Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1911-04-23 / 17. szám

4 ellenkezőleg, — csatáztak ! És e véres napokban eredmény nélkül több százezer vitéz magyar honvéd vére omlott el s kevesebben lettünk egy századévnyi terméssel. És ha netán mégis akarnák a negyvennyolcat, hát mért nem akarják ? Vagy tasán azt hiszik, hogy amit akkor nem birtunk elérni ágyuszóval, azt most elérjük beszédekkel és szép hegedűszóval ? Hogy budapestiesen beszéljek : «Szépen fogjuk elérni !» Vagy esetleg talántán a néppártban bizzunk ? Ez is jó volna, ha jó volna és nem aludnék ugy, mint mackó Szt. György nan előtt ! És ha már alszik, legalább szépeket álmodnék ! E helyett tizenhármán vannak és huszonhárom felé néznek. Vannak köztük liivei a választói jognak ós vannak ellenségei. Vannak köztük szenvedélyes antiszemiták és vannak európai látókörüek. Egyik erre haragszik, a másik arra. Ez is mehet mind pártszempont, de nem sokáig. Arról, hogy agitációt fejtenének ki, csak képzelődnek, külömben pedig olvadnak, mint a napra kitett zselatin, amelyikben bacilusok teremnek. Szép dolog az a katholikus propaganda, — megpróbálkoztam vele magam is. Ma is nevetnem kell, ha rája gondolok. Az Írásaim első látásra erősen antiszemita ivüknek látszottak, második látásra kitűnt belőlük a valódi szándék, hogy csupán erősen filokatholikusok. És mi lett az eredmény ? A kereszténységgel ellentétbe kerültem, a zsidósággal pedig barátságba. Ahogy nyilvánvalóvá vállott a helyzet amibe kerültem, dörzsölni kezdtem a szememet, hogy vájjon jól látok-e? S nem BALATON VIDÉK tudtam csak annyit mondani : «Ejnye !» Aztán mégegyszer : «Ejnye, ejnye!» És csak néztem, mint Árpád az uj kapura, melyre száz darab felkiáltó jegyet meszeltek az Elvetemült G-azok ! Vagy talán a hatvanhetesekben bizzunk ? Még ez is jó volna, ha jó volna ; de mikor majdnem valamennyi hatvanhetes osztrák hatvanhetes, magyarhatvanhetes csak épen egy-kettő akad közöttük. Az ám ; — ha volna olyan hatvanhetes párt, mely bizonyos magyar arisztokratikus velleitásokkal — (ebben benne van minden, amire vágyakoznánk), olyan vezetőtől követve, aki személyében és elveiben mint egy második gróf Széchenyi István illeszkednék be a modern idők haladásába, akkor mégegyszer boldog lehetne a magyar, addig azonban csak sirva tallóz ezen a bojtorjános mezőn, — most, amikor minden virág nyilik ! —*— A Sió meg a Balaton. A Balatonnak, önnek a páratlanul fel •éges természeti szépségnek esküdt ellenségei időnként feljárnak a sirból kisérteni. Mindenféle közgazdasági álürügyekkel állanak elő, hogy a Sió hajózhatóvá tételével ennek a természetbeli csodának valóságos lecsapolását vigyék keresztül. Vájjon mi az az óriási gazdasági előny, a mi a Balaton levezetéséből eredne ? A Balatonon egy hajóstársaság és egy halászati társaság működik. Egyik se virágzik ma még, mert a Balatonra osak most köszönt be a fejlődés korszaka. Nehéz viszonyok közt, súlyos áldozatok árán, jobbadán a beosülerórt tartották feun vállalataikat. Nem kell bővebbeu részleteznünk, hogy ez a bizonytalan célzatú kezdeményezés két meglevő és kipróbált vállalat erősbödését kockáztatná. A Balaton 1911. április 132. speciális faunáját, is megváltoztatná az ilyen csatorna ós halállományát kevesbítené. De mindezeken tultehetnők magunkat' Elvégre közgazdasági alapigazság, hogy az erősebb legyőzi a gyengét. Ámde van a dolognak erősebb oldala is Kétségbe nem vonható tény, hogy a Balaton kiterjedésében a csökkenő irányzat, állandó. Geológiai irányzatok csökkentették elsőbb, ami világos abból, hogy a Velenoei tó, a Fertő tava egykor összefüggött, hogy a ma már eke alá vont és a legközelebbi évtizedekben eke alá vonható területek mind-mind egy édesvizű tenger részei voltak. Ámde vegye szemügyre valaki, bár felületesen is, a Balatont. Akár az uj államvasutról nézze a somogyi oldalt, akár a déli vasútról a zalait. Látnivaló, hogy szép medencét, lát, valóságos teknőt, melyből pontosan megítélhető, hogy addig — volt a Bhlatou és ha gondolatban még tot vább megy és megnézi az emelkedettebb somogyi partokat, a peremén még meg is láthatja a hullámcsapások következtében keletkezett csipkés szakadozottságot. A Balaton pedig pár 100 m-rel beljebb húzódott. Es húzódik észrevétlenül egyre beljebb. Lassú lecsapolás ez, amit a Sió-csatorna igy is megcsinál. De most már elég. Álljanak el a Balaton további leosapolásának gondolatától. Amikor a Siót szabályozták, akkor élénken tiltakoztak még a feltevés ellen is, hogy ez a Balatonból osak egy cm

2 t is elvenne. Most is tiltakoznának, sőt beigazolnák, hogy igy a Balaton még nagyobb lesz talán. A nagyhanguak Magyarországon mindent, elhisznek, 'án uiég e t is elhinuék. frli azonban eleve óvunk minden illetékes tényezőt attól, hogy e tervvel foglalkozzék. A jövő nemzedék egykor megbélyegző ítéletével fogja sújtani a nagypipáju, kevés dobányu embereket, akik 10 fillérért eladták a Balatonban mint, természeti kincsben bírt roppant örökségüket. A Balaton maradjon meg annak, ami a rendeltetése. Mi nyugodtak vagyunk afelől, hogy erős hajójáratok alakulnak ott, ki rövid egy évtized alatt, naponkint többszöröseu körülsétálva a Balatont. Ha a svájci ós salzkammerguti tavakon éljtképes a hajózás, a Balatonon egykor dus jövedelmű lesz. Ismételjük, a Balatont nyaralóhelynek szánja a gazdasági közvélemény, ez az országos érdek és ez a Balaton országos jelentősége. — Genuai I — Keresztény ? — Nem, — pogány ! De most már igazán elég a beszédből ! Nyisd ki, egykettő ! — Mindjárt, mindjárt, de előbb megnézem az ábrázatodat1 Hallattszott, amint a kopogtató vas felett kinyitotta a kis kémlelő ablakot, de megint mindjárt be is csapta. — Szent Máté, menybeli patronusom, — kiáltott fel Máté — hisz ez ötödmagával van itt ! Szent szűz ne hagyj el ! — Hat persze hogy hatan vagyunk ! Az Angyalvárból jöttünk ; nyisd ki az ajtót, mert mindjárt betörjük ! Senki se felelt vissza. A másik öt alabárdos is kilépett a házfal árnyékából, ahol eddig meghúzódtak. A felkelőben levő gyenge holdfény reszkető iveket vágott a fegyvereiken. Mind a hatan egy csoportba verődtek: — Már most mit csináljunk ! Hogy íognnk ide bejutni ? — Kérdé az egyik. — Elfutott ez a nyomorult féreg ! De csak kerüljön a kezem közé, — ez sem hallgat tőbb misét, azt mondom. A legelső, aki a többiek vezérének látszott, körülnézett az elhagyott utcában: — Be kell törnünk az ajtót ! Fogjunk neki legények ! Előre az alabárdot ! A hat vitéz neki esett az ajtónak. Az alabárdok minden ütése mint valami menydörgós hangzott fel az éjben ; — az egész környék felriadt álmából, de kitekinteni, Vagy pláne az ostromlott ház segítségére sietni senki sem mert, csak az ablakok kiülő rácsai mögött jelent meg egy-egy halovány árny'ók. — Nem jó más emberek bajába avatkozni. — Ezt az elvet vallotta ilyenkor minden római polgár. Fiametta egész testében remegve állott az ablakban. Soha még ehhez hasonló bizonytalan veszélyes perceket nem élt ét. Igaz, hogy Máté az ój negyedik órájára nagy eseményeket jövendölt, amik be is következtek s ez a fordulat ahogy látszott, megmentette Cesare kéj vágyából, mert a lovag az övéhez hasonló izgalomban teljesen elfelejtkezett arról, hogy bizalmas kettesben zárt ajtók mögött időzik egy bájos leánnyal, de ez az erőszakos ostrom még sem jelentett semmi biztatót, sőt a helyzet a képzelhető legveszélyesebb volt. — Segítségükre kellene sietnünk! Suttogta Fiametta Cesare felé. Cesaret — ugy látszott, — móg az övénél is nagyobb kétség ejtette rabul : — Még várjunk ! Szólt habozva. Arra a legutolsó pillanatban is ráérünk .' Csak azt tudnám, hogy mit keresnek itt Doria emberei ! Fiametta ismerve a mult napok előzményeit, méltányolni tudta Borgia megdöbbenését. Bizonyára olyan fordulat állott be, amit Cesare épen ugy nem tudott megérteni, mint ő. Ez lassan visszaadta nyugalmát : —r Mindenesetre okosabban tennék, ha nem ellenkeznének tovább és bebocsájtanák őket. Jegyezte meg a lovag felé kémlelő helyéről. A boltban azonban senki sem mozdult, bár a zsoldosok serényen folytatták az ostromot. Az ajtó derekasan tartotta magát. A diónyi vasszegekkel kirakott pántokon alig látszott meg az ütések nyoma. Végre az egyik alabárdosnak sikerült a vaslemezek közül egyet felszakítani s mögötte kilátszott a már korhadó régi tölgyfa lap. — Rakjatok szalmát alája, fel kell gyújtani, ha másképen nem megy ! A csóva ilyenker mindig kóznói volt, hamarosan egész kévére való hulladék került az utca porából. Az egyik ostromló elővette a tűzkövet ós csiholni kezdett. Már-már tüzet fogott a tapló, amikor az ajtó mögül egy, az előbbinél ércesebb hang harsányan felkiáltott : — Hagyjátok abba a döngetést 1 Mórt zavarjátok egy nemesi ház éjjeli nyugalmát ! Fiametta megismerte Allegre hangját. Az alabárdosok abba hagyták az ostromot : — Ki van ott az ajtó mögött ? Kiáltott az egyik. — E ház ura ! Jean d'Allegre lyoni nemes, aki holnap panaszt tesz uratok előtt, ha a tulajdonát rongálni meritek ! Az alabárdosok harsány nevetésben törtek ki : — Jó lesz, ha nem váratsz bennünket tovább ! Mert ha betörjük az ajtót, te leszel az első, akit felakasztunk az ajtó-' szárfára, akkor aztán mehetsz panaszt tenni Luciferhez! Szólt a vezető, miköz-