Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-02-16 / 7. szám

XVII. évfolyam. Keszthely, 1913. február 16. 7. szám. Pol 11 lie tiiap. MEGJELENIK 4 E T ENKINT EGYSZER. V A S Á R N A P. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL á VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség cirnére, pénzesutalványokat, hirdetési megbí­zásokat, ós reklamációkat a kiadóhi­vatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELOFIZETESI ARAK: Egész óivi e . . 10 K. - f.! Negyedévre Fél évre . . . . 5 K. — í'.j Egyes szám ára Nyiittér petitsora 1 korona. 2 K. 50 20 Heti kis tükör. Vaszary bibornok születésnapja, A mult szerdán voit Vaszary Kolos bíborunknak, Keszthely nagy jótevőjének születése napja. Reggel 9 órakor dr. Dun-t apátplé­bános ünnepélyes misét mondott a nagy nap emlékére s a sz. misén megjelent ta­nuló ifjúság áldásért könyörgött Istenhez a nagy emberburát ősz fejére. A várost Reischl Imre városbiró kép­viselte Veháp Lajos és Zitterbartli Kálmán elöljárók kai. Azok pedig, akik a kegyes egyházfe­jedelem pénzbeli támogatásáért egy évben sem ft-lejtfiiek el folyamodni, az istentisz­leten nem igen volt»k láthatók. A hál«t­lanságnál pedig ocsmányabb dolog nincs tizen a kerek világon Nngyon üdvös volna ezeket a kedves alakokat szemmel kisérni és a segélyosz­tás alka'mával megérietni velük, hogy a jótevőkért, elrebegett imádság nem kerül pénzbe ! Szociáldemokrata állások. A «Népszava* C. szociáldemokrata újság egyik mult heti számában kéi pályázati hirdetés vonta ma­gára figyelmemet. Gondolom, a vas- és fémmunkásoknak valamelyik szakegylete keres magának titkárt A Ideadó titkár fizetése mindjárt 190 K. fizetés havonként, de ez a fizetés még em^lkedhetik. Ebből látszik, hogy szociál­demokratáiknál mégsem mehet oly rosszul a világsora, mint a < Népszavai napról­napra világgá kürtöli, mert, ha ilyen jó fizetéses állásokat tudnak fenntartani, «b­ból bátran leh^t következtetni, hogy ha általános szavazati joguk nincs is, de pén­zük az van, amennyi c$ak kell. Hátha még a Weltner Jakabok és Bokányiak évi do­tációját is közzétenné a szókimondó szo­cialista újság! Az volna csak az érdekes! Schuhmeier és Kunschák. A szociálde­mokrata káté *zt mondja : «Nem dolgoz­hatod mert. egy szakszervezethez sem tar­tozol.» Ez a lelketlen sznbály nem egy dolgozni akaró munkást tett már tönkre és hajszolt bele családostul a végső ín­ségbe. így járt Kunschák is, Schuhmeier szociáldemokrata vezéi szerencsétlen gyil­kosa, ki a demokraták üldözése miatt a legutolsó években tartósan egy műhelyben s-m talált munkát Vájjon az elvtársik az agyonlőtt vezér koporsójánál vem fogták e belátni, ho^y dolgozni mindenkinek ioga vau, aki dolgozni tud és akar? Vajha be­látnák s azt a drákói szabályt örökre kitö­rülnék kátéjukból ! /] fögimn. nyilvános előadásai és teloloasásai. A fögimn. tanári tes­tülete a böjt folyamán a Hungária szálló nagytermében az ifjúsági kirándulások cél­jaira nyilvános előadásokat, illetőleg fel­olvasásokat rendez. Az első előadás f. hó 20-án, csütörtökön délután 5 órakor lesz. Előad Vargha István fögimn. tanár. Az elő­adás tárgya-. Kísérletek a cseppfolyós le­vegő köréből. Belépődíj 60 fillér. A keszthelyi ipari és gazd. hitelszövetkezet közgyűlése. Saját tudósítónktól Folyó hó 9-én, az elmúlt vasár­nap délelőttjén szokatlan élénkség uralkodott a városháza körül. A kör­nyék és a vidék megannyi falujából kisebb-nagyobb csoportokban — ki gyalog, ki kocsin vagy vonaton. — sereglettek be az emberek, hogy a keszthelj'i ipari és gazdasági hitel­szövetkezet rendes évi közgyűlésén résztvegyenek. Tiz óra felé járt az idő, amikor a nagyterem a tagok tömegével csaknem zsúfolásig meg­telt és: ez a körülmény dokumen­tálta legjobban, hogy a közel 2000 lelket számláló tag. nem rideg pénz­intézetnek tekinti a szövetkezetet, hanem valóban humánus intézményt lát benne, amely a kisemberek érdekeit tartja szem előtt. Mert tagadhatatlan, hogy amennyire ép ezek részéről élénk érdeklődés mu­tatkozott, ugy isaiét konstatálható volt az is, hogy a városunk, értelmisé­gét kepviselő része, mennyire távol tartja magát nem éppen a Keszthe­lyi ipari és gazdasági hitelszövetke­A BALATON VIDÉK TÁRCÁJA. Gyönyörű az élet! Rhapsodia. Irta PATYI ISTVÁN. Gyönyörű az élet! Oly szép a világ ! Fölhös bérc s alföldön ringó délibáb I A háborgó tenger s a mosolygó mennyég / A szikrázó kö-szem s csillagos mindenség l Zúgó óceánok mélyeit bejárván Szeretnék pihenni a mennybolt határán. Üstökösként szállni át a végtelent; S elmélkedni sok száz évig idelent Mindenről lemondva, remete gyanánt; S mámoros gyönyörrel ölelni a lányt, Százszor belehalva izzó szerelembe, S százszor föltámadni uj vágytól remegve. Mit lángész s az örök természet teremt, A min minden kornak lelke elmereng, Hadd ismernék mindent s hadd éreznék mindent: Kéjt, fájdalmat, mikbe milljók haltak itt lent ! Hadd vegyülne dalom angyalok karába ; Hadd borulnék le az Isten zsámolyára! Hiu vágyak I . . . Éltünk csak tiszavirág, Bár lelkünk a fényes végtelenbe lát: De bár csak vergődünk itt lenn sárban, bűnben : Ránk ragyog az Isten szeme mindenünnen! Meghalunk s porunkból virágok fakadnak; Bolygótüze örök sok nagy gondolatnak! Földön a szerelem örök életünk ! Mámorába halva ujjá születünk ! A mi roppant szépség van e nagy világon, Mind ott ragyog egy csepp gyönyörű kis lányon I Ha rám borul, égő szép szemét lesütve, Megnyif a mennny s enyém minden örök üdve ! A pilóta. Ina Ér. A Prinápoly mellet' levő katonai tá­bor egyik tisztásán egy nagy fehér ma­dár pihent. Körötte négy szerelő sürgött­forgott, tisztogatták, olajozták. Néhány lé­péssel odább egy katonatiszt állt, sápad­tan, beesett, szemekkel. Kezében egy leve­let tartott, cime : «Nagyságos Várhelyi Kálmán aviatikus főhadnagy urnák Driná­poly.» A bélyegzője pedig «Istvánf»lva.» Eltette, meg megint elővette a levelet. Majd egy csillogó gyürüt húzott ki zsebé­ből. Tegnap kapta vissza. A menyasszonya küldte vissza, az ö jegygyűrűjét. Tegnap este kapta a parancsot: «Ke­ressen átjárót, melyen a bekerített 9-ik utászezred az ellenséges gyalogságot át­törheti. » A nap ragyogó sugaraival összecsó­kolta a gépmadarat, ugy, hogy még sok­kal fehérebbnek, vakítóbbnak tetszett Ott állt a pilóta, mikor az egyik gépész je­lentette neki: «Monsieur, il est fiui.» A fiu megfordult s a géphez ment. Fejébe húzta a pilótasapkát s beleszökkent a nyeregbe. Megpróbálta, hogy jól működ­nek-e a kormányok. Azután megindította a motort. A propeller búgva indult meg. A fiu keresztet vetett magára, rátelte ke­zét a inagrtssági kormányra. A gép mint egy agár iramodott neki a sik mezőnek, majd felszökkent a tiszta reggeli levegőbe. A pilóta komoran nézte a gép működését. Egyszer csak eszébe jutott a levél, f-szébe jutott a menyasszonya. Mi oka lehetett neki a szakításra, hisz ő ugy szerette, Táa valaki más foglalta el az ő helyét, mig őt a kötelesség szólitotta. Vagy . . . itt meg­álltak gondolatai s tekintete a magasság­mérőre esett. «Száznégy» olvasta hango­san. Feljebb, mormogta, s megrántotta a magassági kormányt. A gép mindig maga­sabbra-magasabbra szállt s mintha köny-

Next

/
Thumbnails
Contents