Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1912-12-29 / 52. szám

1912. november 10. BALATONVIDÉK 203 Vaszary Kolos hercegprímást Keszthely község képviselőtestülete díszpolgárrá választotta. Az a soha -el nem múló szerethet és hála, amely Vaszary Kolos hercegprímást, városunk e iiagynevü szülöttjét, a városi polgárság részéről mindenkor körülvette, impozáns módon jntott kifejezésre azon a rendkívüli közgyűlésen, melyet kedden, f. hó 24 éu .tartott a község képviselőtestülete a városháza dísztermében. A közgyűlésen a képviselőtestület teljes számban jelent meg, melynek tagjait Beisclil Imre városbíró örömmel üdvözölte. Magas szárnyalású beszéd kíséretében ismertette azután a közgyűlés tárgyát ós a szeretet, hála s a ragaszkodás hangján emlékezett meg a hercegprimásiól és annak hervadhatatlan érdemeiről. A «Pax» jelszavával foglalta el érseki szókét — úgymond —mintha csak szüksége lett volna reá az egyházpolitikai I. üzde'mek és erős megróbáitatások korában. Mély vallásossága, szerénysége, már kora ifjúságban jellemezt" őt, mely később, tanársága korában, a közbecsülést és köztiszteletet, majd a nemzetnek közszeretetét hozta meg számára. A fényt, a pompát még akkor sem kereste, amikor az ország egyik legszebb közjogi állásába került. Erényei, hit és hazaszeretete, a tudományok iránti lelkesedése több ízben kifejezésre jutott ihletett ajkáról, de kiilönöseu a koronázási jubileumikor és 1896-ban a mil'enniumi kiállítás alkalmával. Az ekkor elhangzott szavai örökemlékezetüeb, melyekkel bevéste nevét nemzetünk történetébe s minden magjaipolgár szivébe. Távol volt ő tőlünk, de szivének melegét mindig éreztük, hisz legutóbb is szeretetét és áldását küldte hozzánk. A szeretet és hála ^rzésének kell, hogy városunk nagyobb és maradandóbb nyomatékot adjon, miért is válasszuk egyhangú lelkesedéssel a hercegprímást városunk díszpolgárává. Ziígó éljen követte a szép beszédet. A képviselőtestület egyhangú lelkesedéssel választotta Vaszary Kolos hercegprímást Keszthely község díszpolgárává. A lelkesedés csak fokozódott altkor, amikor Berkes Ottó főgimnáziumi igazgató emelkodelt. szólásra s a képviselőtestület nevében a következő beszéddel köszöntötte O eminenciáját, mint városunk díszpolgárát : Tekintetes Képviselőtestület! Amidőn ez ünnepélyes pillanatban, mint e nemes város képviselőtestületének egyik szerény tagja, szót kérek, nem azért teszem ezt, mintha talán én bármelyikünknél több vagy elég erőt éreznék magamban arra, hogy városunk nagy fiát. méltó szavakban ünnepeljem. De amikor így erőim gyengeségére gondolok, megnyugtat i a tudat, hogy itt nincs is szükség maga>zlaló szózatia, mert. Vaszary Kolos ma máieszményképe a három hegy és négy folyó határában mindeukinek, akinél; Istenért és hazáért ver szive — nekünk pedig mindnyájunknak lelkünkbe van ültetve. Szót kérek azonban, tekintetes Képviselőtestület, azért, mert ünnepi hangulat, a múltba visszatekintő érzés veszi körül lelkemet; szót kérek azért, mert Keszthely városa mellett a főgimnázium az, amelynek jólétén, felvirágzásán Ö eminenciájának lelke a tanítványi sóitól kezdve fel egészen az ország első méltóságáig mindenkor változatlan szeretettel, ragaszkodással és odaadással csüngött; szót kérek azért, hogy a lelkemben Vaszary Kolos iránt évtizedek óta táplált kiolthatatlan hálámnak ez ünnepélyes pillanatban is kifejezést adjak. Ezelőtt 31 évvel egy szorongó szivii apa jelent meg a győri főgimnáziumban, hogy fiát a gimnáziumba irassa. A jó szán- j dék megvolt, de valóra csak úgy válhatott, hogy az igazgatónak nemes szive megérezvén a nagy gondot, amely az aggódó családapának lelkét nyomta, e kijelentéssel fogadta őt «tandijat nem fizet, i I Igy avatta fel a gyermeket diákká és így I döntött annak jövője felett. E gyermek, tekintetes Képviselőtestület, én valók és az az igazgató Vaszary Kolos volt. Az isteni gondviselés úgy akarta, hogv Vaszary Kolos városának és az ő gimnáziumának szenteljem férfikorom delét, munkásságom teljét, azért, amidőn most 31 óv után e nemes város képviselőtestületének nevében elsőnek ünnepelhetem Őt, mint városunk díszpolgárát, hadd vegj üljenek az ünnepi érzelmekbe az én el nem móló hálámnak halvány sugarai is ! Rang és valláskülönbség nélkül — valóban az egész nemzet — a legfájóbb érzéssel értesült ama lesújtó hirröl, hogy elveszíti azt, akire 21 esztendőn át mint a rendithetetlen hit, a tiszta erkölcs, az igazság és emberszeretetnek, a tudományos búvárkodásnak, H lángoló hazaszeretetnek és a hűséges szerzetes papnak ragyogó eszménj

7kópére tekinteit fel, aki egy hosszú életen át nem tett mást, mint Isten s hazaszeretetre tanított, önfeláldozásra buzdított és tanítását saját élete példájával pecsételte meg. Lángszerelmének heve kiolthatatlan volt e három név iránt ; Isten, Király, Haza. Tudta és érezte, hogy Isten áldása nélkül nincs és nem is lehet üdve földön; tudta, és érezte, hogy a boszus egek suhogó ostorainak csapási alatt nyög a hon és trónok omolnak össze, ha szent kezekben nincs az oktatás, ha bölcs kezekben nincs a nevelés. Eszméinek, erényeinek mindegyike egy-egy fáklya volt. amellyel egy hosszú életen át nemzetének világított és az élet melegét terjesztette. Ezért látj* nemzete fájó szívvel távozni a magas piedesztáliól, ahonnan mindenki láthatá és bizonyára mm volt vallásos és magyar sziv, amely könyet • ne ejtett volna, amikor a napokbm megjelent búcsúzó sorait olvasta És bár a bncsuzás pillanatában a mi fájdalmunk, *kik a sokak között is legjobban szerettük és szeletjük, s legnagyobb, mégis a mi vigaszunk és megnyugvásunk is a legnagyobb lehet, mert immár teljesen a mienk. Es ha, mint papjaihoz és híveihez irt búcsúzó soraiban irja. soha sem fognak meglazulni azok az érzelmi kötelékek, amelyek nagy szivét velük a kölcsönös szeretet melegével egybeforrasztották, úgy mi Őt szivünkben hordjuk, mert a mienk marad továbbra is. most már teljesen a mienk és ha másutt, alkonyi sötétet hngvva hátra le is áldozik a nap, nekünk 0 a mi napunk marad, a mi Vaszary Kolosunk nekünk továbbra is világít és melegít. Világít nemes életének minden szavával, minden tettével; melegít a szülővárosa iránt éizett szeretetének kiolthatatlan lángjával. A szeretet, és béke ünnepén, amely eszmékert egész életét áldozta, köszöntjük Öt első izben min' várostink diszpolgárát azon hő óhajjal, hogy a jó Isten minden mát. Valamennyi templom remek faszobrokkal, márványol,tárokkal van díszítve s az oltárképek híresebbnél híresebb olasz festőktől valók, igy a dominikánusok templomában van Tiziántól egy Madonna is. E helyeket még nem tudtam az idő rövidsége miatt alaposan átl anu'mányozni s azért többet nem is irhatok. A házakkal kapcsolatban meg kell emlí'eni a viz-kérdést is. A St radoné végein van két kút, melyekbe a hegyekről jön a víz, s azonkívül minden házban az esővizet nem engedik elfolyni, hanem gondosan összegyűjtik földalatti pincékben (cisterna). Ezt a vizet részben ivásra is használják. Áital«b> n a viz sok gondot okoz itt az embereknejj, mert foirás sehol sincs, a tengervíz pedig nem élvezhető A nép szerbekből, horvát okból és sok olaszból áll. Az olaszok súlyát mutatja az, hogy a színházban az olasz nyelv dominál. Miután a vidék terméketlen, azért a fő kereseti forrás az ipar és a tengeri halászat. Ha a sok katona nem volna it t, ugy a nép nehezebben élne, de ép a katonaság az, mely rengeteg sok pénzt hagy az üzlelekbeti. Sok cipész, van, ami érthető, mert a hegyek közötr, ugyancsak koptk a cipő. Akár olaszt, akár bosnyákot látunk, egyik se szereti a katonát, főként pedig a magyarokat, kiket kivétel nélkül haláb a gyűlölnek. Szomorú való, hogy Dalmátia Magyarországhoz tartozik, de a népe szívvellélekkel Sze rbia felé húz, miről az u óbbi napokban sokszor telt bizonyságot. Elszomorító tény az is, hogy itt osztrák honvédség állomásozik, osztrák határrendőrség van, osztrák posta ós dohányjövedék, ami mind azt bizonyitjf, hogy Ausztriában állandóan mesterkednek azon, miszerint Dalmátia Ausztriához csatoltassék HagyjuK el a politikát s nézzünk szét a vidék panorámájában. FfStői látványt nyújt a város akárhonnan nézzük. A Pile, Plocse, Gradacs, Port Imperial, La.kroma szigete mind oly pontok, melyek megigézik az embeit. Vájjon mi az, cmi úgy leköti az. embert, s olyan érzést támaszt benne : de jó volna mindig itt lenni? A felelet egy>zerü s kitűnik az alábbiakból. Bárhova megy az ember, miudenütt azt a hegyes levelű ktktu-zi lát ja, melyet nálunk a sétányokon egyegj rondó közepére szoktak tenni. Ez a kaktusz ugy nő itt, mint otthon az úti lapú Ahová egy kis földet fujt rakást a a szél, bizonyos, hogy kaktusz nő, de nem oly alacsonyra, mint otthon, hanem embermagasságra is, különösen a napsütéses sziklákon. Némelyik levél kegye (például a parkban) oly erős, hogy mély szúrást lehet vele adni, vastag sága pedig olyan, hogy nevet lehet bele vágni, tígy, mint otthon szokás a fatörzsekbe. Néha virágzik is, s ilyenkor a virág szára 4—6 méter magas, vastagsága pedig alpi néha 16 cm. is. Csodálatos, hogy ez a növény a sziklás talajon annyi vizet tud magába szivní s itt a kövek között jobban nő. mint otthon, hol mindennap öntözik. A természet ITra ugy rendelte, hogy e kaktuszok a kopár vidéket díszítsék s azért e növények csak a nekik való talajban nőhetnek legjobban. Hasonlót tapasztaltam a borostyánná! is. Itt-ott 3—4 ujnyi vastagságú szárakat láttam kőfalak között. A déligyümölcsöket, tulaidonképen legelsőnek kellett volna megemlíteni. Magyar ember a'ig tud megbarátkozni e világgal. H" jobbra néz, egy eperfát lát egy kókusz pálma mellett; ha balra néz, verebet lát, amint egy cseresznyefáról a datolyapálmára száll, hogy csipkedhesse a zamatos gvümőlcsöt s ha gondolkodni tudna, valószínűleg avval biztati.á magát, hogy néhány hónap múlva, mikor magyarországi kollégái még csak nem is álmodnak a cseresznyéről, ő akkor már jóllakott vele. Minden nő itt, csak-kávé és tea c>erje hiányzik. Az éghajlat nagyon enyhe s az időjárás nagyon kedvező a vegetációra. Van itt datolya, kókuszdió, szentjároskenyérfa, citrom, narancs, füge és mandarin. Mivel tél soha sincs, azért a pálmák 10— 15 méter magasra is nőnek. A narancs oly bő termésű, hogy némelyik fán több a gyümölcs, mint a levél. Citromot láttam ajíkorát, melyből öt rendes citromot lehel ne csinálni, Meg kell még említeni a leandert é» a rozmaringot. Mindkettő itt ugy nő az utak mentén is. mint otthon a kökénybokor. Nem törődik íi t senki ezekkel, bezzeg otthon a í-Mzmaring mennyire becses virág, hogy még nóta is van róla- A mályva, vagy Isten kenyere itt oly erősen nő, hogy kedvező viszonyok között karnyi vastag töve is van, természetesen ősszel nem szárad el. Az ősz itt egyébként nem érezhető. A madarak csak ugy énekelnek, mint tavasszal, a lepkék virágról-vi rágra szállnak