Balatonvidék, 1916 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-08 / 41. szám

XX. évfolyam. Előfizetési ár: Egész évre 10'— K Fél évre . 5'— K negyedévre 250 K Egyes sz. ára 0 20 K Nyilttér soronkint 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal KOSSUTH LAJOSutca 58. szám. Keszthely, 1916. szeptember >7. KESZTHELY, HÉVÍZ S AZ EGESZ BALATONKÖRNYÉK ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ POLITIKAI HETILAP. 163. szám. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízatásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán : 15. Erdély. Feszült idegekkel figyeljük az erdélyi bérceken áthangzó népsirást, szivbe markoló fájdalommal fogadjuk a néppusztulás ezernyi-ezer martir tanúját. Csaba bujdosó hada nyugatnak fordul, a napba tekintő turul szárnyaszegetten menekül bércek világából a magyar puszták szabad levegőjébe. A rabonbánok ligeteit, a Gyulák székeit, a Betlenek, í^ákóciak szabadságtermö szent földjét, a magyar géniusz dajkáló csarnokait orvul támadó rabló had lá bai tiporják. Ám a martalóchad fegyverén ránk tört pusztulás nem a gyáva siránkozást lopja szivünkbe, hanem a dacos elszántság tettre buzditó energiáját, amely nem ismer megalkuvást, csak a kötelesség egyenes ösvényét. A történelem duvadjai régi ismerőseink, elbántunk velük mindenkor, elbánunk velük ezúttal is. Testvéreink omló könnye, omló vére, a magyarok Istenének szent nevére fogadjuk, boszulatlan nem marad. Gyermekek árvasága, asszonyok jajja, férfiak szenvedése megtorlásért epedő lánggá izzik bennünk. Sv nem a kétségbeesés elszántságával, de a győzelem biztos tudatában ragadjuk kezünkbe a megtorlás fegyverét, melynek súlyos ütése örökre elveszi álnok szomszédaink Tavasz a lelkekben. A leány, fejét kezeire hajtva ült a kályha előtt álló széken. Apró formás lábait, kényelmesen nyújtotta el, mint egy nagy, lusta, melegedő fehér cica. Dus, szőke haja vállára omlott és ugy látszott, mintha világitana a félhomályban. . . Künn, a ház előtt álló lámpafénye, beszűrődött a hófehér tüil-föggönyü kis virágos ablakon és misticus alakokat varázsolt a kékfestésü falra. . . . . . Nem, nem álom volt ... Öt szerette hosszú másfél évig az a bolondos vidám fiu, aki mindig durván beszélt és gúnyolta a lelke fehér ábrándját és mégis hogyan megértette, mennyire szerette ? . . . - És most egyedül van. Miért ? . . . Mert a sors ilyen ! Összefűzi és széttépi a láncot, két szerető lélek között. . . Nincs senki, akinek fényes ábrándjáról meséljen, aki megsimítsa lázas homlokát és cibálja a szőke fürtéit ; és kedves zsarnoksággal követelje sóhajának okát és gondolatainak mély jelentőségét. S olyan sivár, üres igy a csodaszép téli este egyedül. . . . Egyedül ülni órák hosszat, lámpa gyújtás előtt és míg az arcát a tűz pirosra szépíti csendben várni, az ismerős lépteket, melyek többé nem hallatszanak és hangzanak fel, a kavicsos porondon... Így kellett történnie. . . Elment tanulni messze, hogy ismét diadallal üdvözölje a kis szoba halvány lakóját. kedvét, hogy sanda szemmel ezeréves szent örökségünk megrablása után áhitozzanak. Menekült testvéreink, szorongatott erdélyi véreink, bízzatok ! Azokon a mezőkön, melyeken Petőfi dalai fölharsantak, örök időkre csak magyar lehet az ur. Míg egyetlen magyar kar fegyvert bir emelni, addig az idegen horda nem fog magáénak mondhatni egy talpalatnyi földet se Erdély virágos mezőiből Egy viharedzett nemzet nagy esküvése ez. Bízzatok ! És addig, arnig diadalmas örömmel vezethetünk vissza benneteket ősi földetekre, apáitok hajlékába : hajlékunk, kenverünk a tietek is Egyik kezünkben fegyver, másikban enyhitő ital — amint ezt Ti cselekeptétek a régmúlt vérzivataros századokban anyaországbeli véreitekkel. Nincs nagyobb gazdagság a jó szivnél. Íme a szecrénvnek tudott mao J gyar nép milliárdokat hordott össze honvédelemre, milliókat hajléktalanná lett testvéreinek meoseo-itésére. A hiro o hedt szalmaláng helyett a szeretet örök tüze izzik a nemzet áldozó oltárán. Egyetlen szivvé forrott a magyarság, : amelynek ritmikus dobbanásai szabályozzák érzését, cselekvését. HönmenJ 1 tés és megsegítés — ez a kettős feladat hárul reánk s becsülettel álljuk helvünket mind a két téren. Számára is uj világ fénye tárul. A jövő titokzatos fátyola lehull és ott áll az ismeretlen világ nyitott kapujába : az élet kezdetén ... A tűz pattog, lángot vet néha és mintha ezt a nótát mormolná : — Azt mondják, hogy nem jössz vissza. — — A kis »Réti-lak« apró, karcsú, oszlopsoraival és hófehér falaival némán meredt a ködös, téli alkonyatnak. A hosszú vadgesztenye-fasor, melv a kis rácsos kapuhoz vezetett, sötéten hajlongtak imbolvgó lépéssel és halkan suttogtak . . . Minden csendes. Nincs egv halvány I O J J fény, mely a sötét és vak utat megvilágítaná A fasor utcára vezető végén, egy karcsú alak jön, sietve, félve, remegve . . . Nem mer se' jobbra, se' balra nézni, futva lépdel a ház felé. . . A fák mögül most egy sapkás alak lép elő és a karcsú alak felé siet. . . E rémült kiáltás a csendességbe — de aztán, a fiu egész közel jön, a rémült kiáltás titkolt öröm hangjává változik : — Hát maga az ? Hogy megijesztett! — Bohó ! Hát kijárhatna erre és ki lesné magát öt óra után, ilyen ködben ? ! És mennek' előbbre. Suttognak. Ki tudja miről ? ! Most megállnak, ugylálszik búcsúznak. — Szép álmokat, — mondja a fiu. — Hisz minden éjjel magával álmodom ! Egészen önkénytelenül jő a vallomás a lányka ajkára. A fiu gyors mozdulattal fü.zi kezét a kis leányéba és boldogan suttogja : Gondoskodás történik a menekülök minden rendű és rangú csoportjáról. Élelem, hajlék, tisztes munka fogadja őket s mindenek fölött a testvérszeretet melegsége. Zalamegyében nem lesz hiány semmiben (? !) Mint a Zalai Hirlap irja : Zalamegye el lesz látva mindennel; Az egerszegi megyeháza eddig ridegen bürokrata és a gyakorlati élettel vajmi kevés.kontaktust tartó magatartásának örvendetes megváltoztasáról vettünk értesítést. Árvay Lajos alispán nagy dologra határozta el magát : Zalamegye egész ellátatlan közönsége részére minden fajtájú élelmicikket kellő mennyiségben megszerezni. Nemes elhatározástól indított munkája eredményes lett : egész Zalamegyének mindene lesz a télen és tavasszal, ami a tömegélelmezési problémák kiküszöböléséhez csak szükséges. Árvay Lajos alispán a mult héten Bődy Zoltán megyei il-od főjegyző kíséretében Budapestre utazott, ahol az emiitett célok elérése végett a földmivelési minisztériumnál, a Haditermény r. t.-nál és a különböző >központok«-nál eljárt. A földmivelési kormánytól, illetőleg a Haditermény r. t.-tól lisztet, burgonyát, árpakását, köleskását, babot, lencsét és borsót kért a szükségletnek megfelelő mennyiségben, továbbá a nagykanizsai Francz-cég és még két más cég által a törvényhatóság részére vállalt sertés és ürühizlaláshcz a miniszter jóváhagyását, illetőleg e célból megfelelő takarmány biztosítását. - Én meg magával édesem. — És olyan nagyon boldogok. . . Mintha övéké lenne az egész világ ; pedig nem történt semmi, csak megértették egymást. . . És a gesztenyefasor kíváncsian suttogja és találgatja : — Mi lehet az, ami boldoggá tesz két lelket — ?! ! SZALAY ANNUS rr Oszi hangulat. A hervadó ősz utolsó virágai reszketve várták a hideg, deres hajnalok első csókját. A nyár fáradtan küldi már utolsó üzenetét, a felhők közt átvillan a melengető napsugár, de a téli herold ködköntösében a hegyek alatt jár és kürtjéből téli viharok hideg ^lehellete száll szét. Ma leszállt az első őszi köd és fátyla mögött a kihűlt nyár testét vitték téli pihenőhelyére. Piros rózsák, rubintos színű virágok borítják a ravatalát, fájdalom sóhajai, keserűség elfojtott zokogó hangjai adják bus halotti énekét. Harmadik volt

&e nyár, mely pusztulni látta a világot, a harmadik, melynek forró napja a golgothás útját járó meggyötört emberiség sebektől vérző testét égette. Korán jött az ősz és ahogy ma reggelre beszökött a városba, didergő lelkünk remegve gondolt azokra, akiknek ezt a borzalmak harmadik telét is kint kell átszenvedni a lövészárkokban, fegyverrel a kezükben, az önfeláldozás hősi elszántságával