Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-29 / 44. szám

2 BALATONVIDEK 1916 október 15. A hitelszövetkezet néhány héttel ezelőtt röplapok és a helybeli sajtó utján felszólította városunk és vidékének közönségét, hogy a tél közeledtével mindenki tehetségéhez képest, használt ruhát és cipőt adományozzon. Az igy összegyűlt szépmennyiségü és még elég jókarban levő holmit a bizottság nemes szivü hölgyei, — nem sajnálva se fáradságot, se időt — a szükséghez képest feldolgozza. Hogy mennyire áldásos ez az önkéntes munka, azt csak az tudja kellőkép méltányolni, aki az izraelita tanitók üdülőházának nagytermében ennek a nagy értékű munkának'az eredményéről meggyőződést szerez. Aki belepillantást nyer abba a szép és áldásos munkába, amelyet a hitelszövetkezet kebelében alakult bizottság a hadi özvegyeink és árváink javára csendesen, minden feltűnés nélkül, de annál hathatósabban végez, az örömmel állapithatja meg, hogy az a nemes akció, eredménytelen nem maradt. De ez mégsem elegendő, ez mégsem minden. Szükséges, hogy a nagyközönség szivében, lelkében is megmaradjon ez iránt a szent ügy iránt a szeretet, mert hadi özvegyeink és árváink — fájdalom — napnap után szaporodnak, a rendelkezésre álló vagyon pedig apad a nélkülözőkről való gondoskodás pedig nem máról hónapra, hanem egy évtizednél is hosszabb időre szól, amig a szegény árva gyerekek a keresetképesség korát elérik. Halottak napja ! Tudjuk, hogy nincs ember, aki számára ez ne volna gyász napja. De gyászos emlékeink, közepette se feledkezzünk meg az értünk elesettek árváiról és özvegyeiről, akiknek gyásza, fájdalma mellé még a'kegyetlen nélkülözés is odaszegődött. Nem mondjuk, hogy szeretteink sirjára egy virágszállal kevesebbet vigyünk, vagy lelkiüdveikért egy szál gyertyát ne gyujtsunk meg ; — de mielőtt a temető kapuját átlépjük, álljunk meg egy pillanatra, hadiárváink perselye előtt is és ne sajnáljunk abba néhány fillért beledobni. Ilyen pénzbeli kegyes adományokat a hitelszövetkezetben is le lehet adni, melyet az intézet igazgatósága hálásan nyugtáz. A >BALATQNV1DÉK« EGYES SZÁMAI KAPHATÓK : NÁDAI IGNÁCZ KÖNYV- S PAPIRKERESKEDÉSÉBEN részemről egy kis önzés is van a dologban. Nézze édesem, nekem sincs senkim. Egyetlen fiam volt, kit mindenekfelett szerettem, s kit elrabolt tőlem ez az átkos háború. Azóta üres a ház, nincs nyugtom sehol, sokszor órákig bolyongom a temetőben, mint egy tébolyodott s amikor elcsigázva, halálra fáradtan hazavánszorgom, a legijesztőbb rémképtket látom. Nézze édesem, nekem is jól esnék, ha a közelemben volna valaki, aki megértene engem, aki talán eltudná némileg felejtetni velem a szomorú multat. Jöjjön el hozzám, higyje meg nem lesz mit megbánnia Igyekezni fogok pótolni anyácskáját. Ugye teljesiti e kérésemet édes gyermekem ? S annyi szeretettel, annyi biztatással nézett a leányka arcába, hogy az a meghatottságtól nem tudott szóhoz jutni, csak megragadta a feléje nyújtott kezet és egy forró csókot nyomott arra s ebben a csókban benn volt egy kiközösített árva leányka őszinte ígérete. S késő este, mikor már majdnem egész néptelenné vált a temető, s csak itt-ott 'tűnt fel egy-egy haldokló gyertyaláng, két boldog lény távozott karonfogva a temetőből. De hogyisne lennének boldogok, hisz az egyik egy szerető, megértő gyermeket lelt, a másik pedig anyát ! CS. ELLA. Harangszó a viharban. Duló viharban, zugó fergetegben. mikor az égen villámok cikkáznak, mikor a dörgő istennyila csattog, oly jól esik fülünknek a szelid harangszó a viharban. Szivünk ugy szomjazik a harangszó után. Ilyen a mai vérzivatar is. Ha nincs ki belezugjon szépen, lágyan, tisztán, mint a puszták harangja, elcsügged a lélek. Nagy püspökünk, Prohászka, hangja e messze csengő pusztai harangszó. Es valahányszor megszólal itt, vagy ott, a hang lecsapódik, mint csillogó harmat ezernyi fűszálon ragyog az emberek szivében. Pelüdül tőle a lélek, fe] a magyar lélek. Szózata izzik a magyarság kultuszától, mert szive, lelke izig-vé

rig magyar sziv és lélek, mert nemcsak Krisztus vére tüzeli, hanem egy más, egy vérmes szeretet is melegíti : a magyar vérnek, a magyar népnek, a kínzott magyar vértanúi léleknek szeretete | gyötri és tüzeli. >Ez a Hungária — ugy mond — vérbemártott tógában jár, ennek az utjai vérrózsákkal vannak kitaposva, tele vannak szórva a saját vérének rózsáival, Ez a magyar nemzet vértanúi nemzet!* Imádja a püspök az Isten végzéseit, hogy kellenek neki vértanuk, kezdve az ő egyszülött fián, végig beláthatatlan sorokon; hogy vannak nemzetek, melyek vértanúi nemzetek. A magyar nép is vértanúi nemzet, de minél inkább az, annál inkább szereti és tiszteli, ájtatos, vallásos kultusszal kultiválja a vérét és szenved a lelke, hogy annyi magyar ember, a mi magyar népünk szenved, vérzik és pusztul. És ez a magyar vér, melynek ő is mindent köszön, »mert a vérben lakik a lélek, ez az a lélek, mely kipallérozta ezt a nyelvet, mely kifaragta azt a koporsót, azt a kapufélfát, mely kivarrta azt a tulipános szűrt, amely kigondolta, amely elővarázsolta a maga kúlturáját.« Ó is érzi, hogy homlokán a magyar vérnek tüze, szemeiben a magyar vérnek lángja, szavaiban a magyar vérnek csattanása, munkájában a magyar vérnek energiája van. Tiszteli, mert gondozza ; szereti mert ápolja és kutiválja, mert ideálja neki a tulajdon magyar vére. . . Ezért a magyar vérért küzd a gyermekvédelemben, mely az ő nevét irta zászlajára. Ö adta szimbólumául a soha el nem hervadó árvalányhajat. »Hány az árvánk? — ugy mond. Egy-egy csepje a magyar vérnek. Hány az özvegy ? Egy-egy hulláma a magyar vérnek. Azt a cseppet el ne mossuk, azt a hullámot el ne simítsuk, azt a szikrát ki ne oltsuk ! Védjük, óvjuk, szeressük, mentsük, mert az a mi vérünk, a mi szeretetünk, a mi lelkünk.* A magyar vér romlatlanságát célozza a hóbortos dekadencia elleni küzdelme. A magyar vérért harcol a leánykereskedelem elleni liga élén. ezért küzd a Magyar Gazdaszövetség ülésén, hol bátran kimondja, hogy Doberdó hőseinek méltó rész jár a haza földjéből, melyért magyar vér folyt — és ne verkli legyen a jutalmuk, mint" Solferinó után. Ezeket diktálja a püspöknek a magyar vér pezsdülése, s érzi, hogy a vértanú magyar nemzet, melyet nemcsak a háború furiái, hanem a béke alattomos hiénái is olyannyira megsebeztek, jobb sorsra érdemes, mint amilyet a kancsal szemű gyáva vetélytárs szánt neki. »A magyar — ugy mond — nem boszszuért kiált, de igazságért.« És mi jövőbe vetett bizalommal várjuk a nagy napot, mikor a béke olajága meghozza nekünk az igazság pallosát. S addig, mig a vihar nem csillapul, meg-megállunk egy pillanatra, hogy halljuk a lágyszavu harangszót, mely biztatón csendül felénk az ősi Alba kapujából kicsengve messze völgyén, rónaságán az édes áldott, szép hazai földnek. SZIGMA. Képviselő választás. A mult hétfőn folyt le a keszthelyi kerület országgyűlési képviselőjének megválasztása az Amazon-szálloda kávéházhelyiségében. Dr. Lénárd János uradalmi főtitkár, választási elnök, miután az általa kitűzött határidőn belül a választók más jelöltet, mint gróf Teleky Pált nem jelöltek, a keszthelyi kerület országgyűlési képviselőjévé megválasztottnak jelentette ki. A keszthelyi kerület uj képviselője hivatalos elfoglaltsága miatt a mandátum átvételére meg nem jelenhetett. Tiszteletére azonban áz Leitner- és Bozzay-szállodákban elosztva 160 terítékű ebéd volt, melyen a városiakon kivül a falusi birák és jegyzők vettek részt. A Leitner-féle szállodában a felköszöntők sorát Berzsenyi Gerő közjegyző nyitotta meg a következő lendületes beszéddel, éltetve gróf Teleki Pált. A történelem észtana, de a mi multunk, ami küzdelmünk, a mi szenvedésünk, a mi hibánk, a mi bünhődésünk is igazolja azt, hogy a népek erőpróbája egy és ugyanaz, t. i. a közérdek felismerése s annak hűséges szolgálata. Abban az időben, a mikor faji tömörülésünket a széttagoltság állapota, önvédelmünket pedig az erő gyengesége tette lehetetlenné -— közérdek felismeréséről annál kevésbbé lehetett szó, mert a külső ellenségnél semmivel sem bizonyult kevesbé veszélyesnek az az uralkodó hatalom, a mely a jóakarat ürügye alatt a mi nemzeti vérkeringésünk ütőerét lekötötte. De ma T. P. a mi nemzeti erőpróbánk akadályai nagyrészt leomlottak, ma — az életnek különbözőleg kiszabott kegyei dacára — nincs köztünk — mint emberek közt különbség s az élet nagyszentegyházának oszlopai közt állampolgári jogokban és kötelességben egyenlő a gazdag és szegény. Ma tehát közérdek felismerése hazafiság is, meg lehető is. Ám azért T. P. eggyek lehetünk, azok is legyünk a közérdek szolgálatában s ennek nemesre buzditó fogékonyságában ! Az »Uj Magyarországa című korszakos mű egyik tételével egyezően vélem állítani, hogy a közérdek felismerése s annak hűséges szolgálata nélkül tulajdonképen nincs is szabadság, tehát nincs éltető, üde politikai levegő, mely az egyéni akarat s képesség termő talajából kifakassza a nemzeti boldogulás gyökérszálait. A most duló világháború borzalmas hullámverése a mi szegény hazánkat is elborította áradatával. Mivel-mikép védekezzünk ez áradat ellen, s mikép hozzuk helyre annak pusztításait ? A hazafiság által, a mely a közérdek szolgálatában olvad fel, de ebben ne a kicsinyes párt, vagy önérdek érvényesülésének mámora, hanem az egy célra törekvés nemes gondolata legyen a vezér eszménk ! A gondnélküli örömök közt élő ifjúnak, az élet küzdelmeiben örökös harcot vivó férfiúnak s az élte alkonyát elért aggnak egyenlően küzdenie kell ezen minket elboritni, eltemetni célzó áradat ellen, mert »Virág mit ér, mit ér a bérc nekünk! Hazát kivan, hazáért ver szivünk.« Ha T. P. a mi gondolat s lelki világunkat ezen fell'ogás hatja át, ha ma hazánk szentföldjének megoltalmazását s lüktető vérkeringésének visszaállítását tekintjük első rendű közérdeknek, ha igaz hazafisággal tudjuk s akarjuk szolgálni ezen közérdeket, akkor mi is felkiálthatunk a koszorús dalnokkal : »Félre kislelküek, a kik mostan is még kételkedni tudtok a jövő felett S nem hiszitek, hogy egy erős istenség őrzi gondosan a magyar nemzetet.* A keszthelyi választó kerület ma egyhangúlag egy férfiura bizta képviseletét, a kit képességének, lelki emelkedettségének, munkásságának s hazafiságának tudatában erre a közvélemény érdemesnek tartott. Nem a pártállás győzelme ez, mert hiszen ma nem