Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-07 / 6. szám
XIX. évfolyam. Keszthely. 1915 február 6. A? szám Előfizetési ár : ^^^ ^^ ^^ ^^^^ ^^ ^^ ^^^ ^^^ Kéziratokat a szerkesztőség B^ H JR HA Bkfl M M-l B^ Bilf . . . ^Uw •• • mm • B • • 9 B • • m mm •K II • mm • • • mmm mug m M • H •• a - 20 í • &B • JjJB gjj B ím |1 B B g Hm talb a Nvilttér soronkint I korona. Kéziratokat POLITIKAI HETILAP. nem adunk vissza. Szerkesztőség és kiadóhívata ,^SaSr. Ta n" MEGJELENIK HETENKíNT EGYSZER: VASÁRNAP. S^S^t" Heti kis tükör. Fel a szivekkel! A félesztendeje dúld háború borzalmai rettentően sajgó sebeket ejtettek az emberi sziveken. A békét szomjúhozó emberiség tanácstalanul tekint szét a pusztulás terein s nem látja a reménynek egyetlen halvány kis sugarát sem, mely azt hirdetné, hogy az áldott béke újra visszatérőfélben van e vén sártekére. Mintha csak hallanók az Ur megrázó panaszszavait, melyeket a vízözön előtti romlott emberiségnek kiáltott a fülébe : Bánom, hogy embereket teremtettem A mélységes gyász és aggodalom közepette, a haragos, sötét felhők mögül mégis mintha egy biztató csillag integetne felénk. Az ágyúdörgés meg puskaropogás közt felreppen a béke szelíd fehér galambja a lelkek fejedelmének trónusától s e galambszárnycsattogása örömhírt viszen öt világrész aggódó embereinek. A pápa febr. 7-re általános imát rendelt a békéért. . . És az egész földkerekségére kihatott az ő szava és a mai napon millió meg millió ajak imája ostromolja meg az Eget Jézus nevében, annak a Jézusnak nevében, aki maga volt a béke fejedelme s aki maga biztosított bennünket, hogy bármit kérünk az atyjától az ő nevében, azt elnyerjük. Szálljon hát ma az Ég felé lelkünk forró imája. Rebegjük el rendíthetetlen bizalommal: c ;Adj nekünk békét, Uram, a mi napjainkban. » Fel a szivekkel ! Bízzunk, reméljünk ! Belgrád. ,lrta Szittya. Többször jártam a szerb fővárosban. Módomban volt. Igyekeztem ttoyanmegismerni. A korzói, kávéházi élet olyan, mint nálunk, hiszen ebben egyformán a nyugatot majmoljuk. Ezzel a felszínes, látszatnak élő élettel kevés változással azt hiszem mindenütt találkozunk. Nekem azonban egyéb kellett. Belgrád nemzetiségi életét, kultúráját, közgazdaságát akartam tanulmányozni. De csak úgy észrevétlenül. Mindig egy-egy napra vagy éjszakára mentem. Minden alkalommal más valami került sorra. A követségre mentem először. Nem volt ngyan ismerősöm ott, de kerestem. Vittem ajánló levelet az osztrák-magyar iskola igazgatójához. Mily furcsán hangzik ugyebár e szó : osztrák-magyar iskola. Igen. Ez is egy amolyan közös ló, melynek szokás szerint túrós a háta. De menjünk sorjába. Magam mentem Belgrádba. Soha nem voltam még ott, mégsem vettem magam mellé útitársat. Ilven utakon magam szeretek járni. Gyönyörű márciusi reggel volt, mikor Zimonyból hajóval átmentem a szerb fővárosba. Az uton nem győztem betelni a tavaszi növényzet pompájával. A hegyoldalon már virult a szelence, a lanyha szellő már szárnyára vette ennek a bájos ^irágnak az illatát. Most, hogy a mi ágyúink oly szorgalmasan dolgoznak a zimonyi oldalról, sokszor gondolok rá, vájjon kivirit-e a tavasszal megint az az orgonafa, meljet a mi srapnelljeink nem kiméinek ? Útlevél vagy efféle nem kellett, hiszen a béke áldásait élvezte mindkét nemzet. A hajóból kiszállva, rögtön villamos vasútra ültem. Ismeretlen helyen ez a legjobb kalauz. Útitársaim jegyváltásából tájékozódom én is. AKjunska Ulicába, hol a mi követségünk van, nem visz a villamos. Találomra váltottam jegyet. A magyar pénzt szívesen elvették mindenütt, hiszen többet ér, mint az övéké. Útközben nézem a kereskedők, iparosok cimtábláit. Sok a magyarországi zsidó, nem egv magyarosított nevet olvasok le a cirillbetüs felírásokról. Mint később megtudtam, kizárólag ezek voltak a mi iparunk elárusítói, mert a született szerb üzletemberek minden alkalommal mellőzték (a királygyilkosság óta) a magyar üzleti összeköttetést. — Leszálltam a villamosról, gyalog mentem tovább. Nézem a kirakatokat, legnaA BALATON\?IDEK TARCAJA Az első háborús délután megnyitója. Irta és felolvasta Dr. Csák Árpád, a Balatoni Muzeum-Egyesiilet titkára. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Ezelőtt félévvel egy vészkiáltás zúgott végig Magyarországon : kiütött a háború, jön a muszka, ütött a leszámolás órája ! S e hírre szent himnuszunk, a Kossuthnóta igéje harsant fel a Kárpátoktól az Adriáig, szerte-szét, mindenfelé s ezer és ezer torok énekelte buzgón, áhítattal, lelkesedéssel, hogy : «ha még egyszer azt izeni, mindnyájunknak el kell menni ! . . .» Az üzenet megjött s mint a zúgó áradat, tódult a nép a szent zászlók alá a rónákról, a bércekről, a falvakból, a városokból, hogy egyrészt megboszulja a század legvérlázítóbb bűntettét, másrészt, hogy biztosítsa további fennmaradásának és szabadságának életfeltételét. S amit Magyarország fiai e hónapok óta tartó nehéz harcokban müveitek, — az bámulatba ejtette az egész világot. A magyar honvédség gyalogezredei, a magyar honvéd-lovasság, az úgynevezett <t vörös ördögök*, a magyar népfelkelés minden formációja, úgy a galíciai harctéren, mint a Kárpátok alján, szívós, áldozatkész, halálmegvető bátorságot tanúsítottak. Amikor a vakítóan fehér, havas éjszakában, néma csendben, de izzó harci kedvvel mentek a nagy, emberfölötti küzdelembe, a betört ellenség ellen, — akkor bizonyára a fejük fölött érezték a Turul-madár felséges szárnycsattogását, amely odújából kiriasztva, ismét megkezdte ezeréves keringését Magyarország honvédő hegylánca fölött és karmai között ott látták a magyar katonák az ország szent kardját és hazájukért érző, izzó lelkesedéssel vetették magukat az ellénséges túlerőre. Magyarország fenkölt lelkű anyái! büszkék lehettek fiaitokra ! . . . Nekem mindjárt a háború kezdetén az a gondolatom támadt, hogy ennek a méreteiben nagy és végeredményében részünkre minden bizonnyal dicsőségteljes háborúnak, — melyhez foghatót még nem jegyzett fel a világtörténelem, — maradandó emléket kellene állítanunk. Ez a maradandó emlék egy hadimuzeum lenne, mely a most folyó világháború történetének és eszközeinek egész anyagát foglalná magában, nevezetesen Őfelségének kiáltványát népeihez ; a kormánynak, a katonai és polgári hatóságoknak a háborúra vonatkozó rendeleteit, a hadviselő feleknek használatban volt hadieszközeit, ruházatát és egyéb felszereléseit, melyeket kiegészítene a háborúban résztvett uralkodóknak, hadvezéreknek és a vitézségük és kiváló hadiszolgálatuk által érdemekre szert tett és kitüntetett katonáinknak arcképei, végül az ellenség földjén összegyűjtött néprajzi vonatkozású tárgyak. Keszthely egyébként is, de különösen a nyári évad alkalmával látogatott hely. Sok idegen fordul itt meg éven át és különösen az iskolák növendékei keresik fel gyakran és szeretettel tanulmányi kirándulásaik alkalmával. Bár elég látni valóvan Keszthelyen, de a hadimuzeummal egy látnivalóval több lenne s eltekintve a muzeum tudományos értékétől, mely kulturális fejlődöttségünknek lenne egy újabb fényes bizonyítéka, — alkalmas eszközül is kínálkoznék idegenforgalmunk emelésére. A másik eszmém az volt, hogy azoknak a szerencsétlen keszthelyi polgártársainknak, akik a hivó szózatra kénytelenek voltak itthagyni kényelmes otthonukat, boldog családi tűzhelyüket, a szerető szülőt, az édes hitvestársat, a drága kis gyermekeket, akik mérhetetlen küzdelmek, szenvedések és nélkülözések közepett a mi szabadságunkért s a mi jólétünkért küzdöttek s akik vérüket és életüket áldozva, hősi halált szenvedtek a csatatéren s akiknek muló porhüvelye fölött emelkedő néhány lapátnyi földet rövid idő alatt elmossa az eső, elhordja a szél, vagy elszántja a szerb s az orosz paraszt ekéje, akiknek sírjára szeretteik nem ültethetnek virágot s azt könnyeikkel nem öntözhetik, akiknek gyorsan hevenyészett egyszerű fejfáját az első szélvihar kitöri s akik mindenkitől feledve, nemsokára jeltelen sírokban alusszák örök álmukat s álmodnak a mi jólétünkről, a mi boldogságunkról, melyet az | ő életük árán szereztünk meg, — mondom ezeknek a névtelen hősöknek itthon állítsunk egy közös kőoszlopot s e kőoszlopra véssük reá arany betűkkel neveiket, hogy a feledés í fátyola olyan hirtelen reájuk ne bontljon.
