Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1912-06-02 / 22. szám

XVI. évfolyam. Keszthely, 1912. junius 2. 22. szám. DÉK I V>liíiÍvíií lietilap. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbí­zásokat és reklamációkat a kiadóhi­vatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre Fél évre . 10 K. - f. 5 K. — f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 50 l 20 Nyilttér petitsora 1 korona. Szocializmus és a drágaság. Az utóbbi évek munkásmozgal­mai, bérharcai voltak első jelei : az általános drágulásnak. Úgy az ipar­kereskedelmi, mint a mezőgazdasági munkásnép uyomasztó anyagi hely­zete a politikai természetű mozgal­makon kivül évrőlévie megismét­lődő bérharcokban jutott kifejezésre. A munkásság anyagi helyzetének ja­vulásával lépést tartott az általános drágaság, sőt azóta kezdett csak iga­zán fenyegető arányokat ölteni. Az ok és okozati összefüggés a két do­log közt egészen világos. A munka­bérek általános emelkedése mellett a termelési költségek is lényegesen, esetről-esetre több száz percenttel emelkedtek s ilyen körülmények kö­zött a produktumok árai sem ma­radhattak a régi nívón, hiszen az ipar és mezőgazdasági termékek árá­nak egyik leglényegesebb szabályo­zója maga a termelési költség. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a munkás­népnek an} ?agi helyzete javítására irányuló törekvése volt egyetlen oka az általános drágulásnak, mert közre játszottak abban egyébb tényezők is, de ha a szociális mozgalmakról, bérharcokról beszélünk, akkor amel­lett, hogy azok jogosságát — bizo­nyos kivételes esetektől eltekintve — elismerjük, be kell látnunk azt is, hogy a munkás, a munka meg­drágulása volt közvetlen indító oka az általános drágaságnak. Mindez nem volna olyan nagy baj, ha a munkabérek nagyarányú emelkedése meghozta volna a mun­kásnép anyagi helyzetének javulá­sát, ha általánosságban elmondhat­nánk, hogy a munkásnép évtizedes küzdelmeivel elérte volna azt, amit tulajdonképen elérni akart. Ezt azon­ban, sajnos, nem mondhatjuk, mert az általános munkásdrágaságnak nem a munkasok anyagi jóléte, hanem az a drágaság lett a következménye, melynek súlya alatt nyög ma az egész ország, különösen pedig azon társadalmi osztályok,melyeknek nincs módjukban jövedelmeiket az évről­évre növekvő drágasához viszonyí­tani, illetve ahhoz képest fokozni. Ha a mai és csak 8—10 év előtti munkabéreket nézzük — kü­lönösen az ipari munkásságnál — úgy hihetetlen emelkedést fogunk találni. Ipartelepek képzett akkord­munkásai átlagban 10—12 korona, sőt néha ennél is magasabb munka­béreket érnek el, de nézzük csak az egészen közönséges, csupán testi erőt igénylő munkát, például a favágást. Míg ezelőtt 10 évvel 4 koronáért vágtak fel egy öl fát, ma ugyan ezért 9—10 koronát is kell helyen­kint fizetni, s kérdem, ezek után mennyivel jobb ma az ipari szak­munkás és a favágó an}^agi hely­zete, mint az előző 10 esztendővel ? Bizony nem sokkal, sőt, ha megél­hetésről van szó, itt is csak a régi jó világot emlegetik. Hasonló munkabéremelkedéssel találkozunk a mezőgazdaságnál is, azzal a különbséggel, hogy itt a munkásdrágaság mellett még mun­káshiánnyal ís számolni kell, amit részben mezőgazdasági munkásaink nagyarányú kivándorlása, részben ipari alkalmazása okoz. Ha az ez= előtt 8—10 esztendővel fizetett mun­kabéreket általánosságban 1.-nek vesszük, ma ugyanezért a munkáért 2—3 at kell fizetni, az akkori 1 ko­ronás munkás ma három koronán A BALATON VIDÉK TARCAJA. A gazdasági akadémia tanulmányútja. (Keszthely—Prága.) Közli : Rajczy Géza. A tél folyamán Hock János ország­gyűlési képviselő az Amazon nagytermében szabadelőadást tartott. Előadásának, amely­nek magam is fültanuja voltam, egy rész­lete élénken tükröződött vissza emlékembe most, amikor tanulmányűtunkat, megírni akarom. Hock ugyanis azt mondta, hogy amig bármely dolog csak a tanulmányo­zás stádiumában marad, nem árt senkinek, de lia valaki tanulmányozásának végered­ményét papírra óhajta vetni, nagyon fon­tolja meg, mily nagy nehézségei áll szemb«n, mellyel előre számolnia kell. Hogy ezen előttem álló nehézs ;g dacára mégis belefogok, teszem azt attól a biztató jóindulattól indíttat va, mellyel akadémiánk Keszthely közönsége részéről mindenkor találkozik. Indulásunk máj. 16-án hajnali fél 3 órai vonattal történt. A társaság tagjai voltak: Ferenczy Ferenc, Fáber Sándor, dr. Hofmann Ferenc, Pesthy Béla akad. tanárok, Paál János jár. biró,Tóth Elemér urad. intéző, mint vendégek és az akadémia III. éves hallgatói. Korai hajnali indulásunkkal útitár­sunk szegődött hozzánk a nem-alvás. A kocsikban a tiéfálódzás és beszélgetés volt unaloműzőnk. A remélt szép és érdekes­séggel teljesnek hitt napok, sőt órák fes­tése képezte beszélgetésünk tárgyát Maga az a körülmény, hogy indulásunk előesté­jén kabarét est volt, többeket arra vitt, hogy le sem pinhentek, hanem víg barát­kozás közt várták be az indulást. A társaság eme tagjai nem élvezték a hajnalhasadás mesés tüneményét, mely­nek megszemlélésére néhányat a szendergök közül felráztunk a későbbi ut folyamán szállóigévé vált mondással : Ne aludj pajtás ! most tanulmány uton vagy, érdeklődj minden iránt! Mi sem természetesebb, minthogy a kényelmetlen helyzetben levő álmodozó duzzogva fordítja el fejét a hajnalhasadás fenséges tüneményétől. Képzeletünkben előre végigélvezett, meleg reggelihoz jutóttunk a tapolcai ven­déglőben. A meleg reggelitől felüdülve folytattuk utunkat Ukkon át Wien felé. A gyorsvonaton hamarabb telik nz idő, röpülve rohanunk célunk felé. Moson­Magyar-Óvár állomáson az akadémiai ta­nári karnak és hallgatóságnak egy kisebb csoportja várt ránk, hogy egy pilanatra üdvözölhessük egymást. Óvár után a vonatról láttuk Level községet, hol Újhelyi Imre akadém. igaz­gató ur által vezetett, a kisgazdák által űzött és ma országos hírnévnek örvendő szarvasmarhatenyésztés van. Bruck — Királyhida a magyar vég­állomás. Itt az osztrák kalauz felváltotta a magyart s*oIgálattétell>en. A kalauzcserére mindenkit bizonyos megmagyarázhatatlan érzés fogottéi Talán azt sajnáltuk, hogy ily hamar határállomáshoz értünk . . ? Nem tudom. Minyájunkon azonban egyre erőt vesz a vidék szépségei iránt való érdeklődés. A vasút vonal mellett nagyobbrészt szilvások tüuetk szemünk elé. Vonatunk változatos tájakon robogott tova. Az uttestet ritkás diótháló választja el a legelőktől és mezőktől, hogy a legelőállat ne tudjon fel­menni a sínekre. Szölőkulturát láttunk na­gyon meredek lejtön. Érthetetlennek, de egyszersmind ér­dekesnek tűnt fel előtünk, hogy egyik osztrák kis falucska határán a kocsmc mellett egy kőszobiot láttunk, amely mellett (legalább a robogó gyorsvonatról igy láttuk) fekete sárga zászlót lengetett a szél. Közeledve Wien-hez, mindinkább megerősödött bennünk az a tudat, hogy iparilag nagyon fejlett területen vezet utunk. A gyárak kéményei mindinkább tömegesebben tűnnek elő. Wien-be érve, társaskocsin mentünk Franz-Josefs-Bahn-ra. A vonaton az nt fáradalmaitól kissé nyomott hangulatunkat

Next

/
Thumbnails
Contents