Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-03-16 / 11. szám

BALATONYIDEK 1918. március 16. carum est,» a haza földje mindeneknek drága s csak te hagyod elveszni ! ? Az árva magyar nemzet Istene maga ébresztgette e szavakkal tespedő népét s szólította liarcvonalba Árpád ivadékát : fel százados álmodból, mert elér nemzeted nagy átka; fel a szent küzdelemre, mert veszélyben a hon ! Nemzetideálod fénye kialvóban, gyújtsd fel, élesztgesd a kialvó szikrát ! S a nemzet felkelt, fegyvert ragadott, trombitaharsogásra, dobpergésre készen állt a sereg. Készen arra, hogy megmutassa a világnak őserejét s küzdjön nemzetideáljáért. Nem volt a szabadságharc <bellum matribus detestatum,> anj'áktól átkozott háború, mert az anya maga küldte a harcba férjét s gyermekét! S nem volt egy magyar sem gyáva, szembe nézett az ellenséggel mindahány ! Az egekben azonban mást határoztak a nemzetről. A harci dicsőség csillaga leáldozott, szárnyaszegetten bukott le a légből Kelet büszke sasa. A nap beborult hazánk felett, eltűnt az utolsó reménysugár is. Nem maradt más meg, mint a gyászfátj'olos a,nyák bánata s a haza keserve . . . Ma e gyászos kimenetelű szabadságharc őseinek emlékét üljük, első sorban azonban azokét, akik a kialvó szikrát lángra lobbantották s a nemzetet felébresztették. Az ő nevükkel pedig a szabadság napjának áldozunk s az önzetlen hazaszeretetnek gyújtunk fáklyát. E fenséges nap igaz magyarjaira való visszaemlékezést a nemzeti érzés, a hazafiúi kegj-elet a feltámadás ünnepévé avatta. Nemcsak a hála leró vásár cl) cl tisztelet és bámulat kifejezésére, hanem azért is, mert szünös-szüntelen szükség van egy ilyen napra,egy ilyen emlékeztetőre, amely intő jelként álljon az utókor elkorcsosult fiának szeme előtt ; azért, hog}

T a rá való gondoláskor mindig eszünkbe jussanak a szavak, me^-ek fülünkbe dörgik hűtlenségünket, fogadásra és szent esküvésre szólítanak fel bennünket, hogy elvünket a szabadság sugalja s attól nem tántorit el bennünk se kincs, se rang, se kord . . . Mert szomorú valóság, nem tagadhatjuk, hogy kiveszőben e honfi érzés. Látunk ugyan ezreket, «kik ajkaikon hordozzák a szent nevet, kik magasztalva említenekmindent

; ami a honi föld határain belül találkozik . . .», de tudjuk azt is, mert keserves tapasztalatok árán megtanultuk, hogy nem ez a hazaszeretet, «mel3

7 az erények koszorújában olthatatlan fénnyel ragyog.» Petőfi ébresztő szózata nemcsak az akkoii magyarnak szólt, szemrehányása nemcsak az akkori magyart illette, a súlyos szavakat mély megdöbbenéssel magunkra kell alkalmaznunk. A különbség csak az, hogy dicső elődeink magukra vették a hazaszeretet számtalan keresztjét, mi pedig erre gyávák vagyunk. Hogy ők leroskadtak a kereszt alatt, az ránk nézve nem kibúvó, nem mentség. A mi fejünkre mondja ki a költő az ítéletet, midőn a lomha nemzetnek szemére veti: máshol már magasan ragyog a nap s nálunk még csak nem is hajnalodik. De mif nekünk hazaszeretet ! Mi azt gondoljuk, hogy boldogságunk betellett, hogy eljött már a «szép derült ünnep» s boldogságunk közepette nem vesszük észre, mert nem akarjuk észrevenni, hogy nyitva áll már számunkra a történelem azon lapja, amelyre lélekharang csengés közben gyászos szavakkal csak azt írja rólunk az Idő : <-Éh egy nép a Tisza iáján, Századokig lomhán, gyáván /» Magyarok ! Nem sajog a szivetek ennek csak a gondolatára is ? Nem mardossa belsőtöket erőszakkal elnémított lelkiismeretetek? Nincs bennetek a honfoglaló ősök véréből egy cseppnyi sem ? Csak volna elég erőm. volna elég hatalmas szavam arra, hogy a hazaszeretetet úgy rajzoljam le, hogy magával ragadja a honfiak szívót ! «Szent hazaszeretet, mibe márt sam tollam ?>, hogy fenséges képedet úgy fessem le, hogy minden magyart elvarázsoljon ! Igaz. hogy sokszor nehéz a hazát szeretni. Azonban igaz az is, hogy <ducunt volentem fata», hz engedékenyt a sors vezeti. Nekünk nem szabad engedékenyeknek lennünk. E honban, e megszentelt földön, hol minden virág magyar vérből fakad, hol minden porszemet Őseink lelke véd, nem vallhatja magát igaz mag3

rarnak az olyan ember, akibe nem szállott vissza elődeink nagy lelke, törhetetlen akaratereje. A damoklesi kard most is fejünk felett villog s nem tudjuk, hogy melyik pillanatban csap le ránk. Ha nemcsak szóval, hanem tettel is magyarok vagyunk, mutassuk meg, hogy «még van lelke Árpád nemzetének !> Kárörvendők sokszor mondták már, hogy hazánknak vége van. Ez mindig olyankor történt, amidőn a nemzet széthúzott s maga kereste a veszedelmet. A múltban ilyenkor támadtak nagy embereink, kik megmentették a hont, de vájjon a jövőben lesznek e ilyen honmentők ? Taft a félhivatalos mulatságok egész sorozatát avatta fel. Böjt alatt négy koncertet adnak * négy kerti ünnepélyt má'jmban a Fehér Ház pázsitján. Ezen ünnepélyekre c<ak a magas állású, vegy az elnökkel rokoni vagy szoros baráti viszonyban álló személyek hivatnak meg. Általános szabály, hogy néhány magasabb állami méltóság kivételével mindenkit csak egy ebédre, egy koncertre és egy kerti mulatságra hivnak meg. Mindaddig, inig Taft elnök lakója a Fehér Háznak, a fogadtatások csupa feszes fejedelmi kihallgatásszámba mentek. Mindez másképpen alakult, Taft elnök fellépésével. A kongresszus 50 ezerről 75 ezer dollárra emelte a köztársasági elnök évdiját oly célból, hogy a vendéglátásra nagyobb összeg fordittassék. A 100 millió lakossággal biró gazdag Amerika szemben a 20 milliónyi szegény, de gavallér Magyarországgal, csak 376 ezer koronát fizet évről-évre ; addig a magyar nemzet évente 11,300.000 koronával járul az udvartartás költségeihez. Az elnöki vendéglátás alkalmával mindenkinek fel kell mutatni a meghivót. Kevéssel ezelőtt még háromrendü meghívó volt szokásban." Az elsőrendű a dipl omáciai testület tagjai szflmára szólt, a másodrendű a legfelsőbb bíróság tagjai számára volt fenntartva, a harmadik pedig a hadsereg és a haditengerészet számára szólt. Taft elnök és neje Mrs. Taft, e téren nagy reformokat, hoztak be, úgy intézvén a dolgot, hogy egy fogadtatás se álljon előkelőség dolgában a másik felett. Azért a meghívók már nem viselik e szavakat : <To meet the Diplomatic Corps» — <To meet the Army and Navy» -itb., hanem egyszerűen csalt az áll a meghívón, hogy : «The President and Mrs. Taft request the pleasure of N. N. Company on .. . date» vagyis az elnök és felesége szívesen látják N. N.-et stb. Fogadtatások alkalmával a vendégek a Fehér Ház keleti termében gyülekezni k s aztán egyes sorban áihuladnak a békterembe. A bejáratnál az elnök hadsegédei teljes katonai díszben várják a vendégeket s megkérdezik minden egyes érkezőtől — katonai fegyelem szerint talán még a tulajdon édesapjától is —. hogy : «Your uame please» ? «Nevét kérem.» A bemondott nevet a hadsegéd az elnöknek bejelenti. Miután a vendég előlép, az elnök kezet fog vele, nevén szólitván vendégét, mire a vend

5g meghajlás nélkül viszonozza az elnök szemébe nézve a köszöntést, «Good evening Mister President !» Az elnök nejét mély meghajlással szokás üdvözölni. Úgyszintén mérsékeltebb meghajlással a kormányméltóságok nejét, akik a kékteremben sorban állasak. Eközben a katonazene játszik, majd a vendégek daliás katonatisztek segédlete mellett az étterembe vonulnak és aszlalhoz ülnek. Rendesen 1200 vendéget, hivnak meg minden egyes fogadtatásra s azok közül 1000 rendesen meg is jelenik. Majd pedig éjjel 11 órakor a zenekar bevonul a keleti terembe és táncra hívogat Az ebéd rendesen tánccal végződik. A konzertck — melyek Mrs. Taft által inauguráltáltak — sokkal kisebb társaság számára rendeztetnek, mint az ebédek ; nem több mint 400 vendég szokott itt jelen lenni. A koncert és a kertiünnepélyek meghívói nem az e'nök nevében küldetnek szét. E meghívóban az elnök nejének neve áll, minden hivatalos ielleg nélkül. E meghívókról hiányzik az Egy. Államok cimere, amellyel jogszerint csak oly meghívók diszitl.etuek, melyek az elnök nevében küldetnek szét. Az elnök neje által rendezett fogadtatásoknál először a Fehér Ház úrnője fogadja a vendégeket s csak azután menuek az elnököt üdvözölni. Majd az elnök a vendégek köze megy, épen úgy, min* minden szíves házigazda tenni szokta ; esetleg a táncban is részt vesz. Chester Arthur elnök óta (1S81) Taft volt az első elnök, aki táncolni szokott. Rendesen 1—2 túrt szokott tenni. Mint a legtöbb magas uövésü ember, ugy Taft elnök is, dt-cára 300 fontos testsvf lyának, graciosusan táncol. A Fenér Ház umője szokás szerint csak a négyesben vesz részt. A kerti ünnepélyek — melyeket Mrs. Roosevelt, honosított meg — szintén az elnök neje által rendeztetnek. A május délutáni ünnepélyek a fényes női ruhákkal, katonai uniformisokkal, kifogástalan, frakkokkal, a művészi kerti díszítésekkel, a zöld pázsit hátterében a méltóságteljes