Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-03-05 / 10. szám

4 BALATONVIDÉK l»ll. március 5. világ kezdete óta legnagyobb bókeellenes mozgalomról, beszélt volua ? Pedig látja, mi férfiak meggyőződés­ből valljuk, hogy már Eva is ideges volt és unatkozott, amikor megkívánta az almát, vagy citromot, vagy más ehhez hasonló prehisztorikus csemegegyümölcsöt! És látja, mennyi baj származott belőle ! Azt hiszem, már az ószövetségi köny vekben is előfordul egy kitétel, mely ugy hangzik, hogy «keresd az asszonyt !» Ez az ! Mihelyt valami kriminális ribillió tör­ténik a világban, mindjárt elővesszük ezt a régi igazságot ós keressük az asszonyt. És uieg is találjuk ! "Vagy nem ? Ezt az «asszonyt.» Nagysád felolvasá­sában is kerestük és ha megtaláltuk volna, — menuyire jól éreztük volna magunkat mi férfiak ! De nem találtuk meg. Es erre nagy megértéssel szavaztuk meg magunk között a másik igazságot, hogy : — az egyik an­gyal s >hase vájja ki a másik angyal szemét! Pedig ez lett volna ám az érdekes ! Ha esetleg ezen a téren lenne meg­jegyzése, a legnagvobb ö-ömmel bocsájtom rendelkezésére lapunk hasáojait 1 Ne hagyja szó nélkül. Válaszában, akár ]ól meg is mos­hatja a fejemet, — megérdemlem ! Vagyok kózosóko'ó tisztelője : Orbán Dezső mint a leggyalázatosabb békepárti férfiú. — Cseppek és porok helyett idült székrekedés és renyhe emész­tés eseteiben minden reggel igyunk éhgyomorra meleg vizzel keverve egy boiospohárnj'i természete* ferencz József keserüvizet ; esetleg nagyon makacs esetekben az étkezések előtt még egy egy evőkanálnyit. A bélműködés csakhamar rend­be fog jönni, a gyomor-nyomás meg­szűnik és a beteg életkedve és egész­sége visszatér. Dr. Nussbaum, mün­cheni tanár, kir. főtörzsorvos a kö­vetkező véleményt mondta róla : «A Ferencz Jözsef keserűvíz gyorsan, fáj­dalom nélkül és gyakran meglepően kis adagokban is hat.» A valódi Ferencz József keserűviz azért kivá­lóan olcsó háziszer ! Aki nem birja az igazi Ferencz József keserüvizet gyógyszerészeknél vagy fűszeresnél beszerezni, az ren­deljemeg közvetlenül a Ferencz József források szétküldési Igazgatóságánál Budapesten. HÍREK. — Személyi hir. Festetics Tassilo gróf ur ő excellenttája 3 napra keszthelyi palo­tájába érkezett, iunét csütörtök «jjel Buda­pestre utazott. — Eljegyzési hir. Messze Ma­rosvásárhelyről hozza a hirt a táv­író, hogy lapunk főszerkesztője dr. Bozzay József köz- és váltó ügyvéd, eljegyezte Nagyvaradafalvi Marosy írónkét,. Ezt a rokonszenves újságot már régóta válták főszerkesztőnk kö­zeli ismerősei, akik nem minden gya­nakodác nélkül vettek tudomást az ő gyakori marosvásárhelyi utazásai­ról. Ismét beigazolódott tehát, hogy utazni jó ós kellemes és különösen legényembereknek kiváltképen aján­latos. A hir élénk örömet fog kel­teni főszerkesztőnk barátai körében, akik az ő rokonszenves egyéniségét már régen szeretetükbe zárták s akik most velünk együtt őszinte szívvel sok boldogságot kívánnak a készülő frigyhez. — Közgyűlés. A városi kórházbizott­ság mult liet. szombatján délután 2 órakor tartotta közgyűlését a városhaza nagyter­mében. A tárgysorozat első pontja a bi zottság megalakulása volt. Elnökké közös megegyezéssel Nagy István városbirót vá­lasztották meg, aki megköszönve a bizal­mat, bemutatja az újonnan beszerzett bú­torberendezések jegyzékét. A kórház beteg­létszáma állandóan 45—60 személy között váltakozik. Ezutáu a röntgen-gép beszer­zése felett ugy határozott, a közgyűlés, hogy megbízza Mojzer György dr. kórházi főorvost, hogy a gépek felöl közel-bbről érdeklődték s vizsgálja felül a beadott ajánlatokat. Ezután a kórhszi főorvos egy unkroszkop beszerzésére kért és nyert fel­hatalmazást a közgyűléstől. Maid elhatá­roztatott, hogy az összes kórházi ágyakat, lószőrmadraookkal látják el. Ezutáu né­hány kisebb jeleutőségü kérdés elintézése után a kÖzg\ülés véget ért,. — Szentségimádas. Tegnap szomtaton tzentségiuiádás volt a helybeli plébánia­templomban — Amikor a szerkesztő szórakozott, magára nézve kellemetlen következmények, benső'eg er*ett megelégedetlenség szárma­zik abból. Ezt éleztem én is egy héten át, uiert a mult heti, s a főgitnuázium hang­versenyéről irott beszámolómban tollamban maradi Gönczi Ede főgimn. tanár ur neve, aki, mint a hangverseny rendezője, a szín­darabok fordítója és betanitÓ|a, első sorban érdemelte meg a köteles, meleghangú mél­tatást. Olyan az illető beszámoló író hely­zete ilyenkor, mint azé, aki elfelejt valami régi ió ismerős előtt kalapot emelni. A fi­gyelmetlenség ueiu arra nézve kellemetlen, aki annak pussiv szereplője volt, hanem az elkövetőjére. Fokozza a kellemetlen érzést, hogy az ilyen mulasztást pótolni nem le­het, s ilyenkor a tettes nem tehet mást, miuthogy restelli magát és a biztos meg. bocsájtás és elfeledés tudatában, ugyanott port hint a fejére, ahol a mulasztsst el­követte. Szerte. — Hamvazá8. A kath. egyház az el­múlt szerdán tartotta a szokásos bamvazási szertartást, amellyel hiveinek figyelmét, a mulandó földi dolgokról az örökkévalókra fordította. A hívek nagy számban járultak a hauivazáshoz. — Nagyböjti szentbeszédek A keszt­helyi plébánia templomban B asutigh Sán­dor káplán a nagyböjt minden péntekjén délután fél 3 órakor szentbeszédet tart. — A Zala-nyomda r.-t. feloszlott s a mull het-kben ez a nagyhangú kanizsai napilxp beszüntette nyomdáját, ami ismét, aunak a bizonysága, hogy az erősen neki­eresztett tüdő nem mindenkor áll hangjá­nak megfelelő szilárd talpakon. A «Zala» napilap mindennek dacára tovább is fenn­marad s egy másik nyomdavállalatuál je­lenteti meg hasábjait. egyik hátsó kis kapuján, a bástyafalakon kivül fog a várba kanyarodni. Itt pár száz lépésen át néptelen gazos mezőn vezetett át az ut. Amint a kordé erre a helyre ért, Máté hátulról felugrott a kocsi peremére s óva­tosan a belsejébe mászott. A kocsis semmit sem vett észre. Bár a céljának ezt a részét, baj nél­kül sikerült végrehajtania, Máté nem érezte magát kellemesen a véres kötelek, vasru­dak, csíptetők s egy hatalmas pallos ko­rántsem biztató társaságában. Nem sok ideje maradt a borzongásra. A kordé élesen nyikorogva áthaladt, a kapu feljáróján s egy unatkozó alabárdos tekin­tetétől kisérve, bekanyarodott a teljesen néptelen udvarra. — Jóságos Isten — sóhajtott Máté a kocsiban — ennyire hát vagyunk ! Most már c»ak arra legyen gondunk, hogy ho­gyan bujunk ki innét! A szerencse, ugy látszott, hogy most is a kezére jár. A kordé a várudvaron át egyenesen egy alaosony sötét folyosó felé döcögött. Az abba bevezető keréknyomok elárulták, hogy a folyosó átjárót képez a börtön má­sik udvarára. Máté lassan felemelte a jármű osapó ajtaját s amint a kocsi a folyosó ajtajának szemöldök párkánya alá ért, megragadva a vastag kőlapot s egy lendülettel felvetette magát annak felső szintjére. A márványlap egy kőrozettás ives ab­lak alsó párkányát képezte s Máté kis ter­mete miatt szorongva bár, de felállva el­fért rajta. Csak arra kellett vigyáznia, hogy a világosságból semmit se takarjon el, mert igy az erősen beverődő fényszóródás miatt az árnyékban senki sem vehette észre. Itt — legalább egy pillanatra — biz­tonságban volt. Máté csak most jött tudatára veszé­szélyes és nagyon kétes kimenetelű vállal­kozásának. Ez a hely, ahol most meghúzódott, százszorta vészthozóbb volt, mint ha már valamelyik piszkos börtönüregben sínylő­dött volna. Figyelmét azonban mihamar lekötötték a folyosóban történő dolgok. A kordé alig haladt pár lépést előre a folyosóban, óvatosan megfordult. A ko­csis lelépett a földre s egy csengetyüt rán­tott meg. Az éles kondulásra az egyik földszinti ajtóból néhány pribék segéd lépett elő, hogy lerakják a kocsi tartalmát. Közben ugyanonnét egy — ruhájáról ítélve nemesi osztályhoz tartozó — aggas­tyán jött ki a folyosóra s megvárta, mig a pribékek munkájukkal elkészülnek. Az aggastyán arcát leírhatatlanul ke­serű, bánatos vonás torzította el. Amint a hóhér segédei eltávoztak a kocsit egy kézmozdulatával szorosan az átellenes falhoz állíttatta. Máté figyelmét most egy más jelen­ség ragadta meg. A kordé melletti fal egyik nyílásából, — mit a félhomály miatt csak most kez­dett észrevenni, — éktelen cincogás, visi­tozás tört elé s nyomban utánna egy egész patkányraj ömlött belőle a folyosóba. A ló ijedten toporzékolni kezdett. A kocsis pe­dig káromkodva verte le magárál az un­dorító állatokat. A patkányok minden irányban szét szaladtak, mire a falnyilásból folyion erő­södő zuhanó moraj közeledett s egy fehér lepelbe burkolt embernyi tömeg esett a folyosóba. Máté leshelyéről jól kivehette, bogy a lepel egy hullát takar el. A kocsis röptében elkapta a tetemet s a kordé aljában elhelyezve, újra a kocsi­jára ült. Majd lovát útnak indítva, kihaj­tott a folyosóból. Az aggastyán zokogva haladt utánna. Máté tisztában volt a szemei előtt lejátszódott dráma jelentőségével. A hulla valami boldogtalané lehetett, aki nem bírta ki a kinpad gyötre'meit s a pribékek kezei között halt meg. Az aggas­tyán az áldozat, valami rokona, vagy tán épen az atyja volt, aki a holttestet kivál­totta a hóhér kezeiből, hogy szentelt főid­ben temethesse el. Máté megtörölte izzadó homlokát s újra saját bajára gondolt. Már eddig is tul sok időt mulasztott el s nagyon valószínűtlen, hogy a kém fel­adatáról valamit megtudhatott volna. (Folytatása következik.)

Next

/
Thumbnails
Contents