Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-29 / 5. szám

8. BALATONVIDÉK 1911. február 12. gyot illeti az elismerés, aki a választékos műsorszámokkal biztosította az est sikerét. A műsor legelt-ő számát Kirchner Elek • Nyári éj» c. műdal kórusa képezte, amely folyékony gyakorlott előadásban maradandó sikerrel nyit.otr.a meg a nang versenyt. Utána Nagy Margit úrhölgy felolvasása következett. Bár a nagy erővel előretörő feiniiiiz mus korában élünk, mégis sajátszerüleg hatott ránk a felolvasó asztalnál ülő úrhölgy, akit épen ezért szivesebben hallgattunk végig, mintha helyette valami csúnya féifi vágott volna a fejünkhöz olyan szigorú igazságokat, mint aminő a poézis hanyatlása, a magyar népköltészet elhanyagolása s az idealizmus sutba tétele. A felolvasás elejétől érdekes volt s megérezhettük a felolvasón, hogy mindazt, amit. mond, mélyen át is érzi. Megérdemelt, zajos taps kisérte az előadást. Majd később Smitli Carry urleány és Eokhardt Antal karnagy ültek a zongorához, illetve harmoniumhoz, hogy a hites Faust ábránd előadásává gyönyörködtessenek bennünket. A zeneszámot követő lelkes tetszést a Cavalleria rusticana Intermezzojának előadásával köszönték meg a hangversenyzők, még nagyobb tetszést váltva ki ezúttal, mint a mit az előbbi számmal értek el. A hangverseny utolsó száma egy kuruc ábránd mélyen átérzett előadása volt, amiben részt vett. az egész kar, Zrinszky Mariska urleány, Kiss László, Kiss István és Kéfszery Géza utak. Ez utolsó szám méltó befejezése volt az estélynek, amely alatt Liss László ur pompás szövegkiejtése ós Kétszery Géza ur diszkrét tárogató kísérete okoztak nem kis feltűnést. Méltatásomban szántszándékkal hagytam legutolsó helyre Bozzay Ilonka urleány szavallatát, amely tökéletességével már nem a művészet kedvelésének, hanem hivatott gyakorlásának rovatába tartozik. A dizőzművészet közeli rokonságban van a színjátékkal, bár annál sokkal értékesebb, nehezebb és így ritkább is. Mig a színművészt, segiti a színpad megvesztegető külsősége, addig e dizáló teljesen önmagára van utalva, közvetlenebbül, egyszerüebben hat s már egy közepes fajta hatás elérésére is szükséges, hogy a szavalóban az intelligencia, a szenvedély és a lelek teljes harmóniában legyen. Bozzay Ilonka szavalata pedig meszsze felülemelkedett, a közepes hatáson a minthogy meg vágjunk győződve arról, hogy művészetében mestere nem volt, éleztük, hogy íz összes hatáseszközökre önmagától jött rá s igy értékes, valódi őstehetség. Amikor a dobogóra lépett, — az első mozdulatra lát,szőtt, hogy nem fél s igy nem szenved a dilettánsok rendes betegségében. A következő percekben megállapítható volt róla az is, hogy nemcsak hogy nem fél, hanem határozottat) tud is. az előadása további folyamán p*dig határozottan magávai ragadott, dacára a szavalásra kiválasztott költemény közepas éltékének. Egy-egy mozdulata határozottan meglepetéssy.ámba ment. Ahogy kezével egy könyed lendületű ivet. irt, le az arca előtt, e mozdulatban annyi intelligencia és megvesztegető sikk nyilvánult, hogy megérdemli érte a művésznővel, Ivette Guilbertlel az összehasonlítást. Csak a hagyományos fekete szárkeztyüt helyettesitette nála fehér. És itt legyen szabad tanácsképen hangsúlyozni előtte, hogy e külsőségben is kövesse a naey francia müvészuőt. A fekete keztyü Ivette Guiibertnét nem aszszonyos szeszély, hanem jól kiszámított hatás eszköz, uiert a fehér estélyi ruha előtt elmozduló fekete kéz, még a kis ujjával is emelheti a mozdulatok hatását. Aki anynyira helyén van a szavalás művészetében, megengedheti magának ezt a kis extravaganciát. Az estély a keszihelyi intelligencia teljes részvétele mellett szép siker jegyében zajlott, le. —*— Érzékeny természetű egyéneknek nagyon kell vigyázni, milyen hashajtót használjanak, mert a rosszul választott szer nagyon kellemetlen bajokat okozhat és sokszor egészen hatástalan. A budapesti m. kir. tudományE szép eredmény már a modern uton való haladás hatása. Szóval követendő példa és minta van elég, az akarat és a, képesség sem fog hiányzani, hogy városi dalos ügyünk fontosságra az elsők közé küzdj e fel magát. Sok szerencsét kívánunk ehhez ugy a dalárdának, mint az uj elnöknek ! 388/1911. Értesítés. Főmagasságu Vaszary Kolos bi"bo.nok, hercegprímás O Eminentiája által Keszthely város szegényei segélyezésére tett alapítványának 2000 koronát tevő félévi kamatai, 0 Eminentiája alapító levelenek 3-ik pontja értelmében f. évi február hó 12-én kiosztatni fognak. Felhívom mindazon keszthelyi születésű illetve illetőségű egyéneket, akik ezen alapítvány kamataiból nyerendő segélyre igényt tartanak, miszerint ennek elnyerhetése iránti igényeiket február bó 9. napjának déli 12 óráig a városház tanácstermében, a hivatalos órák alatt (d, e. 9—12-ig) jelentsék be. Keszthely, 1911. évi január 27. Hagy István városbíró, bizottsági elnök. Az Ének- és Zenekedvelök hangversenye A Keszthelyi Ének- és Zenekedvelők Egyesületi Eckhardt, Antal vezetése mellett szépen sikerült hangversenyt rendezett, amit hajnalig tartó tánc követett. A háziestély rendezéseért Eckhardt Antal karnasemmiben sem külömbösrött a kalmár bőitek redes ajtajától. A vaslemezekkel párnázott alsó szárny fölött rácsos ablak vetette a napfényt a boltba. Az ajtó fölött aranybetűs kis márványtábla pompázott: «JEAN D'ALLEGRE az úgynevezett lyoni nemes, firenzei polgár drágakő-bizományos boltja.* Emberünk itt leszállott a lováról s odakötve azt az üresen álló vaskarikához, habozás nélkül belépett az ajtón. — Ugy látszik megtaláltam a küszöböt, amely körül őkelme járkál ... ah . . . és megtaláltam azt is, akiért koptatja ! — Jegyezte meg felvillanó szemekkel. A kis boltives szobában, amely egyúttal iroda, műhely és raktár gyanánt is szolgált, ketten voltak. Az ajtóhoz közel eső alacsony asztal előtt egy sajátságos, törpe, munkás kinézésű emberke ült zöld szemekkel és nevetésre ingerlő, elálló hegyes fülekkel. A bolt hátterében levő kereveten pedig egy fiatal leány hevert, arcát a selyem vánkosok közé rejtve. A leány csendesen sírdogált s kitörő könyeit egy csipkekendővel száritgatta. Mindketten zavartan riadtak fel a belépő láttára. A bolt belseje határozottan bizarr hatást tett a belépőre. A törpe, a zokogó leány s az asztalon heverő drágakövek csillogása a boltives szobát holmi sárkánybarlanghoz tették hasonlóvá, ahol rut szörnyetegek elátkozott királykisasszonyokat őriznek. A törpe alázatosan meghajolt a belépő lovag előtt: — Oh kegyelmes ur . . . nem remélt szerencse ... — hebegte — oly váratlanul lépett be hozzánk . . . ! — Ugy látom, barátom, te ismersz engem. Szólt a belépő. -- Roan herceg őkegyelmességét mindenki ismeri Rómában! A herceg elnevette magát, — Egy sardonix cameát kerestetek már hetek óta, régóta hiányzik már az övemről, embereim azonban nem tudtak eddig kedvemre valót találni, — elhatároztam, hogy magam nézek utánna, hátha nálatok volna ilyesféle. A herceg nevének említésére a leány is előbbre jött a boltban, — s most hogy felállott fejedelmi termete, igézően tünt elő ruhái alól Amig a törpe a bolt hátsó felében a szekrények közt keresgélt, — a herceg a leány felé fordult, minden lovagi édeskedés nélkül középen vágva a gordiusi csomót, mert a kertelés különben sem tartozott a szokásai közé : — Boldog volnék, ha értem könnyeznének a szemeid ! Az utolsó könnycsepp alól kacér mosolygás szált feléje : — Kegyelmes uram tehát boldog volna, ha könnyezni látna ? — Oh, ne képzelj ilyen barbárnak, — csupán irigylem azt a lovagot, akiért bánkódolI A leány arca tűzpirosra vált. A herceg láthatólag gyönyörködve folytatta : — Véletlenül megismertem, amint az imént távozott innét! — Kegyelmes uram tehát ismeri őt ? — Ismerem. Ugye Pisába ment az universitásra ! Hosszú ideig marad el ? — Talán egy évig, — pedig nélküle ugy érzem magam Rómában, mintha sírban volnék ! Montalvo szerelme nélkül. . . — Kinek a szerelme nélkül ? Kérdé megütődve a herceg — Hát kegyelmes uram nem tudja a nevét ? — Ugy látom elfeledtem ? Kacagott Roan jó kedvűén. — Hát Montalvo, — Garcia di Montalvo a neve ! — Aki az imént távozott innét ? — Igen ő ! — Csak ugy futólag láttam néhányszor — vetette oda könnyedén. Te Jean. d'Allegre leánya vagy ugye ? -- Igen, kegyelmes ur ! — Az édesatyád francia ? - Lyonból jött Itáliába. — Tehát honfitársak vagyunk ; ugy látom, Rómában méltóan képviseled a szép francia hölgyek jó hitét. ! A leáuy mosolyogva elpirult : — Oh, én már Firenzében születtom ; — az anyám olasz nő volt I — Éz már szégyen Franciaországra i — De azért, szivemben mégis francia vagyok! — Hogy hivnak ! ? — Fiamettának, kegyelmes ur ! A herceg nagy kedvteléssel nézett végig a leányon. Fiametta gyönyörű volt. — Roan herceg pedig, mint nőhódító, rettegett hirben állott a római férjek előtt. Roan folytatni akarta az udvarlást, de a törpe egy szekrényre való kámeával elébe lépett s magára terelte a figyelmet. — Hát téged hogy hivnak — kérdé a törpétől.