Balatonvidék, 1913 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1913-01-05 / 1. szám

XVII. évfolyam. Keszthely, 1913. január I. szám. \2M .113. I>olitiliai lietilap. MEGJELENIK HETEN KÍNT EGYSZER. VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL á VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség címére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Egész évre Fél évre . ELŐFIZETÉSI ARAK: . 10 K. — • f. Negyedévre 5 K. — f.| Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. 50 20 Heti kis tükör. Azt hiszem a heti kis tükörből nem maradhat ki az <t kép, asaely a múlt év dee. 31-éu a magyar parlament előtt a lelkembe nyomult, ügy volt, hogy jelen akartam leuni azon a mindenképen történelmi nevezetességű gyűlésen, amelyen Lukács László miniszterelnök a választójogról szóló törvényjavaslatát benyújtotta. Lehettem úgy egy jó kilométernyire az országházától s az utcákon, amelyeken sietve, a vágytól hevülve törtettem előre, mindig több meg több csendőrt és rendőrt láttam. Mindjárt gondoltam, nog}

7 közel járhatok célomhoz. Amint kitárult előttem az országház díszes tere, elrémültem a látottakon. Amerre a szem ellátott, mindenütt fegyveres őrség. Megdöbbentem és szívszorongva haladtam az országház sarkáig. Nem tartóztatott fel senki, de kevés reményem maradt a bejutásra Szóba álltam az egyik rendőrrel : — Kérem, hogyan juthatnék be a Házba ? A rendőr egy terembiztoshoz utasított. aki szemfülesen ott állt h parlament előtt s visszatartott mindenkit, aki a főkapu felé közeledett. Odamentem a terembiztoshoz. bemutatkoztam. — Sajnálom, a Házba csak az mehet be, akit képviselő ajánl és a« illetőért teljes garanciát vállal. Megköszöntem a szives felvilágosítást és vártam, mi fog történni. TJjra a közrendőrhöz fordultam : — Kérem, nem tudná nekem megmutatni Pavlik urat ? Kíváncsi voltam ugyanis arra az emberre, aki olyan könnyű szerrel bekerült a magyar történelem annaleseibe. Nem soká kellett várnom. Pavlik egyenruhában közeledett felém a főkapu felől. A rendőr aggodalmasan figyelmeztetett— Ez az, kérem ! Vártam még vagy tiz percig. Egyszerre jött a fairé, hogy a gyűlésnek vége. Előrobogtal; a fogatok, automobilok s a kegyelmes és méltóságos urak re bene gesta haza mentek. Minden képviselőnek voít a kezében egy zöldborítékos kötet, mely a törvényjavaslatot és a statisztikai adatokat tartalmazta A zöld borítékról a törvényjavaslat értékére a világért sem akarok következtetést vonni, csuk azt akarom még megemlíteni, hogy az angol parlamentbe minden teketória nélkül beeresztettek idegen polgár létemre, a magyar parlamentet pedig jónak látták a magyar békés polgárok előtt elzárni akkor, mikor állítólag a nemzeti életbe mélyen belevágó törvényjavaslatot, tettek le a Ház asztalára. Oh, minő szépek is azok az angol példák 1 Még egy jelenetet örökítettem meg lelkem fotograíáló masinájával. A képviselő urak igen nyájasén fogtak kezet Pavlik úrral s azt hiszem, sok kegyelmes ur lehetett köztük, mert a rend őre többször roppant mélyen meghajolt. No hát. ilyen volt a kép a választójogi törvényjavaslet benyújtásakor kint, a parlament előtt! A választói jog* Irta Somogyi. Szárazság, aszály perzselte a gazdák vetését az országban. Üdítő harmat, termékenyítő eső után hiába esengtek a mezők fonnyadt virágai, hiába könyörgött az aggódó népség. Megkérték az egyik falu énekes szavú kántorát az atyafiak, hogy a délutáni könvörgésnél énekeljen esőért! Az orgona búgott, az ének egetveröen viharzott a kis templom boltivei alatt. Hallgasd meg, hallgasd meg Uram! És az Ur meghallgatta! Felhő, sötét felhő kerekedett. Cikkáztak a villámok. Megeredtek az egek csatornái s hatalmas jégeső zúdulta tájra. Pusztára verte a kántor szőlőjét ís ! Multak az évek, a szárazság s nagy istencsapás megismétlődött. Megint kérlelték a kántort a falu hivei, énekelne esőért. Ez visszagondolva a jégverésre, haragosan utasította el a kórelmet : «Esőért és rongyos szűrért többet nem könyörgök.) Valamiféle ilyen okok adtak életet a régi közmondásnak is: «Ad A BALATONVII)ÉK TAHCÁJA. A képkiállítás. Séta a kiállításon. Irta Tompa Ferenc. Nagyon kevés érdeklődéssel, minden különösebb hangulat néluül mentem el szerdán délután a képkiállitásra. Az volt ugyanis az előzetes impresszióm, hógy egy pár kiselejtezett képet, olcsó képeslap másolatot. látok felfüggesztve, amelyet laikus érdeklődéssel nézeget majd néhány* kiváncsi ember. És most örömmel vallom be, hogy csalódtam és ez a csalódásom határozottan kellemes. Meglepett ugyanis a képeknek nagy száma, a rendezés Ízlésessége, a tárlat anyagának értéke és az érdeklődők sokasága. A rendezés és a tárlat elismerést érdemlő nívója a kiállítók érdeme, hanem a szokatlau érdeklődés felkeltésében, az én hi'em szerint, nagy része van a nyáron rendezett két kollektív kiállításnak is, nmeIvet tét fiatal művész : Faragó Márton és Lénárd Imre rendeztek. Az ő művészetük nr'g kissé szokatlan volt a mi közönségünknek; a nyers erő, a színeknek játéka a vásznon, a markáns vonások szeretete még nincs egészen benne a mi műéizékünkben, urneiy még kissé szentimentális, hogy úgy mondjam, kislányos, és szereti a piros napernyőt, vagy egy esti hangulatot affektáló sárga-piros lágyszineket látni a vásznon. Igaz az is, hogy 'ízlésről nem jó disputálni, mert mindenkinek az tetszik, ami jobban megfelel a haagulatának, de nem is érdeme6, mert az izlés változó és ha valamikor szépnek iártottuk a krinolint, most. bizonyára kinevetnénk azt, aki abban ki merne jönni az utcára. Még most, sokaknak tetszhe ik Kézdi Kovács vagy Neogrády édeskés, limonádé színekkel megfestett tartalmatlan vászna, de az ó művészetük rövid életű, mert újat nem nvújtanak s folyton csak önmagukat ismétlik. Es/ezt nem nevezhetem kiforrott művészetnek, hanem sablonos giccselésnek. Már most ennek a kiállításnak épen az az érdeme, hogy akarván szolgálni sokak ízlésének, — tartalmaz szép szénimel ilyen langymatag képeket, is, de mellettük nem fukarkodik tudást és haladást bizonyító vásznakban sem. Meg kell emlékeznem a megnyitásról is, amelynek rendes vernissage jellege volt. Délután 5 órakor nagyszámú, elegáns közönség jelenlétében nyitotta meg Eeischl Imre városbíró a kiállítást és szép szavakban rámutatott nemcsak a művészet jelentőségére, hanem arra a k ulturmisszióra is, amelyet ez a kiállítás a város ízlésének fejlesztésében gyakorol s amely épen ezért és értékénél fogva is megérdemli a támogatást. És ez igaz, mert ha teszem azt, más" kép nem is szerepelne a tárlaton, min* egyedül Koszta József nagy vászna, a <Mezei munkások*, akkor is érdemes volna az az érdeklődésre. És ezzel nem mondok nagyot, mert valóban oly megkapó, érdekes felfogásban van ez a kép megfestve, hogy bizonyára megérdemelte azt a pályadijat, amellyel kitüntették. Két parH8ztasszonyt és egy kaszás embert, ábrázol, akik az alkonyodó nap utolsó erőteljes, bíborvörös megvilágításában hazatérnek a mezőről. A megvilágított résznek és a sötéten árnyékolt alakoknak érdekes kontrasztja csak emeli a kép erőteljes hatását. Erő és sziné^zék jellemzi ezt az artisztikusan megfestett képet, amellyel bántó ellentétben van a melléje állított «Szarvas» c. kép, melyet Heyer Arthur nemcsak rosszul festett, hanem rosszul is rajzolt. Már a bejáratnál függő «Kutya» képe sokkal több igyekezetet és. tudást tanúsít. Koszta mellett szép képekkel szerepel Telkessy Valér is, akinek «Csendélet,» c. vásznán a színek frissessége lep meg.