Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-03-19 / 12. szám

BALATONVIDÉK 1911. március 90. mat arra, hogy a helyi piacot áruival ellássa s aki a takarékpénztári olcsó kezelés révén egy vagyont ajándékozott a szükségben levőknek ; ezzel szemben. A vádló saját szavai szerint évtizedek óta ápolja a <Balaton kultuszt* s ez ad saját szemében jogokat arra, hogy Ítélkezzék. Ezeket a puffancsokat jól ismerjük. A Balaton egy természeti fenséges ur és minden fenséges ur környezetében található fölös számmal élősködő és para'/ita, akik a fenség kultuszát ápolják. Ezek azok az emberek, akik a legnagyobb művészettel üzík a lázas semmittevést, mindenütt ott vannak, ahol nevük megfordulhat a nyilvánosság előtt, ahová önmaguk hívják meg magukat s akik a hiuságuk szolgálatában nagyon jelentéktelen szellemi képességekkel űznek kultuszt önmagukból. Jól ismerjük ezeket a strébereket, akiknek a hosszú évekre terjedő kulturtörekvése a következőkben határolható körül : <— Megírtam kétezer cikket, amikben a közönség elé terjesztettem húszezer tervet és javaslatot (s amikkel valósággal fásulttá tettem mindenkit, még az itt-ott fehetett okos dolgok iránt is) ezek potom tízmillió korona befektetéssel járnának, ellenben százmilliót jövedelmeznének kétezer esztendő múlva ; ezekből ugyan nem valósul meg semmi, de ez csak a közönség semmirevalóságán mullott ; — ellenben valamennyi cikk alatt ott ékeskedett a nevem. írtam három csapnivalóan rossz fürdőkalauzt (ára az első essteudőben 5 korona, a másodikban csak egy, — 10 pikáns képeslap ráadás) hozott darabonkint nekem pár száz koronát, ellenben rajta volt a nevem mindaliármon, irtak rólam az újságok s megyeszerte mint a Balaton-kultusz főpapja lettem ismeretes; — s amikor mint a városban rettegett petrolőrnek a nyakamba szakadt a jól megérdemelt hurok, áz egész megyében összecsapta a kezét a közvélemény és sehogyse tudta megérteni, hogy a közismert kulturapostol hogy lehet közönséges kulturszélhámos !» A gyenesdiási rektor ugyanezen az uton halad ; meg van benne minden, ami szükséges. Vastagbőrü tüdő, amely becsületes, nagy tiszteteletben álló egyéniségek megvádolásában el nem lankad, nagyon, de nagyon szerénv szellemi tőke, de ezzel szemben impozáns lelkiismeretlenség. Ha azonban ezek mellett egy kis józan ész is találtatik még benne, meg fogja fogadni tanácsomat, amihez hasonlót már sokat adtam, de saját kárukra sohasem fogadtak meg, — keressen másutt tért az érvényesülésre, mert ez a terrénum nem terem számára babért. Más egyebet már inkább ! Orbán Dezső. Nyugdíj. Mult vasárnap tartotta a Magyarországi Munkásik Rokkant és Nyugdijegyletének k-szthelyi fiókja immár 3-ik évi rendes közgyűlését a városház tanácstermében Csathó Alajos elnöklete alatt Ez az emberbaráti intézmény szerényen húzódik meg városunkban, nem osapkod a frázisokkal, nem kiabál, nem igér tűt fát csak az egészséges gondolkodásra apellál. Mottója : Segíts magndou, az Isten is megsegít 1 Fejtegessük ezt az igazságot, ezt a régi közmondás! ? Nem tesszük ! Inkább olvasóink figyelmét, egy, a napokban megtörtént ünnepi aktusra hivjuk fel. Ilt »olt március 16 ike, nagy nap a magyar nemzet történelmében. Városunk is megtette kötelességét, ünnepelt. Volt zene, fáklyásmenet, ének, szavalat, és beszéd. Megható ós gyönyörű volt. Megbajlunk és kalapot emelünk előtte. Százszor és ezerszer hang. súlyozzuk hogy erre szükség van. Ez szép is, jó is, hasznos is s végül kell, kell és kell ! H-zái.k saiátságos helyzete ezt különösen megkívánja és kötelességünké teszi. Punotum. De tartsunk szemlét a házunk tájékán is. Mert habár az egyes emberek életviszonyai némi kis összefüggésben is vanuak a haza sorsával. Tudva van, hogy minél kielégítőbb az egyes polgárok helyzete, aunál szabadabb ós vagyonosabb az ország, a haza. Mert bizony a függetlenség kivívásában nagy szerepe vau a vagyonnak ; legalább a gyakorlati élet ezt bizonyítja 1 Lelkesedni tudunk, de a gyakorlati kivitelben hiányzik bennünk az energia.JJajgatunk, nehéz r megélhetés. Széthúzunk, ahelyett, hogy összetartanánk. Elforgácsoljuk az erőnket, divatozunk, megszáll bennünket az urhatnámság, miudeut teszünk, csak jövőnkre nem gondolunk Apáról fiura száll örökségképeu az a mondás, hogy könnyű az uraknak, van nyugdijuk, de bezzeg a szegéay emberrel és az iparosokkal nem törődik senki. De ime ez a jellegzetes hagyomány, mintha inogni kezdene már ! Döngetik a kaput ! Ki v«gy mi ? Senki es semmi más, mint a ! Magyaro.szági Munkások Rokkant és Nyugdijegyesülete. Itt van t.ehát, a sült galamb, o*ak enni kell. Igaz, hogv hz ételhordó borravalót, kíván, mi nélkül természetesen a fent nevezett egyesület, sem létezhetik, de az, aki heti 30, 24 20 fillérjéért 10 évi tagság után munkaképtelensége esetén 11 kor. 90 f., 9 kor. 80 f., 8 kor. 40 f. heti segélyt akar élvezni s igy meg akar menekülni «a tái>adaloin és embertársainak a nyügje» jelzőtől, meghozhatja és meg kell hoznia önmagának és családjának azt az áldozatot, hogy mpi 5 perces munkaidő meghosszabbításával könnyen megkeresheti — ha igazán tud lelkesedni — heti csekély tagdijjáruléi, át. Mit kell tehát tennünk ? Semmi különöset, csak dolgoznunk, következéskép rendesen fizetuűuk. nehogy 30—40 heti elmaradás után a tagok sorából szépen kitessékeljenek ! Tovább nem folytatjuk, hisz Úgyis van már mindenkinek tudomása ez A herceg szineit viselő két apród követte. — A kegyelmes ur ajándékait hozom mester Jean d'Allegre számára ! Szólt s átadta az apródok karján hozott lovagruhákat. A fehér posztó tricot, a sárgával bélelt és arannyal díszített fehér selyem ujjas s a nagy tollas barett, ha nem is képviselt akkora értéket, mint Fiametta ruhái, szinhatásukkal módfelett előkelő megjelenést kölcsönöztek viselőjüknek. Allegre nagy hálálkodással fogadta a herceg ajándékait, de azért cseppet sem szűnő aggodalommal kérdezte a hírnöktől: — Mondd csak uram ! A. kegyelmes ur előtt, ha már ajándékaival elhalmoz bennünket, ugye bár mindegy volna, hogy egyszerre, vagy külön-külön küldi el hozzánk a meglepetéseit ? — Mit, akarsz ezzel mondani ? — Többszörös látogatásod valósággal feldúlta az utca békéjét ! — Valóban uram, — szólt közbe most Máté is, — tekints az utcára, csak ugy feketéllik az álruhás alakoktól, valóságos hadsereg és ez mind a mi házuukat figyeli! — Sohse féljetek tőlük — felelt a hírnök — ezeknek a fele a mi embereink! — Tehát jó barátok ! Kiáltott fel Máté. — Ugy van ! Az én küldetésem pedig valóságos csalétek az ellenpárt számára. Látnátok csak, milyen sürgés-forgás vau most a mi palotánkban ! Minduntalan, jelentéseket hoznak a kémeink s a herceg uj meg uj segítőket küld ide. Ha azok ötven embert állítanak ki, mi ellenükben másik ötvenet küldünk s hti csatára kerül a sor, teljesen egyforma erós-k leszünk velük ! E pillanatban Máté ijedten kapta viszsza a fejét az ablaktól. Az utcáról egy barátcsuhába öltözött alak nézett, szemb* vele, kinek szúrós tekintetére még élénken emlékezett. — Teringettét — kiáltott fel meglepődve, — ez maga Don Ferrando di Doria. A hírnök is némi izgalommal tekintett ki az ablakon. — A kegyelmes ur francia fogata azonnal itt lesz, hogy a palotába vigyen benneteket. Szólt megnyugtatóan. Ha addig összeütk^/ésre nem kerül a sor, aztán már biztonságban leszünk. E pillanatban Fiametta jelent meg szobája küszöbén. Pompát estélyi öltözetében ragyogó ellentéte volt a bolt szegényes környezetének. Szemmel láthatólag sejtelme sem volt a komoly veszélyről, ami a házat környezte. A hírnök Estouteville udvaroncához méltó könnyedséggel bókolt a leány szépségének s vidám kedélyes párbeszédbe elegyedett vele. Aggodalmas hosszú percek multak el ígyVégre az utcafelöl patkócsattogis és a lovászok szakgatott kiáltozása jelezte, hogy a várva várt fogat megállt a ház előtt. Az úgynevezett francia fogat a gyaloghintóhoz hasonlított azzal a külömbséggel, hogy emberek helyett két paripa viselte a hintó terhét. Két, Roan herceg színeibe öltözött címeres lovász ült a lovak nyergében. A hintó mellett egy harmadik lovásí két felnyergelt paripát vezetett AUegre és a hirnök számár*. — Madonua — bókolt a birnök Fiametta felé — a kegyelmes ur bizonnyal már rég türelmetlenül várja Önt. Szálljon a fogatba, hogy mihamar a palotába lehessünk. Fiametta a hirnök karján kilépett & boltból. Megjelenésére az utcán izgatott moraj futott végig. Estouteville kémei körülfogták a fogatot a védekezésre készeu néztek farkasszemet a csoportokba verődött banditákkal. Doria a hintó közvetlen közelében állott s tőréhez kapva integetni kezdett emberei feié. Most következett mésser Bartolomeo szerepe. Mint a fészekből kitóduló darázscsapat rohant ki embereivel Cisti kocsmájából az utcára s egy pillanat alatt vasgyürüként fogatta körül Doriát. A barisell káromkodva kiabált emberei felé, de az általános zavarban egyetlen szava sem hallatszott a még jobban ordítozó zsoldosok lármája miatt. Egy alabárd nyele oly erővel zúgott le Doria kezére, hogy az fájdalmas kiáltással elejtette tőrét. Fiametta visszzahátrálva, sáppadtan meredt az eléje táruló jelenetre. A hirnök suttogva hajolt a füléhez : — Madonna, az égre, gyorsan, száll-