Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1912-09-01 / 35. szám

2 BALATONVIDÉK emberi nem egységét egy kútfőből — bibliai nyelven egy emberpártól származását védelmezi, és Momboddo régi és ujabb követőitől, egészen Kohlbruggeig eltérve, maga is azt hangoztatja, hogy az eddigi kisérlelek, az embert a majommal hozni összeköttetésbe, kivétel nélkül meghiúsultak. A laikus tehát ezt az utóbbi nyilatkozatát örömmel veszi tudomásul s ezért megbocsátja neki azt. a fentebbit, mellyel, a monismus által hypnotizálva az embert az állatvilágtól absolute elválaszthatatlannak mondja ; csak azt kérdi meg tőle: mester, Te azt mondod, az ember nem jelbiit meg természetfeletti módon a földön, a majomtól sem származtatod ; de ez az ember a diluvium óta mégis itt van, Európában, tehát a földön, söl gömbünk egyéb tájain valószínűleg még sokkal régebben . . . tehát hogy került ide ? mert, ha megengedném is, amint hogy nem engedem meg, hogy a nealtderthali, teplictopolicai, lemoustieri.salutrei, saiutacheuilli, magdaleniei, hallstad»i stb. stb. ember szellemileg alantabb állott, mint te, oh Meser ! pedig, mint mondom, nem engedem meg egészen, mert, szegény hitem szeriut akkor sokkal több eszély, erély, bátorság és ügyesség, leleményesség, megfigyelő és s következtető tehetség kellett hozzá, élni és a késő utódok jövőjének alapját megvetni, mint ma kell ahhoz, kéuyelmes íróasztalnál, mikor jól fűtött szobában éi villamos világítás mellett egy-egy diszelnöki megnyitót kell fogalmazni. De mondom, ha megengedem is, hogy ez az európai ősember, ügyetlen, nehéz járásával, hátrahúzódó állkapcá jávai, tulerős szemöldökcsontjával, erős, de nem állati fogazatával, talán nem volt szép ember, mai ízlésünk szerint, — de azért mégis ember volt, amint a mai eszkimó és ausztráliai ősszülött is az. aki — bármint vesse is meg őt a fehér, kaukázusi fuj, mig a hatalmasan előre törtető sárga, melyet nem sikerülend pálin' ával és egyéb «humánust szeiekkel kiirtani, mint a vöröset, trónjáról le nem löki — aki, mondom — minden csúnyasága, mellett még sem használható az, mint Günther mondja, olj' "görcsösen* keresett •mis^ing link* szerepére, mert ennek a bonctan ellent mond és a biológia, amelyeknek logikája még arról is biztosit, minden phylo — vagy ontogenetikus, pálin — vagy kainogeneticus elméletek, minden, a morula — bla-tula — gastrula — plamila körüli bármiképen szétágazó s folytonos ellenmondásokban hánykolódó viták dacára, az ember, mint tEns ratianale* egy sui geueris teremtmény Legyünk tehát nyuaodtak mi, akik nem akarunk majmok lenni, vagy azoktól származni, mert állítani valamit, s azt a levegőbe épített á'litást hypothesissel támogatni akarni s azután ezt a bypolhes 's

f teny gyanánt becsempészni a tárgyalásba, az nem o'y eljárás, mely az igazán elfogulatlan, komoly embeit biztos álláspontjának elhagyására kényszerítené, ha mindjárt Reinhardt, miután megállapította, hogysem a pliopithekus, sem a dryopithekus nem lehettek az ember olődjei, ezzel akar a mindenáron «felvilágosodottnak» lenni óhajtó nyárspolgárra, ráijeszteni: «Dass wir Menscheu mit den menscheuahnlichen Affen aufs engste verwandt sind, mcht aber von deren heutigeu Vertretern abstammen, ist eine Thatsache, die durc!. die wissenschaftliche Aufklarung unserer Tage jed em halbwegs Gebildeteu volkommnn gelaufig ist.» . . . Engedelmet kérek : nekem nem «gelauüg*, hauem ellenkezőleg azt kérdem, hol van ezen fontoskodó <Nesze semmi, fogd meg jól»-féle beszédben — hol van ebkeu a logika, hol bizonyító ereje ? s ezért Reinhardt uramnak ezen döntése dacára sem érzem magamat kötelesnek arra, a «helbwegs Gebildeteu* sorait ott hagyni, hanem mivelhogy az első kérdésre : miként került az ember a földre, senki sem tud nekem oly választ adni amelyet tíz más le ne rombolna, annál nyakasabban ragaszkodom ama másikhoz : mióta van a földön ? mire szintén nem tudnak felelni, mert némely tudósnak «z a <reménye», hogy a geológia majd csak talál még valamit a föld gyomrában, ami mellettük szólna, ez a remény ugyancsak a geológia és a palaeoutológia. eddig elért eredményeiutáu nagyon is vérmesnek látszik. Az ember Európában először a jégkorszakban, illetőleg azoknak megszakításaiban lép fel ; de mikor voltak ezek a jégkorszakok? s meddig tartottak, arra nézve ismét nagyon szétágazók a vélemények és az ebbeli hozzávetőleges számításokban mi szegény laikusok csakúgy öszsze-vissza dobáltatunk 8 száz meg százezer, sőt millió esztendők közt, miközben az alluvialis leletek korának meghatározása körül is nagyon cáfolgatják egymást a tudósok, amit pedig bizonyos sir- vagy emlékkövek a nyári solstitiumra való irányításából vélünk következtetni, az legfeljebb 4000 évig vezet vissza, azt a kérdést pedig : mennyi időbe herült, míg az az ősember a műveltség ama fokára küzdötte fel magát, mely ily számításokra képesüé, ismét, megoldatlanul hagyja ; s arra nézve ép oly sötétben tapogatózunk, mint midőn azon törjük a tejünket, : mikor létezett az a magas műveltségű,fmég az Aztékok és Toltékok előtti faj Amerikában, melynek csak ujabban felfedezett óiiási remek építményeit a kutatók az őserdők rengetegeiben bámulattal szemlélik, amely fújnak előhírnöke gyanánt egyidoig a «homo neogaens* ünnepeltetett, mig kisült, hogy • missing link»-nek ez sem való, avagy mit tudunk a csendes Óceán egyes szigetein található óriási szobor-félék és megfejthetetlen feliratokról, egy rég letűnt, alighanem a tenger mélj'ébe sülyedt kulturának őrökké hallgatag tanúiról ? . , . De, hogy közelebbről v'rintsük e kérdéseket • honnan jöttek és m>kor az Efcruskok, kik már akkor virágzó kultúrával birtak, amikor Róma, — bár mit beszéljenek Livius és Vergilius — még félvad kecskepásztorok lakta kis falu volt ? Vagy honnan és mikor kelült Ibériába a bask, még; kortársunk, de akinek nyelvét, eddig nem sikerült egyetlen egy nyelvcsaládba beleilleszteni ? ? . . . Ugy látszik Uraim, hogy iiyen és hasonló kérdések azt éreztetik velüuk, hogy az ember földi tudásának meg vannak a maga határai ; de azért, ama kérdésre nézve : mikor jelent meg az ember a földön. nem nyugszom bele a Dubois-Reymond-féle, bár más célzattal mondott : • ignoramus et ignorabimus» ba, hanem tisztelt hallgatóim engedelmével eléggé «elfogult» vagyok, hogy a bibliához fotyamodom, annál bátrabban, minthogy erre Branka egy oda vetett nyilatkozata biztat; ő ugyanis, «kinek tekintélyét t. hallgatóim közt alig lesz, aki tagadja, egyik helyen ezt mondja: «Ahnenlos, ein wahrer homo novus steht unsere Gattung plötzlich vor uns in der diluvialen Zeit Wahrlich, wetni ein verbriefter Stummbaum, eine lange Ahnenreiclie, wie viele meinen, die Berechtigung gewahrte, auf andere herabzublicken, die solchen Stammbaum nicht besitzen — die Schweinn und Rhinoceronten, das Rindvich, uud manch andere Wiederkauer, Kamehle, Pferde und Elefanteu, die könnten voll Stolz und Hochmuth auf den Menschen herabblicken, der als abnenlohser Parvenü plötzlich in ihrer Mitte darsteht» . . . Hát ha ez a «rögtönzött megjelenés* Uraim, — a teremtés pillanatában történt volna ? . . . * Nagyon rosszul fejeztem ki magamat, ha bárkire tisztelt hallgatóim közül, amit mondottam, azt a benyomást tette volna, hogy illetéktelen kritikával tolakodom oly kérdésekre nézve, melyek századok, sót évezredek óta a minden idők legnagyobb szel'emeit. foglalkoztál ták. E kérdések területe olyan, melyre komoly ember csak a legnagyobb tisztelettel léphet ; mert azon a nagy szellemek légiói, bár különféle célzattal és eszközökkel, a LétDek végokait, az utolsó okot keresték és Keresik, azt a legfőbb Intelligentiát, mely a mindenséget felépité és fenntartja. Az utolsó okot! — s ezzel Uraim, viszszatérek arra, amit beszédem kezdetén mondtum : mint katholikus pap kötelességszerüleg érdeklődöm azon tudományok mindegyike iránt, melyek ugyanazt keresik, aminek létéről és természetéről én meg vagyok győződve, mely meggyőződésem biz'os talajától nem ellenszenvvel vagy épen gyü'ölet.tel nézem a keresők törekvéseit, rr.eit azok, akarva nem akarva, az én hitemet csak megerősíteni képesek. Azt mondtam : takarva nem akarva*, mert Uiaim ! ne játsszunk a szavakkal : vörös fonalul végig húzódik a mindennemű vitákon ezen dilemma : állat vagyok-e vayy ember? — pedig ettől függ, váljon helyes és iaazo't-e hitem és velem együtt, évezredek óta minden, személyes Istent valló halandónak sorsa. Ne ijedjenek meg Uraim s tisztelt hallgatóim ! jól tudom, hogy mo't nem egyházi beszédet, tartok ; de azért is azt mondom : ha állat vagyok, ha, ami bennem működik, csak egyes szerveim foszforescentiája, akkor ne hangoztassák előttem az ilyeneket: «lélek», «ész», «ineggyőződés», "becsület*, "lelkiismeret* «köt,elességérz"t >. c'ltruizmus* stb. stb,, mert mindezeknek, — a számolni tudó ló, a frakkban járó és beefsteaI; kai táplálkozó schimpanse, vagy az éneklő kulya és hasonló vásári — bocsána!) a szóért — szédelgések dacára sincs a'apjuk, hanem ezek helyett türjűk csendesen azt a vad determiiiismust. mely minden szabadakarntol s észszerű elhatározást megtagad tőlem, minden személyes felelő-iég alól felment, midőn List és Lombroso, még talán KraftEbingnek is egyes kiszakított tételeinek félreértésével, vagy irányzatos félremagyarázásával mindenütt csak azt a bizoiyos • nagymérvű felindulást*, "ellenállhatatlan kényszert> vagy "átöröklött beteges hajlamot* látja, mely miatt talán nemsokára — csak tessék a gondolatot végig gondolni s ne gyávaságból feleúton megállani — az orgyilkos, rabló avagy gyújtogató urak számára külön szanatóriumokat kellend nyitni, a beszámításról való ilyen fogalmak mellett nem lévén a társadalomnak ethikai joga bűntényt állapítani meg és azt,, akit cselekedeteiért felelősségre vonni nem leb^t, megbüntetni, vagy bármiképen kellemetlenkedni neki. Ennyire, hál' Isteunek, azonban ma még nem vagyunk ; enuyire még nem győzött Nietzsche, az őrült bölcsész és a tu1/ t | i j r | Keszthely. Balatonfürdő és a Balatonpart környékéről Kepeslap Újdonságok Mzseí Fő-utcai és a Balatonparti üzletében Keszthelyen. :: Viszontelárusítéknak magas árengedmény. —