Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-02-02 / 5. szám

1913 február 2. BALA'fÖNVIDÉR lános sztrájk nemcsak az aktiv, de a passiv felet is szinte végveszede­lemmel fenyegeti. Minden ok amellett szól, hogy a munkásság, de különösen a szoci­álista pártvezetőség még a tizenket­tedik órában is jól meggondolja a dolgot — mielőtt a határozat vég­rehajtását foganatosítaná ! A mun­kásságot pedig intjük es kérjük, mi­szerint jó! felfogott éidekük, első sorban pedig a haza iránt tartozó kötelességük szavára hallgatva, áll­janak ellen minden csábítás és kí­sérletnek, mely őket az általános sztrájk eszméjének megnyerni igyek­szik. A forradalmi szín, a vöröslobogó, a forradalmi hymnus hangjaival állít­sák szembe a dicsőséges trikolórt s a magyar ember mindennapi imádsá­gát, a nemzeti hymnust. — Ez a ma­gyar munkásság jelvénye, ez induló­ja. Eleget szenvedett már a magyar haza. Saját fiai ne legyenek legalább sírásói. Az a magyar nemzet, mely­nek minden fiára szüksége van — a múltban sem taszította el legkisebb gyermekét sem. Ha a magyar mun­kások ugy érzik, hogy itt az ideje, hogy a haza keblére ölelje minden gyermekét — a magyar haza ezl a rágyaí, ezt a kivsnságot meg tudja érteni s méltányolni is fogja. — A jogosan megvárt közös kötelessé­gekkel szemben nem fog fukarkodni a közös javak, a polgári legszebb jogokban való részesítéssel sem. Emberek, rendszerek változnak. A jelenlegi kormányrendszer és ex­ponensei is alá vannak vetve a v^ltoz^s törvényének* De a haza és nemzet, megmarad! Hogy az az or­szágos kívánság a mai rendszer megváltozását mielőbb meghozza, ám dolgozzanak érte, törvényes ala­pon, törvényes és hazafias eszkö­zökkel a munkások is — ez a küz­delem nem maradhat eredmény nél* kül! — Es ha hazafias küzdelmük meghozta a kivánt eredményt — küzdelmeik gyümölcsét, nyugodt ön­tudattal várhatják.—Mert volt már a magyar nemzetnek sok hálátlan gyermeke, de a haza még soha sem volt hálátlan egy fia iránt sem. A kisgazda sorsa. Irta V—th. A földesurak között a legszei encsé­s»bb a bérlő. A kisgazdák között — a gaz­daságtalan napszámos. A földesúrnak, még ha örökölt jószá­gában van is, óriási tőkéié fel szik a íö d­ben. Ez a töke ívndts, egyszerűbb igé­nyek között is csak n kamatját, a megél­hetést biztosítja. Ha nagy lábon él, még a megélhetést se. Peuig a nyersáruk óriást szöktek keresletben, következőleg árban is. De szökött vele a napszám, az adó s minden egyéb. Bár a gépek tökéletesedlek, még se jutottunk el odáig, hogy az emberelőt nél­külözhetnek . Sőt egyre több emberi? van szükség Azelőtt a község lakói elégséges­nek bizonyult.>k egy-egy uradalomban. Ma tótot kell hozatni tá^>li megyéi ből, vagy olyan vidékről, ahol m későié eső munka nem kívánja ugy az emberérőt. Az emberkeieslet a kicsi kínálat szöktette magasra a napszámot. A napszá­mos szerencsés. Kimegy * g} hóm pra aratni. Bőven meg van a mindennapi bfiiyere. Azonkívül mindennap jáihat napszámba. Még a legrövidebb téli napon isi koiona 20 fillér, 2 korona között kereshet. Ne­mei} helyütt k legkisebb iskolaköteles, s-őt ovodába illő gyerekek-1 is használnak szÓlőkí tczé.Me napi 80 fillér béléit nyári iskolaszüneten. A napszámos nagyságos ur, Szóh i nem is szabad neki. E';ys?eiüen nem megy el többet alioz a kisgazdához, aki megdolgoztatja, avagy sürgeti. Téli hónapokban 7 órakor állnak" munkába s 4 órakor, ha sötétedett, szedi szerszámát 8 haza sétál. Ha kevés családdal van, szerencsét­lenebb, minthogy na 4 -5 keresetképes tagja van körének. A napszámos nép kö­zölt nincs is divatba az egyke. Kamatos kamattal fizeti vissza minden felnevelt gyerek a szűken ráköltött pénzt Biztos takarék az, józan munkás családban. A gyári munkás sokkal életörlőbb viszonyok között aránylag kevesebb bért kap. Nincs a nagy drágaságban olyan jó élete. Ritka kivétel, hogy nagyon rossz levegőben ne dolgozna. A gyári munkás soh se öltözhet olyan jó', mint a falusi földmives napszámos A kisgazda még ugy se öhözhet. Az olyan kisgazda, aki napszámosra szóiul, aránylag nagyon szegénye*. A kis birtok fölemészti összes ideiét. A községi terhek annak vállán nyugodnak egész súlyúkkal. Ha iskolát, községházat építenek, a foga­tos munkát, rásózzák. A napszámos kibú­vik Pedig annak jár legtöbb gyeieke is­kolába Igazságosabb terheltetés a párbér és gabonaremfi egyenlő felosztásánál nincs. Ab.bnn viseli mindenki s'/áma arányiban a terhét. Mennyi mindenféle .súlyt, raknak szegény kisgazda vállára. Szinte roskado­zik alatta. Iskolát, ten plpniot, tanítót,, színhelyén. Nem remélte, de nemi* válta, hogy valaki meghallgassa a szomorú han­gokat. S mégis meghallgatta ; a hűtlen, a régi. Kijött a bánato* nóta hangjára, ki­csalta a frirul.y• szó. Tudta ki tan ott, oda ment hozzá. Ki akarta engesztelni, jóvá tenni, ,.nit vétkezett. Némán állt. meg <-lőtie. Egyiknek az ajkára -e «i iötc szó. Csak könnyek csillog­tak mindkettő szemében. Végre is a legény törte meg a csendet. Keveset beszélt, a szégyenét mondta el s kérte, hogy ne vál­janak el haraggal. Könnyebb lesz lelkének elviseWiie a gyalázatot, ha tudja, hogy van valaki, aki megboc-»t nel-i, aki gondol rá. Kibékültek, nem szóval, hanem tetiel az Isten szabad ege alatt S mindjárt el is vált.ak. Majd találkoznak még, ha a csorba ki lesz köszörülve. Addig nem is látják egymást, feléje *e néz ennek a vi­déknek. Az utolsó szavuk is az volt: még találkozunk. . . . II. Sohasem gondolták volna, liogy még az élet.ben összekerülnek. Pedig megtör­tént. Az elűzött juhász más urasághoz sze­gődött. Jó dolga volt, csak » szülőföld hiá­nyát érezte. Sokat gondolt vissza a Nagy rétre, a nevelő anyaföldre. Képzeletben látta a kis patakot a k-rtek alján s felele­venedett lelkében a búc*uzás Tán most is arra gondolt. Gondola­taiba elmerülve terelte haza a nyájat. Gon­dolataiból szíves köszönés hangja zavarta ki. A hang oly ismerősnek tetszett. A gazda hangja volt, azé, ki őt elűzte. Megicmei­ték egymást. Egymás szemébe néztek s a legény anélkül, liogy fogadná a köszönést, dacosan télre nézeti. Pendejében fellángolt a régi keserv, fokosához nyúlt Azonban mégis győzött a jobb érzése. Gazduram, igy szólt megfordulva, megboesájt-e, amit vétettem ellene? A gazda is megállt s egy kis tétová­zás után visszafordulva k zet adott a le­génynek s igy válaszolt : Meg, finm, megbocsátok. Én nem ha­ragszom Kissé heves voltam veled .szem­ben, pedig a baj nem is volt olyan nagy. Az elveszett állat, is megkerült. Gyere vissza, szívesen látunk, szívesen visszafo­gadunk . Nem lehet, gazduram, a szégyen nem enged. Mindenki ujjal muiati a rám. Még nem tudtam a csorbát kiköszörülni, még nem mehetek. Pedig szűkség is volna rád. Az uj ju­hásznak felmondiuiik. A dolgot pedia már úgyis elfelejtette mindenki. Gyere vissza. Még nem, talán majd később. Hanem et;y izenetem volna, ha átszolgáltatná Úgyis tudja kinek Mondja m< g neki, hogy várjon, hogy még találkozuuk. S ezzel elváltak. Ment mindegyik a i maga utján. Ettől a találkozástól kezdve azonban még jobban törte a juhász a fejét ] azon, hogvan lehetne jóvátenni a szégyent. Lám a gazdával, aki öt elűzte, kibékült. Mily szívesen menne vissza a hívási a De nem lehet. Nem léphetne felemelt fejj-1 az elé, akinek megfogadta, hogy tiszta becsfi­leltei lép elébe, ha még egyszer találkoz­nak. Még nem jött el az ideje. Azóta még szomoiúbbá vált furulyája hangja. Az erdő szélén, árnyékos fa alatt, sokszor eljátszott* azi a nóiát, melyet bú­csúzáskor furulyázott. Ha nem is oly an mértékben, mint akkor, de még mindig árva volt. Ezért nem jött vissza jókedve azóta, ezéit szólt még mindig bánatosan az a nóta. Az elhagyott falu patakpartja is leg­többnyire üres volt a keitek alatt. Csak néha hallatszott a viz csobogásán kívül zokogás is. Különösen mióta a gazda ize­netet hozott tőle. Hog\ ne várna rá, hisz nzt mondta a búcsúzáskor, azt izenie most is, hogy még találkoznak ! Eközben az évek egyre multak. A tavasznyításra lombhullás következett. A láuy várt, hűségesen kijárt a paiak part­jára, hallgatózol , nem szól-e az ismerős furuly aszó. De hiájföa. A legény meg min­dig késett. Pedig sokat gondolkozott a jóvátevés lehetőségén. Háborúról álmodott, nagy csatákat nyert, ünnepelt hőssé lett — képzeletben. El i.* hagyta nemsokára uj helyét, hátha másutt.szerencsésebb alkalom kiuálk ozili. Keserűen csalódott Ámbár már sok gazdát cserélt mégis mind'g ott tartott, aliol elkezdt*. Messze elkerült szülőfalujá­tól, most megfordult Más irányban haza felé tartolt. Minden évben máshova szegő­dött, olyan helyre, amely közelebb volt céljához. Mert most már o«ak egy célja volt: még egyszer a Nagy-rétig eljutni, még egy-

Next

/
Thumbnails
Contents