Balatonvidék, 1917 (21. évfolyam, 1-51. szám)

1917-09-09 / 36. szám

XXI. évfolyam. Keszthely, 1917. szeptember 9. 36. szám. Előfizetési ár: Egész évre 10"— K Fél évre . 5'- K Negyed évre 2 50 K Egyes sz. ára 0 20 K Nyílttér soronkint 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal KOSSUTH LAJOS utca 58. szám. ALATONVI KESZTHELY, HÉYIZ S AZ EGÉSZ BALATONKÖRNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ TÁRSADALMI HETILAP. Kéziratokat a szerkesztőség cimére pénzesutalványokat, hirdetési megbízatásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatalt Interurbán 15. A háború zenitjén. Csaknem négy esztendő kellett hozzá, hogy az ántánt egységes támadása, a hires »egységes* front« végre kilépjen a konferenciák jegyzökönyvéből, az újságok fejtegetéseiből, megszűnjön egyszerű ökölmutatás lenni. A központi hatalmak fényes haditettei után, a kezdeményezés és kivédhetetlen siker klasszikus sorozata után végre elérkezett az ántánt oda, hogy egyszerre minden fronton nekilóditsa hadait a központi hatalmak mellének. A nyugati fronton kezdték, folytatták az Isonzónál, most — mint megbízható jelentésünk hirül hozza — beleszól a rettenetes koncertbe Ke

re

nszki ágyúinak szava is, minden valószínűség szerint a" romániai arcvonalon. A katonák milliói, az ágyuk százezrei, a mai háborúnak pokoli precíziós műszerei most hajtják végre a párisi konferencia határozatait eget-földet megrázó drámaisággal. Katonáink, ákiknélc áz'égység bravúrosan igazolt mesterségük, akik ebben gyilkos leckéket adtak eddig az antantnak, e fölfokozott borzalom elé hősi kitartásukat szegezik, mi pedig itthon ennek a nagy nekiiramodásnak lélektanát lessiik, a háború ütőerét fogjuk. És ez az ütőér a maga vágtató vezérével, a maga eszeveszett vonaglásával azt kiabálja, hogy a háború most ég azzal a mohó, heves lánggal, amelyben végre hamuvá is kell roskadnia. Az ántánt egységes támadását, ezt a keservesen összehozott együttest három teljes esztendőnek kinos kudarcai, eddig hasztalan epedő győzelmi akarata és a nyugati népek sikongó békevágya kergeti : minden reménység, minden pokoli számítás és a népek meggyötört szive ezekbe az ágyukba van gyömöszölve, a lihegést érezni és az utolsó veszteit erőfeszítést Flandriától a Fekete-tengerig. Most, most — mert ha most sem, igy sem, akkor minden elveszett. Még egyszer felsistereg Európa fölött a vér augusztusi plánétája, negyedszer amaz elinduló virágos vonatok óta, negyedszer és többször nem lehet. Az ősznek hűvösebb csillagzatai a békét akarják hozni : ha most nem tud az ántánt felülkerekedni, akkor nem lehet többé szemfényveszteni, nem lehet remélni. A béke ágaskodik a véres köd mögött, hogv végre Európa arcába nézhessen : két remény most csap össze, az ö pusztító reményük és a mi megváltó reményünk,— most imádkozzatok, akik nem verekedtek, a háború a zeniten jár, ahonnan csak lezuhanhat. A mi bajaink. Annyi a bajunk, hogy nem is tudjuk, melyikről panaszkodjunk hamarabb. Az esték hűvösödnek, maholnap avarba hullanak az elsárgult falevelek és kopár lombok figyelmeztetnek, hogy ősz van és nagy lépéssel közeledik felénk a tél, a hideg, a fagyos, a dermesztő tél. A legtöbb családnak nincs meg a télire való tűzifája, kőszene. Meleg ruhát sem vásárolhatunk, pedig a mit évekkel ezelőtt vettünk s amit a háború idején toldoztunkfoltoztunk, ma-holnap leszakad rólunk. Ugyan hányan tudnak közülünk 4—500 koronát adni egy öltözet melegebb ruháért, vagy egy télikabátért, 120 — 150 koronát egy pár lábbeliért ? Talán az a 4 —5 gyermekes szegény tisztviselő ? A legtöbb család éléskamrája üres. Örül, ha a napi szükségletét nagyon is szegényesen előteremtheti. Máskor, igy ősszel, beszerezztük a télre és tavaszra való krumplit, káposztát, répát, babot. Ma ez a máskor oly közönséges élelmicikk valóságos delikatesse, mely a gazdagok, a hadseregszállítók és konjunkturások éléskamrájában található csak. Átint a Megváltót, ugy üdvözöltük a keszthelyi .gazdasági és ipari szövetkezet vörös plakátját, mely lagalább gabonával leendő ellátásunkat belyezie kilátásba. Azt mondotta ez a vörös plakát, hogy legyünk türelemmel és ne zavarjuk nemes munkájában a szövetkezet igazgatóságát ; majd dobszóval fogják tudtunkra adni, a megváltás óráját. És mi türelmesek voltunk a mai napig. Lábujjhegyen jártunk a szövetkezet tájékán, nehogy fatalpu és vasszegekkel kivert cipőnk kopogása megzavarja »altruisztikus« munkájában az 1. s G. szövetkezet igazgatóságát; sóvárgó, de reményteljes szemekkel tekintettünk fel hozzá, a magas emeletre és visszafojtott lélekzettel haladtunk tovább, nehogy epedő, bus sóhajainkkal megháborítsuk a mi önként felkínálkozott megváltónkat. A dobszó azonban elmaradt, a plakát vörös színét is fakóvá tette a nap, betűit lemosta az eső, magát a plakátot szétrongyolta a vihar s vele együtt elhalaványult reményünk sugara, mint elhalványul a szivárvány s mint szétoszlik sokszor a jótékony esővel terhes felhő. Szóval az ígéret csak igéret maradt s mi gazdagabbak lettünk egy — keserű csalódással. Csak az a baj, hogy az ilyen puszta ígéretekkel és frázisokkal nem tudunk kite lelni s hogy az ilyen keserű csalódások elkeserítik a téli ellátásért nyugtalankodó népet, a népet, amely dolgozik, izzad, töri magát, nélkülöz és ácsorog a boltok előtt egy kis élelmiszerért. Itt az ideje, hogy most már jobb politika érvényesüljön a városi kormányzásban, melynek kötelessége a nép sorsának javítása. Most már elég legyen a végrehajtatlan maximálási rendeletekből és a piros plakátokból. Most már itt az ideje, hogy maga a város vezetősége (a főszolgabíróval, mint a járás fejével) vegye kezébe a járás központjának s a központ népének Keszthely város közönségének az élelmezését s illetve annak biztosítását. Most már itt az ideje, hogy az Ígéretekből valóság legyen s a meggyötört és az árdrágítóktól kifosztott közönség megélhetése a télre csak türhetőleg is biztosittasék. Szerezzen be fát, kőszenet, petróleumot, krumplit, káposztát, babot, e legszükségesebb cikkeket s árusítsa maga a város és mentse meg a városi közönséget az árdrágítók karmai közül. A fa és szén legyen legalább annyi, hogy a tél hidege meg ne vegyen s a nyomorúságos étel megfőjjön mindenap nem csak a gazdagok konyhájában, hanem a szegények szomorú tűzhelyén is. A nyár már alkonyatába hajlik. A téli gondnok nyakunkon lógnak. Ha most nem segítenek rajtunk azok, akiknek hivatalból folyó kötelessége a segítés, akkor azok vétkes mulasztást követnek el. Zalavármegye főispánjától. Az Országos Hadigondozó Hivatalhoz több ízben érkeztek olyan adományok, melyek alapítványok alakjában bocsáttattak rokkantak, vagy hadiárvák céljaira a Hivatal rendelkezésére és ahol nem történt külön intézkedés aziránt, hogy ezen összegeknek rokkantak és hadiárvák céljaira nemcsak kamatai, hanem tőkéi is felhasználhatók legyenek. Ezen alapítványokból azután a hadirokkantjaink és hadiárváink részére a minden esetre csak csekélyebb összegű kamatokat lehet felhasználni és körülbelül 20 év múlva, mikor a hadiárva neveltetése és igy segélyezése megszűnik, vagy .

35 év múlva, mikor a rokkant és családja vagy már elhaltak, vagy már ujabb generáció keletkezett, amelynek segélyezésre iogcime nincs s a kamatok az adományozó óhajtásához képest tovább nem használhatók fel, fennmarad a tőke, amelyet más célokra kell fordítani. Rokkantjaink és hadiárváink érdekében minden esetre sokkal eredményesebb akció volna végezhető, ha ezen adományoknál a hadiárváknál 20 év alatt, rokkantak és családtagjaik támogatásánál pedig 35 év alatt lassanként az egész tőke is felhasználható volna. Erre való tekintettel nagyon óhajtandó, hogy az áldozatkész adakozók adományaikat vagy ne alapítvány alakban juttassák a Hadigondozó hivatalhoz, hanem egyszerű adományképen, amelynél a tőke felhasználását illetőleg a Hivatal ne legyen megkötve, vagy pedig vegyenek fel az összeget rendelkezésre bocsátó okmányba olyan kikötést, amelynek értelmében ezen adományoknál nemcsak a tőke kamatai, hanem hadiárváknál 20 év alatt, rokkantaknál pedig 35 év alatt maga a tőke állaga is felhasználható legyen. Bosnyák Géza Zalamegye főispánja. — Gázolt a tapolcai vicinális. A Tapolcáról Keszthely felé tartó tehervonat Kisörs állomásnál egy 75-80 éves, öreg munkáskinézésü embert elgázolt. Valószínű, hogy az öreg nem hallotta a vonat közeledését, a vonatvezető pedig a sötétben nem vehette észre a szerencsétlen öregembert, akit a vonat elütött és halálra gázolt. A hatóságok nyomozzák kilétét.