Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-02-05 / 6. szám

2 BALATONVIDÉK 1911. január 15 . mely bizalom pedig a kereskedők­nek épen 0I3' igaz, kívánatos és szükséges érdeke, mint a fogyasztó közönségé. Vagy talán nem ? 406/P. 1910. HIRDETMÉNY. A nagykanizsai kir. törvényszék köz­hírré teszi, hogy a pécsi kir. közjegyzői kamara az elhunyt Lénárd Ernő volt keszt­helyi kir. közjegyző irodája részére helyet­tesül Takács Jenő dr. tapolcai kir. köz­jegyzői helyettesi 44/911. sz. határozatából hivatalból kirendelvén, nevezett működé­sét 1911. évi január 24-én megkezdje. A kir. törvényszék Nagykanizsán, 1911. évi január 23-án. Dr. Fischer előadó. Amikor az ember harmadnapra visszatér. Azt hiszem nem lehet sajátságosabb dolog az illetőre nézve, mint, ha valaki meghal. De ez még >emmi ahhoz képest, hogy milyen furcsa bonyodalmak szármáz nának abból, hogyha az a valaki, — mond­juk két-három hét múlva — feltámadna. Micsoda tapasztalatokkal gazdagodnék az emberek között. Mert ugy van az, hogy mihelyt az ember leveszi a szemét a környezetéről, a legtöbeu vakaróznak egyet, lehámük róluk az orosz és előttünk áll a kozák. És menuyi kozák ! Ezt csak akkor látjuk, ha elbucsuzunk, — mint én is tet­tem, — ós váratlanul három nap múlva visszatérüuk. A három nap alatt nem tör­ténik más, minthogy a hajónk árbóca egy­szer jobbra billen, azután balra, — azután hazatérünk, megint egyenesen álluuk, — Hzzal a külömbséggel, nogy az ellenségek bői jóbriiáiok, a jó barátok feléből pedig ellenségek lesznek. Azt hiszem mindenkinek, aki emberek közt él, tapasztalatszerzés céljából nem ár­tana elbúcsúzva eltávozni és váratlanul visszatérni, minden esztendőben legalább egyszer. Megbecsülheteilen tanúságokat, sze­rezne ez ! Kicsiny kis emberkék, akik hodoltak előttünk, egyszerre sorsirátiy/ó nagyságokká dagadnak. Akik előtt az ember felesége ccsóko­lom a kezeit nagyságos asszonyom* volt — most ugyanazok öt a távollétemben ne­mes egyszerűséggel — chát kisanyámnak» — nevezik. Az ember adósságai rohamosan nő­nek, ami akkor a legkülönösebb, ha valaki annvira adósság nélkül járkál, mint teszem azt én is. Emberek, akiket soha nem lát­tam, sirva verik a mellüket a korcSmaasz­lalnál ; — «megszökött a nyomorult ennyi meg ennyi forintommal !» Az ember házigazdája, a kis szőke pincér, reggeltől estig a ház előtt sétál, mert hallja, hogy néhány bútordarabot, el akarok adui, a költözködés egyszerűsítése végett. Megállítja a látogatókat a követ­kező szónoklattal : — Óva figj'elmeztetem Önöket, ne ve­gyenek meg innét semmit, mert, minden, ami ezá HZ emberé volt, az enyém ; száz­ötven forinttal tartozik nekem ; — hát csak azért, mondom ! No és az ember hazaér. A sok adósság egy pillanat alatt el­olvad. A verebek Csirípelése megszüuik. Pedig sehol sem fizetek, még sincs adóssá­gom, elfogyik magától, — s ez igy ké­nyelmes, A házigazdának, a kis szőke pincér­nek esze ágában sincs, hogy bejöjjön hoz­zám a százötven forintért, amit, eddig az utcáu kergetett ; — sőt örül, hogy messze elkerülhet a túlsó soron, mert még meg találom köszönni neki, hogy távollétemben vigyázott a házam tájékára, A korcsmai szónokok meglapulnak, mert olyas valami történt, amire igazán nem számítottak. A feleségemből megint «csókolom a kézit nagysága* lett. Szóval helyére fordult a világ. Érdekes, mikor az ember harmadnapra visszatér ! Orbán Dezső. Kazárok és ruthének. A képviselőházban a karácsonyi szü­net előtt, Magyarország egy régi rákfené­jéről, h kazárkérdésről volt szó. Jellemző, hogy egy uj»ágiró leleple­zései tették újra aktuálissá a kazárokat Az érdeklődés mindössze annyi id^ig tartott, a inig Lengyel Zoltán képviselő elmondta interpellációját. Mert, hisz H magyar kép­viselőházban az igazán nagy és orvoslásia váró kérdésekre csak pár percuyi idő jut tegetődzés. Az sem, hogy sietségből történt az elmérés. Inkább ne tessék sietni, csak pontos és lelkiismeretes legyen a ki­szolgálás. a mit a közönség utó­végre teljes joggal meg is követel­het magának — pénzéért. Ha a pénz megöl vasásánál nem történik sietségből elolvasás, akkor a kiszolgálásnál sem legyen elmérés! Sokszor gondolkodóba esnek az emberek, hogyan tud némely ember oly gyorsan meggazdagodni. Az ilyen és ehhez hasonló ese­tek azután megnyitják a szemeket, a melyek előtt lehull a fátyol a gyors meggazdagodás titokzatos kér­déséről. Igy minden tisztán látható és megérthető lesz. De ez minden, csak nem egye­nes és erkölcsös ut-mód a meggaz­dagodásra. Mikor ezt az esetet a nagykö­zönség tudomására hozzuk és figyel­mébe ajánljuk, lehetetlen elmulasz­tanunk, hogy hálás elismerésünket és legmélyebb köszönetünket ne tol­mácsoljuk a hivatása magaslatán álló városi hatóságnak, amely dicsé­retes és kívánatos ellenőrzésével minden szónál szebben és hatásosab­ban megmutatta, hogy a nagyközön­ség érdekeinek védelmezője és őre akar és tud is lenni. De egyúttal kérjük is a városi hatóságot, hogy ellenőrzésével ne hagyjon föl, hogy továbbra is legyen a nagyközönség érdekeinek oly éber és szemfüles őre, mint a milyennek a jelen eset­ben mutatta magát. Akkor bizton hisszük, hogy hasonló esetek a jö­vőben nem fognak előfordulni, hogy a közönségnek nem lesz többé pa­nasza a rendetlen és lelkiismeretlen kiszolgálás miatt. De azért is kérjük ezen ellenőrzés fentartását. mert meg vagyunk arról győződve, hogy igy helyre fog állni a kereskedő osztály és a nagyközönség között az a jó viszony, a mi bizalomból fakad, a hez ; — szóval egy szamovár ezüst menye­zete alatt egész menyországot látott a le­gényszoba lakója és ezért a menyország­ért, ugy érezte, hogy örökké fájna a szive. A képzeletében minden meg volt, a mi e menyország földi megtestesitésére szükséges lett volna, vágy, akarat, képze­let, láng, csupán egy hiányzott még, a ki­rálynő. Mert ezen a téren válogatott. Akivel csak találkozott, bálon, estélyen, társaság­ban, mind be próbálta illeszteni a tsza­movár alá», ahogy magában a szemlét ne­vezni szokta. Egyik sem illett oda. Némelyiknek a kék szín tul meleg volt. a hidegebb szür­két vagy zöldet előtérbe helyezte minde­nik felett ; — a másik a pongyolát cse­rélte volna fel lovagló ruhával, — a har­madik az álló lámpa fölött előnyt adott a villanynak, a gaznak, sőt az acetilénnek is. Ilyen formán aztán évről-évre tovább gyúlt ki esténként a szamovár a legény­lakáson s évről-évre savanyúbbnak 'etszett a kávéházi fekete kávé Egy este, — télen volt, — enyhe al­konyi levegő sompolygott végig a házak között. Anuyira enyhe, hogy az ai : .öafc álló virágok vágyakozva néztek ki utcára. Bárdi megsajnálta őket ki. ^ . ta az ablakot s beárad t az eleven 1 Oo a fűtött szobába. Csendes pihékben szállani kezdett a hó, az asztalon pedig égett a szamovár. Ahogy egy hópihe betévedt az abla­kon, a szamovár lángja mohón feléje ha­jolt, egy sercenés és a píhécske eltűnt,. Igy jöttek be egymásután a liópihék az abla­kon át és tűntek el az opálszinü lángok között. Ugy látszott, mintha hófehér ci­pőcskék lennének, amik tündérek lábán be­fordulnak valami régi, régi kathedralis iromba kapuján, Egy-kettő, egy kettő és sorra tovább valamennyi. Bárdi csodálva szemlélte, hogy meny­nyire illenek e fehér cipöcskék a tarka lángruhákhoz s a kék-rózsaszin sárga meny­országhoz. Tűnődni kezdett. Látott már ilyen fehér cipőket, amint felléptek egy régi templom kapubejáratára ; — persze, hogy látott, — — egy esküvőn ! O is vezetett a karján valakit, akinek szin­tén fehér cipője volc, mint a többi nyo­szolyó leánynak s aki . . . milyen csodá­latos . . . most jelenik meg legelőször a legényszoba színesen ragyogó szamovár menyországában — és máris milyen ottho­nosan mozog, hajlik jobbra, balra, moso­lyog és derűs boldogságot áraszt. Bárdi már másnap vonatra ült és ment, messze, más hegj'ek, más bércek kőzé Oda, ahol feltalálni vélte a kis fehér ci­pók tulajdonosát. Minél jobban közeledett az erdélyi bércek felé, annál erősebben égett lelkében a vág)', hogy egy kis vo­nakodó «igen» szócska bekezdő preludiu­mával megvalósítsa a sokszor elálmodott menyországot. A kis erdélyi városban semmi sem változott három esztendő ota, nyugalmas élet honolt a virágos ablakok mögött, amiknek egyikében, mint keretben a drága kép várt reá valaki, egy szép kis leány, fehér cipőben ; — az aki ugy beil­lett a kék selyem btidoár sarokba, a rózsa­színű pongyola csipkéi közé s a sárga er­nyős lámpa sugara alá, — mint a fehér rózsa csokorhoz a szerelmes édes illat, — mint a tavaszi ébredésbe a langyos nap­sugár, s mint a menyasszony fejére a mir­tuszkoszoru. , Az «igen» szócska is elhangzott (vagy el fog hangzani), mert meg volt irva a sors könyvében, hogy igy váljék valóra a képzelet, igy teljesedjenek be a legény­álmok és igy kerüljön nyugalomba a —« szamovár.

Next

/
Thumbnails
Contents