Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 27-53. szám)

1911-09-10 / 37. szám

1911. szeptember 17. BALATONVIDÉK 5. Iették r régi római telepet,. Este már itthon voltak. — A keszthelyi magyar királyi telep­felügyetőség megszűnt. A Széchényi Imre gróf vezetése alatt állott balatonmelléki szölöt.elepitési kormánybiztosság megszűnése folytán ezelőtt hat. évvel ideiglenesen léte sitett keszthelyi telepfelügyelöség működése most, véget, ért. Ennek folytán Serényi Béla gróf földinivelésügyi miniszter a telepfel­ügyelöséget is megszüntette és a hivatal vezetőjét: Bariss Gyula állami telepfelügye­lőt saját kérelmére nyugdíjazta. — Személyváltozás a kórházi apácák közt Huszár Edit.h kórházi nővér Szek­zárdra küldetett, helyébe Kalab Theodora nővér jött a budapesti Szent Rókusz kór­házból. — Közgyűlés. A Balatoni Halászati Társulat f. évi augusztus hó 27-én Siófokon rendkívüli közgyűlést tartott, amelyeu Iu­key Pál báró elnökölt. A közgyűlés elhatá­rozta, hogy a Balaton hulállomáuyának mesterséges szaporítása érdekében külön haltenyés/.tési alapot létesít, annak éven­kénti gyarapításáról gondoskodik és felír a földmivelésügyi miniszterhez, hogy a halá­szati törvény tervbe vett, módosításával te­gye lehetővé, hogy a Balaton hallgazdasá­gilag zárt vízként legyen kezelhető. A köz­gyűlés a megüresedett, vá'aszt,mányi tagsági helyre Újhelyi Tamás kir. közalapitváuyi igazgatót választotta meg. Majd Bariss Gyula társulati igazgatónak a folySügyek­ről szóló jelentését, tudomásul vet'ók és ez­zel a közgyűlés véget ért. — A < holt kéz.» Az a sokat emlege­tett «holt. kéz» (így nevezik elleneink a kath. egyházi vagyont), amely a múltban milliókat, és milliókat áldozott a magyar kultura oltárára, napjainkban is mindenütt ott, van, ahol kulturális in'ézmények felál­lításáról szó van. Hogy példa kedvéért messze ne menjünk, itt vau közelünkben Vindornyalak kisközség Szegény kis hely. Iskolát lie'l épittetniök, de miből ? A mi szeg nységükből tellett, azt örömmel meg­szavazták az uj iskolára. De ez mind ke­vés. Folyamodlak ide, folyamodtak oda, de segély sehonnan sem érkezett. Mindenütt nagy a szegénység. Az állam kasszája ki ürült, mert kellett a pénz ágyukra, hadi hajókra és tudja Isten, mi minden má^ra. Iskolákra nincs. Csak egy helyen találtak meghallgatásra — a veszprémi káptalannál. A veszprémi káptalan, amely igen sok eset­ben adta áldozatkészségének fényes tanú­jelét, amint a Veszprémi Hírlap 36 ik szá­mában olvashatjuk, 1000 koronát adomá­nyozott a vindornyalaki róni. kath. fiók­egyház részére az uj iskoiaház és beltelkek szerzésére. így dolgozik nap-nap után az a'z átkozott tholt kéz». — Tüzoltó-nap. A Mag ar Országos Tűzoltó Szövetség, a junius 3—4-én Vesz­prémben tartott kongresszusa alkalmával el­határozta, hogy «Tüzoltó Otthout» létesít. Ennek kei eszi ül vitelét célozva, belügymi­niszteri engedéllyel e hó 24., 25. és 26 ik napjain a Gyermekvédő Liga gyermeknap­jaihoz hasonló «tüzoltó-napots tartanak az ország minden városában. — A Katholikus Népszövetség szept,. havi füzete az elmúlt héten jaleut meg rendkívül érdekes és változatos tartalom­mal. Az összes évi füzetek ára 1 koroua, a népszövetségi tagok azonban ingyen kap ják. A most megjent, füzet is méltán sora kőzik a többihez, nagy tudással van össze­állítva, vonzó magyar irállyal megírva [és nemcsak érdekes, de valóban közhasznú ol­vasmánnyal szolgál minden katholikus ma­gyar embernek. A helyi csoport tagjainak a csoportvezetők már kiosztották a füze­teket. — Meghiúsult mflvészestély. Keszthelyt, ugy hisszük, nem egyhamar fogják művé­szeink felkeresni. Csak nemrég mondott itt csődöt a remek műsort ígérő «Operai hang­verseny és ime már egy második művész­estély meghiúsulásáról kell számot adnunk. Pintér Imre színművész hirdetett ugyanis az elmúlt péntekre hangversenyt, de az elő­vétel jegyekben oly gyenge volt, hogy da­cára a nagy költségnek, mellyel társulatát idehozta és az estélyt beharangozta, az utolsó percben kénytelen volt sátorfáját összeszedni és faképnél hagyni bennünket, Estére pedig csak ugy tódult, a közönség a hangversenyterem felé, abban a hitben, hogy majd a pénztárnál vált jegyet, nem gondolva arra, hogy egy müvészhangver­senyre a jegyeket egy nappal előbb kellene megváltani. — Halálozás. Löwinger József,a keszt­helyi izr. hitközségnek 40 éven át volt ér­demes főkáutora, 74 éves korában f. hó 7 én meghalt. Temetése f. hó 8-án délután 5 órakor volt nagy részvét mellett. — Kossuth szobor Kaposváron. Vasár­nap leplez'ék lo Kossuth Lajosnak szobrát, féuyes ünnepség keretében Kaposvárott. A szoborra a nemzeti munkapárt nevében dr. Nagy Ferenc a kaposvári kerület országgy. képviselője, a Kossut,h-párt nevében Ka­pót, sfy Jenő orsz. képviselő, a Justh-párt nevében Sümegi Vilmos orsz képviselő he­lyezett koszorút. Ez Kossuthnak 63. szobra hazánkban. — Elmaradnak a katonai ellenőrzési szemlék. A honvédelmi miniszter arról ér­tesítette Zdavármegye alispánját, hogy az idei katonai ellenőrzési szemléket nem tart­ják meg. A tartalékos tisztek november hó 4-iki szemléjét azonban mint rendesen, ez óvbeu is megtartják. — Érdekes epizód Vass Ferenc gye­mántmisés pap életéből. Fiatal görgetegi plébános korában vig társaság volt együtt vendégszerető kázában. A plébániával szem­ben levő korcsmában pedig Patkó, a hires zsiványvezér mulatgatott meghitt emberei­vel. Pénz nem igen lehetett Patkó zsebé­ben, mert kiadta a jelszót, hogy ma éjjel kifosztjuk a papot, kinek bizonyára sok pénze vau. A terv keresztülvitelére azon­ban nem került a sor, mert a község ka­násza és csordása figyelmeztette őket, hogy nem lesz ám jó kikezdeni a plébánossal (a ki, sorok közöt 1' megjegyezve, az egyház­megyében Sámson hírnevében állott), mert a rövidebbet, ugy is ők húzzák. így a plé­bános kifosztása elmaradt. Másnap azonban, mikor Patkó meglátta a hatalmas, délceg alakú plébánost, igy szólt legényeihez : Barátaim, kár, hogy ez az ember nem kö­zibénk tartozik. — Hányan iratkoztak be iskoláinkba. A mult héten befejeződtek az iskolákba való beiratások. Városunkban igy oszlik meg intézetek szerint a beirt, tanulók ssárn­aránya. A főgimnáziumba 317-en ; a zár­dai ovo ába 135-en, a zárdai polgári isko lába és továbbképző tanfolyamba 192 en ; a zárdai elemi iskolába 296 an ; az állami polg. leányiskolába 116 en és az ugyanott működő kézimunkatanfolyamba 20-an és a községi elemi fiu és leányiskolákba 646-an iratkoztak be. E számokból is láthatjuk, hogy városunk a magyar kultura terjeszté­sében és fejlesztésében dicsérend5 munkát végez. — Jótékonyság A mult számunkbau arról adtuuk liirt, hogy a Magyarországi Munkások Rokkant- ós Nyugdijegyletének helybeli fiókpénztára a főgimnáziumról le­szédült Dervalios Gyula oseropes özvegyé­nek 50 korona rögtöni sejtöni segélyt nyúj­tott ; most pedig azt közölhetjük, hogy a Keszthelyi Takarékpénztár igazgatósága fiókpénztárnak ismét, 50 korona adományt juttatott,, hogy az egyletnek nemes és em­berbaráti cselekedetei gyakorlásához a ta­karékpénztár ez uton is hozzájáruljon. — A sümegi bucsut betiltották. Igen, de mikor ? Akkor mikor már a jámbor bú­csúsok ezernyi tömege útban volt Sümeg felé. Megtörtént velük az a hallatlan eset, hogy az imádkozó ós éneklő hivösereget szuronyos csendőrök feltartóztatták és be sem eresztették a városba, ahol tudvalevő­leg nagymérvű vérhasjárvány dühöng. He­lyes és okos dolog, sőt közegészségügyi szempontból pedig egyenesen megkövete­lendő, hogy a járváuyfertőzött helytől tá­vol tartsák az emberek tömegét, a járvány­betegségek széjjelhurcolásának megakadá­lyozása végett. Ez ellen egy józan gondol­kodó embernek sem lehet kifogása. De azt igen is el lehet várni, sőt meg is lehet, kö­vetelni, hogy ily esetekben, mint a milyen most a sümegi is, a hatóság még idejében intézkedjék, nehogy a mostanihoz hasonló skandalózus esetek megtörténhessenek Netn tudjuk, hogy ki a hibás a jelen esetben, de az igazság ugy hozná magával, hogy az, kinek lelkét terheli a mulasztás, hanyag­ságáért elvegye méltó büntetését, mert, ezer ós ezer emberrel áprilist járatni még sem lehet minden felelősségre vonás nélkül. — Sümegen bezárták az elemi iskolát. Sümegen uralkodó bélhurut, és vérhas mi­att a hatóság az elemi népiskola bezárását elrendelte. Emiatt az igazgatóság a beira­tásokat az iskola megnyitásáig elhalasztotta. A reál és a polgári leányiskolában a beteg­ség nem zavarja az iskola rendjét s a ta­nulók beirása rendben folyik. — Vörös kaka8. F. hó 6-én Gyenes­diáson Horváth Jánosnak 1 kazal szalmáját, apró gyermekek felgyújtották. A házbeliek nem voltak otthon. A tüz martalékává lett volna az épület is, de s/.erencsóre a szél más irányba vitte a sziporkát. A szomszé­dok a tüzet eloltották. — Fix fizetés ós magas jutalék mel­lett alkalmazunk vidéki ügynököket sorsje­gyek részletfizetésre való eladásához. Ha­vonként elérhető jövedelem 300—600 K. Heoht Bankház Részvénytársaság Bpest, Ferenciek-tere 6. Szerkesztői üzenet. H. A, Elek. A «Válság» cikke a mi információink szerint még most nem aktuális. Azért azt most egyenlőre hagy­juk. A többi azonban jöhet — «Az isko­lák államosításai oly tárgy, amely bővebb fejtegetést és magyarázatot igényel. Majd bővebben kidolgozva hozhatjuk, de igy nem. Kö zönet és üdv. Laptulajdonos : Bontz József. Felelős ós főszerkesztő: Dr. Bozzay József. Kiadó : Sujánszky József. Két különálló ház, az egyik kétszobás lakással november lió 1-ére, a másik 1 háromszobás lakással azonnal bérbeadó. ISőnebbet Vécsey Ignácnál Rdl^óczi-ut 68. szám. Egy okos fej * minden alkalommal Dr. Oeto-féle * s £ K i-cakrot 12 fillér £ használ a drága vaniliacső helyett. Ez a leaiobh tó9Ztá k- kakaó 08 te a> Jlt csokoládé és krémek, £ füszei 1 kuglupf, mártások, tej­£ szin, pudding és tor­£ ták részére. — — J £ Finom vagy porcukorral keverve' ® JK mindennemű tészta behintósóre pá- £ ratlan és rendkívül kiadós, igy j|| kuglupf, fánk, császármorzsa stb. £ 1 csomag á 12 f. pótol 2 —3 csövet. £ jg Mindenütt kapható millió recepttel! £ • Tészták sütéséhez csak a VALÓDI £ 3if Dr. Oetker sütőpor 12 fillér haszná- £ £ landó. £ mmmmmmmmmmmmmmmm

Next

/
Thumbnails
Contents