Balatonvidék, 1915 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1915-08-08 / 32. szám

XIX. évfolyam. Keszthely, 1915. szeptember 12. &7. szám. Előfizetési ár Egész évre . . Fél évre . . . Negyed évre Egyes szám ára 10 K - f 5 K - f 2 K 50 — K 20 f Nyilttér soronkint I korona. Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Szerkesztőség és kiadóhivatal a «volt Gazdasági Tanintézet épületében-. POLITIKAI HETILAP. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASARNAP. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi és kiadóhivatali Interurbán: 51. Heti kis tükör. Balaton varmegye. Horváth István a »Világ« c. szabadkőmives újságban újra felvetette Balatonvármegye eszméjét, melyet annak idején mi is ismertettünk. Anélkül, hogy újra méltatnók a felvetett eszmét, csak azt akarjuk megjegyezi, hog) a cikk végén fényes tájékozatlansággal megirt sorokat találtunk, hangzanak pedig ezek a következőképpen : »A vármegye székhelye lett volna Keszthely vagy Siófok, mert nagyságánál és fejlődöttségénél fogva mind két város rászolgált erre.c Risum teneatis! Siófok város, pláne nagy város! Bárcsak az volna, mondjuk mi. A Itigler-féle növénytej. Néhány évvel ezelőtt Rigler kolozsvári egyetemi tanárnak sikerült különböző növényekből olyan tejet előállítani, amely, mint az újságok írják, tápláló erre nézve felér a tehéntejjel. Aztán a nagy hü-hó után néhány évig mitsem hallottunk a Rigler-íéle növénytejről. Legújabban megint olvasható volt az újságban, hogy Amerikában s talán Németországban is szabadalmazták a Rigler-íéle növénytejet. Ily hirek után s ily tej nélkül szűkölködő világban az ember lelkében jogosan támad az a kérdés, hogy ezt a jó tápláló szert miért nem gyártjak Magyarországnn is? Ám valószínűleg ezzel a találmánnyal is ugy leszünk, mint egyéb magyar találmányokkal, hogy csak akkor ismerjük el jónak, ha Németország és Amerika már meggazdagodott rajtok. Használjunk mindnyájan hadisegély postabélyeget! X A^ állam és a termés. '/Utó r>- 'i A gabonatermést törvényadta jogánál fogva lefoglalta a magyar állam. Ez a dolog ugyan a több oldalról, különösen a magyar gazdatársadalom részéről sürgetett szabad kereskedelmi forgalomnak épen az ellenkezője, de azért korántsem kárhoztatni való, mert a legmagasabb árak egyidejű megszabásával a kormány egyidejűleg elvágta az útját a gazda bőrére menő erkölcstelen spekulációknak is. Búzát, rozsot, árpát stb. további eladásra nem vehet más, mint az állam, illetőleg annak megbízottja, a Haditermény Részvénytársaság. Ennek külső szervei, megbízottjai gyűjtik össze az ország termését és felsőbb utasítások szerint gondoskodni fognak majd kellő elhelyezéséről. A cél az, hogy a termésből jusson mindenkinek, aki jogos igényt tart rá, jusson — bár a fogyasztó szempontjából talán kissé magas áron — de mindenesetre, hogy közkeletű szóval éljünk : kukoricamentesen. A termelő a kormányrendelet értelmében szeptember hó 15-ig köteles termését a saját szükségletére szánt, nemkülönben a helybeli fogyasztásra eladott készleteken kivül bejelenteni, illetőleg megvételre felajánlani. Közérdekű szervezetek is vásárolhatnak tagjaik részére, az adás-vételi ügyleteknek azonban szeptember hó 15-én be kell fejeződniük, vagyis ez időtől kezdve a termésnek, vagy közvetlen, vagy közvetve megfelelő szervezetek utján a fogyasztók birtokába kell lenniök. Hogy miért? Annak oly egyszerű magyarázata van. A legmagasabb árak csak szeptember hó 15-íg érvényesek, ezután pedig a dolog kérlelhetetlen logikája és az eseményekből származó természetszerüség alapján a gabonaáraknak okvetlenül változniok kell. Az események — főleg a harctér szivet-lelket rezgésbe hozó, reményt és hitet gerjesztő nagy eseményei arra engednek következtetni, hogy az őszi hónapokra csökkeni fognak a gabonaárak. Az elfoglalt területek termése, a zsákmányolt készletek is a mieink lesznek, s nagyon valószinü, hogy a szomszédos semleges országok gabonatermése is utat fog találni hozzánk, már is nagy mindenhol a bocsátásra váró készlet. Az őszi hónapokra tehát minden okosan a hazafiasan gondolkozó magyar gazda elég jogosan számithat tehát áresésre s ha véletlenül hozzá nem értőktől, vagy rossz hiszemüektől félrevezetve az ellenkezőre számit, akkor nem igazi magyar gazda, hanem rosszakaratú spekuláns és gyáva, aki megérdemli, hogy rajta A BALATOhMD

ÉK TÁRCÁJA IRKA-FIRKA. Balatoni riport. Van nekem egy barátnőm, akivel már nagyon régen ismerjük egymást. Ez az én barátnőm mindig el szokta olvasni az én irka—firkámat (nem teszem idézőjel közé, mert nem az Írásaim cimét akarom vele jelezni, hanem csak az értéküket: irka—firka, sok semmi, szamárság .. .) és ilyenkor mindig szemrehányást tesz nekem, hogy mért nem tudok valami okosabbról irni, például... például óróla. Megígértem neki, hogy: majd egyszer. Hát most elhatároztam, hogy beváltom az igéretemet. Miért épen most, nem tudom, talán mert most volt elseje, ilyenkor az ember, ha lehet, le szokta róni apró-cseprő adósságai. Tehát elmentem ho/zá és megkérdeztem, hogy mit irjak rőla ? Hát majd kikaparta a szememet, hogy gondolhattam én ezt komolyan, ha egy betűt is merek róla irni, örökre megharagszik! Hát jó, akkor irok valami olyanról, amiben ő egyáltalán nincs benne. Ez az én barátnőm t. i. egész nap dolgozik. Pici tűvel dolgozik, ebbe a tiiben hosszú selyemszálak vannak befűzve, egyszer piros, másszor zöld, máskor meg kék és ezzel a tűvel és ezekkel a szálakkal ő virágokat, szélmalmot, nagypapucsos hollandi kislányokat és más mindenféle figurákat öltöget selyemre, bársonyra. Ezért ő pénzt kap. És ezért ő nem mehet le a Balatonra... Irok hát a parkról, a strandról, a Balatonról . . . Nagyon könnyű téma. Fantázia nem kell hozzá, csak le kell irni, amit Iát az ember. Lát pedig az ember a strandon, amerre csak néz, először is kutyákat. Kis kutyát, nagy kutyát, szépen megvannak kefélve, fésülve. finom szijjból kantár van a derekukon, némelyiknek rózsaszínű szallag is van a nyakában. Egyszóval mind finom, uri kutyusok és mégis szegények mind, analfabéták, nem tudnak a kedvesek olvasni, nem tudják, hogy nekik tulajdonképen tilos volna a park területere lépni. Aztán látni ott csoportosulásokat. Itt egy csomó ember, ott egy csomó ember, amott is, meg amodább is. Ezeknek a csoportoknak a közepén — higyjetek nekem, kik oda nem fértek — mindig egy festő van. Tavaly még csak egy volt, a régi, az én barátom, aki mint mondta, a fák festésében uj modort kezd. Most már egész festőkolonia van itt . . . Azután látni még embereket, többnyire asszonyokat, lányokat és kisgyerekeket, ezeket itt »fürdősöknek< hivják. Télen Pesten laknak, oda már régen bevándoroltak, Karinthy Frigyes meg is mondja pontosan egyik könyvében az évszámot, hogy mikor, ugyanő ugyanott megemlíti, hogy ok tették dallamossá a magyar nyelvet. Ezek az idegenek nagyon szeretnek csónakázni (én t. i. nem szeretek), szeretnek d. e. 11 és 12 között fürdeni (én csak sseretnék, de olyankor más dolgom van), sokat sétálnak, ha elfárodnak, leülnek a padokra, melyekre rá van irva, hogy Kováid fest és tisztitt. Nagyon sok fáradt van közöttük, mert üres padot nem lehet találni. Van aztán még egypár szótlan ember is itt, ezeket arról lehet megismerni, hogy a mólón állnak órák hosszat és horgászbot van a kezükben. Ezeket jobban megcsípik a szúnyogok, mint a többieket. De azért azokat is szeretik. Az ujparkban egy évvel vastagabb lett a fiatal fák dereka, sűrűbbek lettek a bokrok, a mellékutakat sok helyütt annyira benőtte a fü, hogy csak sejteni lehet őket. De azért már láttam este felé párokat, akik megtalálták. A mult hónapban még a tisztásokról pompás illatot küldtek a szénaboglyák, de azokat már elvitték. Mindezeken kivül még a Balatont is lehet látni. Egy flegmatikus tehénről. Ez a tehén, amelyről itt szó lesz, mikor én megláttam, ott feküdt a Sarándy cukrászdája előtt az uton, közel a járdához. Ez a mult kedden volt, este felé, akkor is esőre állott az idő, mint mostanában mindig. Mondom, feküdt a szónak igazi, legkényelmesebb értelmében. Feküdt, mint aki lefeküdt azzal a komoly elhatározással, hogy ő most egy darabig nem fog felkelni. Meddig ? Azt hiszem itt volt valami nézeteltérés a tehén és a tehén gazdája közöt. — Kelj fel I — mondta a gazda.