Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1913-10-05 / 40. szám

1913. október 5. Feltehető volna, hogy az igazsághoz azok jártak közel, akik a gazdasági válságot, a rossz pénzügyi viszonyokat hozták fel okul. Ámde e feltevésre rácáfol az a tény, hogy egyszerre ismét két kikötő kerül építés alá: a balatonfüredi és a balatongyöröki. Ha e kettőre lesz fede zet, lehetett volna a keszthelyire is. A politikai hátteret keresőknek sem lehet igazat adnunk. Ellenzékieskedésben Zalával mindig kiállja a versenyt Somogy vármegye is s ime ott már a 4-ik kikötőt épitik fel. Hogy tehát a Tisza-kormány megtorlásból mellőzné a zalai oldalt, különösen pedig Keszthelyt, nem hihető. Protekciónk is van hál' Istennek, külömb, mint igen sok más helynek, csak az a baj, hogy nem vesszük igénybe. Ha a herceg úr ő főméltóságát az arra illetékes egyének kellőleg informálják és megkérik, lehetetlen, hogy ily fontos és jövőnkre oly nag}

7 kihatással levő ügyben megtagadná közbenjárását. Hisz Keszthely haladása és fejlődése mig egyrészt emeli a hercegi család hírnevét, másrészt idővel méltó keretül szolgál annak a gyönyörű palotának, mely ma még bizony nélkülözi a méltán megillető környezetet. A találgatásokhoz fűzött fentebbi megjegyzéseinkből megállapíthatja ki-ki, miért nem kaptuk meg a kikötőt, de hogy a cimben felvetett kérdésre a felelettel adósak ne maradjunk, röviden megmondjuk, hogy mikor lesz. Lenni fog azonnal, ha a képviselőtestület akár a Balatoni Szövetség utján, akár directe is iparkodni fog megnyerni ügyünknek a fentebb már emiitett két érdemekben gazdag és balatoni kultusz iránt a legmelegebb érdeklődéssel viseltető miniszteri tanácsost, továbbá, ha a herceg úr ő főméltóságát kellően informálja és közbenjárását kikéri. Ajánlatos lenne még. ha keresné az összeköttetést a kikötőépítészet vezetőségével is és bizonyos előnyök felajánlásával arra igyekeznék rábírni, hogy székhelyét a jövő évben Siófokról Keszthelyre tegye át. Kaáli Nagy Dezső főmérnök építésvezetőben nemcsak egy nagyműveltségű úriembert, nemcsak egy geniális tervezőt, ki művei után már a külföldön is hírnévre tett szert,— nyerne városunk, hanem hatalmas pártfogót is egyúttal, aki befol}

Tását a kikötő ügyben is sikerrel érvényesíthetné. Aztán azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy az építésvezetőség egész sereg személyzetet foglalkoztat. Amint az itt felsoroltaknak eleget tesz a képviselőtestület, akkor rögtön lesz kikötőnk, egyébként pedig majd talán 10—15 év múlva kerül ránk a sor. Aki pedig kételkednék, annak azt mondjuk : Probatum est. Célunk felé. A tudatosaknak világitótorouy, bizonyos rév sok nagy eszme. A reflektor ui at világit, a rév várón tárja ld karjait s a körülménj'ek száz oldalról tornyosodnak föl a gátlásra. Akik az időkbe szinte táltos illeUel láttak előre, gondolhattak a bizonyítványrendszer kifejleszt• sere is. Es eljött hz idő, itt van, egy törvény erősen gondoskodik róla, hogy egy választói cenzus alapjául az elemi iskolai végbizonyít vány szolgáljon. Szép demokratikusság ez. A haladás nógatása, kényszerítése. Mert szinte igazságtalanságként kell emlékezni az adórendszerre épitett választásokról. Amilyen igaztalanság az adóalap, olyan kárunk nekünk :iz új törvény. Szinte rendszerré vált nálunk, felekezeteknél a IV. osztályú elemi iskola. Mig a 907. törvényt nem készítették el, a felekezeteknek nem volt módjukban az iskoláik fejlesztése. 150—200 gyerek szorítkozott egy 60 gyereknek is kiesi teremben. Most a tanitó kétszeres, háromszoros sereggel nem végezhette a 6 osztályos anyagot. Ez aztán rendszerré vált a 30, söt 19 gyerekes iskolánál is. A tanfelügyelők, többszörös dr.-ok, évtizedeken keresztül -se szagolhattak ki a halmozódó adminisztratív dolgok közül s ha sietve, futtában 4—5 í'nlu iskoláját meglátogathatták, csak némi eredménnyel is megelégedtek. A 907. iskolatörvény kényszeritőleg és felemelően lendített a mostohaságon. Kikö

1 ö' te az iskolafejlesztést ós a hiányzó osztályok fölépítését 6-ig. Ez a rendelet magával vonta a terem és tanitószaporulatot. Voltak 908-ban is tanítói pályázatok, hogy 150 okleveles ember pályázott (á. Az állami állásokért pedig egyenesen tülekedtek. Oka a tanítók túltermelése volt s az iskolaszaporulat senyvedező fejlesztése A törvény hónaljon fogta a felekezeteket s kiemelte a tanítóknak adott segélyezése beteg iskolafejletlenségükből. Sokan a 907. törvényben egyebet se látnak, mint a tanítók fi<et,ésjavitását. Pedig ellenkezően sok kénytelen exisztencia keresethez-álláshoz juttatása. Felszabadult egy sereg energia s aktivitásba temethette erejét. Viszont kidűlt egy másik sereg, korhadó, gyökértelen tanitógeneráció : az islcolamestertipus.*) Hely ürült s helyet talált, kapott egy tétlenségre kárhozott új csapat. Ez az első mód volt. A. második mód, hogy a fukar, áldozatlan (legalább iskolára) parasztot sakkba szorította a törvény : ha nem fejleszti iskoláját, elveszti, az államsegély igényt s magának pedig kötelessége lesz fizetni az új törvény értelmében tanítóját. Sokan vakarták fejüket erre a paragrafusra. De kapaszkodhattak bele s meg is fogóztak benne, hogy a népszerűség csorbát ne szenvedjen, a törvényre, kormányra hárítottak mindent. S a paraszt szidhatta az államot, kormányt, amelyről sohse tudott felemjlően gondolkodni, mert. az adólépcső jutott eszébe. - Bár minden fizetést rávár ; még egy szegverést is. (A c*ere : védelem, életbiztosság stb. soha.) Egyszerre nyíltak meg halomra az iskolák. Ahol egy tanitó volt, sokszor kettő, három kellett, sok 2 tanitós községnek rövidesen 4—5 tanteremre kellett bővíteni az iskoláját-. Rongyos 50 forintot szavazott meg a tanítónak s hogy jogos, törvényes lakást ne követelhessen, a 3 lépés hosszú, 2 lépés széles odújához kapott fűtést, de a kert pótlékot elvették a takarításra. (Csak belevezették tt dijlevélbe.) Mert a törvény előírta. Ezt a hónaljon emelést- (900 K. és *) Ennek azonban sok tekintetben nem örülhetünk. Szerk. ilyen dolgokat csinálni, de az én Bobbiem — Oh Bobbie, ezt nem tudom rólad elhinni ! Ezt igy tovább nem bírom, nap-nap után más-má* mesékkel akar engem becsapni. Ha Claire már ilyen leveleket ir hozzá, vajon milyenek lehetnek azok, melyeket ő ir néki. Mamának mégis csak igaza volt, nem nagyon sziveson egyezett házasságunkba, ha most ezt tudná, azt mondaná : «Ez csak a te nagy szerelmed.' Nem, egy napig sem maradok tovább, elválok én rögtön. Hova is kell beadnom a válópört, ki is hajtja azt végre ? Hogy is hivják ? Tudom már, Porter úr, az a csinos, magas, barna. Ismerem. Ö rendezte a szabónőmnél a számláimat is. Telefonálok direkt Porter ur privát lakására, remélem, nem fog ezért reám neheztelni, hisz ő olyan kedves, jó egy ember s be fogja látni, mily komoly és fontos az ügy. Az elválás nyilvános dolog s a lapok is közlik, tudom, Sangster Claire, fogsz te ezért károgni. Telefonálok : «Hét, nyolc, hat halló ! Nagyon sajnálom, Porter úr, hogy önt most zavarom, de egy borzasztó, rettentő dolog történt, amely kényszerit, hogy férjeintő! rögtön elváljak. Ép rendezgetem a papírkosarat, mikor egy szerelmes levélre találok, amely az én férjemnek szól. a legbizalmasabb mondatok és ami á legborzasztóbb, hogy én a-/ illető hölgyet ismerem, ki még nálamnál fiatalabb is. Eversné vagyok, ugy-e Porter úr, nagyon megvan lepődve ? Kérem a legnagyobb titokbau rendezze az ügyet, tíz újságok ne tudjanak róla s úgyhogy minél előbb túl legyek rajta.* Bocsássak meg, azt feleli vissza, ma niuc^ ideje, nagy társaság vau nála s csak holnap jelenjei meg a hivatalában. Mikor oly fontos . . . Neveletlen, csúnya ember, iigy törődik az egésszel, mintha a karkötőmet vagy a kis kutyámat, veszítettem volna el. Addig is segitek magamon. Igaz, hogy ilyen dologban gyámoltalan vagyok, de majd kiállóm a crisist. írok most Sangster Clairenek s tudtára adom, mi a véleményem ö róla. Jó ! «Nagysád ! Véletlenül rájöttem, hogy ön az én férjemmel bizalmas barátságban van. Megtaláltam a leveleket-, melyeket néki irt. Egész nyugodt vagyok, hogy ez önre semmi hátránnyal sem lesz. Egyúttal tudtára adom, hogy az ügyet már ügyvédemnek átadtam s ez által az ön hírneve még jobban fog emelkedni. Eversné.» Ah! Telefonálnak! Ez bizonyosan Bobbie, a férjem . . . ismét kimenti magát, majd felelek én néki vissza : «Jó, jó, csak menj az Operába, ebédekre, te gonosz, tudok ón miudent. Veled én már többet nem megyek !» S most szólok Marinak, hogy Sangster Clairenek irt levelemet "zonnal vigye postára s adja fel per-express. I Én addig csomagolom holmimat, színházi köpenyemet s más egyéb apróságot s átköltözöm a szomszéd szállodába. Dff" mit látok itt ! Távirat ! Hogy Mari nem szólt előbb ! Vajon mi lehet benne, már előre félek tőle. Bobbie, te szétroncsoltad szivemet, hogy szerettelek s hogy bíztam benned és büszke voltam, hogy férjem vagy — s most itt van. Mégis csak fel kell bontanom a távira'ot, hogy lássam, mit tartalmaz. Egek! mit jelentsen e*. : «Eljegyeztük egymást Sangster Claire és Willson Bobbie s kérjük áldásodat.* De ii.yet, borzasztó, mit tettem én most ? «0.h Bobbie, Bobbie, kedves jó férjem !> Persze, műit pénteki jouron nálunk voltak Claire és Willson Bobbie és ó Clairetől kapott levelét véletlenül az én papírkosaramba dobta s én azt hittem, az az én Bobbiem. No. nem baj. ez a fő, hogy továbbra is az én férjem marad. Porter iirnak gyorsan telefonálok, hogy erről senkinek egy szót ne szóljon. De mit mondjak Bobbienak, ha haza jön, hisz vele is beszéltem telefonon át ? Tudom mát ; azt fogom mondaui, hogy az egy más hölgy lehetett, hívei beszélt, biztosan eltévesztette a számot. Hol is van most Mari ? <Felndtad Sangster Clairenek a levelet ?* «Nem.» "«Oh Mari, te angyal !»