Balatonvidék, 1911 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1911-04-02 / 14. szám
2 fizikai munkája is értéktelen. Ha egy mérnököt beállítanánk fát vágni, nem sok köszönet volna benne! Egy egész élet tréningje kell minden munkakörhöz. Pláne olyanhoz, mint az aeronautika ! Arról ne is beszéljünk, hogy a kormányozható léghajó akkor sem ér semmit ha kész, hát még ha csak az ábrándokban van meg ! Micsoda hát mégis az oka annak, hogy lépten-nyomon akadnak álmodozók, akik kivihetetlen tervekbe vágnak, noha maguk is érzik ott legbelül, ahol az ösztönszerű maga-ismeret lakik, hogy amire vágyakoznak, nem teljesedik soha, még akkor se, ha minden kedvező körülmény összejátszik a siker elérésére ! Ez a megmagyarázhatatlan valami az art de trouver varázsa, a találékonyság művészetének csillogása, amely az embertársaink köré] ben tiszteletet szerez, — ez meg is jár neki, — s ami az embert emberré teszi. Ezért nem szabad gúnyolódni semilyen törekvés felett, amely az ideálok szolgálatában áll; hogyha azonban az embernek módja van rá, — mint most nekem a nyilvánosság révén, — figyelmeztetni kell az illetőt a holt bizonyos balsikerre. A találmányok történetéhez tartozik, hogy az olyan tervek, amiknek első kivitele százezrekbe kerül, a feltalálónak legtöbbször semmit, legjobb esetben nagyon keveset jövedelmeznek. Viszont az olcsó apróságok, amik pár százasból adminisztrálhatók, ezek szerzik a vagyont. Az amerikai újságokban állandóan keresnek találmányokat, olyan csomagoló ládákra, miket az iparBALATONVIDÉK vállalatok raktáraiban szétszedve kis helyen lehet összehalmozni s amik egy pillanat alatt összerakhatók; — francia kulcsokra, amik nem birnak leugrani munka közben a csavarról; — automatikusan kiüríthető köpőcsészékre és más hasonlókra. Ezekben fekszik a vagyon, nem a léghajókban. Jól tudom azt, hogy a jelen feltaláló, sok mással egyetemben, halálos ellenségemnek képzeli magát és legszívesebben keresztbe lenyelne, ha nem volnék olyan hosszú, de azért mégis mondom neki, hogy én vagyok az, aki a javára ad tanácsot, nem pedig a barátai, kik a tervében biztatják. A házát pedig ne adja el ezért, mest ha az elrepült, nehezebb ám még egyszer feltalálni, mint a kormányozható léghajót. —*— Halászati közgyűlés. A Balatoni Halászati Társulat március 27-én tartotta Keszthelyen rendes évi közgyűlését a tagok nagy számának részvétele melle't. Vámos Károly dr. társulati aleluök megnyitó beszéde után kegyelettel emlékezett meg Dezsényi Árpád dr -ról, a társulat elliunyt elnökéről. Az elhunyt nemes tevékenységének méltatása után javasolta, hogy érdemeit jegyzőkönyvben Jörökiteék meg, mely javaslatot a közgyűlés egyhangú határozattá emelte. Ezután az igazgató évi jelentése következett a mesterséges lialasitásról s az orvhalászok elleni védekezésről. Jelentésében kiterjeszkedik arra, hogy a múlt évbeu 181 esetben folyt eljárás az orvhalászok ellen s ezek közel 12 ezer korona büntetéspénzzel jártak. A bérlő részvénytársaság 227 halászt alkalmazott, kiknek fogása az elmúlt esztendőben 7626 métermázsa halat tett ki. Ezután h pénztári számadás előterjesztése következett. A jelentés szerint a Halászati Társulat évi bevétele 59690 korona volt, mellyel szemben 1911. febru á r 26. 64019 korona kiadás merült fel s igy az évi pénztári maradvány 5571 korona. A leltári számadás 32568 korona vagyoni értéket mutat fel. A közgyűlés a felmentvényt megadta. Elnök felkéri a közgyűlést, hogy az üresedésbe jött társulati elnöki tisztség betöltése iránt a választást, ejtse meg. Hangsúlyozza egyúttal, hogy a társulati tagok körében észlelt óhaj amellett van, hogy az uj elnököt a halászati jogtulajdonosok sorából kell választani. Örömére szolgál, hogy a társulat számos tagja es a valasztmány máris olyau férfiú megválasztása mellett foglalt állást, aki a közéletben való többoldalú tevékenységével s különösen a ha» lászat ügye iránt tanu«itott kiváló érdeklődésével szélesebb körökben feltűnt. Ezen férfin Iukey Pá.1 báró ihárosi nagybirtokos, a balatoni halászati jogtulajdonosokként szereplő Inkey Zsigmond örökösök egyik tagja. A társulat egyhangú lelkesedéssel fogadja az alelnöknek előterjesztését, s megválasztja elnökének Inkey 1 ál bárót, akivel oly vezető egyéniség került a társulat élére, ki már eddig is élénk közgazdasági tevékenységével nagy sikerrel működött a közügyek terén. Ezután a közgyűlés Hochreiter Kornél dr. megüresedett, választmányi tagsági helyére Lénárd János dr.-t, miut Festetios Tassilo gróf meghatalmazottját választja meg. Ezt a jövő évi költségelőirányzat előterjesztése követte, mely szerint a következő évre 6100 korona maradvány várható. Az közgyűlés ezzel, néhány kisebb jelentőségű ügy elintézése után véget ért. — Sdült alkoholizmusban szenvedőknél atermészetes^erencz^c'zscf keserűvíz megfizethetetlen. Ha iszá. kos emberek naponkint a reggeli előtt előtt egy-egy borospohárnyi valódi Ferenc József keserüvizet isznak, nyelvük megtisztul, a halántékokon érzett nyomasztó fájdalom megszűnik és az étvágy csakhamar megjavul. A Ferencz József viz állandó használata mellett a beteg Vatikánban történő események képezik mindenütt a beszéd tárgyát. Amint a- herceg végigtekintett vendégei során, megállapíthatta, hogy az öszszes jelenlevők a genuaiakkal ellenséges pártokból kerültek ki. Szívélyes üdvözlések közt haladt csoportról csoportra. A vendégek között legnagyobb számmal a római bárók jelentek meg. Kívülük az Orsiniek és Colonnák néhány családtagja képezte a világi elemet. Néhány Orsiniházból való hölgy élénkítette a díszruhák fényét. A hölgyek a spanyolok csoportjában foglalták el a királynői tisztet. Micheletto di Oreglia egy kisebb társaságban udvarolt egy Dória grófnőnek, akiről mindenki tudta, hogy a genuai nagy családból, régi gyűlölet alapján, száműzték. E társaságban mégis neki voltak a Vatikánból a legjobb értesülései. Maguk a bárók ugyanis ádáz gyűlölettel húzódtak vissza a pápa környezetétől. A grófnőnek láthatólag jól esett, hogy e réven az érdeklődés központjába került; s az ellenséges színezetű hírek közlésével alaposan ki is használta helyzetét. — Hiáb» hirdetik a Cibók városszerte — szólt Prospero Colonnához — hogy a Szentatya betegsége muló félben van, én tudom, hogy a pápa lassan-lassan'szunynyad át az örök álomra s udvaroncainak ez idő szerint a legnagyobb fejtörést az okozza, hogy hogyan szállíthassák el a kincseiket ! Roan most ért a csoporthoz. — Én a nnpokban a pápa orvosaitól hallottam, hogv a beteg évekig elélhet ! Vegyült a beszélgetők közé. Oreglia tagadólag rázta a fejét : — En ma reggel igen érdekes híreket hallottam, — szólt az ő megszokott alattomosan csendes hangján — és ha e hírekre gondolok, azt kell hinnem, hogy maholnap a Vatikán fölött oda illőbb címer fog ragyogni ! A kérdezóskődé-ek egész árja zudult fel e szavakra s a vendégek körülfogva Oregliát, érdeklődve lestek ajkáról a szót. Oreglia nem kérette magát : — A szentatya állapota ma éjjel hirtelen válságosra fordult. A kétségbeesett Dóriák fejüket vesztve rohantak segítség után. A pápa éjfélkor már alig lélekzett. Ekkor Frauceschetto di Cibó egy zsidó orvossal tért vissza a Vatikánba. — Nos — és ! Mi történt ? Sürgette a sok kérdezősködő. — Az orvos eret vágott a pápán. A szentatya kétszer elájult és kevés híja, hogy szörnyet nem halt. Az orvosnak alig sikerült elmenekülnie a genuaiak haragja elöl. — Es a pápa ? — • Most már csakugyan élet-halál közt lebeg ! — S mi történik az orvossal ha elfogják ? — Oly bizonyos, mint nap süt az égen, hogy kerékbe törik ! — íme a Dóriák nagylelkűsége ! Kiáltott az egyik spanyol vendég. Oreglia lassan feléje fordult : — Reménylem, lassan be fogjátok látni, hogy a spanyol Kaliet óta nem ült Róma trónján oda illőbb ember ! Látva, hogy senki sem mond ellent, tovább folytatta : — 0 hercegségeket osztogatott olyan könnyedén, ahogy a Dóriák a halálos ítéleteket ! Az egyik spanyol báró felkiáltott : — Valóban csak a Borgiák méltók a pápai székbe. Oreglia könnyedén felnevetett : — No, talán még akad közülük ember, aki ezt a közhitet még jobban meg fogja erősíteni ! A legközelebbi konkláveban a Borgia ház jó nevét küzdelembe visszük ! Bízom bennetek, hogy nem hiába! Maj minden átmenet nélkül Roant szólította meg : — Kegyelmes uram, kíváncsi vagyok a húgodra, mutasd meg nékem I Egy szép hölgynek udvarolni mindig kellemesebb, mint a lélek javával törődni ! Roan az ajtónállónak intett, aki a mellékterem küszöbén várakozott. Az udvaronc feszes állásban jelentette: — Madonna Fiametta d'Estouteville! Két apród széttárta a szárnyas ajtókat s a küszöbön megjelent Fiametta, Allegre mester karjára támaszkodva. A teremben a bámulat moraja futott végig a vendégek során. A zsibongás hirtelen elhalt s mindenki elnémultan csodálta az eszményi szépségű leányt. Fiametta amint megpillantotta Roan alakját, királynői méltósággal indult feléje. Ahogy eléje ért, kifogástalan bájjal meghajolt:
