Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1913-07-13 / 28. szám

1913. jgliua 13. rösberényi plébános, Csekélységem, Driesz Lajos ügyvéd és röldbirtokos Pécsvárad, Vértessy Károly ügyvéd és iió Zombor. Egy sürgönyileg elfoglaltsága miatt, 3 be­tegségével levélben menteit« magát, egy nem adott hirt magáról, egy megjelenését jelezte. azonban az összejövetel estéjére nem érkezett meg, hacsak holnap, azaz kileucedikén nt.n jelentkezik.» A találkozók meghatott szívvel le­begték el a Te Deurnot « megfogadták, hogy ezután gyakrabban összegyűlnek. Az öreg diákok volt tanárai persze már vala­mennyien örök pihenőre tértek. — a főgimn. igazgató szabadságon. Berkes Ottó, főgimn igazgató, a múlt. csü­törtökön Németországba indult hosszabb tanulmányútra. Az igazgatót távollétében Gaál József főgimn. rajztanár fogja helyet­tesíteni. — Uj albiró. Az igazságügyminiszter Gyarmati Miklóst, városunk szülöttét, Pécsre aljárásbiróvá nevezte ki. — Kinevezés. Az ig«zságügyminiszter Nagy Istvánná úrnőt, és Iwsits Gyula közs. jftintó, gyermektelep egyesületi titkárt a fiatalkorúak pécsi felügyelő hatóságának tagjaivá kinevezte s a hivatalos eskü le­léteiére a nagykanizsai kir. tőrvényszék tanácsülésére berendelte. — A képkiállítás megnyitása. Sok ter­vezgetés után, végre megvalósult az az ábránd, hogy Keszthelyen műkedvelő fes­tők képeiből kiállítás reudeztessék. A kiál­lítás megnyitása julius 6-án történt meg, Reischl Imre városbíró szép szavakat, inté­zett a főgimnázium tornacsarnokában a megnyitásra összegyűlt diszes közönséghez és a kiállítást az egész város pártfogásába ajánlotta. A kiállitásnak eddig 150 láto­gatója volt. Az érdeklődés felkeltésére most szélesebb körben ujabb hirdetések jelentek meg. A kiállított képekről majd egyiK legközelebbi számunkban emléke­zünk meg. — Uj ezredparancsnok. Az elhunyt <Csorba József ezredes helyébe, mint értesü­lünk, íorster László alezredest nevezték ki. Állandó fogorvosi rendelés Keszthely, Kossuth Lajos-utca 81. szám alatt. — Balatoni ünnep. 20 -an a Balaton partján nagyszerű ünnepségek leszuek. Az ünnepélyt a város rendezi a kórház ja­vára. Lesz tombola, mucsai vásár, zsák­futás, konfetti csata, tűzi játék és sok látványosság. Az ünnepélyre annál is in­kább felhívjuk a közönség figyelmét, mert azonkívül, hogy szórakozunk, emberbaráti kötelességet is teljesítünk. A jövedelem filléreivel ugyanis a város sok szegény be­teg polgárának szeméből szárítja fel a be­teg könnyeit. — Lósport Festetics Tassilo herceg ur ó főiuéltóságának Dalno-k névü lova a siófoki vers-nyen a Csáktornyái dijban első lett és 1500 koronát nyert. — Felülfizetések. Az Iparoskör által — az Iparosok Dalköre tiszteletére rende­zett társasvacsorán felülfizettek : Nagy István 6 K, özv. Gori Ferencné, Kenesey Sándor, Szerdahelyi Jenő 5—6 K, Révész Lajos 3 K, Oroszlán István 2 K, Auerbaoh Fereno 1 K 20 f, özv. Pethő Jánosné, Kut.asi Imre, Rácz Gyula, Leudvay Antal, Marton Vince, Károlyi István, Láng Jó­zsef 1 — 1 K, Szabó József 80 f, Bő hm János 60 f, Kenyeres József 50 f, Skerlák Lajos 40 fillért. A szives felülfizetőknek ezúton is hálás köszönetet mond az El­uökség. — A keszthelyi regatta. Hétfőn dél­után tartotta ineg a Keszthelyi Gazdasági Akadémia Sportegyesülete evezős verse­nyét, a melyen a nagy számban megjelent e'ökelö közönség között ö fömélt.ósága Festetics Tassilo herceg ur is megjelent a családjával. A verseny izgalmas lefolyású volt, különösen Keszthely város bajnoksá­gáért folytattak nagy küzdelmet a ver­senyzők, de a többi versenyszámokban is sok induló tette változatossá a mindvégig jól rendezett versenyt. Részletes eredmény : Junioregyes : 1. Regensperger István. 2. Mayer Andor dr. 3. Sebők Sándor. Kettes párevezős verseny: 1 Sebők Kálmán és Engelbrecht. Károly. 2. Findeisen Gusztáv és Biró A'fréd 3. Halden Elemér és Cve'kovics Károly. Hárma.spárevezős kor­mányossal. 1. Findeisen Gusztáv, Csorba Mihály és Biró Alfréd Biigler Sándor kormányoe. 2. Regensperger István, Cvet­kovics Károly és Maisler Ernő. Kormányos Halden Elemér. Szenior egyes Keszihely város bajnokságáért és ő fpinóltósága Fes­tetics Tassilo herceg ur tiszteletdíjáért; 1. Ritter József. 2. Osztrich Lajos dr. Négy­evezős verseny ő főméltósága Festetics herceg ur vándordíjáért. 1. Findeisen Gusz táv, Csorba Mihá'y, Biró Alfréd és Semetke József. Kormányos Biigler Sándor. 2. Oszlrics Lajos dr, Cvetkovics Károly, Re­gensperger István és Maisler Ernő. Kor­mányos Halden Elemér. — Műkedvelői előadás. A Tulipánban julius 12 én ismerkednek a gyenesdiási fürdővendégek. Énekszámok váltakoznak a műsoron és a műkedvelők eljátszák a »Két Süket« cimü egy felvonásos bohó­zatot. — A 8ZÍgetfÜrdŐn újra szerelték a villanylámpákat. Közeledik a parti kivilá­gítások ideje, készen kell lennie a felsze­relésnek. Máskép hogyan is gyönyörköd­nénk H villanyfénnyel játszó hullámok csacska csobogásában. — Kilátótorony Badacsony tetején. A B. Sz. Eszterházy herceg engedelmével leg­közelebb kilátó tornyot építtet Badac ouv tete|én. a kilátótorony egyúttal menedék­házul is fog szolgálni. — Gróf Forgách Béla nótái. Kuruc Jósl.a cigánybaudája legközelebb igen ér­dekes újdonsággal kedveskedik a fürdő közönségének. Gróf Forgách Béla a banda számára átengedte néhány eredeti és egy legújabb népdalát. A zamatos magyar nó­ták, bizonyára nagy hatást fognak elérni. Gróf íorgácli Béla nevét a külföldön is jól ismerik, hol Pálmai Ilka, az egykor ünnepelt hires énekesnő, a főúri dalszerző­nek néhány nótájával nagy .sikereket aratott. — A siófoki lóverseny, — mely az idén ötnapos ui'iovas meet,inggel indult meg, — az e őző évekhez mérten ismét haladást láttunk az Urlovasok Szövetkezete részéről, amennyiben a 25 versenyre 65 ezer korona versenydij Íratott ki. A lóver­seny iránt a legnagyobb az istálló tulaj­donosok érdeklődése, — melynek 10 ezer korona a födijja — ez a Siófoki nagy gátverseny. — Művészi balatoni képeslevelezőlapok és bélyegek A Balatoni Szövetség ti vál­tozatú, művészi balatoni képeslovelezőla­pokat ós bélyegeket adott, ki. Mindkettő­nek a célja, hogy a kincses Balatonvidékre a legszélesebb körökben felhívja a nagy­közönség figyelmét. Mind a levelezőlapok, mind a bélyegek kitűnően sikerültek és valószínű, hogy hamarosan nagy elterje­dettségnek fognak örvendeni. A levelező­lapok darabiát 6 fillérjével, a bélyegek darabját 2 fillérjével küldi bármily meny­nyiségben a Balntoni Szövetség irodája Balatonfüreden. —- Fürdőélet. Dacára * kedvezőtlen időjárásnak, mozgalmas már az ngé Sz Ba­laton környéke A fürdőélet, vidámsága és a Bala'on szépsége a legválasztékosabb külföldi közönséget vonzotta, akik közül az aristokrátia is megkezdte uiár a nyári kúráját. (Balatonvid. Hirm.) — Meghívó. Keszthely város közön­sége, a helyikórház felszerelése javára folyó hó 20 án vasárnap délután (4 órakor) a Balaton partján a hölgyek szíves közre­működé ével, Balatoni vásár, Hangver>eny, Női szépségverseny, Virágkoráé, Confetti csata. Velencei est és Táncmulatsággal egybekötött nagyszabású jótékonycélu Nép­ünnepélyt, rendez. Műsor: Délután 4—8 óráig. 1. Bala­toni vásár. Pezsgő, bor, sör, cukrászda, vi­rág, emléktárgy, lutri, kisorsolás, tombola, körhinta, bábütés, karikadobás, Edison színház, tréfás horgászat,, confetti csata, diszcsónakázás. 2. Női szépségverseny. 3. Hangverseny. (Rendezi a Keszthelyi Ipa­rosok Dalköre.) I Este 9 órakor: 1. Velencei est, (disz­kivilágítás). 2. Confetti csata. 3. Diszcsó­nakázás. Este 10 órakor : 1, Táncmulatság a >Hullá:n« nagytermében. 2. A szépségver­seny eredményének kihirdetése és a dij átadása. —Belépő-dij a népünt'pélyre sze­mélyenkint 20 fillér. — Belépő dij a velen­cei estre személy enkint 20 fillér. — Belépő­dij a táncmulatságra 1 korona. — A szives adományokat hirlapilag nyugtázzuk. Az ünnepély kedvezőtlen idő esetén a követ­kező vasárnap lesz megtartva, A rendező bizottság nevében Dr. Berzsenyi Gerő elnök. Dr. Mojzer György alelnök. Reischl Imre biró. — Repülő nap Keszthelyen. A ugusztus 27-én Siófok, Fonyód és Keszthely között nagy repülöverseny lesz. — Balatonfüreden a legújabban ki­udott kurlista szerint az átutazó vendégek száma julius 4-ig 2040, állandó vendégek száma 611 Összesen: 2651. — Piacrendezés. Keszthelynek egyik fő baj a volt a piacmizéria. Ezen ugy véltek segíteni, hogy a falusi asszonyok mo?t csak a gyalogjáró felé fordulva árulhat­nak. Hogy legyen elég hely, a piac most lenyúlik majdnem egészen az Andrássy­térig. A bulgárok a piac alsó részén árul­nak, az iparosok pedig a Fehér György utcán rakódnak ki. Szép dolog ez mind, de mi lesz a kofákkal? Tovább is szivják a vérünket százféle furfangjukkal. A kofa­ügvet is rendezte a város? Erre vagyunk kíváncsiak. — Hallgat a B. T. G. R. T. Olvasóink tudják, hogy a Balatont környező várme­gyék tanítósága felkérte a B. T. G. fi. Társuságot, hogy hajóira a tanítóknak és tanároknak féljegy váltására jogosító iga­zolványt, adjon. A társaság a felterjesztésre még eddig nem válaszolt, pedig a kérés minden tekintetben jogos és méltányos. — A vasúti személyzet szaporítása. Dr. Bacsinszky Vladimír zágrábi vasúti Üzletvezető aug. 1-én 15 vasúti alkalma­zottat fog Keszthelyre helyezni. Ebből az intézkedésből is látható, hogy az uj üzlet­vezető Keszthelyt bizonyos éiteleuabeu központtá akarja teuni. Nagyon üdvösnek és a város érdekében valónak tartanok, ha a városi elöljáróság az uj üzletvezetőt megfelelő módon üdvözölné. — Siófok község képviselőtestülete folyó hó 9 én rendkívüli közgyűlést tar­tott,. A 9 pontból álló tárgysorozatból a következők voltak a legfontosabbak. A vízvezeték és osatornázási jóváhagyott szabályrendeletek kihirdetése — mely tel­jességében most már mint, jóváhagyott Balatoni és keszthelyi emléktárgyak, keszthelyi, balatoni és balatonmelléki képeslevelezőlapok remek kivitelben óriási választékban kaphatók Sujánszky könyv- és papirkereskedésében Keszthelyen.

Next

/
Thumbnails
Contents