Balatonvidék, 1912 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1912-04-14 / 15. szám

2 BALATONVIDEK 1912. március 31. egy tehén 5—600 frt, egy pár gőböl ökör 4—5000 frt. A kőröshegyi zsidó, kinek felesége pünkösd táján szült, 100 forintot adott egy hizott ludért. Mint látjuk, polgártársaink már akkor sem szűkölködtek íöldi javakban . . . Nag3

7obb hitelesség okáért megjegj'zi a krónikás, hogy ezt testvéménjétől hallotta, ki akkoriban Telekiben lakott, személyesen ismerte az asszonyt. 1811-ben a bankócédula, uj papirospénzzel váltatván fei, egyötöd részére leszállittatott, vagyis ugy, hogy 100 frt helyébe csak 20 at kellett fizetni, 1000 frtórt csak 200-at. Sok kölcsönző megbukott akkor. E végakkorddal végzi krónikásunk a mult század elei drágaság ismertetését. Ma még ugyan ennyire nem vagyunk, de ha a megkezdett arányban halad a drágaság, hovatovább, ha el nem érjük is azt, de bizonyosan megközelítjük. Amit ne adjon Isten, de egy nagyobbszabásu európai háború kitörése s esetleg nem várt elemi csapások katasztrófaszerűséggel csak növelhetnék s ami végromlással fenyegethetné nemcsak a társadalmi rendet, de civilizációt, kulturát, egyszóval a társadalom legértékesebb kincseit is. Lássuk hát a társadalom szociologusait s közgazdászait, mit tudnak a fenyegető bajok orvoslására kitalálni ? De legyenek rajta a társadalom és népek sorsának intézői is, hogy a húr túl ne feszüljön, mert szét talál pattanni. Akkor pedig már késő lenne az orvoslás, mint eső után a Köpönyeg. Somogyi. A kolostorok gazdagsága. (m) Sokszor esik szó u keresztényellenes sajtóban a kolostorok gazdagságáról, valahányszor az ifjúságnak keresztény szellemben való nevelése ellen akarunk hangulatot kelteni a szabadkőművesek. Es nem hiába beszélnek, irnak, mert sokan felülnek nagyhangú szólamaiknak. Tegyük fel tehát, a kérdést : nevezhető-e gazdagságnak pl. azon női kolostor vagyona, melynek tagjai r kath. leánynevelés szogálatára szentelték egész életüket, akik munkájuk, fáradságuk és önmegtagadó életükkel tehát becsületesuton szerzett jövedelemtöbbletüket nem a saját személyükre, hanem azon ideális célra fordítják, amelyre életüket á'dozták, a jelen esetben az ifjúság intenzivebb kath nevelésért*, mondom, az ilyen vagyont szabad-e röviden gazdagságnak nevezni ép ugy, mint pl. valamely börzemilliomosnak részvényeit és értékpapírjait ? Nem, mert a «gazdagság» fogalmában a nagy vagyon mellett mindig benfoglaltatik az is, hogy a vagyonnak célja maga a tulajdonos. Ilyen értelemben Rotschild vagy Klaber Móric gazdag ember, mert milliárdjaikat maguknak, családjaiknak szerezték és saját céljaikra fordítják, de egy apácakolostor, amely ezer és ezer leányt nevelt és a saját tagjainak nagyobb kényelmére, fényűzésére egy fillért, sem vett igénybe, ha házakat vesz, iskolákat, nevelőintézeteket alapit, s ezáltal a kath. társadalom vállairól leveszi a nagy iskolatehernek egy részét, nem nevezhető gazdagnak abban értelemben, mint Rotschild. A kolostorok «gazdagsága> inkább a kath. társadalmat szolgálja, mert azok az apácák nem maguknak, hanem a kath. szülőknek nevelik a sok ezer leányt. Igen ! Ha az ilyen «gazdag» kolostorok nővérei is selyembe, bársonyba öltözködnének, ha a párisi hölgyvilág divathóbortjait utánoznák, ha színházakba, hangversenyekre járnának, ha a Riviérán, vagy más előkelő üdülőhelyen autoniobiloznának, akkor a dolog egészen máskép festene. Akkor természetesen nem számithatnának a társadalom rokonszenvére. D-* még igy is azt felelhetnék az őket csupa elfogultságból gyűlölő világnak r kinek miköze ahhoz, hogy tisztességes uton szerzett jövedelmünket hová, foiditjuk. De amig kolostorainkban « kath. ügyek iránt való áldozatkészség uralkodik, amig a mi kedves nővéreink ifjuságukat, egészségüket a kath. gyermekneveléonek szentelik, amig a kórházakban, árvaházakban végzett irgalmas cselekedeteikért szerény föntartásukon kivül csak egy «Isten fizesse meg»-et kívánnak, amig türelmesen és készséggel teljesítik kötelességeiket akkor is, mikor hála helyett lekicsinylés, gúny és gyalázás a jutalmuk addig kötelességünknek tartjuk, hogy minden rendszerint idegenből ideszakadt népboldogító «iró» és «szónok»nak a körmére koppintsunk, ha ezeket az áldozatos lelkeket bántja. Franciaországban sikerült a v-os vakoló testvéreknek vagyonukból kiforgatni, kiűzni a nővéreket. Magyarországban egy kissé megkéstek, de ha iparkodnak is aljas céljuk elérésére hangulatot, kelteni, mi katholikus magyarok résen őszünk. Színház. Könyves staggione társulata igazán nem szorul arra, hogy a sajtó csupán vidéki jó érzésből dicsérje. Már magában a hírneve is olyan, hogy a közönség akár kis, akár nagy városban csak tökéletes és elsőrangú előadásoknak nézhet elébe, igen, oly tökéletes és oly minden izében elsőrangú előadásoknak, amilyenekben az elmúlt két, héten át nekünk volt részünk. A keszthelyi közönség őszinte véleményét tolmácsoljuk akkor, amikor azt. mondjuk, hogy a jobbnál-jobb előadások ilyen fényes sorozatában bizony nagyon, de nagyon rég nem volt részünk. Mert nem csupán az előadások voltak kiválóak, hanem a műsorra vett darabok értéke is egy kivételével olyan volt, hogy igy a publikum kettőzött érdeklődéssel és figyelemmel élvezte végig az egyes estéket. Es ezek után még csak annyit, hogy Könyves társulatát, ezt az igazán inteligens uri színtársulatot remélhetőleg a jövőben is fogjuk üdvözölhetni városunkban. Az ünnepek előtti szombaton Echegararayuak egy régi nagyszabású színművét vei váltottam ki ezeket a megtisztelő ^címeket. ? Az asszony : Na igen ! Mire való az a kézcsók annak a . . . annak a . . . nem tudom kicsodánénak 1 . . . A férj : Rennernének ? Az asszony : Igen ! — Nem engedi szóhoz jutni az urát. — Ne vágjon olyan bárgyú arcot ! Annak a t. c. férje nekem se csókolt kezet, hát maga mit erőlködik ? A férj : De az az ur egy idős ember, «sak nem kivánja . . . Az asszony : Miért ne ? Különben én tőlem kezet csókolhat, a sarki kofának is... Mondhatom Aladár, alaposan csalódtam magában. Nincs egy csepp routinja, nem tud disztingválni. Milyen más Zsóka ura ! A férj fanyarul : Miért nem azt választotta 1 Az ujabb megállóhely félbeszakítja az asszonyka keserű kifakadásait, de kijövet makacsul folytatja : — Hát ide ugyan minek hozott ? Szerintem teljesen felesleges volt! Micsoda berendezés ! S az asszony ! Azok az utálatos gyerekek ! Alig vártam, hogy kijöjjünk. A féri : Maga hát jól szétnézett. Az asszony : Szétnézés nélkül is megláttam a lestrapált bútorokat, az asszony kidolgozott kezét, maga gyártotta pongyoláját. Láttam, éleztem azt a nyomasztó érzést, ami az ilyen szűkös viszonyok közt élö emberekből árad. Persze itt hűségesen leadta a kézc^ókját. A férj fanyarul : Le . . . Ae asszony : A piacról beszélt . . . ugy látszik kijár ! A féri : Hát maga uem fog kimenni? Az asszony gőgös hangon : Azt, máinem ! Hogy kialkudjam h lelkem pár fillérért, ! Van ebben raison ? E'egáns, magára tartó asszony nem jár kofák közé ! A férj : Hanem eszik, amit a szakácsné egy órai traccs után összekapkod. Állott tojást, fonnyadt zöldséget, szemetet. Az asszony oda sem hallgat. Ide se jövök többé, szerencsémre hideg és tartózkodó voltam. A férj : Vettem észre. Mint az északi sark ! De nézze Licy, ez itt, Zsarkóék kapuja. Magának való népek. Becsönget. A fehérkötényes szobalány ajtót nyit, az asszony fejedelmi tartással bevonul. Egynegyed órával később ismét az utcán. Az asszony elmerül a lámpaoszlopok megszámlálásában. A férj titkolhatlan kárörömmel melegen kezdi : Ugy-e, kedves, elegáns család? Az asszony: Kiállhatatlanul előkelőek ! A férj : Csodálom ! Hát ez sem tetszik ? Az asszony : Hála a családi nevelésnek, elmondhattam, hogy jók. Különben észrevehettek, hogy egy cseppet sem feszélyez az előkelőségük ! A férj : Tehát ide se jövünk többet ? Az asszony : Dehogynem ! Sőt ! Lássa épen ez a clouja a társadalmi életnek, öszszetartani az előkelőségben, ha az ember nem i* állhatja egymást. A férj : Mennyi modern filozófia ! Ki sem néztem magából, Liczy ! Az asszony : Ez a filozófia a levegőben van s beszívja az ember. Magától rá jön, akinek némi intelligenciája van ! Es nekem van I Es én leszűrtem : az ember legyen felfelé simulékony, de a fölényét, ahol lehet, érvényesítse . . . lefelé lehetőleg tartózkodó . . na igen . . . Az asszony : Nem ! (a hangjában titkolhatatlan irigység vibrál.) A lakásuk valóságos iparművészeti kiállíths ! Na és az asszony, egy undok smart lady — legalább annak akar látszani. Az a két lány meg olyan, mint. a nemzeti szinház angol hercegnői ... a «Lady Vindermeere legyezőjééből. A mama szeme végig villant rajtam, én épen olyan pillantással revancháltain. A kis nők azonban elnéztek mellettem. Én is . . . Ügyesen leadták, hogy Budapestre járnak színházba, hangversenyre s épen táviratilag biztosítottak maguknak egy páholyt, az Uperában, hogy Titta Ruffot hallják, — Átvaynál dolgoztatnak. Kérdeztek, beszélek-e angolul ? Jól válogassa össze a társaságát, jól öltözködjék. Mutasson többet, mint a mi ! A férj: Es azt hiszi, más ezt beveszi! Az asszony : De mennyire! Csak ügyesen kell adagolni. Különben én már megcsináltam a progvammomat. A férj csöndes iezignációval : Ahogy akarja ! Az asszony : Higyje meg, a nők Ítélőképessége az ilyen dolgokban élesebb. A férj oda sem hallgat ! Hamleti töprengésbe merül az asszonyát illetőleg !