Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-04-30 / 18. szám

BALATONVIDÉK 1911. április 30. A macska. Ismét bocsánatot kell kérnem a jóindulatu türelmes olvasótól, hogy ezt a helyet, egy közönséges házi macska emlékezetének tartom fenn, amely a mult héten döglött állapotban bár, de azért mégis fürgén végigszaladt Kiss László gazd. akadémiai hallgató úrral a keszthelyi Főutcán. Belátom, hogy ez a téma cseppet sem komoly, pláne a mostani napokban, amikor Justh Gyula szövetséget kötött a szociáldemokratákkal, hogy legközelebb Aradon behozza a várva-várt különbankot és megteremtse az általános választói jogot, de legyen szabad végre már nekem is megcsömörleni a politikától és többre becsülnöm egy döglött macskái, mmt egy eleven pártvezért. Szóval, hogy krónikás módra kezdjem, este hét óra van s az emberek kiszaladnak a házak elé, nagy népcsődület a Fő-utca mentén, a városi rendőrök csoportokba verődve izgatottan tárgyalnak, a csendőrség talpon, férfiak, nők vegyest ájuldoznak a felháborodástól s a mészároskutj'ák galoppban nyargalnak valaki után. — Mi az, mi történik békés városunkban ? Hát kérem ott szalad az utca közepén az akadémia leghallatlanabb fenegyereke, a Kiss Laci, kezében egy hosszura nyulott, ménkű nagy, döglött fehér macskával, mivelhogy fogadott a társaival, hogy a förtelmes bestiát farkánál fogva végig viszi az esti korzó idején hajadonfőn a Leitnertől az Amazonig. Hát kérem, aki megállja ezt a policei vidrig ötletet kacagás nélkül, az vessen követ a Kiss Lacira és essék hanj^att a szcrnyüködéstől, a többiek azonban, akik ismerik az embereket és a döglött macskákat, hallgassák meg védőbeszédemet, melylyel a tettest menteni fogom a bűnben, mit egy kis város cézári etikettje ellen elkövetett. Ne Ítélkezzünk elfogultan kedves atyámfiai, mert bizony mondom, el birok képzelni olyan esetet, amikor többé kevésbbé mindnyájan magfognánk a macska farkát. Csak az a kérdés, hogy ki mennyiért ? A Kiss Laci virtusból fogta meg, fogadott ós meg akarta mutatni, hogy csak azért, is megnyeri a fogadást, ha mindjárt tótágast áll is tőle az illem ós a «Pesti művelt társalgó !> Ha ebből az elhatározásból leütjük a köteles 90%-ot a bolondéria rovására, marad még mindig 10 % ősemberi vadság és dac, amitől leesik az orrunkról a nyugateurópai szemüveg, de épen e^ért kissé mintha imponálna is. Egy ember, aki nyakon meri csapni a rettentő hatalmú társadalmi konvenciót, ebben a tettben van valami! Tessék csak egyszer megpróbálni ! Szóval a Laci l'azt puor l'azt, — önzetlenül vitte a macskát. Ellenben képzeljük el, hogy valaki száz forintos pálj'adijat, tüz ki ugyanerre ! Azt hiszem, ekkor máitöbben is akadnái.ak, 500, 1000, 10„00, 20000 forintért a fele város macskával szaladgálna az utcán; ne tessék félreérteni, de én ugy sejtem, hog}

r ötvenezer forintért már egészen előkelő hölgyek is vállalkoznának a célra s egy félmillióért még egy jóházból való hercegkisasszonyt is meg lehetne nyerni, — . nersze szegényeket, — mert a gazdag még ennél is többet igényelne. Meg vagyok győződve arról, hogy csak pénzkérdés az egész és ádáz tülekedések történnének az előjegyzett macskák körül, sőt itt-ott súlyos miniszteri protekciók is latba vetődnének. Mindehhez pedig nem kellene más, minthogy egy amerikai milliárdos eljöjjön Keszthelyre nyaralni s ebben az irányban egy kicsit megbolonduljon. No, no

; nem kell félni, egész bátran tiltakozhatunk a feltevés ellen. Nem bolondulnak meg olyan hamar a milliomosok s az öszszes ördögök közül a pénz ördöge az egyetlen, amit hiába festegetünk a falra, sohase jelenik meg — a kutya. Az, amiket itt elmondottam a valószinüleg világos látszatával, meg fogja döbbenteni olvasóimat s ha mégis akisd, aki tovább folytatja a felháborodást, arra kéretik, bogy nézzen magába, befelé, vájjon nem volt-e az életben olyan pillanat, amikor sokkal döglöttebb macskát fogott meg, mint a Kiss Laci ? Persze nem nyiltan, — hanem a nyilvánosság kizárásával ? S ha volt, — akkor nyugodjék le ! Szóval nem méltó, hogy ezért a vad viccért egv hajszála is meggörbüljön s ha ez mégis megtörténnék, ugy volna igazságos, hogy azoknak,, akik az illetőt ebbe a fogadásba beugratták. meggörbüljön legalább kettő, mert ők sokkal súlyosabban és felelőtlenebbül vettek részt a macskakalandban, mint maga a tettes. Ezeket a felliáborodókhoz intéztem. Most pedig hadd szóljak egy komoly szót a deliquenshez. Neki nem lett volna szabad megfeledkezni arról, hog}

r egy történelmi középosztály tagja, amit röviden magyar uri osztáty névvel jekalmár, La nem oktalan, mindenkor a leghatalmasabb mellé kénytelen szegődni és most . . . — Nos ? -- Most ugy áll a dolog, hogy a herceg a leghatalmasabb ! — Es ha nálánál még erősebb fog kényszeríteni ? — Ez gondolkodóba ejtene uram ! — Nos, hát most adok al almat, hogy gondolkodóba ejtselek 1 A leányodat meglátta a herceg tegnapi lakomáján Don Micheletto di Oreglia, «z aragon kormányzó. Allegro önkéntelenül meghajolt a név hallatára. — Ugy van, meglátta és most magáénak kiváuja ! — Mit tehetek ebben én, uram ? — Kezére kell járnod, amikor kivánni fogja ! Nos, tehát most gondolkodj felette, egyfelől a herceg, másfelől a kormányzó, melyiket tartod hatalmasabbnak ? Allegre gondolkozni látszott : — Mint francia minden bizonnyal a herceget ; azonban mint római polgár azt, akinek a pártján te állasz uram ! — Így tehát mire határoztad el magad ? — Hogy mély alázattal mindenben a kormányzó szolgálatára állok ! Dória megelégedetten bólintott : — Te veled ugy látszik könnyen lehet beszélni ! — Francia vagyok uram ! De mpst engedj meg te egy kérdést. Francia vagyok, egy kíváncsi nemzet fia, akit most az érdekelne legjobban, hogy mindezt, amit most megbeszéltünk, miért akartad kinpaddal elintézni é-» főként, miért velem ? Bocsáss meg kegyelmes ur, hogy továbbra is őszinte vagyok, de ti spanyolok ezt másként szoktátok csinálni, kevesebb beszéddel, de több erővel ! Doria összevonta szemöldökét: — Te bizalmaskodó természetűnek látszol ! — istenem, hát iszen láttam egyetmást, tapa-ztalt vagyok a római szokásokban, egy szép leánnyal szemben az erőszak sokkal gyakoribb eszköz, mint az atyjának az ijeszt-getése, s látod uram, ha én behunyom a jobb szememet, te meg hunyd be a balt s ha akarod, mondd meg miért vagy ily békeszerető hangulatban 1 A barisell öklével az asztalra vágott: — Szemérmetlen gazfickó 1 — Talán nem árt, ha ezt is megtudom ? Ez utóbbi mondat láthatólag gondolkodóba ejtette a spanyolt, bár soká habozott, mielőtt megszólalt volna. Végre is elszánta magát. — Ez ugyan nem a te fülednek való, de meglehet, hogy igazad van. Ugy áll a dolog, hogy ezekben a napokban minden nyilvános botránytól óvakodnunk kell ; ezt parancsolja az ésszerűség és más sokkal nagyobb célok ! Allegre mosolyogva bólintott : — Látod uram, jó volt, hogy erről is beszéltél, most már tudom, hogyan kell viselni magam, kerülni a botrányt és simán elvégezni mindent ! — Valóban, ez az, amit kívánok tőled ! Sima okosság ! — Párisi módra ! Doria felkelt helyéről és megveregette Allegre vállát : — Ördöngös franciája, ez az élelmesség tetszik nekem benned 1 Eltaláltad az illő kifejezést 1 Simán, párisi módra ! A barisell mindinkább bizalmaskodóvá vált. — Én bizony szívesen elengedtem volna, ezt az egész szereplést, amit a kormányzó reám hárított, mert egyéb gondjaim is voluának, minthogy a kegyelmes ur számára szeretőt szereszek .... — Ahá, Garcia de Moutalvo ! Gondolta mégában a francia. -— De hát a kormányzó hatalmas és én jó barátja kívánok lenni ! Külömbpn a patvar vigye el az egész históriátokat, végezzétek el egymás között a dolgot, többé nem akarok tudni ezekről semmit ! Te majd megtudod a kormányzó rendeletét s addig is, amit hallottál titogban tartsd, különben a fejeddel játszol ! — Mindezt jól tudom, kegyelmes ur! — Most hát elmehetsz ! Titoktartás vagy pedig a vérpad ! Ezt el ne felejtsd ! — Hü szolgád vagyok, kegyelmes uram ! Bókolt a francia ós elhagyta a termet, amelybe mint kínpadra ítélt fogoly lépett be, s ahonnét mint a spanyolok szövetségese ós bűntársa távozott. Hajnalodott már, ahogy az Angyalvárból kijntva, a hidra ért. Itt az egyik oszlop mellől Máté lépett hozzá : — Adj Isten gazdám, ahogy látom,