Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1916-02-13 / 7. szám
3. Hogy vonatkozásban van vele, azt ha nem látnók, olvashatnók hozzáértő és gondolkodó emberek írásaiból. Egyik legelőkelőbb fővárosi napilapunkban egy egyetemi tanár és hires bölcseleti iró a minap ugyancsak éles tollnak hegyére vette a női divat hóbortjait nemzeti és közgazdasági súlyos bűneit. A német püspöki kar körlevelet intéz a francia divat ellen ; egy német folyóirat szintén nemzeti veszedelmet lát az idegen divat uralmának fönnmaradásában, térfoglalásában. A háború idejében grasszálni kezdő divatnak két eredeti bűne van; az egyik, hogy oktalanul pazar, a másik, hogy nemzetietlen. Mintha megbomlott volna némely divathősnőnek agyveleje, mintha kiakarnák gúnyolni az általánosan nyomasztó gondot, a háborúnak súlyos keresztjét : most, mikor a falat kenyér is drága s oly szűken van kiszabva, amikor lépten-nyomon ezez és ezer gyötrelmet kiállott rokkant katonák sápadt arcával találkozunk, amikor uton-utfélen háborús özvegyek és árvák keserves zokogása hallatszik füleinkbe, szinte az őrülettel határos pazarlást visznek végbe az anyaggal. Minden bő, mintha bőven volna minden, amiből a ruhára telik. Mikor egypár cipőnek a talpalása is álmatlan éjszakákat okoz sok százezer családapának és családanyának : a comme il faut hölgyek — csizmát kezdenek viselni! Mikor szegény katonáink ott dideregnek a nedves, fülledt, fagyos lövészárokban és fejük fölött minden pillanatban ctt leselkedik a halál : akkor a divathölgy azzal üti arcul az általánosan nyomasztó hangulatot, hogy talpig beburkolódzik olyan drága prémekbe, amelyeknek árából tisztességes téli ruhát lehetne venni egy egész szakasz katonának, sőt kerülne belőle még a derék, öreg népfölkelők itthon levő, éhező és didergő gyermekeinek is. A divatnak ez a hóbortja egyenesen vérlázító. Óh, ti szegény papirbakancsban megnyomorodott hős katonák, hogy nem mozdul meg a mankó a kezetekben, mikor a hadsereg szállítók, a talp- és posztócsalók feleségeit és leányait hivalkodni, páváskodni látjátok a ti egészségtek árán szerzett gazdagságukkal ! . . . A másik bűne a női divatnak, hogy még most is Páris pórázán járkál. Kerülő utakon hozatják az itteni pénzéhes kufárok a modelleket, mintákat a szajna-parti Babilonból. Hölgveink nagy része nem tudja, nem is sejti, hogy mikor a szabónője rádisputál egy uj »fazon «-t, a Worth-, vagy Poire cégnek ezt az uj világcsodáját, azt voltaképen a párisi ifélv^lági hölgyekc hozták divatba. Az auteuil-i uttatáson szoktak ezek az uj fazonok legelébb bemutatkozni. Viselőik, pénzt kapnak érte, hogy viselik, -- akiknek karikatúrái aztán két hét múlva ott mozognak Budapesten az Andrássy-uton, ; vagy a Kossuth -utcában és — a lipótvárosi zsúrokon. Vaijon e téren megváltoztatja-e a világháború a világnak és különösen a minden téren való takarékosságra és józan komolyságra utalt Magyarországnak a képét ? Vájjon lesz-e még magyarvilág Magyarországon ? Vájjon a malomkerék nagyságú, elől csapott, hátul csapott, oldalt csapott, a felhőket karcoló páva és struc-tollas kalapokat fel váltja-e valaha a főkötő s a párta, a drága plüst, selymet, bársonyt a karton ? Alig hinnők. A francia forradalom eltörölte a rendi alkotmányt, nálunk a szabadságharc hozta meg a fordulatot; Königgrác után alkotmányt kaptunk ; a ielen pillanatban még csak nem is sejtjük, minő átalakulásokat teremt majd a háború; de máris joggal félhetünk, hogy nincs az a Hindenburg, nincs az a tengeralattjáró, nincs az az óceánja a vérnek, amelyik a női divat túlzásait le tudná győzni a melynek egyik legfőbb rugója a női hiúság! Tisztelt feministák, ne jogot a nőknek, ha nem ésszerű, takarékos és hazafias divatot « nőknek! 1 1 I R E K. -- Yaszary Kolos születésnapja. Tegnap, február 12-én volt a boldogemlékü hercegprímás születésének 84-ik évfordulója. Bzen alkalommal dr. Dunszt Ferenc apátplébános csendes misét mondott a temető kápolnájában, városunk nagy szülöttének lelke üdveért. A misén néhány apá " s a zárdabeli növendékek voltak jelen. . No meg én... A prímás szarkofágján néhány szál virág díszelgett... Istenem! De hamar felejtenek az emberek ! .. . — Yaszary Kolos alapítványa kamatainak kiosztása tegnap délelőtt ment végbe a városház nagytermében. Kiosztásra került 1005 K-62 fillér, melyből 71 egyén részesült segélyben és pedig 29 egyén 20 K--át, 41 egyén 10 K,-át,egy pedig 15 K- 62 fillért kapott. — Istentisztelet. Nóvák Elek kővágóörsi ev. lelkész .ebruár hó 20-án délelőtt féltizenegy órakor, a községi ovoda helyiségében, úrvacsora osztással istentiszteletet tart, melyre a hivek és a szives érdeklődők tisztelettel meghivatnak. — Felolvasás. A hvelybeli Vö= röskereszt=Egylet javára folyó hó i8=án, pénteken délután 5 órakor, az Urániában, vetített képek ki= séretében ismét felolvas Berkes Ottó főgimn. igazgató. A feloIva= sás tárgya: A kötözőhely tői vissza a frontig. — Halílozás. Matisz Pálné, szül. Nagy Valéria folyó hó 10-én, életének 24-ik, boldog házasságának 4-ik évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése tegnap délután 3 órakor ment végbe, a nagyszámú rokonság, jóbarátok és ismerősök részvétele mellett. Nyugodjék békéberí. Köszönet. Hoffmau Béla ur, — neje elhalálozása alkalmából —- 60 koronát volt szives a szegények között kiosztásra átküldeni. A nemes adományért ugy magunk, mint a szegények nevében mond köszönetet az Elöljáróság. — Ki rekvirál a keszthelyi járásban? A Haditermény országos központja a Qrünhut Fülöp és fia nagykanizsai gabona nagykereskedő céget bizta meg Nagy- és Kískanizsa, a nagykanizsai és keszthelyi összes, valamint a marcali járás hat körjegyzőségének területénja gabona neműek rekvirálásával. Érdeklődő feleknek a cég szívesen szolgál telefonon útbaigazítással. Telefonszám 12. — Aranypénzek beváltása. A keszthelyi takarékpénztár a pénztárában volt ezer korona értékű aranypénz készletét beváltotta az Osztrák-magyar Bank pénztáránál, amiért az intézettől elismerő dekretumot kapott* Kívánatos volna, hogy a közönség birtokában levő aranypénzek gyümölcsözetlenül ne hevernének, hanem az Osztrák-magyar Bank aranykészletét szaporítanák. Aki ilyen aranypénzt megfelelő értékű bankjegyért bevált, hasonló elismerő oklevelet kap a banktól. A készt helyi takarékpénztár készséggel közvetíti a beváltást. A bőr kikészítésének és forgalomba hozatalának korlátozása. A kereskedelmi miniszter két rendeletet adott ki egyes bőrfajták készítésének, felhasználásának és forgalomba hozatalának korlátozására. A rendeletek szerint marhabőrt, lóbőrt és nehéz borjubőrt nem szabad ásványi cserzéssel kidolgozni. Qépszijak készítéséhez a kereskedelmi miniszter engedélye szükséges. Felsőbőrt feketére festeni csak a katonaság részére szabad. A felhasználás korlátozása nem terjed ki a kecske- és disznóbőrre s nem a cseres és nem a szömörcés juhbőrre. A négy miliméternél vékonyabb talpbőr készlet feldolgozható. A korlátozás alá eső bőrkészleteket és gyártmányokat tulajdonosuk a kereskedelmi miniszter felszólítására köteles a miniszter által kijelölt személyeknek a megszabott maximális áron eladni. — Gyászhír. Özv. Lang Józsefné folyó hó 8-án hosszas szenvedés után elhunyt. Csütörtökön délután 4 órakor volt a temetése. Az elhunytban Lang József szobafestő mester és Lang Ferenc szabómester édesanyját gyászolja, akik közül az előbbi meg sem jelenhetett édes anyja temetésén, mert jelenleg a harctéren van. — A nem okleveles tanítók karpaszománya. A honvédelmi miniszter körrendeletben értesítette az összes törvényhatóságokat, hogy a katonai szolgálatot teljesítő nem okleveles elemi, ipari, kereskedelmi, 'polgári, vagy tanonciskolái tanítók is viselhetik a keskeny karpaszományt. — Az öreg népfölkelők behívása. A m. kir. honvédelmi miniszternek 1500/eln. száinu körrendeletével közzétett bevonulási hirdetmény értelmében az 1870., 1871. és 1872 évben született magyar állampolgárok, kik a megtartott népfölkelési bemutató szemlén, népfölkelési vizsgálaton, pótszemlén, vagy utóbemutató szemlén, népfölkelési felülvizsgálaton, pótszemlén, vagy utóbemutató szemlén népfölkelési fegyveres szolgálatra alkalmasaknak találtattak, 1916. évi február 28-ára, az 1865., 1866. és 1867. évben sziiletett és a megtartott népfölkelési bemutató szemlén, népfölkelési felülvizsgálaton, pótszemlén vagy utóbemutatószemlén népfölkelési fegyveres szolgálatra alkalmasnak talált magyar állampolgárok pedig 1916. március 3-ára behívatnak, kivévén azokat, akik névszerint fölmentettek. A monarchia mindkét államának területén kivül tartott szemlék alkalmával alkalmasaknak talált egyének közül az 1865., 1866., 1867. és 1868. évben született egyének 1916. évi február 28-án, az 1869., 1870., 1871., 1872., 1873. és 1874. évben született egyének pedig 1916. évi február 29-én tartoznak bevonulni. Laptulajdonos : Bontz József. Felelős szerkesztő: Dr. Csák Árpád. Kiadó : Dr. Csák Árpád. Köszönetnyilvánítás. Felejthetetlen, drága jó feleségem, illetve édesanyánk elhunyta alkalmából mindazoknak, akik fájdalmunkat résztvevő soraikkal és a gyászszertartáson való megjelenésükkel enyhíteni szívesek voltak, ezen az úton mond hálás köszönetet: Gyarmati Lajos és csalása. Heidecker János cipész Keszthelyen, KosniOi Ijhjos-ui<;» (Dr. Haniiy-féle ha*) Huss Ferenc kész gyermek es férfiruha raktára Keszthely, Kossuth Lajos-utca, (A Városházzal sz«mb«.) RIERSCH JÓZSEF bádogos mester Keszthely. Nádor-utca. Szalay Ignác cipész mester Keszthely, Erzsébet királyné-utca 12. (Saját hám.)