Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1912-05-19 / 20. szám

6. BALATONVIDEK 1912. junius 16. Minél többet, mÍHél több embernek, de ne felejtsük el a régi igazságot : Initium sapientiae timor Domini. (A bölcseség kezdete az Ur félelme.) A vasárnapi kirándulás. Minden kirándulásnak megvan a maga célja és a maga jelentősége is. Igy a mult vasárnapi kirádulásnak — amelyet a főgimnázium agilis igazgatója : Berlces Ottó rendezett — az volt a célja, hogy az a közel 400 résztvevő lélek a «Tapolcai tavasbarlangot* megtekintse bámulja hazánk egyik legújabb természeti csodáját, amelyet az ásók és csákányok egy esztendei fáradhatatlan munkája teremtett meg. — Bizony bátran el lehetne nevezni ezt a tapolcai tavas csoda, vagy csoda tavas barlangot az ásatások remekének, mert a föld mélyében turkálni nem csak hogy nehezebb, mint egy glikkerlyukat vájni, de konstatáljuk, hogy a tudomány szempontjából nagyon dicséretes és megfizethetetlen is. Oh mert igazán nagyszerű és fenséges az a természeti látványosság, amely most az emberiség ezreit csalogatja az amúgy is kedves vendégszerető Tapolcába — — a menyekig érő óriás reklám hatása alatt. Mert szó ami szó ! Mondjuk meg komolyan' Tapolca újszülött büszkesége nem más, mint egy nagyon ügyesen megcsinált (mert az meg van csinálva!) Gescháftsiiöechen. Es eszembe jut erre vonatkozólag, hogy egy szellemes keszthelyi úriember azt az eszmét vetette fel a múltkor egy társaságban, hogy nálunk is kellene egy olyan lyukat, ásni, aztán vegye azt a város liázi kezelésbe és (ezt már én fűzöm hozzá) — a dús jövedelemből épitesse meg a Keszthely—Hévizi vilianyosvasutat. Azonban Isten ments, hogy ledorongolni kivánnók a barlangot. Ellenkezőleg. Inkább azt tartjuk, hogy a leghelyesebb volna, ha magáról az üregről semmit sem Írnánk. De miutáu a kirándulás célja mégis csak a barlang megtekintése volt, tehát akarva nem akarva meg kellett emlékeznünk róla. A kirándulás jelentősége és érdekessége abban rejlett, hogy a főgimnázium fiatalsága ezúttal első ízben hagyta el a város falait a derék fúvós zenekarával együtt. Mert eddigelé Eckhardt karnagy, a kedves kis muzsikusok lelkes mestere csak falak között, iskolai ünnepélyek, színielőadások keretén belül mutatta be a rokonszenves zenészifjakat, de most ime beígazolást nyert, hogy a banda nem csak teremben. hanem a szabadban is fényesen megállja a helyét. A zenészcsapat egyébéként az Isten szabad ege alatt már hetekkel ezelőtt gyakorolta a menetelve já'szást és. ilyenkor a szép magyar nótáknak akadt is mindig közönsége bőven. Es r:u tűréstagadás, a nagv közönség jó részét nem is annyira a bari a::-. hace.;i inkább ez a fiatal zenészcsapBt vonzotta, amelynek szereplését a tél folyamán ismételten élveztük. Es itt valóban csak a legteljesebb dicséret és elismerés hangján emlékezhetünk meg nem csupán Eckhardt karnagyról, aki se fáradságot, se vesződséget nem ismerve lelkes buzgósággal tanítja deákjait, de szívesen hangsúlyozzuk, hogy nagy érdeme van ezen a téren Berkes direktornak is, aki viszont agilitással törekszik a zenekart fejleszteni ós örömest ragad meg minden alkalmat arra, hogy annak révén nemcsak a fiatalság, hanem a közönség is kellemes órákhoz jusson. Ezek után most még csak magának a kirándulásnak a regisztrálása volna hátra. A kirándulók, közel 400-an gyönyörű tavaszi napsugaras időben élénk zeneszó mellett vonultak le az állomásra és a déli vonattal robogtak el. A nagyszámú deák és vendég nyüzsgő, forgolódó tömege igen érdekes képet nyújtott, de az sem volt ám köznapias dolog, amikor az eleven, jókedvű utasok beszálltak és a 14 pullmannkocsiban helyet foglaltak. Aztán elindult, no és nemsokára Tapolcára is ért a vonat. Itt azonban mindjárt az állomáson meglepetés fogadta a vendégeket. Illetve hogy a barlang bérlőin kivül a város részéről nem fogadta őket senki sem. Pedig hát szó, ami szó ! Már csak nem ártott volna, ha a város vezetőségének néhány tagja kifáradt volna a pályaudvarra és csak egy egyszerű «Isten hozott»-al is üdvözölte volna az óriás veudégsereget. Mert ei végre egy főgimnázium, egész tanári karával, de meg aztán az a sok keszthelyi uri c«alád is méltó arra, hogy a város jövetelük felett örömének, megtiszteltségének valamiképen kifejezést adjon. Nem szokásunk a kritizálás, de — akkor, amikor az illetékes hatóságok ós személyiségek értesítés révén tudomást szereztek, hogy Keszthelyről kik és mennyien jönnek — mégsem hagyhatjuk szó nélkül azt a körülményt sem, hogy a kirándulóknak az amúgy is nagy délutáni melegben a piszkos, szemetes, vagyis sepertelen és locsolatlau Fő-utcán kellett végig vonulniok. Igazán kár, hogy a tapolcaiak a most nap nap után érkező vendégeiket nem részesitik valamivel nagyobb figyelemben. A kiszállás után a deákság zeneszóval levonult a barlanghoz s a tanárok vezetése mellett hetvenesével megtekintette azt. S aki túlesett a nagy gyönyörűségen, az éhesen és szomjasan valami vendéglőbe igyekezett azzal, hogy mit ér a tapolcai tavasbarlang — — — kenyéren és vízen ? Más'szóval : Tapolca összes helyiségei nem sokára megteltek keszthelyiekkel. Mindenki otthon érezte magát és miután a kenyéren és vízen kivül bor, sör, de meg valami jó harapni való is akadt, ergó a jó hangulatban, a jókedvben sem volt hiány Eközben a kirándulók ugyancsak zeneszóval levonultak a szép, de igen elhanyagolt tóhoz, — majd pedig le az állomáshoz. Itt a zenekar nagyon ügyesen játszott még néhány nótát s aztán : — iudulás haza. Útközben a legélénkebb vidámság uralkodott a kupékban, amit igen növelt a kedves muzsikusok eleven játéka. Igy robogtak be kirándulóink a keszthelyi pályaudvarra, hol óriás embertömeg nagy lelkesedéssel és éljen kiáltásokkal várta őket. Kiszállás után a zenészek rokonszenves csapata katonásan rázendített még néhány nótára, s miután Straus? egy-egy pohár sörrel •megvendégelte a kiszáradt torkú fiatalokat. — a nagy kiránduló csapat jókedvvel, de fáradtan vonult be a városba. Vessző. Fürdöbizottsági gyűlés. Szerdán gyűlést tartott a fürdőbizottság, amelyen nagy buzgósággal tárgyalták a fürdőt illető ügyeket. Elhatározták, hogy az ellenőri állást az idén is betöltik. Higy praktikus és célravezető újítást vezetnek be az idén : az időbélyegzést. Minden jegyre rá lesz bélyegezve a megváltás ideje és igy nem leszünk kitéve annak, hogy n fürdőszolga protekciója révén a sokkal későbben jövők foglalják el a kabinokat a már régebb idő óta várakozók elöl. A gyerekek megint összeszólalkoztak, j De Fercsi az okosabb s az alázatosabb belátásával hűtötte Naca indulatát : — Hát oka vagyok én ? Csak nem hajszolhatom össze a rétet azért az ebért. Öreges komolysággal mondta a lánynak, ahogy meglett emberek felelhetnek. Naca duzzogott. Fercsi ott hagyta. Egy laposfejtésü bazaltdarabot vett kezébe. Ledobta a patakpartra. Rátett egy-egy halhólyagot. Dobbantott lábával. Elpattant. Nacát gyötörte a kíváncsiság. Azért oda nem ment volna. Félszemmel sandított arra. Azt a felet is behunyta hirtelen, mikor elpukkadt a hólyag. Farflí odaédesitette : — Na gyere ide ! Látom úgyis, hogy megkívántad. Pattancs egyet. — Nem kívántam én. — Bögyösködött a lány. — Köll is nekem a rongyhalhólyagod . . . Fercsi nem restelte, Vitt neki. Letette a cipője orrához. — Tiporj rá ! — Hiába akarod . . . Azért se . . . — Na I Kérlelte Fercsi s megfogta a durcás lány lábaszárát és erővel húzta. Elmosolyodott Naca : — Ne izélj ! — Na ! Késztette a fiu. — Mit izélsz ? Montain, hogy hiába is izélsz . . . De azért csak rátaposott, Hanem nem pattant, mert ugy morzsolta el talpa alatt. — Gyere adok másikat. A lány akaratlan követte. Hirtelen dobbant rá, a lába alá tette. Eldurrant. Ugy örült neki, hogy valamennyit elkérte Fercsi édesörömest adta. Kisiskolás korukban történt. Akkor járták az utolsó telet. Ahogy béliüllen belemelegedtek a játszadozásba, Nacát kiabálta anyja : — Naca ! Merre vagy ? Éles, ezüstcsengéssel felelt vissza : — Itt vagyok ! — Má megint a réten. Mindig avval a Pillókék gyerekével ? Gyiissz be mindjárt ! * Igy nevelték bele a gőgöt. Hogy módos, de meg egy leány ís volt, sokat útba akadt a Fercsi szegénysége. Zsöllér, halászgyerek. . . Még összeedesednek. Akkor oda a módosság, a família. . . Ismétlőbe csak egy esztendeig jártak együtt. Fercsi városba került. Inasnak adták. Ha ünnepnapon haza jött, máskor nem, találkozott a lánnyal, de messze kerülte. Azután meg férjhez ment. Vidékre. De jól, gazdagon, most a szülőfalujában "beszélték, hogy kalapban jár. Ez volt a fokmérő. Fercsit elvitték katonának. Tengerre, messze idegenbe. Csak egyszer jö)t meg : húsvétra. A templomban egymás mellé kerültek. Mise után akkor egy akaratuk támadt volna, odamentek a tengeren járók Csillagának szobra elé. Letérdeltek, imádkoztak. A templomban lévők h^za széledtek. Künn a templom előtt találkoztak. A fiatal asszonj'ka arcán gyűrődések szántottak egymásba. Finomak,

v de Fercsi meglátta. A szemefénye is szomorúan, elcsuklóan pillogott. Fercsi köszöntötte, Elfogadta. Szóba eredtek. Lassan, ahogj? az eső. 'Eleinte csak szemelt a szó ajkukról. Később neki látott. — ^^erész lettél ? . . . — Megbarnultál . . . — Meg . . . — Szépre barnultál, Fercsi . . . — Szép nap sütött. — Nem olyan, mint erre. . . — Nem a. Bizonyos. Abból látszik, hogy azelőtt nem voltam olyan színben... Te rossz szinben vagy. — Hideg nap süt. — Szenvedni köll, Naca . . . — Türi az emberlánya. , . — Pedig módos lány voltál. A fajodra is sokat adtál. . . Bizonyosan, . . — Nem ér az egy rossz pénzt se ! — Nem, Látod, a jó Isten előtt egyformák vagyunk. A templomban leomlik az osztálykfdönbség . . . Váth.