Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 27-53. szám)

1911-11-05 / 45. szám

XV. évfolyam. Keszthely, 1911. november 5. 45. szám. DÉK 1 *< » I It t i lietilap. MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbí­zásokat és reklamációkat a kiadóhi­vatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Egész évre Fél évre . ELŐFIZETÉSI ARAK : . 10 K. — f.l Negyedévre 5 K. — f.| Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. 50 i 20 Fel a kath. nagygyűlésre ! (h.) A jövő vasárnap kezdődik meg Budapesten a magyar katholi­kusok XI. őszi nagy hadiszemléje. Megjelenik a vezérkar és a tábor, hogy közösen megvitassák, mi fáj, mitől vérzik a magyar katholiciz­mus és hogy megállapítsák az or­vosságot, amely ne csak elállítsa a vérzést, hanem viruló szép, tetterős életet fejlesszen a magyar kath. tá­borban. Égető nagy szükség van erre a hadiszemléié ép manapság, mikor az anyagi, szellemi és értelmi világnak annyi sok problémája vár megol­dásra; mikor vitatás alatt áll nem­zetiségről, hitről, becsületről, erkölcs­ről alkotott minden nézetünk. Ilyen körülmények között nem­csak érdemes, hanem kell is hadi­szemlét tartanunk, hogy tudjuk, mi tévők legyünk. Isten kegyelméből volnánk mi katholikusok e hazában tizenkét millió hatszázezeren. Protestáns test­véreink száma is elég tekintélyes : három millió nyolcszázezer. S keres­hetünk e hazában keresztény világ­nézetet, amely számunknak megfe­lel őleg érvényesülne közéletünkben, van e virágzó kereresztényirányu saj­tónk, van-e jómódú és versenyképes keresztény iparos- és kereskedő vilá­gunk. Nincsenek — nincsenek. Hivő népünk még csak volna. De van-e intelligenciánk, amelyre kath. ügyek­ben bizton számithatnánk ? Protes­táns intelligenciánk ragaszkodik pro­testáns voltához, arról soha sem fe­ledkezik meg. Ugyanezt elmondhat" juk-e a mi intelligenciánkról ? Saj­nos, csak nagy általánosságban. Pedig ha volt idő, amelyben szükséges volt az összetartás, ugy az a — mostani. Rettenetes veszedelmes időket élünk. A tudomány és felvilágosodás nevében elkeseredetten támadnak minden pozitív hitet, különösen a kath. vallást tanaival és szolgáival együtt. Legszentebb tanait, hagyo­mányait babonáknak, előítéleteknek és ostobaságoknak mondják. Szolgáit uton-utíélen piszkolják, hogy a nép papjait megutálva hitétől is elfordul­jon, hogy vallástalanná, istentelenné tegyék ós igy a teljes és tökéletes anarkiát mennél előbb megvalósít­sák. Halált kiáltanak mindazokra, kik kath. meggyőződésüket nem rej­tik véka alá és aszerint mernek élni. Világos példa erre Barkóczy Sándor báró miniszteri osztálytanácsos ellen indított leggyalázatosabb hajsza. A legpiszkosabb módon törnek minden ellen, ami jó, ami szép, ami nemes és szent. Égig magasztalják a mo­dern kor összes bűneit, sőt még a forradalmakat is. S kik csinálják ezt az uj világ­nézetet, kik terjesztik a hazafiatlan­ság és erkölcstelenség szellemét? A szabadgondolkozók, a szabadkőmű­vesek, a szociáldemokraták, kiknek közös célúk a ker. társadalom meg­döntése, hogy annak romjain felépít­sék a modern pogányságot, amely szerintünk egyedül képes arra. hogy teljesen egyenlőkké, szabadakká és testvérekké tegye az embereket. Mi­csoda vakolás, ámítás és bolonditás ez ! Ki meri még ezek után is két­ségbe vonni a hadiszemle tartásá­nak szükségességét? Ez a hadiszemle pedig a — kath. nagygyűlés. Itt megmutatjuk impozáns módon, hogy i\ B A LATI) N VIDÉK 1'ARCAJA, Húznak a vadludak. Irta . Váth. Gyönyörű vidékre^ választották meg. Legnagyobb lelki szenzációja volt egy-egy szép posta ; esemény egy-egy uj, artiszti­kns vers ; élmény egy-egy napsütéses, csu­pa ragyogás reggel, vagy bibor'ó ködökben leszálló napnyugta. Lelkét éltette csak. Szí­nesen, királyiam Az ö*z m ám orszi vess ég­gel temette a nyarat. Keleten sötét hegy­csúcs mögött kelt föl a nap. Cilromosán. A heggyel három lánc vonult párhuzamban. Fejükkel éjszaknak néztek. A paripaháthaj­lásu derekukon habosra verte a na}) a fel­hőket. A felhőüző szelek sörényesen lobog­tatták és ködfelhőt fátyolositották a sötét­kék hegy teknöleteibe, orma elé. A lábu­kat dombhát takarta el. Osszeszükölien szaladtak rá a szántásszalagok. Perspekti­vásan kicsinyedtek, törpültek el az ezüst­fehér hantok. Az eke simitotta őket tük­rösre, mert nedvesen timitták vele. Minden szalag végébeit szálegyenes jegenyék kar­csúdtak. Magyai cipi usosan A dombból for­rások szivárogtak. Nád, káka, sás közül. Mikorra a völgj'be csörgedeztek, ördög­cérna, iszalag, rekettye kíséretében, jege­sen, patakként születtek meg. De elseké­lyesedtek ; berekké terpeszkedtek s nyír, gyékény, buzogány, csuhu hazájává. Ossze­gyülemlésükbe belevág a kis torony képe. Ugy, ahogy a mélyzöld fenj'ves közé vau tiizve. Nyomott, nagykeresztes sapkásan. A ruhátlan fák közül apróházak tetőrész­lete tüzpirosodott ki. Napnyugtán játszott rajtuk az alkonyatos sugarak ezerszine. A patakok- el elkaplak belőlük. A fodrukon vé£Í£táncolt»ttHk. Aztán futottak vele be o o a nyírek alá. Megfakult kázeli ágainak ros­tozottságán áttetszett az ég bíbora. És sár­gán remegett a boróka, tiszafa örökzöldelő gályáin át a nyirek vászonkérgére. Letűntek a sugarak. A sokszínű alko­nyatosság elhaniuszinesedett. Köd homályo­sodott a lápos berekségen. A hold aranyos fényt szórt el a vadvizek zsombékiai kö­j zött és kisárjitotta a korai hőmaiadék fe­hérségét. Halovány csillagok sugarát n ni nem fogta el futófelhő. Szél se fujt. A fü­I vek haldokló zizegését vezette az ökör­j nyálak sürii hálózata. Avartól avarig. Ebbe a temetős csöndbe halk gágogást szőtt az északnyugati szélfuvalom. A széllélekzet megszakadt. De a gágogás világosabban ismétlődik meg. A levegőből. Pár lépés, addig hatványozott száruycsapás hozza kö­ze ebb a gágogást. Az opálos égen kibon­takozik egy érvonnl. Halad délkeletnek. A vezérgunár elszólja magát a falu felett : gágá, gágá .... TVlán : árrá, árrá ? ... . Tapasztaltabb hang dagog rá : gaga ; arra ! A tanitó rájukMedkezvp bámul. Nyak­teli eiedve. De a levegőjárók hamar fölmen­tik. Már a vár irányában szárnyalnak. El­folytottau hangzik vissza : arra, oda. A. ta­nitó érzi. átérzi. Alig ébred a hangértel­mezésből, uj veri föl. Még fátyolos, tisztá­zatlan. De lmsz szárnycsapás kierősiti. Uj, kétágú rend vonul délnek. Ugyanaz az ag­godalmaskodó érchang kérdi : gágá P Süp­pedt, mély hang biztatja arra, gaga ! Már több gondolatot ébreszt. Eszakfelé kemé­nyebb az időjárás. Délnek vonultatja a vadludakat. És csodálkozik a finomra kö­szörült ösztönükön, hogy megérzik : arra, délre van egy nagy tó. Ott még nem ta­karja hó a vetést. De már jégpáncél hi­dalja át a nagy vizet. A vetés eledelt, a jég hálást ad. Hidegen söpri ugyan az északi szél. A szélnél veszedelmesebb veszedelem : hz ember. Az megkerüli a jeget. Legalább éjszakára. Makacs vágyakozás ragadta meg a tanitó lelkét. Harmadnap pályázni ment. Olyan helyre, amit hatszor hirdettek. A Ba'aton mellett terült el. Megnézte . . . Elnyerte . . . Elfoglalásig álmadva járta a rőt me­zőt Ifóviharos, bág\adt napsugaras, teli holdas ég alatt. A remeklő völgybe, han­gulatába próbálta beleálmodni a Balatont. A sokruháju, szilaj, bágyadt, menyasszo­nyos, özvegyes nagyvizet. A bugását, or­kánját, kis orgonája principáléján próbálta levarázsolni Faki'n, erőtlenül zihált az ónáspedálu Baleton morgás hetyett. Csak áz esti fuvalmak lengedezését sejtethette le a bourdón puha, bársonyhangján. Tri­bilibi levélpergést, őszi,ökőrnyálkanyargató, dérszikkasztó delelő szellőket . . . könnyeb­ben tudott kihangolni. A patakgyülemlést

Next

/
Thumbnails
Contents