Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-22 / 4. szám

XV. évfolyam Keszthely, 1911. január 22. 4. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL i VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség ciuaére, pénzesutalványokai, hirdetési megbí­zásokat és reklamációkat a kiadóhi­vatalba kérünk. Kéziratokat oem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Fél évre . 10 K. — 5 K. — Negyedévre Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. Búcsúzom •..! Pár nappal ezelőtt magam sem hittem volna, hogy ezt a szót ilyen hamar leirom. A véletlen azonban, mely néha elemi erővel szabja meg az életünk útját, oly kivételes helyzet elé álli­tott, amelyben haboznom nem lehet. Elköltözőm Keszthelyről. A legutóbbi napokban történt, hog} r a legnagyobb és legmagasabb nivóju keresztény magyai; hetilap, a budapesten megjelenő -címlet* .szer­kesztője társul hivott meg maga mellé. — hogy együtt küzdjüpk to­vább közös ideálunkért, a magyar keresztény társadalom eg3"esitéséért. Én, e reám nézve megtisztelő meghívást elfogadtam. * Mindaz a sok terv, amelynek e kis városban óhajtottam hiveket sze­rezni, most a. változott helyzet foly­tán egy országos,, dúsan elterjedt lap hasábjai kibővült működési körre talál. Megyek Budapestre, e nagy, e léha és csak töredékében magyar Babylonba, tele bizalommal és meg­alkuvás nélküli elvvel, ahol bezsvá­gyam a legnagyobb célt tűzte ki maga elé, — döntö küzdelmet vivni meg a klasszikus keresztény magyar morál zászlója alatt. Elkábit a csillogó kilátás, — ezerek és ezerek fülébe zúgni azt, amit itt csak suttogni mertein né­hány megértő lélek felé ; — küzdeni függetlenül, szabadon, olyan harc­mezőn, amely e kis szükkőrü hatá­rok helyett az erdélyi havasoktól a tenger partjáig terjed. Amikor bucsut mondok, csak a személyes jóbarátaim és jóakaróim felé intézem szavam, — tőlük, a sze­mélj-es érintkezés terén el váll ok, hogy lélekben annál szorosabb ösz­szeköttetében maradjak velük ; az ellenségeimnek azonban nem intek bucsut. Nem! Tőlük nem vállok el! Megmaradok a lap felelős szer­kesztőjének és hétről-hétre — akár csak eddig, — a keresztény irány­ban történt agitációm folytatódni fog. Nem csak folytatódni, de foko­zódni is ! Mint egy országos lap társszer­szerkesztője módomban áll, sokszo­rosan kibővült működési körömmel, hogy irodalmi téren a legjavát gj'üjt­sem csokorba lapunk számára ; — politikai téren, hogy központi ösz­szeköttetéseimmel az eddigi csendes óhajtásokat és terveket tényleges eredményekké változtassam, társa­dalmi téren pedig, hogy minden viv­mánj^t és minden tapasztalatot első sorban itt értékesitsek. E változás miatt le kell monda­nom arról a kedves tervemről, hogy vá.osunk keresztény társadalmát egy táborba gyűjtsem, le kell mondanom azért, hogy a. tervet egy sokkal na­gyobbal, egy országos akcióval vált­sam fel. Bizonyos vagyok, hogy min­den keszthelyi elvtársunk igaz öröm­mel fogadja ezt a nem várt fordu­latot s megnyugvással fogadja a cél ujabb keretét. Nagy megelégedéssel tölt el, hogy a történtek annyira igazolják benső meggyőződésemet, hogy sike­rűit megértenem az idők jelét, mely az energikus keresztény propagan­dát nemzeti szempontból szükséges­nek tartja. Az a kis jelenség, hogy ezen a téren szabad ut nyilt szá­momra a ma elképzelhető legszéle­sebb körű érvényesüléshez ; m.nden* nél erősebben bizonyítja ezt. A BjjJTOW VIIlfeKTAHCAJA. Pillanatfelvételek a világtörténetből. Irta : Pékár Gyula. A VILÁG VÉGE. (1000 Kr. u.) Az Urnák 999 ik siralm»s esztendeje . . . . «Vii9 tibi terrae», jaj neked, föld, • appiopinquante mundi termiuo,» most, hogy a világ vége elkövetkezik ! Mert itt a Végóra, érk-zik a nagy pillanat, melyben a krisztusi jóslat testet ölt s «n.agy égi jelek közt jön el a nagy iszonyat, az ez­redik óv első petcenetéie. Elmnlt szent karácsony s a homokóra tovább őrli a na­pokat ujóv feló. Fekete küszöb, melyen tul «az évszázadok rendje, az elemek tör­vénye, minden visszabukik a sötét kha­oszba. Melyen tul vége leend az emberi nemnek.. . . . Az utolsó év utolsó napja, annak is alkonya. Kezdődik h vég, az örökös éj­szaka. Rettegés üli a földet, sötét Róma, csak a lateráni vár legmagasabb tornyábau ég világ. Az öreg Gerbeit pápa, bölcs II. Sylvester áll ott csillagvizsgáló szerszámai közt. A menyek csillagsarkát nézi, mely­nek mindjárt ki kell fordulnia s közben a homokóra hulló porszemeit tartja szemmel. Egy negyedóra még s éjfél lesz .... Az abT;ikhoz lép. «Urbi et Orbi» szól a sóhaja s szive szemével a sötétben messze tekint. Kinéz a gyötrelemmel vajúdó Európára. Megrázkódik a szent aggastyán ; jaj neked Ádám nemzete, immár melledet hiába vered, bűneidért, ötökre veszned kell ! Mert szórói-szóra teljesedik a jóslat s — harminc év óta szaporodnak a jelek a század alkonyán. Csillag esik, tüzes ko­méta száll, reng a föld s pestist váltja az éhhalál. Rettentő nyomor ! A francia vá­rosokon már «malacmódra» készítve áml­nak emberhúst, és hiába kerülnek máglyára az istentelenek : a sült áldozatokat ismét csak emberek akarják megenni ! A kinek nem jut, az füvet, agyagot fái, aztán út­félen hal «gyenge jajszóval, mint a madár, melyből a lélek költözik. . > Siinak immár a templomokban a feszületek is s a «mil­lenaiisták» kóbor milliói jajongva járják be a földet. Hangos szóval kérdik : «meg­lialt-e az Isten ?» A pápa keresztet vet magára. És mindezek után Iiten őt rendelte, ő az utol-ó pápa ! 0 mondja az utolsó imát e földön. Nehéz könyörgést E y egész veszendő emberiség lelki üdvéért ! Hullnak a porszemek, egyre fogy a homokóra tartalékja Eszmél a pápa s a szentegyházba siet le. Szövétnekek közt vár ott a bíboros sereg a néppel. Zeng a siraió ének a végektől. cHalljad föld, hall­jad te nagy lenger partja, halljad ember s minden mi lólegzel e földön ! Jön már, közel van Istennek haragja ! A nap pi­rul a tény fakul, csillagzatok hullnak a földre !» A szent aggtistyán az oltár elé borulj: — Domine JVsu, Rex Pie, Rex Cle­mens, Pie Deus ! Az egyszer könyörülj még e földön és veszendő, bűnös emberi­ségeden ! Halotti csend. Az utolsó percek a vi­lág vége előtt . . . Naüy, súlyos percene­tek, melyek, mint szirt az anyaföld öl. ne­hezen szakadnak el az aggódó lelkektől, A pápának szive dobban ; nagy szív ez, mely e pillanatban az egész emberi nemet befogadja s véle dobban. Fohászán át Ger­ber látni kezd, látja e földnek nyüzsgő millióit és csodát lát. Az egyetemes rette­gés hatása alatt egy percre im\ szünetel a 1 gyűlölet a töldön : a gyilkos, ki ölni akar, I kiejti tőrét, a rabló visszaadja zsákmányát, a fösvény vagyonát osztja, az ellenségek megbocsátanak s mindenek egymás nya­kába borulnak. Pax, világbéke : A krisz­tusi élet, a felebaráti szeretet ábrándja ini' valósággá lesz egy percre ! A pápának köny a szemében. Még buzgóbban imádkozik : — Az egyszer még könyörülj, Uram ! Meg fognak javulni ! Kondul a lurang az ezredik évre. Vi­lágitéletre ! Széb-s e földön rögre borulnak mindenek, — nyilalló jajszó: no most! . . . Es semmi se történik. Megremeg egy percre a mindeuség tengelye s a vi­lágkerék aztán odább fordul. Semmi. A pápa felkel s érzi, véle együtt az ember

Next

/
Thumbnails
Contents