Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-04-04 / 14. szám

2 mennyi vérrel, öntözik egymást, nem az emberek, hanem a nemzetek ? Feltámadásnak szent ünnepe, Húsvét, megremeg a lelkünk, amidőn köszöntünk. Nem a megpróbáltatások nagysága, nem a kiontott vér özöne, nem a szenvedések fájdalma remegteti meg leikünket, hanem a békének, a diadalok reménye. Mert te a diadalmak ünnepe vagy. Arra tanitasz bennünket, hogy a szenvedés, a halál, e földi élethez tartozik, hogv ez elkerülhetetlen, de utánna jön a feltámadás, a diadal, a béke. És ha a feltámadás öröme arányban áll a szenvedések nagyságával, a halál rettenetes tömegével, óh akkor minő ünnep virrad reánk a béke hajnalán ! A hivő léleknek szent ünnepe, vi- i gasztalásod Allelujája itt zsong már közöttünk, s mi meghalljuk azt a harci zaj közepette is, diadalmas zászlód lobogását, könytől, reménytől csillogó szemekkel nézzük. Mí hiszünk, mi bizunk tanításod igazságában, melv megihleti lelkünket, bár tudjuk, hogy j a nemzetünk húsvétja még késik. Á magyar nép még a szenvedések utján jár, a halál uralma alatt sóhajtozik. Határainkon ádáz ellenség ostromolja védekező sorainkat, a határon belül kufár lelkek kapzsisága, hazaáruló •önzése kiált bosszúért. . . Méo nem o teljes a halál. . . Majd csak ezután jön a feltámadás ! Addig szenvedünk, küzdünk és bizva bizunk, hogy egykor majd felhangzik a győzelmi ének a magvar nép ajakán. Külső és belső ellenségeink letiport, megbüntetett sorai felett kibomlik majd a gvőzelem piros zászlója a béke fehérével s a remény zöldjével, s e szent jelvény körül | egv megszenvedett, hősiesen küzdött j nép énekeli szent lelkesedéssel : Hála legyen az Istennek, Alleluja! | Húsvét lett megint. Beér Gyula. Húsvét lett megint, mint azóta minden évben egyszer, hogy a názáreti Jézus feltámadott. Feltámadott és elküldte a szivekbe a feltámadás boldogító érzését. Feltámadott, ki volt és elmúlt és harmadnapon újra lett, ki újra élt, Ő volt : Nolite tímere, ego sum ! , És elküldi és elhozza minden évben újra és újra a feltámadást hívőknek és tamásoknak egyaránt. Ma felszakad a köd, mely a lelkeket feküdte a télen át. Ma elmúlik a szomorúság, a lemondás a szivekből, mely oda már a nyár végén beköltözött, mikor lassacskán majd mindenki elment és jött utána sietve az ősz, a tél, sietve pusztult, halódott a természet is és meghalt és köd úszott a tájon és köd borult a szemekre, szivekre. És sokáig tartott, mig aztán mozdulni, ébredezni kezdett a nagy halott, a Természet, olykor a déli órákban kibújt a nap és bágyadt fénye, - mint a beteg lány mosolya — megvillant az ereszekről lecsurgó hólében, de a szivekig nem tudott érni ez a sápadt fény. Ma feltámadt Krisztus. Ma kell, hogy hallelujázzék a szivekben az újraéledés hajnala. Húsvét fett újra, a tavasznak szent ünnepe, mit 0 küldött. Életet a halál után, vigasztalást a szenvedés után, reményt és vágyat a szivekben újra élni. virágillatot, hogy szálljon ott, hol eddig sürii köd úszott lomhán és ugy érzed, hogy szebb vagy és erősebb, mint máskor és mások is szebbek, máskép csillognak a szemek, mások a mosolyok, tisztább a kacaj hangja és bátran, bizakodó szavakra nyílik ma sok néma száj. Ma az élet jött vissza. Az élet jött el újra és a szivekbe száll az apostolok öröme, mikor újra láthatták a Mestert. Ma eljött ennek az évnek is a húsvétja és kell, hogv szent értelme ma, ebben az évben, mélyebbre szántson, kell, hogy a feltámadásnak hite belévilágitson a legsötétebb szivekbe is a régen nem hívőkébe, a kicsinyhitüekébe és akik csak most kezdenek kételkedni. Ki eljöttél a földre, itt éltél és meghaltál és harmadnapon feltámadtál, ki elküldted a tavaszt a tél után, ki visszahoztad a napot, hogy beragyogja az egész világot, ki hazahoztad a fecské', hogy megtalálja régi fészkét, te küld el máma az Élet a halál után. Te küld el a feltámadás hitét azoknak a szivébe, akik itthonmaradtak, akik távol harcolnak, akik erősen bíznak, akik kicsinhitüek, akik egymást átölelve tartják és akik egymástól régen elszakadtak. . . Akard, hogy higyjünk ma mindannyian, hogy jönni fog egy uj, egy szebb élet és ne engedd, hogy legyenek köztünk ta.nások, kik csak akkor hisznek, ha belémélyeszthetik ujjaikat a te szent sebeidbe. Húsvét lett megint, mint azóta minden évben egyszer, hogy a názáreti Jézus feltámadott. . . . Egy pár szó a cabaréról. A háborúban megvakult katonák javára márciu hó 27-én este a Hungária nagytermében cabarét rendezett a helybeli fiatalság. Szép és dicséretes volt az eszme, melynek megvalósítására összefogtak a fiatalok és ki mit tudott, azzal állt elő. Javarészt műkedvelők voltak és mégis egyik-másik mintha többet adott volna,mint amennyit műkedvelőktől lehet várni. A hoszu műsor pontjai közül kettőt emelek ki, inelv messze túlszárnyalta a többit, - hogy ugy mondjam — absulut becsű volt : dr. Schwarz Zsigmond megnyitó beszéde és Cárán Pista zongora játéka, bekecs Linus nagyon helyes volt, a vár és a kunyhót szavalta, kár, hogy a szép kis kezeit sokszor nem tudta, hová tegye, máskor bizonyára majd talái a zongorán egy felesleges kottát és a nagy probléma meg lesz oldva. Martinovich Árpád kisérte zongorán, ügyesen játszott Mesterich Marinka nótái tnagyon tetszettek. Berzsenyi Margit bájos volt, kedves kis mü.dalokat énekelt nagyon kedvesen és finoman. Semmivel sem maradt mögötte partnere, Molnár Magda, aki zongorán kisérte. Baboragyogva mosolygó arcát, elnyomják ijedésükeU Margit: Nagyon íontossat akarok mondani. De most legvetek egészen őszinték és nagyon erősek. Csak akkor mondom meg, ha se megijedni, se sírni, se lebeszélni nem fogtok. Ígéritek ? Anya, Etel (szinte hangtalanul az izgatottságtól). ígérjük. Margit: Etel, nagyon szereted a vőlegényedet ? Etel: (őszintén) Meghalnék érte! Margit: Mamus, nagyon szereted a fiadat? Anya: (őszintén) Meghalnék érte! Margit • Nem ti! Anya, Etel (értelmetlenül néznek). Margit: Etus, most különösen légy j őszinte és nyugodt. Mit tennél, ha a Jani elesnék ? Etel: (nagyon izgatottan) Marguci, mit akarsz? Mit akarsz? Anya: Marguci, mit beszélsz? Margit; Megígértétek, hogy nyugodtak lesztek. Hát miért rémüldöztök ? Hiszen nincs semmi baj. Én ma hosszas imádságban beszéltem a jó Istennel. Én már egvszer a halál torkában. Éngem mái leterített az orosz golyó, mikor falunkba jöttek az oroszok és kicsi tanítványaimmal remegve szorongtunk. A jó Isten azonban, ugy látszik, vissza akar adni az életnek. De én azt gondolom, hogy ha Jani elesnék, ti meghalnátok Ti gyöngébbek vagytok, mint én. Én már megszoktam a halait.'Tehát —

r ne nézzetek már oly furcsán, csak Harmincnyolc és tél a lázam," nem beszélek félre — tehát én arra kértem á jó Istent, hogy ha ö ugy végezte volna, hogy Jani meghaljon, hát változtassa meg ezt a végzést, és inkább engem engedjen meghalni Jani helyett. Akkor megmarad mamának a kenyérkereső, Etusnak meg a vőlegény, mindkettőnek egyetlen reménye, boldogsága, aki nélkül nemtudna élni egyiksem. Furcsa kívánság, hogv a jó Isten választása meg az: végzését, melvet öröktől fogva határozott, . de hiszen ép ugy öröktől fogva látta előre az ím ídságomat is, tehát lehetséges. Jelenleg ugy áll a dolog, hogy valószínűleg felgyógyulok. De igen szivessen áldozom fel magamat testvéremért. Hát most arra kérlek, ne akarjatok erről lebeszélni, mert az hiábavaló volna, és ha nem is járultok hozzá az én imádságomhoz pozitive, legalább ne imádkozzatok ellene. Hiszen úgyis feltételezem a jó Istennek ezt az ajánlatot: t. i. Janinak még kellene halnia. De nem bizonyos, hogy meg kellene halnia, tehát nem bizonyos az sem, szükség' van-e az én aiánlkozásomra. No nem szeretem, hogy ugy odavagytok. Mire jó ez? Ezzel csak engem szomorittok. (Az anya és menyasszony halálossan megrémültek ettől a nyugodt beszédtől; az anya levegő után kapkodott, a menyasszony rettentően csukló néma zokogásban kínlódik). Anya: Marguci!... Marguci!... Hiába mondod, félrebeszélsz. (Erőt vesz magán s a lázmérőt iparkodik leánya hónaalá csempészni). Édes szivem, engedd •.. . engedd. Akkor legalább megnyukszom. Margit: Jó, de csak azért, hogv megnyugodjál. (Elhelyezi a lázmérőt). Etus, csillapodjál. Megharagszom! . Etel: (fölszántja könnyeit) Marguci . . . én ezt . . . nem . . . nem . . . lehetetlen Margit: Nem, Etuskám, ez lehetséges. Történtek már ilven esetek, olvastam. Hidd el, én nem félek. És ti élni fogtok boldogan. Etel: Ilyen áron . . . nem . . . nem . . . Margit: De hiszen nem is bizonyos, hogy rákerül a sor. Hiszen feltételes ... Anya: A jó Isten sem fogja elfogadni, tudom. Margit: Bizzuk őreá, igen? (Csend). Margit: (kiveszi a lázmérőt) Llgve mondtam : harmincnyolc és fél. Nem beszéltem félre. II. Március 16. Rettentő gyötrelmeim vannak Margit szándéka miatt. Igaza van meghalnék, ha a Jani meghalna. De az is képtelenség, hogy Margit haljon meg helyette. Ez az akaratos hős leány, aki szembenézett a halállal, benn volt a halál torkában, ott volt a másvilág küszöbén, mikor kis tanítványaiba bátorságot, életet lehelt ott fönn, a kis rutén faluban . . . Kedves naplóm, még neked sem merem bevallani érzéseimet. Vannak percek, mikor . .. jaj Istenem, ne sújts le! . . . mikor . . . merjem leirni ? ! . . . mikor beleeggvezem Margit szándékába 1 . . . Rettenetes hisz ez, tudom. De mikor szerelmem is oly végzetesen erős 1 Istenem, Istenem, adj világosságot, mit csináljak. Március 17. Ma ismét erről beszélt Marguci. Szemlátomást javul az állapota, látszik, hogy az operáció pompásan sikerült... És most mégis meghaljon ? Borzasztó kétségbe sodort az ő csodálatos gondolata. Nem tudom, nem birom végteljesen kiirtani magamból azt a fel-feltörő gondolatot, hogy ne ellenkezzem tervével, hogy ne imádkozzak ellene, hanem járuljak hozzá. De nem, azt mégsem tehetem.... Nem lenne igaz és. teljes a boldogságom Jani oldalán sem ilyen áron. Március 30. Istenem, könyörülj rajtam! Krisztus irgalmazz! Jani egy hónapja nem ir, és Marguci javulása megakadt! Irtózatos !