Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-05-14 / 20. szám

XV. évfolyam. Keszthely, 1911. május 14. 20. szám. BALATONVIDÉK I V >1 i ti hetilap. MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat a szerkesztőség cimére, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat, a kiadóhivatalba kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Fél évre . 10 K. - f. 5 K. — f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 50 f 20 Nyilttér petitsora 1 korona. Mik lennének teendőink. Az <Uj Lap» szerdai számában olvastam, hogy a « Virágos Budapest* bizottság, amely harmadéve alakult meg dr. Bartóky József államtitkár elnöklete alatt, pályázatot hirdetett utcai ablakoknak, erkélyeknek, üzleti kirakatoknak virággal való külső díszítésére. Egyúttal azt is olvastam, hogy már az idén nyári és őszi versenyt is rendez junius, illetőleg szeptember hónapokban. Aki már egyszer megfordult Európa egyes nagyobb városaiban, az tud beszélni arról az esztétikai élvezetről, amelyet a hatalmas paloták virággal diszitett ablakai, erkélyei, villanyoszlopok nyújtanak. A gyönyör édes érzete fut végig az ember szivén, mikor egész utcák háztömkelegének ablakait és erkélyeit változatosabbnál változatosabb szinü virágerdőben látja úszni. Ennél szebb és egyúttal fenségesebb utcai panorámmát el sem lehet képzelni..Ily kedvessé, széppé és szemet gyöi*$

;prködtetővé akarja tenni fővárosunkát" is a fent nevezett bizottság. Az ablakoknak, erkélyeknek virágokkal való feldiszitése azonban nem lehet csak a fővárosok privilégiuma, hanem közkincse mindazoknak a városoknak, amelyek az utcák tisztán tartásán kivül nemcsak lelkesedni, hanem áldozatokat is tudnak hozni arra- hogy utcáikat kedvesekké és vonzókká tegyék. Különösen áll ez a fürdővárosokr 8/, cl melyek fejlődésüket, hírnévre való jutásukat a fürdőközönségtől várják. Hogy fürdővendégeikkel megkedveltessék, megszerettessék ott tartózkodásukat, oda kell minden erejükből hatniok, hogy jó járdákon, rendezett kocsiutakon, a közönség kényelmét és szórakoztatását biztosító intézkedéseken kivül csinosakká tegyék a házakat is, mert csak ig}

7 várhatjuk azt, hogy mindig többen és többen keressék fel városukat. E tekintetben hogy állunk Keszthely városával ? Mi keszthelyiek nagyra vagyunk azzal és szeretünk is dicsekedni, hogy fürdőváros vagynnk. De hát járdáink, kocsiutjaink, házaink külső képe egy fürdőváros jellegét mutatja-e ? Tegyük csak kezünket szivünkre és valljuk be őszintén, hogy bizony nem. E tekintetben még nagyon sok pótolni valónk van. Járdánk az ugyan van. Esős időben tehát el is tudnánk tiszta cipővel járni, ha a kocsiút sarát cipőinkkel nem hurcolnánk a járdára. E szerint már kocsiutunk nem fürdővároshoz illik. Ezt mindnyájan tudjuk. Szeretnénk is rajta segiteni. Azt is tudjuk, hogy hogyan lehetne a mai helyzeten változtatni, ha t. i. aszfalttal bonttatnánk a kocsiutat. Az akaratnál azonban tovább nem jutunk. A kivitelre tehetetleneknek szegényeknek és gyengéknek mutatjuk magunkat. Pedig hát talán még sem v agyunk egészen ilyenek. Vagy talán igen? Ne adjunk ki magunkról ily szégyenletes szegénységi bizonyítványt! Ha egy nálunk kisebb város, mint Celldömölk, vagy Csorna, aszfalital tudta főbb utcáit burkoltatni, akkor csak mi Keszthely nem tudnánk ugyanezt megtenni ? Ez gyermekeknek lehet igen kedves mesebeszéd, de felnőtt, számítani tudó, érett embereknek nem komoly beszéd. Ha a jelek nem csalnak, rövid időn belül, talán a jövő saisonban, megindul a keszthely-hévizi villamos A 0 ALATON VtDÉK TÁRCÁJA. FIAMETTA. Történelmi regény. Irta: ORBÁN DEZSŐ. 15 — Doria, a |barisel kegyetlen helyzetbe került folytató Roan ; — neki nem nem lehet elárulnia Cesaré Borgiát, mert ebből végeláthatatlan katasztrófák származnak. A kormányzó vére Montalvo fejére száll, aki lia elmeiiekül az Ítélőszék kezéből nyert ügyünk van, de ha efogjáli, minden kiderül s a helyzet még sokkal zavaíosabb lesz a mostaninál ! Teringettét, — szólt Bartolomeo felé fordulva, — mindig akasztófára kívántam ezl a Montalvót, de most a fele életemet áldoznám, ha kimenthetném a porszlók kezei közül. — Átkozott helyzet! szólt Bartolomeo is, izzadó üstökét törülgetve. — Szóval Fiamettát nem ismerték fel, — folytatta a herceg, — ez nagyon szerencsés véletlen ! Már most a második kérdés az, hogy téged Bartolomeo fiam, megismertek-e ? — Minden bizonnyal, kegyelmes ur, — felelt az óriás szolgálat készeu, — minket abban a környékben mindenki ismer, sőt, az hiszem hogy maga a kormányzó is felismert, amint a téren ácsorogni látott. Hanem hát az is igaz, hogy erről már nem fog sokat beszélni ! Ez már kárunkra van, — szólt fejcsóválva a herceg, — de hát nem gondolhatunk idő előtt mindenre ! — Azt hiszem az is nyilvánvaló már, — fűzte tovább a szót Bartolomeo — hogy a Colonnák is segetségünkre voltak! — Szóval nyilt szakítás ! kiáltott a herceg. Igy is jó! Az első vércsepp a földre hullott; most már a játéknak vége, erősebb eszközökkel kell tovább küzdenünk. No de legalább lesz valami, amiről ebben az unalmas Rómában beszéljenek az emberek ! Most értek fel a dombtetőre, hogy újra a lateráni völgybe szálljanak alá. Az utak keresztezése itt csillag alakban futott össze, tágas kilátást nyitva a környékbeli völgyekbe. A három lovas már-már áthaladt a dombtetőn, amikor Bartolomeo meglepett kiáltással visszarántotta paripáját: —. Legálljunk kegyelmes ur ! Nézzük csak, vájjon nem-e a mi emberünk az, aki ott közeledik ? Mindnyájan a jelzett irányban tekintettek. Valóban az Aventinus felől egy magányos lovag vágtatott fel a hegynek. Lova sarkantyúba kapva ugyancsak rúgtatott felfelé ; — a távolság közöttük alig volt több két nyillövésnyire, s a lovag" czélja szemmel láthatólag ugyanaz a dombtető volt, amelyen ők állottak. Fiametta ráismert a közeledőre, s remegve kiáltott fel— Garcia de Montalvo ! Valóban ő volt! De milyen állapotban! Arcára vad kétségbeesés rajzolódott, barettjét valahol elvesztette az uton, s ahogy haja az arcába csapzott véres, friss forradást takart a homlokán, az ujjasa egy helyen hosszan végig hasadt s a kardhüvely penge nélkül táncolt az övén. Kétségbeejtő állapotban volt. Láttára a herceg is felkiáltott. — Garcia de Montalvo! Hohó ezt itt be fogjuk várni ! Fiametta tiltakozva emelte fel kezét: — Ne félj, — szólt hozzá Roan, — álarcban vagy, nem fog megismerni ! Bartolomeo biztatóan hunyorgatott szemével: — Vagy ha ráismer is, az az ő baja lesz ! Majd teszünk ríla ! Fiametta szorosan magára vonta köpenyét s lovát legszérül vezette a társai mellé. Roan szembeállította levát a hegynek vezető úttal, ugy hogy a közeledő Borgia, ha akarta volna sem kerülheti ki őt. Cesare Borgia arcára vad rémület ült ki, mely teljesen kiforgatta rendes mivoltából,,s ilyen állapotban minden színlelésre képtelen lett volna, sőt, valósággal az öröm kifejezése cikázott át arcán, amikor a herceget felismerte. Most nem kerülte ki a találkozást, nem tekintett félre Roan mellett hanem egyenesen megállott előtte. — Herceg, — kiáltá a rémülettől teljesen megváltozott hangon, —szörnyű dolgok történtek, . . . megöltek volna ha el