Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1911-06-25 / 26. szám
2 BALATONVIDEK 1911. junius 11. sák az ügyeket, mert hiszen a legnagyobb része sem idővel, sem kedvvel nem rendelkezik az ilyen dolgok mélyreható tanulmányozására, nem lesz szükségtelen, ha a villamos vasúti bizottság tárgyalása alkalmával megtartott tanácskozás igazi értelmét a város képviselőtestületének előadjuk. És itt adta elő a nevezett városi képviselő azt, hogy a villamos vasút ügyének tárgyalásánál két dolog az, amit különös figyelemben kell részesíteni. Az egyik a városi villamostelep bővítése, a másik a villamos vasutuak az áram szolgáltatási kérdése. A víllamostelep bővítése ujabb 55000 korona befektetést kíván, hogy az áram minőségének az előállítása és összegyűjtése a villamos vasút céljának megfeleljen. Ugyanis mikor a villamostelep létesült, a telep háromezer, most pedig már nyolcezer lángot táplál és a szakvélemény szerint a most meglevő két gépegység nem lesz elégséges arra, hogy egyrészt a város világításának természetes fejlődését ellássa, másrészt hogy a villamos vasút áramszolgáltatását is adni képes legyen. A puffer battéria előállítására és a kapcsolásra rendelkezésére áll még körülbelül 50000 korona, amely a mostan fennálló szerződés szerint telepfejlesztési célokra a bórlőnek rendelkezééóre áll. A későbbi fejlesztésre pedig, hogy a bérlőnek az eszközök rendelkezésére álljanak, ujabb 120.000 korona hitel beállítását kéri ; de amelynek összes amortizátiós költségeit a telepet bérlő Ganz és Társa cég garantálja, azon üzemviteli szerződésből ki- , folyólag, amit a várossal kötött. Ennek a beállítása, illetve ezen hitel megszavazása ujabb terhet a városra nem jelent, mert összes költségeit a telepbérlő viseli. A másik lényeges pont az áramszolgáltatási szerződés, amelyre vonatkozólag kétféle megoldás állíttatott a képviselőtestület elé. Az egyik azt kívánta, hogy a város mondjon le 30 évre arról a jogáról, hogy a világítási telepet magához váltsa, mert a finanszírozó Magyar Kereskedelmi ! Bank a villamos vasút kiépítésébe belefektetendő összeg kamatoztatását csak akkor látja biztosítottnak a maga részéről, hogy ha a vasúti üzem szakszerű kezelése a Ganz és Társa cég azon szakembereinek kezelésében marad, akik a villamostelepet ez idő szerint, is, azt hisszük, hogy, teljesen kifogástalanul tartják üzemben. És épen ebben volna a vasút részére is nagy üzem megtakarítás, mert a vasút üzemének az ellátását azok a személyek végeznék, akik ma a villamostelepet, kezelik és ezért a városi vili. műveknek a vasút évi 3000 kor. ellenértéket ajánlott fel, a villamos áram szolgáltatásáért pedig évenkint legkevesebb 7200 koronát. Amennyiben azonban a vasút részéről az áramfogyasztás növekednék, az a szerződésben megjelölt pausálé árak szerint fog számíttatni. Az előadó főgimnáziumi tanár, Gaál József (két á-val) világosan kifejezte a képviselőtestület előtt abbeli felfogását, hogy ő maga sem hajlandó lemondani a városnak azon jogáról, hogy a város részére a víllamostelep visszaváltható ne legyen és a bizottsági tárgyalásokban egyedül ó volt az első, aki ellenértéket kivánt ós akinek felszóllitására később az ajánlattevő Ganz és Társa cég beadványát akként módosította, hogy hajlandó a Kossuth Lajos-utca 80 lámpáját fémszálas lámpával ellátni, azonkívül két éjjelen égó ivlámpával többet felállítani és a bizottsági tárgyalás hatása alatt formálódott ki a vélemény, hogy amennyiben a város a visszaváltási jogáról lemondani nem akar, ugy azon esetben, ha a város 30 esztendőn belül a villamos világítási telepet visszaveszi, akkor már most tegyen arra kötelező nyilatkozatot, hogy amennyiben a finanszírozó Kereskedelmi Bank kívánni fogja, ugy a város a bank tulajdonában Uvó összes elsőbbségi kötvényeket abban az árfolyamértékben váltja vissza, mint amilyen árfolyamértékben azokat ma átveszi. Ennek az átvételnek az ellenőrzésére a város képviselőtestülete két bizottsági tagot küldjön ki, hogy ezekben a várost károsodás ne érje, azontúl pedig ezen elsőbbségi részvények értéke csak azon összeg erejéig emelkedhetik, amelyet az átvétel ideje előtti 3 évi vasúti mérleg számtani közepe megállapit. Az előadó azután felemiitette azt is, hogy a bizottság tagjai eléggé ismerhetik a vasúti részvénytársaságokat ós igy épenséggel nem csodálkozik azon, hogyha a bizottság egyes tagjai arra az álláspontra helyezkadnék, amely a városi érdekeket azonnal kielégíti. Azt tudniillik, hogy két kocsi helyett járjon négy r, Vt órai indulás helyett julius ós augusztus hónapban 1/ i órai indulás legyen és hogy az 1 kor. 40 fill. menettérti jegy helyett 1 kor. '20 filléres állittassék be és mivel maga is osztja a részvény társasigokkal szemben ezen felfogás helyességét, nem ajánlja ezeu Ganz-féle ajánlat merev visszautasítását, hanem ajáulja, hogy a város érdekeinek a megvédése szempontjából ezt az alapot tárgyaiásta fogadják el, mert a tárgyalás tulajdonképen a szerződés pontozatainak megállapítását jelzi ós ebben a városra vonatkozólag előjogok még mindig kifejezésre juthatnak és ő inkább szereti a város fejlesztését, mint a rideg elzárkózást, mert ezzel magát a vasút létesítését is kockára tehetjük. A szerződésnek azt a poutját, hogy a vasút és a telepfejlesztóst illetőleg a város előre nem lájható hitelekbe keveredjék, ő maga sem tartja helyesnek, miért is ezen összeg fixirozását, kívánja. Ezt az igazság érdekében. Az igazságot elferdíteni pedig semmi szükség sem volt, a célja pedig, — hogy Hónig—Mérei Ignác ur a vezetó zsidóság bizalmának elveszett paradicsomát visszanj'erje, — módfelett nehezen lesz elérhető. Még ilyen eszközökkel sem ! A főgimnáziumban a tanulók előleges felvétele junius 30-án és julius 1-én lesz délelőtt 9 órától 12 óráig az igazgatói irodában. Születési, ujraoltási és iskolai bízonyitvány nélkül senki sem vétetik fel. Jj felvételi dij 7 korona. Felhivatnak ugy a haladó, mint ismétlő tanulók szülei, hogy a felvételt el ne mulasszák, mert a törvényes létszámon felül senki sem fog felvétetni. — (Jl^inel* fyasl^ajtóra van szüksége, ne kísérletezzen mindenféle mesterséges szerrel, melyeknek többnyire kellemetlen, sőt ártalmas utóhatásuk van, hanem használja a világ összes orvosai által rendelt természetes „ferencz József" keserüvizet, mert : A párisi orvosi akadémia vizsgálata szerint a magyar Ferencz József keserüviz chashajtó sókban különösen gazdag.* Dr. G-erliardt tanár, a berlini világhírű tudós kijelenti, hogy a Ferencz József vizet gyakran rendeli, «mindig megfelelő biztos sikerrel.* Prof. Attfield, London egyik legkiválóbb vegyésze megállapítja, hogy a <Ferencz József viz a legerősebb az összes Angliában árusított keserüvizek között.* Még Amerika egyik legismertebb orvosi szaklapja a Canadian Journal of Medicine is konstatálja, hogy a valódi Ferencz József keserüviz használata Amerikában <kiméletes hatása miatt az utóbbi években különösen előtérbe nyomult.* Félre tehát a mesterséges hashajtószerekkel ! Kérjünk a füszerüzletekben és gyógytárakban kifejezetten <valódi Ferencz József* vizet. HIRE K. Lapunk mai száma a nagy munkahalmaz miatt csak hat oldalon jelent meg. Ezért, valamint a tárca elmaradásáért t. előfizetőink szives elnézését kéri a Szerkesztőség. — Személyi hir. Festetics Tassilo herceg ur ő főméltósága és családjai, hó 19 én több heti tartózkodásra keszthelyi palotájukba érkeztek. Itt érte kegyelmes gróf urunkat az a mindnyájunk örömével találkozó hir, amely futó tűzként járta be a várost, hogy Őfelsége a király Festetics Tassilo gróf ur őnagy méltóságát, hercegi rangra emelte. — Tornavizsga a főgimnáziumban. Sokáig vajúdott a tornavizsga, mig végre f. hó 17-én, szombaton megtartották. Az alkalmatlan idő miatt háromszor kellett a tornavizsga napját, elhalasztani. De amilyen nehezen lehetett megtartani, ép oly fényesen sikerült. Szombat délután 5 órára volt hirdetve a toruavizsga, amely időre a főgimnázium tágas udvarán nagy és előkelő közönség gyűlt, egybe. a. tornavizsgát a főgimnázium fúvós zenekara nyitotta meg a Hymnusszal, amelyet, a közönség ós a diákság kalaplevéve hallgatott végig. Ezt követte az ifjúság kiválasztott csapatjának szabadgyakorlata vasbottal. Miudeti hízelgés nélkül el lehet mondani, hogy a szabadgyakorlatok remekül sikerűitek. Ifjaiun nagy ügyességet és fegyelmezettséget árultak el szabadgyakorlataik bemutatásában. Jó katonák válnak majd belőlük. A szabadgyakorlatok után a szertornászatok következtek sorban. Valóban meglepők voltak azok a mutatványok, amelyeket diákjaink a karfán ós nyújtón produkáltak. A közönség nem egyszer adott tapsban kifejezést egy-egy mutatvány fölött, való csodálkozásának és örömteljes elismerésének. A szertornászatot követte előbb a magasugrás, majd a távolugrás és végül a sulydobás 7 és fél kilós vasgolyóval. Valóban meglepő és bámulatos az eredmény, amely a táv- ós magasugrásban, a sulydobásban volt tapasztalható volt. A közönség csak nézett ós álmélkodott a látottak fölött. Végül két pár ügyes vívásával szórakoztatta a közönséget. Az intézet összesen 95 kor. díjösszeggel jutalmazta a legjobb tornászókat, amely összeg igy oszlik meg : a) magas ugrásból: I. dij 20 kor. Heucz Dezső, II. dij 10 kor. Szabó Károly, III. dij 5 kor. Kőmives Nándor, IV. dij 5 kor. Gyaues Károly, b) Sulydobás ' és távolugrásból : I. dij 20 korona Szabó Károly, II. dij 10 kor. Hencz Dezső, III dij 5 kor. Pethő Andor, c) A vívásból : Pethö Andor és Csanády Gusztáv 10-10 K. A fényesen sikerült élvezetes tornavizsgát, amelyért Lukács István tornatanárt a legnagyobb elismerés illeti, a fúvós zenekar zárta be egy jó ropogós indulóval. — Az Iparosek Dalköre Sümegen A Sümegi Ének- és Zeneegyesület meghívására az Iparosok Dalköre ma vasárnap délben indul el Sümegre, a hol egy hangversenyen szerepelni fog. A koszorusleány Eps'ein Vilma urleány lesz. A Dalkör még aznap éjjel hazaérkezik. — Egy tanitónk tanfolyamra ment. Iwsits Gyula tanító szombaton Szegedre átázott, hogy az ott tartandó 30 napos kereskedelmi tanonciskolái tanfolyamon részt vegyen. — Nyilvános köszönet. A helybeli Gyermektelep Egyesület elnöksége ezúton is hálás köszönetét nyilvánítja a főgimu. fúvós zenekarának, az Iparosok Dalkörének, az elárusító háziasszonyoknak és urleányoknak, a polg. és el. isk. tantestületének és mindazoknak, kik anyagi és erkölcsi támogatásukkal a vasárnapi gyermeknap sikerét biztosították. — Doktorrá avatás. Lányi Viktort a budapesti tudományegyetemen jogdoktorrá avatták. Gratulálunk. — Újra a <Csókkirály. > Felelős szerkesztőnknek, Orbán Dezsőnek a Csókkirály c. operettjét tegnap este újra előadták a Budai Színkörben uj primadonnával. A darabot ma újból megismételik.