Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-14 / 46. szám

o BALATONVIUEK 1915. november 14. parti íiirdök és nyaralók védelme nem csak joga, hanem hivatásszerű köteles­sége is. Hallottunk ugyan hangokat, hogy a Sió csatorna zsilipjeinek megnyitása azért késik, mert megnyitása esetén a siómenti birtokosok érdekei szenvedné­nek ; de hát miért szervedjenek az ö előnyükre csupán csak a balaton mentiek ? Ök sem mostoha gyermekei e hazának. Azt hisszük, hogy a két ellenté­tes érdeket a méltányosság és igaz­ság elvének figyelembe tartása mellett össze lehetne egyeztetni. A balatonparti fürdők a nemzeti fürdövagyonnak egy tekintélyes részét képezik. Illetékes helyen azt hisszük meghallgatnák a Balaton mellől el­hangzó feljajdutást ; mert a legfőbb ideje, hogy azt a technikai hibát, amit a Sió medrének szabályozásával el­követtek, mielőbb helyrehozzák. Humanitás a világháború korában. Irta : Poscli Zsigmond. A 19. század a humanitás jelszavával indult fejlődésnek, sőt a fejlődés elve lőn az ember szellemi törekvéseinek főinditéka. A fejlődés — látszólagos félbeszakítá­sok ellenére is — viszi az emberiséget a tőkéletesbülés utján egy ismeretlen vég­cél felé. A fejlődés iránti hit adott a művelődési törekvéseknek oly szokatlan lendületet. Az egymás megértése, bizonyos közös célok fölismerese egy magasabb eszme, mondiuk a fejlődés szolgálatában, — mind volt, szétfoszlatta a bolgárok álmait. Mialatt a csatatéren véreztek hőseik s a gesztenyét kaparták ki „hü" szövetségeseik, a szerbek, és görögök számára, azok megszállották Macedóniát és nam ismerték el azt a titkos szerződést, mely felosztotta a meghódítandó területeket. Bulgária szövetségeseivel szemben csatát vesztett, Románia magatartása pedig fenyegetővé vált és létrejött a bukaresti béke, mely a népszavazás döntése ellenére a mace­dóniai exarchatus területéről öt kerületet: az üszkübit, ochridait, velesit, dibrait és monaszti­rit a szerbek, hármat: a kukusit, serresit, a verriait pedig a görögök és csak kettőt: a nevrokopit és a strumicait juttatta a bolgárok kezére. Ezzel megkezdődött Macedóniában a bolgárok üldözése annyira, hogy visszakíván­koztak a török uralom alá, mert a szerbek annyi szabadságot sem engedtek nekik, mint a törökök. A szerbek abban reménykedtek, hogy pár év alatt sikerül elszerbesiteni a bolgárok­tól elorzott területeket. A bolgárok nem tart­hattak sem iskolát, sem templomot, még a szabad utazást sem engedték meg nekik. A bolgárokat még el is keresztelték, nevük — ov" végződését egyszerűen ,,— ics" — re változtatták, szóval a statisztika érdekében ilyen egyszerű módon a bolgár embert szerbbé tették. Iskoláikat kaszárnyáknak használták, tanítóikat pedig egyszerűen eltoloncolták. Bulgária hallotta testvéreinek segélykérő jajkiáltásait s várta türelemmel az órát, mely­ben leszámolhat régi ellenségével. Az óra ütött, a bolgár sereg a központi hatalmaktól támogatva a kegyelemdöfést ké­szül megadni Szerbiának s talán a béke helyreálltával Macedónia sokat szenvedett lakosságára ís szebb napok fognak felvirradni a legszimpatikusabb balkáni állam uralma alatt. X. közelebb látszék egymáshoz hozni Európa különböző nemzeteit; mint, ha a humanitás benső foglalatja: az emberszeretet, valósággá, tettekben és intézményekben kijegecedő tény­nyé akart volna válni. De íme, mintha a világháború hirtelen megállást parancsolt volna ez eszmeáram­latnak és a haladás egyenes vonalát egy mélyen lefelé kitérő görbével szakítaná meg. A humanitás alapfölfogása szerint az egyes emberi élet absolut érték, melynek megvédése, fejlesztése, alapja, betetőzése min­den humánus törekvésnek. De ép ugy politikai, mint nemzetgaz­dasági szempontból az élet reális számbeli tényező, minden államfenntartó intézménynek eszköze is, célja is, lévén minden gyakorlati törekvésnek egyazon iránya : az emberi erők gyümölcsöztetésének fokozása. És ki tagadhatná, hogy az élet a maga egészében, mint nagy kockázatú tőkebefekte­tés, a háború szempontjából is nagy érték. Hisz az elmúlt félszázad rothadó békéje már­már megbénította a nemzet összes gazdasági és szellemi erőit, mig egy teljes győzelem föl fogja szabadítani azokat a rájuk nehezedő természetellenes béklyóktól. Igy hát — bármily bántó belső ellen­mondásnak lássék is — az élet kockázta­tása, örömteli föláldozása ép a humanitás szempontjából is nem kárhoztatandó csele­kedet. Nem az, mert általa, az élet által érjük el a hozzá fűződő nagy értékek biz­tosítását. Igy értelmezve az életet, nem tautoló­gia, nem szavakkal való játszás, ha azt mondom : az élet a háború szempontjából véve is a legfőbb érték, melyet mindenképpen védeni, fokozni kell, melynek fölvirágoztatá­sához minden eszközt megadni legeminen­sebb állami feladat. Igy nézve a világháborút, nem lehetünk : pesszimistákká, vagyis az emberi élet érté­kébe vetett hitünk nem élezhet csalódást, sőt inkább erősbödhetik, fokozódhatik. Az egész emberi nem haladásáért, az általa betöltendő nagy feladatokért az egyes élete absolut értékké válik. Hisz nem a magába visszavonuló, csendben gubbasztó aszkéta szemével néz­zük az életet. Az élet súlya és értéke a világháború szempontjából véve, magasra fölszökkent. Mint a morajló, lázadó tenger, olyan az emberi nem manap. Sok salakkal, sok nemes gyöngy is vetődik a partra. A lenni, vagy nem lenni kérdés nem tür tespedést, tépelődést, kétségeskedést. Az élet szüntelenül változó és alakuló folyamat, csupa cselekvés célkitűzés és cél­megközelités útjelzői között és a pálmaág egy kockázatos életért csak a küzdés hóná­ból kecsegtet. A tett, az igazán férfias tett az egyes embert ma emberfeletti célok szolgálatába hajtja és az önző tette, mint a széltől elka­pott útszéli bojtorján, nyomtalanul vesz el. A férfias tett az élet elragadó, sokszor szennyes árja ellen való folytonos küzdésben születik meg. Alapja az emberségbe vetett erős hit, mely az előretörekvőnek a sötétben világító fény, a bukásban vigasz és föl ma­gasztalás. Az emberségbe, a jövőbe vetett erős hit kölcsönöz a küzdőnek önmagáról megfeledkező lelkesedést, eszmei rajongást. A humánitás fogalma kor és idő szerint jelentésbeli változást szenvedhet. Ma igazi humánitás szerint jár el, ki életét egy bizonyos, bár még ismeretlen jövő célért sáncba veti. És a humanitás ragyogó színét öltheti magára a tett, bárha ellenséges szemüvegen át nézve a barbárság, az embertelenség vádja érné is. A latin faj ma élő népei képzeletében péld. II. Vilmos német császár, mint valami „Uj Hunnia" fejedelme fog megörökitődni, ki a szép francia földön (kivált Chalons vidékén) vérpatakokba fojtotta az ellenség támadását, mig a német nép benne egy második Diet­rich v. Bernt, vagy a Kiffhauserben " szaba­dító napját váró 3arbarossát fog tisztelni. Mindenik fél a maga részére vitatja az emberséget. Kétségkívül az a nagyobb bar­bár, ki nagyot üt és minél nagyobbat üt. És vájjon több évezreddel ezelőtt más­kép volt? Nem-e a pun volt a barbár, bár ennek görög eredetű világhatalmát a müveit római telte tüz és vas martalékává? És az örök ifjú magyar virtus — mely ma a törökverő Hunvady nagy korszakát juttatja eszünkbe — nem fog a keleti szlá­vok emlékében ugy élni. mintha Dsingiszkán tatáriainak szellemei föléledtek volna. És mégis, ha nem akarunk a pessimis­mus karjaiba esni, hinnünk és vallanunk kell : a tartós, a végső győzelem csak a humanitás zászlajához fűződhetik. Csak a teljes és végső győzelem biztosithatja az er­kölcs uralmát, mely az emberi életet az em­berség jegyében kétes és muló értékből át­változtatja absolut értékké. Midőn a középponti hatalmak a gálád vérbűn megtorlásán kivül a tengeri és szá­razföldi hatalmi érdekek egyensúlyozásáért fegyvert ragadtak, nem csak a történelmi fejlődés folytonosságát védik meg, hanem a humanizmus, az emberszeretet és emberség értelmezésében beállott fogalomzavart is tisz­tázzák. Ha a most folyó világháború, — mely­nek végkimenetele ránk nézve nem lehet két­séges, — egyebet nem is érne el, csak azt, hogy az emberi lét erkölcsi alapjait minden , változó esélylyel és minden háborús kilob­banással szemben megingathatatlanul szi­lárddá teszi, akkor a tenger véráldozat nem hullott terméketlen talajra, akkor a kultura nyugodtabb fejlődésének bizvást nézhetünk szeme közé. E világháború a küzdő emberiség nagy tette. Az óriási erőieszitésben a küzdő felek mindegyikének tudatára kell ébrednie a ka­rakterében rejlő sokoldalú értékre. Az arany­nak el kell válni a salaktól, a hullámok fölszinén összegyülemlő piszok partra vetődik és a háború tisztító tüzének martaléka lesz. Az államéletnek uj irányba kell tere­lődnie. A jog és humanitás fogják bevilá­gítani a haladás egy uj korszakát. Magyar­ország ki fog lépni eddigi elszigeteltségéből. Erejének teljes tudatában megteremtendi ma­gának azt a kulturideált, mellyel beléphet az európai kulturközösségbe és belépve egyszer oda. elfoglalandja azt a helyet, melyet a most folyó nagy mérkőzésben nyilvánvaló súlya számára biztosit. A hadifoglyok ruházatának beszerzése. A hidegebb időjárás beállta folytán gondoskodás történt, hogy a munkára kiadott hadifoglyok ott, ahol ez még nem történt volna meg, téli ruhával, fehérneművel és láb­belivel haladéktataul elláttassanak. A szük­séges ruházati cikkecről a munkaadó a kivánt ruhanemüek nagyságának hozzávetőleges meg­jelölésével pontos kimutatást készítsen, a ki­mutatáson a szükségletet a legközelebbi 'csendőrörssel igazoltassa, s ezt a kimutatást annak a hadifogolytábor parancsnokságnak küldje el, melyből a hadifoglyok kiadattak és ettől a parancsnokágtól kérje a ruhanemüek elkészítését. A hadügyminister ur sürgősen utasította az összes hadifogolytábor parancs­nokságokat, hogy a hadifoglyok ruházata iránt a munkaadók részéről támasztott igénye­ket azonnal elégítsék ki. Amennyiben ez nem volna lehetséges, a hadügyminister a ruha­nemüeket haladéktalanul elküldi, vagy akadá­lyoztatás esetén intézkedik, hogy a ruházatnak a munkaadók által való beszerzésre megfelelő pénzösszeg utaltassák ki. A hadifoglyoknak polgári öltözet is adható, de ebben az esetben minden öltönydarab fehér olajfestékkel jelö­lendő meg, hogy a hadifoglyok könnyen fel­ismerhetők legyenek.

Next

/
Thumbnails
Contents