák Gézának. — A keresztény sajtó. Végreanynyit már elértünk, hogy a közönség tudatában van a sajtó fontosságának. Azt is tudja, hogy ma még az antikeresztény sajtó van a hatalmon, az kormányozza a világot. Azt is tudja, hogy ennek ellensúlyozására egy hatalmas keresztény sajtót kell minél előbb teremtenünk. Végre azt is elértük már, hogy ennek megvalósításától sem húzódik s hajlandó áldozni rá. Jön ismét a sajtóvasárnap. Ez a nap ezt a célt szolgálja. Tessék tehát a kötelességnek eleget tenni. — Tüz. Könnyen végzetessé válható és nagy anyagi kárt okozható szobatüz volt Károlyi István tanitó házában. A tüz a lakóház kamarájában keletkezett eddig ismeretlen okból. A bevonulva levő Károlyi tanitó családja a háztól távol, a mezőn volt elfoglalja, amikor a szomszédok észrevették, hogy a ház szuterén helyiségéből füst ömlik ki Betörték az ajtót és behatoltak a kamrába, ahol egy régi cselédágy már lángokban volt s a szuterén helyiségből a földszintre vezető falépcsőzet is égett. A szomszédok csakhamar elnyomták a tüzet s igy nagyobb baj nem történt. — Az »Élet« szépirodalmi és művészeti hetilapot (szerkeszti Andor József) gazdag tartalom, érdekes és aktuális képek egészítik ki. A kitűnő lapot melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, I. Fehérvári-ut 15/c. — Előfizetési ár félévre 10 kor. Mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal.