Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1912-11-10 / 45. szám

2 BALATONVIDÉK 1912. november 10. amelyen Keszthely lenne a varmegye székhelye. Ha tehát a vármegye hivatalnokai torkig vannak Zalaegerszeggel s onnan szabadulni szeretnének, al'kor miért kárhoztat a honvédelmi miniszter ur egy nagy csapat előkelő katonát arra, hogy Zalaegerszeg édességeit megízlelje ? Rajta tehát, világosítsa fel a város vezetősége a rosszul informált minisztert. Most még nem késő, most még ki lehet a csorbákat köszörülni. A város Ilire, iparának, kereskedelmének fontos kérdése forog kockán. Érdemes érte egy-két lépést tenni. Fel a miniszterhez ! Csere Gábor. Fájdalom és öröm. A hercegprímás lemondása. Meggés püspökünk faibor'noksága. Bennünket, keszthelyieket igen fájdalmasan érint az a megdöbbentő fair, hogy Vaszary Kolos bibornok ihercegprímás ur ő főmagassága a Szentszéknél bejelentette lemondását s hogy az esztergomi érseki széket január elsejével elhagyja. A hercegprímás agg korát és állandó gyelkedését hozta fel a lemondás okául. Hogy ezeknek az okoknak engedett aranyszívű hercegprímásunk, azt bizonyára hosszas megfontolás ui.án tette. Nekünk bele kell nyugodnunk az ő megmásíthatatlan elhatározásába. Midőn azonban városunk nagy szülöttének aktiv szereplése véget ér, úgy gondoljuk, nem engedhetjük szó nélkül távozni azt a magas méltóságú férfiút, akinek páratlan szivjóságát mi, keszthelyiek első sorban voltunk szerencsések élvezhetni. A mi hálánk és égő szeretetünk el fogja őt kisérni nyugalmába is ; a mi hálánk és szeretetünk melege nem veszt erejéből az ő szereplésének alkony-atakor sem ; pedig most nem a felkelő, hanem a lenyugvó nap felé fordulunk forró köszönetünkkel és soha el nem múló hálánkkal. Amily lehangoló ránk nézve Keszthely nagy fiának távozása a Magyar Sión ormáról, ép oly vigasztaló és örvendetes az a hír, hogy megj^és püspökünket dr. báró Hornig Károly ur Ő nagyméltóságát a pápa legközelebb bíbornoki kalappal fogja kitüntetni. Veszprém fennkölt szellemű, nagy jótékonyságáról, mély tudományáról híres püspöke már régen rászolgált erre a legmagasabb kitüntetésre. Püspökünk dec. 10-én üli aranymiséjét, a jövő évben pedig püspökségének 25 éves jubileumát. Albánia és Magyarország. A közeli Kelet, drámai foidulatokb«n gazdag eeeményei sorozatában is a szenzáció erejével hatott külügyi hivatalunk szóosövének, a Fremdenblattnak Albánia függetlensége érdekében a győzelmes szerbekhez adressált intése. A komoly ós higgadt Fremdenblatt szinte szokatlan palinodiát zeng Albánia népének szabadságszeretetéről, mely az rtóbbi években erős nemzeti önérzetre ébredt s nemzeti tekintetben nagyon érzékeny. Az utolsó évek különböző felkelései ezt ©léggé bizonyították ós e bizonyíték annyival erósebb, minthogy oly álUmmal szomben hozatott, melyben «z albánok évszázadok óta táutorithatatlannak látszó ragaszkodást tanu-ítottak. Albánia egész történelméből kiviláglik e néptörzs erős függetlenségi érzülete. A % albánok függetlenségi kérdése oly faktor, mellyel ésszerűen és idejében számolni kell.» Igy a jó Fremdenblatt, ! Azonban ugy látszik, ó is a niesszelálók szembetegségében szenved, mely súlyos szembajnak az a tulajdonsága, hogy a közeli tárgyukat nem látja meg, különben már rég észre kellett volna vennie a Fremdenblattnak, hogy nem a közeli Kelet legszélső határán, hanem közvetlen szomszédságában a nagyon közeli Kárpátok alján innen, a Lajthán is ól egy nép, egy nemzet ezer év óta, mely az utóbbi években szintén erős nemzeti önérzetre ébredt s nemzeti tekintetben nagyon érzékeny, mint azt, a legendás Rákóoífelkelés, a hősi negyvennyolcas szabadságharc s a jogos nemzeti aspirációkért folytatott utóbbi ovtizedes küzdelme eléggé bizonj'iija, mely unná! erősebb, mert oly állammal szemben nyilvánult, melyhez háromszázados tántoríthatatlan ragaszkodást, tanúsított, mely nemzetnek egész történetéből kiviláglik e uemzet erős függetlenségi érzülete ! Magyarország «eg<*sz történelméből* ós <abból a nyakas ellenállásból,» melyet ez a nemzet a századok folyamán szabadságáért, alkotmányos életóért tanúsított, a magyar nép «történelmi jellemtulajdonságainál fogva legyőzhetetlennek látszanak az alkotmány ós sok folytatott küzdelmei!» Es ha a magyar nemzet alkotmányos szabadságáuak s intézményeinek kérdése «oly faktor, mellyel ésszerűen és pedig idejében számolni kell,» honnét van az, hogyan lehetséges, hogy amit a Fremdenblatt és az osztrák intéző kötök oly meleg szavakkal honorálnak s melyért esetleg sikra s'.állni is készek, Albániában ezt a nemzeti érzést, önállósági vágyat, alkotmányos szabadságszeretetet s történelmi jellemvonást n velük évszázados szövetségben élő magyar nemzetben nem méltányolják, érte szót nem ejtenek, sőt ellenkezően, amiért Albániában harci riadót fújnak, annak elnyomatásában Magyarországon semmi megróni valót nem látnak ! Bün velna az Magyarországon, ami Albániában erény ? El kell nyomni Magyarországon azt, amiért Albániában érdemes sikra szállani ! Egy jó ós balsorsban hű szövetséges nemzeti kérdése nem oly faktor, mellyel ésszerűen és idejében számolni kell és érdemes ! . . . Szomszédunknak mindig az volt a TÖRLEY 1 lelke szállt vissza Teremtőjéhez. A harc megkezdése előtt egy röpke sóhaj szállt a hazába, egy röpke ima az Istenhez s a harci riadó szavára az ellenségre rohant a magyar csapat . . . . . . S megdördül az ágyú, ropog a puska . . . Kiáltoz a hadsereg, kiáltoz az •ellenség . . . Süvit á golyó, csattog a kard , . . Sikolt a sebesült, hörög a haldokló.. . A nap bevonja sugarait, a lóg komor . . . A harc heves, a csapatok egybeolvadnak. . . Már a hegyet ostromolják, űzik az ellenséget, örömujjongás, üdvrivalgás :... győztünk ! ! A mi tüzérünk kiáltja ezt. Kifáradt a tüzelésben, de arcán örömpir ragyog. Sértetlenül áll ágyuja mellett. Körülötte süvítettek a golyók s ő mégis megmenekült. Vájjon nem annak a kérését teljesítette-e az Isten, aki érte itthon szüntelen imádkozott ? A harctér felett ekkor jött fel a nap. Sugarait a szétszórt fegyverek acélja veri vissza, fényp vérpatakban tündöklik. A sebesültek vágyva tekintenek feléje, csak egy sugárért, egyetlen fénycsóváórt esengnek. Az ütközet után csapatszemlét tartott a vezér. A hadsorok megritkulva álltak fel. A jó bajtá'sak ott estek el a harc mezejón. Hányra derített halotti szemfedőt az enyhe déli napsugár Hányat vártak vissza hiába a magyar föld virágai ! Messze idegenben kell porladozniok, hol nem járhat ki az anya fia sirhantjához hol nem suttog a hazai szellő a szomorúfűz ágai közt s nem dalolja a csalogány a magyar hon bánatos dalát ! . . . A csapatnak azután kevés dolga akadt. Igy akik az első összecsapásban megmenekültek, reménykedhettek, hogy viszontlátják a magyar haza földjót. Sokan viszont is látták. Mily más volt a hazatérés, mint az elmenetel. Minden vitéz szive hevesebben dobogott, amint a hazai határszélhez közeledtek. A haza drága földjén azután porba hullottak a hősök, hogy elrebegjenek egy szent imát az árva magyar uemzet Istenéhez. Megérkezés után kíki szülőhelyére tért vissza. A keszthelyi tüzér is telérve édes hazáját», mellén a vitézségi éremmel, szivében a kimondhatatlan boldogság érzetével sietett hitveséhez. Leirni a viszontlátás örömeit nein lehet. Boldogabb ember azonban nem volt a hazatért vitéznél. Az az álomkép, melyet a csata hevében maga előtt látott, most valóra vált. Az Isten visszavezérelte oda, hol az édes béke várt reá. A csendes családi otthon melegét azonban nem sokáig élvezhette Az Isten kifürkészhetetlen akaratából a hőe életének mind<-n napja egy lépés volt. a sir felé Ez elbn nem használt sem a gondos ápolás, sem a sok sirás és kesergés. Csakhamar megnyílt a hely a sírvers utolsó sorának a_ számára is : «itt végzi földi pályáját.* Öszi lombhullatáskor már az ő sírját is betakarta a sárga levél. Azóta már sok virágnyitó tavasz virult el, sok lomhhullaió ősz pergett le, de a szomorú sirversü magas síremlék még most is ott áll élő tilalomfaként, mint egy határkő az emberi élet s az Isten akarata között . , . Akinek útja a sir mellett vezet el, gyújtson szivében örökfényü fáklyát a fiatal vitéz emlékére !