Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-24 / 43. szám

XIX. évfolyam. Keszthely, 1915. szeptember 12. &7. szám. Előfizetési ár : Egész évre . . 10 K — f Fél évre . . . Negyed évre Egyes szám ára 5 K - f 2 K 50 - K 20 f Nvilttér soronkint 1 korona Szerkesztőség és kiadóhivatal a «volt Gazdasági Tanintézet épületében . Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat; hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. KESZTHELY, HÉVÍZ S AZ EGÉSZ BALATONKÖRNYÉK * ÉRDEKEIT ELŐMOZDÍTÓ POLITIKAI H E T ILAP. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán: 51. Sorscsapások; Néhány év óta mintha átok nehezednék reánk. Egyik csapás után a másik ér bennünket s még jóformán ki se heverjük az egyik veszedelmet, már nyakunkon a másik. 1912-ben tűzvész, 1913-ban árviz nusztitott balatoni fürdőnknél; 1914j 7 ben, a fürdőidény első felében, a rossz időjárás miatt alig volt egy—két fürciövendégünk és julius hó végén, amikor beköszöntött a jó idő s egy kis jobb szezonra lett volna kilátásunk, az a kevés fürdővendég is, mintha a puskából lőtték volna ki, szétrebbent, mert kiütött a háború. Az idén a még folyton duló világháború, a háború okozta válságos gazdasági viszonyok, a sok családot ért gyász, a háború következtében beállott óriási drágaság s végül a rossz időjárás miatt ismét nem volt fürdöszezonunk. Szép balatoni parkunkban s a gyönyörű parti sétányokon, ahol máskor százával nyüzsgött az idegen s mindenütt jókedv uralkodott és lépten-nyomon vidám, hangos kacagás hangzott fel, — az idén alig egy-két szomorú ember lézengett s ezeket sem a szórakozni és mulatni vágyás, hanem a kényszerűség hozta városunk falai közé. Még a mult évben 45 tanintézet, több mint 2 ezer diákkal és 160 tanárral fordult meg nálunk, a Balatonhoz történt tanulmányi kirándulásuk alkalmával. Az idén egyetlen-egyet sem üdvözölhettünk városunk falai között, s a gondtalan, jókedvű, ifjú sereg vidám kacagása helyett, a lengyel és fiumei menekültek siralmas jajkiáltása s az itthoniaknak a nehéz megélhetési viszonyok miatti panasza hangzott fel minden felé. Jövödelmi forrásaink bedugultak, nem csak az egyeseké, hanem a városé is, mint erkölcsi testületé. Szép terveink megvalósítását bizonytalan időkig el kellett halasztanunk. Balatoni fürdőnket nem fejleszthettük, a kormány az állami gőzhajó-kikötőt meg nem építhette, mert minden kis krajcárt a háború költségeire kell áldozni, hogy győzelmünk biztosítva legyen és dicsőséggel emelkedjünk ki ebből a világrengető küzdelemből. Kulturális fejlődésünk is stagnál, szünetel. Erre sincs pénz. A Balatoni Muzeum diszes csarnokának felépítése is bizonytalan időre elhalasztódott s az a néhány fillér, ami jelenleg befolyik, a legszükségesebb kiadások fedezésére is alig elégséges. Iskoláink a főgimnázium épületében vannak elhelyezve, ott nyertek ideiglenes elszállásolást, mert az elemi és polgári iskolákban sebesült katonákat ápolnak. A máskor oly látogatott gazdasági akadémiában alig van egy—két hallgató, a harctérre, a csatába szóllitotta a legtöbbjét a veszélyben forgó haza iránti kötelessége. o S mintha a sors még mindig nem elégelte volna meg a nyakunkba zuditott veszedelmeket, ujabb és ujabb csapást mér reánk. A Sió csatorna szabályozása s a folytonos esőzés miatt a Balaton vízállása oly magasra emelkedett, amilyen 1879. év óta nem volt. A magas vízállás s a multheti erős keleti szél miatt a Balaton kiáradt s a szél által | felkorbácsolt hullámok óriási károkat okoztak. Megrongálta a gőzhajó kikötőt, a part kőbástyáját, elöntötte a parti sétányt, a Hullám és Balaton földszinti helyiségeit, összetépte, szétszaggatta a szigetfürdő, a csónakázó egylet, a Nyers-féle csónakda s az apácák fürdőjének hídját s ha az esőzés tovább tart, magát a szigetfürdöt is a teljes megsemmisülés veszedelme fenyegeti. Nem csak a keszthelyi, hanem sok más balatoni fürdő is hasonló veszedelemben forog. A földmivelésügyi minisztérium meghallva a balatonparti fürdők jajkiáitásait, leiratot intézett Somogyvármegye alispánjához, melyben kilátásba helyezi a Balaton magas vízállása által előidézett veszedelmek elháritáA BALATONVIDÉK TÁRCÁJA A szerb határról. Egy keszthelyi származású úriembertől a mult napokban levél érkezett Budapesten lakó családjához. A levél minden sorából hazaszeretet és hazafiúi lelkesedés sugárzik felénk, A tájleirások is szépek, sőt néhol költői szárnyalásuak a levélben, azért azt érdemesnek tartottuk közzé tenni. A levél igy hangzik: Kedves feleségem ! Egész más világban, távol Budapesttől irom e levelet Hozzá. Ma egy hete jött hozzánk a hir, hogy indulunk jelenlegi állomás helyünkről a szerb határ felé. Rendkívüli jóindulatu, praktikus, együtt érző századparancsnokunk van, aki kocsikat fogadott az oly sok átokkal sújtott hátböröndök részére. Igy a husz kilós tehertől megszabadultunk és vígan mristáskoHhattuok. A sok szobai levegő után jól esett a szabad környezet. Jó hangulatban voltunk. A legénység énekelt, mókázott, gondolatokat cserélt. Útközben temérdek német kaionát láttunk. Bámul az ember a háború impozáns szervezetének láttára. Német és magyar katonaság viruló jó színben csupa bizakodás. A lapoknak katonáink lelkesedésérőt és jólétéről való leirása nem frázis. Két órától este 11-ig meneteltünk. Ekkor értünk .... ra. Estebéd után lepihentünk. Reggel 8-ig aludtam. Otthon ilyenkor már abban az unalmas hivatalban kellene ülni, de itt a falun élvezem az ősz pompáját, s a levelek hullásának elégiába ringató hangulatát. Ismerkedem hazánknak előttem eddig közvetlenül nem ismert nemzetiségi viseleteivel, mert szerb és román itt az egész világ. Ebben a nagy tengerben olyan jól esőn csendül meg egy-egy jegyző, vagy postás kisasszony ajakán az édes anyanyelv. Nappal hevertünk, s az utcai kut mellett fürdésnek is beillő mosakodást rendeztem. Néztek a piszkos szerbek, hogy hát mi ez ? Ők ilyet soha se láttak, hogy valaki derékig mossa magát s ezen oly jóízűt nevettek. Este indultunk el a Duna mellett,, mert túlnan van az ellenséges gyűlölettől égő szerb part, melynek első látásakor olyan különös érzés fogott el. Beszélni, gyufát gyújtani nem volt szabad, mert a túlsó partról hátha, hátha. . . Október 2-án Lászlóvárán ébredtünk. Egy kis oláh falu, mellette a vár. A túlsó parton Galambócz, a festői szépségű vár. Felmentünk a fárasztó uton a vár romjaihoz, ahol őrségünk a gödörben ügyel, mint a sas fészkében. Távcsővel át-át nézünk a regényes szerb partra, hogy nincs-e valami mozgás ? A szerb partokon vonulnak ki a községekből, mert ki tudja mi történik nemsokára errefelé ? Most jött életemnek legszebb és legiz.gatóbb utja. Utunk a királyi Duna mellett vonult, mint hófehér pántlika. A magyar és szerb partokon magas hegyek szeszélyes változatokkal, barlangokkal. Az Alduna kapuja ez. Hegy és hegy kisér bennünket órákon át. A felbukkanó hold diskrét világítást küld ránk, mely mesébe illő misztikussággal ruházza fel a tájt. A Duna hömpölygő hullámai muzsikálnak szelíden. Poezisre hajló lelkem el-elgondolkozik azon, hogy ezek a hullámok onnan jönnek a mi kis lakásunk elől Budapestről. Azt hiszem, hogy Magácskáék izengetnek nekem, s mintha a hullámok kedves hangja a Maga szavát hozná : „Csak előre jó kedvel, ugy mint eddig, csüggedhetetleniil, majd látjuk még egymást boldogan." A parton apróbb hullámok csobognak, ezek a kis Margit lányom hangjai. Igy köt össze Magukkal ez a folyó bevonulásom óta s olyan jól esik az a naiv hit, hogy hullámának szavában a Maguk üzenetét hallom. A hegyek aljában szentjánosbogárkák szokatlanul nagy társaságban tündökölnek, mintha a földön csillagok között járnék. Éjjel érkeztünk uj állomáshelyükre, ma vasárnap egész nap pihenő. Sajátságos, hogy 12 óráig jöttünk, hajnali 4 órakor érkeztünk, s bár alhattunk volna sokáig, 7 órakor már felkeltünk. Éberek, frissek vagyunk, pedig az előző nap sem aludtunk. Nem mese, hogy a