Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-28 / 48. szám

8ALATÜNVEXEK 1915. november 28. létben fogja a tisztviselők részére kiutalni és gondoskodni kiván arról, hogy a törvényható­sági és rendezett tanácsú városok ugyanilyen segítségben részesíthessék a maguk tisztvise­lőit s e célból a nyolcvanhétmillió koronán fölül további összeget szándékszik kérni. Hírt adtunk arról is, hogy a kormány a megyei tisztviselőket is egyenlősíteni akarja az államiakkal, hogy a hátrányos fizetési viszonyokat rendezze. Ezzel jóformán az összes közszolgálat­ban álló tisztviselők sorsán legalább is vala­melyes könnyebbség fog beállani és ha nagy áldozatokról'is van szó, örömmel és meg­nyugvással vehetjük tudomásul, hogy illetékes helyen együttéreznek azokkal, akik a háború­nak semmiféle könnyű és gyors hasznát nem látták, hanem a drágaság fölszökkenő terheit cipelték és megadással végezték a munkát azok helyett is, akik a harctéren teljesítették a maguk kötelességét. Nehéz és szomorú éjszakák tépelődését szüntette meg a kormány és sok meddő szá­mítást, amelynek sehogysem tudott vége lenni, intézett el az a hir, hogy a kormány annak a külömbségnek, amely a régi és a mai meg­élhetési viszonyok közt van, legalább egy törtjét kiküszöböli, hogy a többivel könnyeb­ben lehessen birkózni. Minden gondoskodás, amely áldozatok­kal jár, gyümölcsöző és értékes befektetés : annak a nagy szeretetnek, együttérzésnek és gyógyító segítésnek, amit a háború fölszaba­dított, hosszú időkre szól az áldása és társa­dalmi életünk minden szögletében uj szolida­ritást és uj bizalmat ültet el. A tisztviselők pedig, akik mindig hamupipőkék voltak a tőke nagy forgalmában, megbecsiiltetésiiket és a maguk tisztességének és szorgalmának elis­merését nyugtázzák azokban a milliókban, amelyekből mindegyikökre csak kevés jut, de magában foglalja az egész nemzet köszönetét és háláját azért, hogy velünk együtt dolgoztak és nálunk többet szenvedtek. Közélelmezési központ. A háború okozta nehézségek között nem utolsó helyen áll az, hogy ámbár sen­kinek éhséget szenvednie nem kell, mégis egyes élelmiszerek és elsőrendű közszükség­leti cikkek árai aránytalanul magasra szök­tek fel. Nehéz megvonni a határvonalat a magánvállalkozás — termelő és kereskedő — legitim haszna és az élelmiszeruzsora között, ugy hogy a hatóságoknak ebben az irányban tett intézkedései többnyire nem tudják elérni azt a célt, hogy elsőrendű szükségleti cikkekkel mindenki el legyen látva, még pedig nem túlságosan magas árakon. A mondottak helyességét úgyszólván a háború elején már felismerték Németország­ban, erős szervezeteket létesítettek, amelyek az élelmiszerek és egyébb fontos áruk be­szerzését centralizálni törekedtek, működésűk odairányult, hogy a rendelkezésre álló áru­mennyiségeket arányosan osszák szét. A német példát Ausztriában is követték, mind a két országban van egy-egy organizmus, mely társadalmi és kereskedelmi alapon szervezve, a vázolt célt majdnem teljesen el tudja érni. Csak nálunk nem történt eddig ebben az irányban mélyreható intézkedés. A váro­sok és községek közvilágításának, csatorná­zásának, egészségügyi berendezéseinek, egyéb közintézményeinek létesítésére és fenntartá­sára alakult Magyar város és községfejlesz­tési ri. amelynek működését természetesen a háború kitörése megakasztotta, egyelőre ere­deti céljait félretéve, a fentiekben vázolt élelmezési központ szervezéséhez látott hozzá. A részvénytársaság ezt a központot Némethy Károly államtitkárnak, mint mi­niszteri biztosnak közvetlen felügyelete alatt az érdekelt törvényhatóságok, városok és községek irányítása és ellenőrzése mellett szándékozik vezetni. a kommunitásoknak anyagi érdekelt­ségét olyanformán biztosítja a társaság, hogy a belügyminisztériummal történt megállapo­dás értelmében részvénytőkéjének feléig a főrészvényesek a részvényeket névértékben bocsájtják a törvényhatóságok, városok és községek rendelkezésére és a nagyobb ösz­szegti részvénnyel érdekelt kommunítások képviselőit a társaság vezetésébe is bevon­ják. Számos törvényhatóság, város és község már eddig is nagyobb összegű részvényeket jegyzett és egyre erősebb érdeklődés mutat­kozik ezek részéről a részvények átvétele iránt. Ezzel kapcsolatosan a város és köz­ségfejlesztési részvénytársaság kötelezte ma­gát a belügyminisztériummal szemben, hogy az áruforgalom terén elérhető nyereség limi­tálásába beleegyezik. A szóban forgó központ működésének egyik ága az lesz, hogy kikutatja, hol van az országban aránylagos, vagy- abszolút bőség egyes árucikkekben, — húsban, zsír­ban, főzelékfélékben, baromfiakban, kőszén­ben, tűzifában, stb. Ezeket a feleslegeket elszállítja azokra a vidékekre, ahol hiány mutatkozik és igy az áraknak aránytalan megnövekedését meggátolja: az olyan cik­keket pedig, amelyekben a szükségleteket a hazai termelés nem tudja ellátni, vagy ame­lyekből az országban nincsenek elegendő bűbájos kertjeiben és az Észak vizeinek partjain. Az aratók még dolgoznak. Acél kaszá­juk hatalmas suhintásai nyomán még együtt hull verejték és vér s a nagy Germánia már azon fárad, mikép küldjön nagy, hatalmas aratóinak nyomába méltó marokszedöket. Ugy Germániában, mint a mi széles Al­földünkön : a nők millióinak pihent ármádiá­ját akarja kivezényelni a ledöntött vetéshez Németország. Igen, kivezényelni, ez a jó szó, ez a a német szó a német gondolathoz. A német férfi és vele a magyar, török, az osztrák s a bolgár feltúrta, megforgatta a Föld televényét, de a szántott barázda sir is egyben. Most hát jöjjenek a nők s ha a férfi köteles meghalni a milliók családjáért, a nemzetért, a nők is legyenek jók dolgozni érte. Mind mélyebben szánt és mind izmosabb gyökéren érik a terv, hogy a német nőt is sorozzák berukkoltassák és testét, lelkét, tu­dását, erejét, tehetségét egy bizonyos időn át a haza javára gyümölcsöztessék. Ez legyen a nők általános, de nem katonai kötelezett­sége — egy éven keresztül s ha kell, hosszabb ideig is. Természetes, hogy nem kaszárnyaélet­ről, nem hadiszolgálatról van szó. Csak azt készletek, a társaság a semleges országok fontosabb piacain jól szervezett képviselősé­gei utján bevásárolja és onnan importálja. Különös gondot szándékozik a központ arra fordítani, hogy az egyes városok és községek közölt csereforgalmat létesítsen, lehetőleg kölcsönös kompenzálás alapján, de a semleges, külföldről való behozatalnál is természetszerűleg igyekszik a kompenzációs alapot minél szélesebb mederben kifej­leszteni. A központ működése nem mondható elkésettnek, mert hiszen a nagy háborúnak 1 még nincs vége, de még nem tudhatjuk, hogy a fegyveres ellenségeskedések befeje­zése után is meddig fognak a béketárgyalá­sok tartani. Sőt az árukészletek arányos elosztásával racionális alapon foglalkozó ilyen szervezetnek még normális békeidőben is ál­dásos szerepe lehet. akarják a németek, hogy a nó — aki most is napja emberi létünk bolygó rendszerének, akitől a meleg, a fény, a boldogság és az élet származik — még ennél is több legyen, oly sok, oly nagy, oly tökéletes és oly szent, hogy már a hasonlat se érhessen föl hozzá, hogy értékét, jelentőségét csak önmagával lehessen mérni és számítani. A nő, aki itthon marad és nem vesz részt a csaták borzalmas küzdelmeiben, tud­jon dolgozni, ápolni, gyógyítani, gyermekeket nevelni, műhelyt ellátni, üzletet vezetni, jogot, érdekeket megvédeni, földet művelni, hogy amikor jön a pillanat, csak odaáll az egyik a kórház élére, a másik az ekeszarvához, a harmadik a konyhába és igy tovább, kiki oda, ahova szegődött, amihez hivatást érez magában, ahol csak szükség lehet észre, kézre, ügyességre, energiára. E az uj német gondolat, amelyen most már ezer német városban millió, meg millió német agyvelő munkál, esztergályoz javit. Talán más a forma, de ez lesz a lényeg : harc, vér, pusztulás után munka, boldog-ág, derű, világujhodás. És megszaporodott fényében csillog, tündököl a teremtés koronája : a női Rendelet az árdrágítók megbünte­téséről. A hivatalos lap a kormány egy ujabb rendeletét közli az árdrágítók üzelmeinek meg­torlásáról. Ez a rendelet, a spekuláció mes­terkedéseit igyekszik lehetetlenné tenni, illetve megtorolni. A rendelet kimondja, hogy a belügymi­niszter, illetve az ő felhatalnTazása alapján az alsófoku közigazgatási hatóság kivételes intézkedéseket tehet a lakosságnak életszük­séglet cikkekkel méltányos áron való ellátása érdekében. Ezért a hatóság elrendelheti az életsziikségletí cikkek készleteinek összeírását. Árusitóhelyiségekben mindenki köteles kifüggeszteni a rendeletileg megjelölendő élet­szükséglet cikkek árjegyzékét. A kitüntetett ár eladási árnak tekintendő. Ezen árért a kis kereskedelemben szokásos mennyiséget az árusitó a vevőnek kiszolgálni tartozik. A hatóság az életszükséglet cikkek árát szakértő közbenjöttével megállapíthatja. Ha az ár országosan van maximálva, akkor ettől eltérő árakat nem lehet megállapítani. A ha­tóság módosíthatja a vásárok helyét, meg­tartási idejét, meghatározhatja, hogy milyen időn át köteles a piaci árusitó a fogyasztó­közönség vásárlásait előnyben részesíteni, mi­kor kezdheti meg az árusítást a továbbela­dók részére és egyáltalán minden intézkedést megtehet, a mi a közönség ellátását meg­könnyítheti. A hatóság, ha a községben nincs elég áru, a belügyminiszter engedélyével maga gondoskodhatik a szüséges mennyiségek beszerzéséről. Szabályozhatja az áruk forgal­mának közvetítését, kizárhat olyanokat, a kik kereskedéssel és közvetítéssel eddig; nem fog­o o lalkoztak, mig azokat, a kik eddig is ipari jogosítvány alapján dolgoztak, arra kötelez­heti, hogy üzletüket a hatóság által megsza­bott módon folytassák, a ki pedig a rendel­kezésnek nem felel meg, az illető cikk forga­lombahozatalától egyáltalán eltilthatja. Azon­kívül a belügyminiszter az életszükségleti cik­kek előállításával, vagy forgalombahozatalá­val foglalkozó üzemeket arra kötelezheti, hogy üzemüket folytassák. A hatóság mindenkit, akinek háziszük­ségletét meghaladó készlete van életszükség­leti cikkekből, arra kötelezheti, hogy feles­legét a hatóság utasítása szerint készpénzért átengedje. Az ilyenkor fizetendő árakat a hatóság szakértők meghallgatásával állapítja meg, kivéve ha az illető cikk ára már or­szágosan maximálva van. Két hónapig terjedhető fogházzal és 600 koronáig terjedhető pénzbirsággal bün­tetik, a ki e rendeleteket megszegi, a ki a maximális áron felül adja el áruját, továbbá azt, a ki nyerészkedés céljából életszükségleti cikket, a nélkül, hogy azzal hivatásszerűen foglalkoznék, szükségletét aránytalanul meg­haladó mennyiségben beszerez, vagy a ki életszüksegleti cikkeket kellő indok nélkül szándékosan megsemmisít, vagy értékében

Next

/
Thumbnails
Contents