Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-03-23 / 12. szám

1913 máicius 23. BALA'fÜNVIDER 3 a nemzeti jellem is ezen egyesek etikai világfelfogása szerint fejlődik. A/, anyagias elvtelenség, a kapzsi önérdek, a cgerintelen lemondás és általános nemzeti elernyedés e korában lesz-e, aki megg}-őzze a nemzetet, a keresztény világnézet, a krisztusi hit nemzetfenntartó, konserváló erejének szükségességéről ; lesz-e, ki meggyőzze, hogy a nagy nemzeti elernyedés és csüggedt lemondás mind csak káros kinövése annak az. anyagias világnézetnek, melyet előbb : szabadelvű, azután haladó, majd szociálista, végül szabadgondolkodó cégér alatt neki beszuggeráltak ! Ez az a nagy kő, melyet, a nemzeti érzés, tiszta erkölcs sirjára hengerítettek a nemzet ellenségei ! Méltó lesz-e a nemzet, hogy az Ég angyalát küldje le a nagy kő eltávolítására ? Hogy a tisztult nemzeti érzés, nemes életfelfogás, őszinte vallásos meggyőződés feltámadásának nagy napját is megülhessük. E'/.t a nagy nemes húsvétot készítik elő mindazok, kik szivükben a húsvét hitének erős meggyőződésével munkálnak közre, hogy a hasvét ünnepének jelentősége, hite és ereje a nemzet megrendült idegrendszerét fölfrissítse, lelkének bágyadt erejét megacélozza, hittel, bizalommal töltse be szebb, nemesebb hivatása iránt, hogy nem szolgaságra született, melyet egy feltolakodott, besózott bihari klikk kénye szerint a meghunyászkodó gyávaságig ostorozzon, hanem Isten fiainak szabadságára hivatott meg. Az evangéliumi só, az a föld sava, hozza meg a magyarnak az igazi szabadságot, melyért élni, küzdeni, fáradni, sőt szenvedni is érdemes, de amelyben azután öntudatos polgárok szabadságukat magasra értékelni is tudják, azt a szabadságot,, melyben nincsenek eladó elvek, hitvány aprópénzre váltott polgári jogok. de nincsenek elvkereskedő kufárok sem ! Akik ilyennek ismerik fel a húsvét, jelentőségét s a feltámadt Krisztusban való eleven hittel ünneplik azt, már is nagy lépést tettek a magyar nemzet várva várt másik húsvétja. a nemzet egykor világhíres jellemének megalkuvást nem tűrő meggyőződésének, munkás szorgalmának s tán torit hatatlan hitének feltámadása felé. Az ősök szilárd hitével köszöntünk azért húsvét, áldott, ünnepe s. kérünk diadalmas Megváltónk, legyen a. Te győzelmi ünneped a magyar nemzet egykor világcsodált nemes erényeinek is feltámadási ün. nepe ! BECK SÁNDOR KITÜNTETÉSE. Ezen férfiú élete, akiről itt megemlékezünk, városunk fejlődése és ennek fokozatom felvirágoztatásával szoros kupcsolat ban áll. Mióta kora és tapasztaltsága őt képessé tette, szakadatlanul részt vett minden mozgalomban, amely SJész'thely városnak mod-rn fürdőhellyé való kifejlesztését célozta; a város képviselőtestületében, felszólalását mindenkoi figyebmmel hallgatták és indítványát mindig közeifogadással honorálták Tehát mint lelkes polgára szülővárosának már rég kiérdemelte polgártársainak közbizalmát és nagyrabecsülését. A közügyekben való önzetlen és eredményes működésén kivül azonban Beck Sándornak hervadhatatlan érdeme, hogy városunk közgazdasági viszonyainak fejlesztésére HZ első keszthelyi takarékpénztár alapítás, példás vez<-tése és annak a legmagasabb színvonalra való emelése által jót,ék< ny és üdvös befolyást gyakorolt. Aki Keszthely városának 40 év előtti közgazdasági, különösen hitelviszonyait ismerte, amikor néhány uzsorás uralta a helyzetet és jiz ipai és kereskedelmi termelés a tőke hozzáférhetetlen volta miatt parlagon hevert, az kellőképen méltatni fogja Beck Sándor érdemeit, mert az ő vezetése alatt állt pénzintézet egy csapással megszüui ette az uzsorások üzelmeit — a töke beszerzését könnyítette és a megtakarítás utján való tőkebeszerzést szélesebb köiökben meghonosította. Hogy mily eredménye volt ezen üdvös működésének, bizonyítja azon körülmény, hogy a Beck Sándor ált j. 1 vezetett, pénzintézet a virágzás magas fokára emelkedett, de tevékenysége ég példaadása még három más virágzó pénzintézet felállítását is lehetővé tette. E/. nyilvánvaló jele Keszthely város közgazdasági jelentősége fejlődésének és életrevalóságának, melynek fontos tényezője Beck Sándor páiat.lan buzgósága és önfeláldozó munkássága volt. Mennyit írhatnánk még e férfiú példás élete folyásáról, de hiszen valamennyien tanúi voltunk annak, miért is a legmelegebb rokonszenvvel registráljuk azt HZ örvendetes hirt, hoay királyunk ő felsége tudomást vévén áldásos működéséről, a közgazdaság kőiül szerzett, érdemei eü^meréseül a Ferencz József-rend lovagkeresztjével kitüntette. Szívélyesen gratulálunk e ritka szép kitüntetéshez, amely annál éitékesebb, amenyben a város po'gársáaa is ez alkalommal szívesen átnyújtja neki a város érdekében kifejtett sok évi működéséért a polgári érdem koszorút. Húsvéti fohász. Irta PATAKY BÉLA. E liusvét ünnepén ajkon a zsolozsma, Könv átad, oszlik a ború, A temető világot hoz ma, Rózsát a töviskoszorú ; S dz enyhe szellő balzsamot, Az Ur Jézus feltámadott. Függött keresztfán átszegezve, Feküdt a sírban haic után ; De mozdul a kő, él az eszme, Lenn termő csira volt csupán. Sarjadni látjuk a magot, Az Ur Jézus feltámadott. Kikelt a mag, virágzó fája, Meghajtja terhes ágait ; Oda menekszünk mind alája, S róla gyümölcsöt szed a hit. Hol e fa ! Boldogság van ott, Az Ur Jézus feltámadott. ezt igyekezet' maga is alkalmazni. Milyen távol áll "zen egyszerűségtől a mai lira. Méltán ráillik az «érthetetlen» jelző. Olvasván a Holnap költőinek számtalan versét, — a jobbakat —. szinte a hozzá vn ó magyarázatot is keres.-ük. Teljesen ellentéte* dolgok körűinek egymás mellé. Nem mondjuk evvel hogy az, egyes soroknak soha sincs értelmük de ami igazság, az a költész-tben is igazság marad : a költeménvt csak ú^y tudjuk élvezni, ha értjük, vagy legalább is >ejtjiik, hogy mit, akar a költő mondani. Bármennyire szándékunk is általánosságban • beszélni, hogy előttünk már sokszor kimondott — ité'etünk el barna í kopottnak ne lássék, idézünk eg\-két helyet. Kíváncsiak vagyunk, vájjon tudja-e egyik mai óriásunk ezen szavainak elfogadható éltelmét adni : «Kő tarajban lobog az ember gondolata ?» Ilyen s ehhez hasonló példát számtalant találunk. Általában meglepő jelenség, hogy a mai költészetben mindennek van lelke, «1 éleK lobog a kőbe>, minden él, «sir, nyög a gy^P' '"> sőt még a «vércsepp is énekelni lezd.» Ma «a dob hnhotázik». a iköd-tülkök tutulnak*, •részeg tündércsapatok vágtatnak* s a búcsúdált is «részegen bút» iák. Tehát nem elég az élhetetlenség hozzájárni n ég az ízléstelenség is. Az érthetetlenséí! vádia e'len lírikusaink avval védekezne!-, hogy az ő költészetük szimbolikus. Sok hiányzik, hogy annak nevezhessük a szó valódi éltelmében, mert mélyebb gondolatokat meg lehet s meg is tudunk érteni, ha kifejezéseinknek szimbolikus értelmet adunk is, de rébuszok megfejtésére nem vállalkozhatunk akkor, midőn a költészetet élvezni akarjuk. A tüzetesebb vizsgálat sok más fogyatkozást is vehet észre a mai költészet ben. Sok költeménynek nevezett alkotás nem más. mint rövid sorokba irt próza. A legtöbbnél, vannak kivételek is, a nyugoti formák használata cs> k gyenge utánzás. A tehetségesebb, hogy úgy mondjam, a «vérbeli> poéták azonban nj szint, uj erőt is tudnak a költészetbe önteni. Költőink egy i észét eszméik, erkölcsi érzésük, tisztább éizelnn vliiguk válai-ztja el a dekadensektől. Má> tekintetben azonban nem igen külöi böznek tőlük. Elfogultak lennénk tehá'.hf a többi fe'ett et ek'g magasztalnunk újabb katholikus költőinket c>»k azért, mert katholikusok Mindenben az igazság tz elsö. Midőn látjuk a hanyatlást a költészet terén, mennyire elszomorodik ann k a szive, aki szagolta n niult költészetének ill» tos virágait Milv örömmel menekülünk vissza nagyjaink közé, hol egész-ége ' bb a levegő, tisztábbak az érzések, tisztelet ben áll a vaMás s él a hazaszeretet ; hol ; máskép dalol a köbészet csalogánya más1 kép virul a költészet világa s más hangokon beszélgetnek az egymást szeretők Ma a modern kor hajnalán mindenkit új vágyak hevítenek, « mai ember gondolatköre uj eszméket, ölel fel. Mintha teljesen szakítani akarna a múlttal. Pedig liavalamikor, úgy leginkább ma ad legnagyobb élvezetet a mul'ra való visszaemlékezés. A hazaszeretetben mindnyájan a múltra hivatkozunk, mért ne legyünk hát, a költészetben is <laudator temporis acti • az elmúlt idők dicsőítői ? Régi és uj költőink között kézzelfogható különbség az is, hogy mai költőink göröngyökbe sem ütköznek utjokban nem kell az élettel küzdeniük, simán halad költészetük a megkezdett utón. íla elgondoljuk, hogy ímnnyit szenvedtek nagyjaink, mig csak megélhetést biztosithattak is maguknak, önkénytelenül is igazsagtalunnak tartjuk az életet, az egész világot s haladás minden vágya mellett, is azt kívánjuk, hogy inkább maradtunk volna meg a régi keretekben, mintsem hogy ezen az utou haladjunk előre; önkénytelenül is feltör szivünkből a sóhaj s várva várjuk, hogy mikor hangzik már el mai költőink ajakáról a szó: «Letészem a lantot.>