Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1911-05-21 / 21. szám
XV. évfolyam. Keszthely, 1911. május 21. 21. szám. BALATO VIDÉK MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Fél évre . 10 K. - f. B K. — f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 60 f 20 Nyilttér petitsora 1 korona. A mi sajtónk. A sajtóban a sajtóról csak nagy ünnepnapokban eshetik szó, mert az újságírás nem önmagáért való, hanem mindennapi vonatkozásában még a legféktelenebb hangú is a köz felfogását tolmácsolja,amely köz, rokonjellemvonásaival egy-egy olvasó csaladot képez. S itt is áll az a tapasztalat, hogy ahány ház, annyi szokás, ahány család, annyiféle felfogás, van jó ház és van rossz ház s igy kell jó és rossz újságnak is lennie. A maga szempontjából mindegyik jogosult. Az újság szempontja azonban nem magáé, hanem az olvasóké s igy kötelessége, hogy e szempontokból beszéljen, nem pedig önmagáról. A maga ügj rére pedig, amint mondám, csak ünnepnapokon kerülhet sor. Ilyen ünnepnapot éreztem én a szivemben, amikor a mult hetekben az «Élet* c. folyóirat a saját nyomdájába költözött, önálló lett s elérte az igazi, biztató fejlődés kezdetét. Városunk kulturtényezői közül azokhoz, akik nézetem szerint szívesen fogadják az ilyen vendéget, fel" szólitásomra a kiadóhivatal elküldte a lap mutatvány példányait s Ők látják azt a szoros kapcsolatot, a melyben személyem e lapvállalattal áll. Engedjék meg, hogy utravalóképen néhány kisérö szót fűzzek ehhez a csendesen ünneplő, de jelentős eseményhez. A magyar sajtó fol} Tóiratai közül mindegyik vállalat megtalálta a maga közönségét s a maga társadalmi problémáját. Hogy a főbbeket emiitsem, az «Uj Idők* lett a magyar hölgyközönség lapja, a «Hét* a kritizáló, éles szabadéivüségé, az «Ország Világ* és a <Képes Folyóirat* a kávéházaké, a <Nyugat» a budapesti modern világé, a «Tolnai Világlapja* a nagy néptömegé, — s már-már ugy látszott, hogy uj terrénum nincs Magyarországon s ha még egy lap alakul, az már szemben áll egj' régi vetélytárssal, küzdelemnek néz eléje, ami sorvaszt és ingadozó* á tesz. Ekkor alakult, három évvel ezelőtt a mi lapunk az cÉlet*, amely uj olvasó családot keresett és azt meg is találta. A nemes tradíciókra épült s történelmi multu magyar család lapja akart lenni, — az, ami a mi gyermekkorunkban a < Képes Családi Lap* volt, — ki nem emlékszik kegyelettel rá ?, céljául tűzte az uri nemes felfogást s a pusztulásban levő hagyomány, a magyar családi élet szellemi kívánalmainak kielégítését. Három év mult el azóta s az uj lap most elérte ifjúkorának hajnalát. A társadalmi kérdések kutatójának tollára lenne méltó levonni a régebbi lapok s ez uj lap elterjedésének adataiból a tanúságot. Az <Uj Idők* tízezernyi előfizetőjével szemben a «Hét» négyezret számlál, az « Ország Világ* és képes folyóirat két-három ezret, a «Nyugat* két ezret, — az «Élet* pedig immáron kétszáz hiján az ötezerbe lépett. Es ezt az eredményt elérte ezer nap alatt. S ha hozzávetjük még azt, hogy az ilyen arányú lap, mint a mienk, háromezer előfizetőnél válik életképessé, azonfelül pedig a virágzási korszaka kezdődik, fejet kell hajtanunk a magyar családok előtt, akikA B A LATON VII)ÉK TARCAJA. FIAMETTA. Történelmi regény. Irta: ORBÁN DEZSŐ. 16 — Eh, mit törődöm én most mindezzel ! Kiáltott fel Borgia pattogva, — más dolgok aggasztanak módfelett. Tegnap tértem haza Rómába s azóta minden fenekestöl felfordult körülöttem. Amikor elmentem az enyém veit a nagy biboros barátsága, az Angyalvár nekem engedelmeskedett, féltek tőlem és nem is ok nélkül, ma hajnalban pedig .... — Nos? — Az első meglepetésem az volt, hogy a barisell tudtom és engedelmem nélkül elfogatta a liliom-utcai ékszerészt, az Angyalvár kapui bezárultak előttem, hiába rohantam Roderigo Borgia palotájába, a biboros nem fogadott, száműzött lettem Rómában .... Roan bólintott : — Ez kellemetlen újság lehetett számodra ! — Hohó hercegem ! — Szólt Cesare élénken, — azt hiszed, hogy ez minden ? Most jön a legnagyobb csoda ! Ahogy dühtől eltelten az Aranyliliom-utca felé tartottam, egy Angyalvárbeli pribék, kit azelőtt •n tartottam a zsoldomban, elém állott és harsogva kiáltott felém : « — Garcia di Montalvo ! A gyilkos ! ő az ! Üssétek le !» — Garcia di Montalvo ? — Ugyan hercegem, ne színlelj, hisz jól tudod, hogy azon a néven bolonditottam a leányt ! — Persze, persze ! Mormogta csendesen a herceg. Cesare mindjobban neki hevült : — Mondom, ilyen őrültségeket kiáltott felém. Nem tudtam mire véljem a dolgot, tanácstalanul állottam meg, de ekkor már többen reám rohantak, olyan dühvel, mintha az ördög szállta volna meg őket. Nem tudtam miért kellett védekeznem, de gondolkodni sem maradt időm, mert mármár elnyomtak. Kardot rántva kivágtam magam közülük s minden erőmmel menekülésre gondoltam. Utat vágtam a vad horda közt s a de Solis csapszék felé rohantam, ahol meghitt embereim szoktak tanyázni. Itt várt azonban rám a legnagyobb meglepetés. A fogadó üres volt. Ahogy az udvaron áthaladtam, a falak mellől mindenütt poroszlók törtek elő, kik addig elrejtőzve engem lestek. Utamat állták s kettő közülük becsukta mögöttem a nagy kaput. Újra küzdenem kellett s magam sem tudtam miért. De megismerték a kardomat csakhamar. Hármat levágtam közülük. Az egyik lovon ült, azt a földre rántottam s aztán helyére pattantam a lóra. sarkantyúba kaptam s átugrattam a kerítésen ; hiába kergettek tovább, már nem bírtak elérni ; — igy jutottam ide ! A herceg nagy érdeklődéssel hallgatta az őszinte elbeszélést, de azért nem mulasztotta el, hogy Cesare háta mögött tit* kos jeleket ne váltson Bartelomeoval, am az elbeszélő felizgult figyelmét teljesen el" kerülte. Amikor a spanyol beszédének végére ért, Roan jóakaratulag újból megszólalt : — Biz az, ami veled történt Cesare barátom, engem is ugy meglep, mint meglepett téged. No de lesz még időnk, hogy gondolkodjunk felette. Újból csak azt tanácsolom, amit már előbb tettem, rejtőzz el házamban s itt várd meg, amig elvonul a vihar. Cesare hálálkodva fogadta a nagylelkű ajánlatot. Igy érték el a herceg isoláját, mely a del Monté negyed egy kies halmán feküdt, közel a Laterani bazilikához. Az isola a környékbeli nyaralókhoz hasonlóan valóságos kis várkastély volt a domb déli lejtőjén. Voltak tornyai, lőrései; csipkézett ormok koronázták mohos falait, vivóárkok futottak körbe a falak tövében, s láncos felvonóhíd vezetett az egyetlen kapuhoz. A herceg kisebb számú védőcsapatot is tartott benne, amely e birtokát megőrizhette miuden váratlan támadástól. $ Amint megérkeztek a falak tövébe, Cesare idegenkedve tekintett körül. Megillették a barátságtalan falak s ösztönszerű idegenkedéssel állt meg a felvonó híd előtt. Roan észrevette habozását: — Nos Cesare barátom ; — azt gondolod talán, hogy e falak nem lesznek erősek bármi támadás ellen ? Légy nyugodt,