Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1916-03-26 / 13. szám
2. BALATONVIDÉK óra alatt ki volna pusztítva és a jó horvátoknak még sem jut eszükbe izgatni az ellen, hogy ők mennyire meg vannakgermanizálva. (Igaz, ugy van !) Hát hiszen mód adatik nálunk a nem magyar ajkuaknak az érvényesülésre, mód adatik az emelkedésre, pedig ahány pozíciót ők tartanak elfoglalva, annyival, hogy — ugy mondjam — kevesebb húsos fazék jut a magvarságnak. De azért ez igy van jól, igy áll ez a magyarságnak is az érdekében, mert a a nemzetnek szüksége van minden dolgos, hasznos fiára. Hölgyeim és Uraim, sok mindenről beszélhetnék még, de nem akarom türelmüket túlságosan igénybe venni. (Halljuk, halljuk!) Sokan reklamálják az oláhok közül Hunyady Mátyást és a nagy Hunyadyt, a horvátok közül Zrínyit, a dicső Zrinyiász iróját, a tótok közül Petőfit. Hát igaz, ezek mind onnan indultak ki, onnan emelkedtek, de sohasem lett volna sem az egyik, sem a másik, sem a harmadik azzá, amivé lett, ha nem került volna bele a nagy magyar közösségbe. (Éljenzés és taps!) Olyan ez Hölgyeim, Uraim, mint a szép gyermekmese. Kiindult a kiseány és testvérkéje az erdőbe. És bujdosásuk közben megszomjuztak és viz után kutattak. Találtak egy kis forrást, de mikor inni akartak belőle, akkor a viz azt kiáltotta feléjük, aki pedig belőlem iszik, az farkassá válik. Megijedtek és tovább mentek, mert a farkas nyomban voltak. És uj vizet találtak, de az oroszlán nyomban voltak és a viz azt kiáltotta feléjük, aki pedig belőlem iszik, az oroszlánná változik. Tovább mentek, de a tikkasztó szomjuságukon uralkodni nem tudtak, és ittak a következő vízből, és azokká váltak, ami az a nyom volt. Hölgyeim, Uraim 1 Ez a magyar kultura italának az esete és ők ittak belőle és lettek farkasokká, lettek oroszlánokká és vitézekké. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) Hiába vesziti magát az oláh, a tót és a többi eltévelyedett testvérünk, ők inni fognak a magyar kultura italából, inni fognak a farkas nyomból, inni fognak az oroszlán nyomból, és még jó, ha szép nyomokból isznak, amit eléjök tár a mi kultúránk, mi megnyitjuk számukra a magyar kultura forrásait, mi odakiáltunk feléjük, jöjjetek ide, igyatok velünk együtt, legyetek a mieink, legyetek a mieink, legyetek velünk egyek, legyetek a testvéreink. Ez hölgyeim és Uraim a magyar sovinizmus. (Lelkes éljenzés és taps !) Pedig az egyedüli, ami a mi védelmi, védő tetőzete az idegen kultúrának is az az egységes magyar nemzeti államnak megnagyobbodott és megerősödött kulturája. Csak az egységes magyar nemzeti állam ereje és hatalma az, amely képes nemcsak fentartani a magyarság hegemóniáját és szuppremacziáját, hanem testvérekiil fogadja a nem magyarajku állampolgárokat is de csakis a magyar állam eszme keretén belül, amelyből nem engedhetünk. (Éljenzés !) Egyet ez a borzalmasan véres világkatasztrófában elfolyt tengernyi magyar vérözön már a legvilágosabban és maradandóan beigazolt az egész világ előtt és ezt a nem magyarajku állampolgárainknak is kizárólag saját érdekükből el kell fogadnia és ez az, hogy Európának ezen a helyén csak egy erős ország, csak egy erős nemzeti állam állhat fenn, mert csak egy erős ország részesítheti összes fiait azokban a jótéteményekben és azokban az áldásokban, amelyeket egy erős állam adhat a maga erős polgárainak. Csak egy erős ország! De erős ország Európának ezen a helyén nem állhat fenn máskép, nem állhat fenn más alapon, nem állhat fenn más karakterrel, csak egységes magyar nemzeti alapon és egységes magyar állami karakterrel. (Szűnni nem akaró lelkes éljenzés és taps.) Hölgyeim és Uraim ! Az isteni Gondviselés megengedte élnie dicsőségesen uralkodó nagy és szeretett királyunknak, hogy a pátriárkák korát meghazudtoló, ragyogó szellemi frissességben és testi épségben irányithassa dicsőségben és sikerekben a maga népeit, Látnia adatott bizonyára atyai szivének nagy örömére, hogy az ő hü magyar népének az ereje, a magyarságnak az ereje az a trónnak és a dinasztiának is legszilárdabb oszlopa és ereje. Egész kétségtelen, hogy mire ez a borzalmas világfölfordulás véget ér, érvényesülni fognak a magyarság jogai, nem tulajdonképpen az elfolyt tengernyi magyar vérözönért, hanem azért, mert ezek a jogok legitimek, sőt leglegitimebbek. Éljen a király ! (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps!) La beíla Itália. Irta : Posch Zsigmond. 111. Álmában megjelent előtte Adria fényes, káprázatos alakia. Soha oly szépnek, igézőnek nem látta az előtt! Mare Nostro ! — kiáltá elragadtatásában. Akadt az ellenfélnek is egy-két védelmezője. A «Világ»-ban Jászi Oszkár bizonyítgatja, hogy Ady iskolája nem némult el, sőt adott < néhány» irodalomtörténeti értékű költeményt is, de azt már nem veszi észre, hogy azt a «néhány> költeményt nem is az ő cinikus hangjukon irták. Mariay Ödön a «Világ- Tiszántúlija fennen hirdeti, hogy az ifjúságot Adyék «ihlették « meg és szemére veti a Budapesti Hírlapnak, hogy ott az öregek harcolnak a fiatalok ellen, holott Gyóniban Dunántuli éppen a fiatal költőt védte meg a nem éppen fiatal (38 éves) Ady ellen. * Bizonyára vidéki lapok és irodalmi társaságok is kiöltötték fullánkjukat ez alkalommal. De én csak egy ilyen jelenségre akarok kitérni, melyet magam is szemmel kisérhet• tem és amely leginkább kiemelkedik a többi közül. Ady, ki egyébként is kedvelője volt Erdélynek, a mult év decemberében ismét Erdélybe érkezett. Kolozsvárra szólította a katonai kötelezettség harcra hívó szózata. De alig hogy ide érkezett, megcsendült az irodalmi harcok riadó szava. Talán kissé váratlanul érte a költőt. A Kolozsvári Hírlap karácsonyi száma felsorakoztatta a kolozsvári esztétikusok véleményét Ady ellen és mellett (ilyen is akadt egy). Elsőnek Csengeri János dr. egyetemi tanár ítélte el Adyt, ezután jött a többi s közülük csak egy állt melléje határozottan, ez az egy is félig-meddig nyugatos poéta volt. Ady a beteg ember idegességével válaszolt bírálóinak. S jött a szenzációs levél az «Ujság» c, kolozsvári lap hasábjain. Mi elszörnyedtünk e hangra. Ilyen hangon csak Petőfi támadott kritikusai ellen. Nem csoda, hisz meg is okolja : «Rossz idegeimnél jobban bántottak Rákosi Jenő és társai mániákus hajszái is (pár év előtt, mikor költő-primadonnának voltam kénytelen lenni, öröm volt minden bántás).» Első sorban Rákosinak ront, kiről bár elismeri, hogy soha jelentéktelen embernek nem tartotta, sőt ható, kormányzó valakinek, de «kártékonyságát> már diákkorától kezdve vallotta. Nem is olvasta az ő verseit, — szövi okoskodását — legfeljebb egy-egy régi agitációra szánt szociálisía verséből szokott idézni, ebben is mindig szerencsétlen kezű ember volt. 19!6, máicius 26 Fején ritka ékességü korona, Trieszt és Eiume köveivel benne, 2 díszes ezüst szallaggal Dalmácia és Albánia aranybetűs fölirással. De jaj, az eleintén oly lenge, könnyű diadém — mely légi szárnyként lebegett raita, — hova-tovább terhes, rozsdás vasként vágott halántékába és ugy szorította, ugy égette fejét; próbált, egyre ' próbált tőle szabadulni, mindhiába, nem birt többé. A boldogító álom rémes látománnyá változott át, melynek képe többé el nem hagyta, éjjel-nappal mindig sarkában követte. E rémlátomás lidérce ránehezedett a szép asszony pihegő mellére és fojtotta lélekzetét. Sokszor lehetett hallani deliriumos álmaiban : Irredenta, irredenta! Mit akarsz velem, te pokol fajzatja : kiszipolyozni véremet, kiölni belőlem édes, bizó, jó gyermekimet ? ! Előbb éket vertél közéjük, most meg jó barátaimat, hü udvarlóimat is el akarod tőlem idegeníteni ? Véréből való vér volt bella Itália leánya, a gorgonfejü Irredenta, mely metsző karmaival mélyen belevájta magát szép testébe és amúgy is izzó vérét forró, égő katlanná változtatta, belehajszolta a gyűlölet és visszavonás kénfojtós levegőjébe, ellenségek fekete képeit varázsolta szeme elé ott, ahol meleg baráti kéz, kínálta föl frigyét. Álom-e, valóság-e ? A szépséges, ragyogó álomból, az Ádria-mare nostroból levedlett Albánia, a politika rideg valósága. Maga a szövetséges társ, a feketére festett lovag gondoskodott arról, hogy bella Itáliához idegenné ne váljék Albánia és kézzellábbal »nacione albanese«-t igyekezett belőle faragni : olasz iskola, olasz egyletek, olasz nyelv és szellem az irredenta egy uj iskolájává avatták a szép Albániát. A hü társ rövidlátó logikájával mindenképp uj ellenséget neveltünk magunknak Albániában. Marchese di San Giuliano akkori olasz külügyér mondá albániai leveleiben : Ausztria vallási propagandájával pompás szolgálatot tesz Itáliának az olasz nyelv tanításával olasz érzelmet és gondolatot segítvén terjeszteni. Igy festett akkori frigyünk la bella Itáliával ! Nemde, szép jövővel kecsegtető frigy ? Ez alapon bátran mondhatta Deliassé a francia kamarában : Semmi esetre és semmi formában sem fog Itália segítségére lenni, vagy eszközül Legjobban sérti azonban az embert Adynak az a kijelentése, hogy a Budapesti Hírlap akarta csak költővé tenni Gyóni Gézát, de nem sikerült. S fennhéjázva hirdeti magyar fajiságát (persze csak Jászi Oszkár szellemében) internacionális volta mellett (!) Leghevesebben Csengerit, Kovács Dezsőt és Gyalui Farkast támadja és pedig olyannyira, hogy szinte kétségbe vonják szavainak komolyságát. Csak egyet említek kifakadásai közül : Csengeriről, a kitűnő műfordítóról pl. azt írja személyeskedve, hogy ügy fordit magyarul, mint egy rossz varga. Ezt, úgy gondolom, Csengeriről még senki sem mondta. Ez már túlságos «szubjektiv» vélemény, csak az a jó, hogy senki sem hiszi el. Ez nem felelei, ez már csak nyilt kihívás lehet, A többi rágalom szóra sem érdemes! * Nem 'mindenre kiterjedő krónikának szántam ez irást, csak ezt a néhány epizódot akartam elmondani a még mindig folyó irodalmi harcról, mely nem hiszem, hogy ne érdekelné mindazokat, kik szebb jövő reményében várják az idők árjainak lecsillapodását, a viharzó éj után a ragyogó, hajnali fénynek, a béke reményzöld olajágának fölvillanását. (Vége.) Összes harcteri térképek""" 6. k! ! • a IVI IIV^^IS könyv- és papirkereskedésében Keszthelyen, Kossuth Lajos-utca
