Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1910-08-07 / 32. szám

4 BALATONVIOISK 1910. augusztus 7. dés. Őszinte órában vagyunk, felesleges minden színlelés. Mindenki tudja azt, hogy a zsidóság, tradíciói révén, 67-es érzelmű, s a választásokkor szélső szociálista pártra sodródott valamennyi. Nem arról írok én most. hogy miért nem szavazott le a zsidóság a néppártra, — ez ellenkeznék az emberi meggyőződéssel, — hanem arról, hegy mért szavazott egyáltalában ? Ez a nüánszkülönbség választja el az ellenfelet az ellenségtől. Pedig a zsidóság a kereszténységnek csak ellenfele, ellensége csak akkor lesz, ha vezetteti magát. Mindezeket csak azért említem íel, hogy élesen dokumentáljam, hogy lapjaink polémiájában nem Csák Árpád és én állunk szemben egymással, hanem a meghamisított zsidó felfogás a kereszténységgel. Azt is tudja mindenki, hogy a Keszthelyi Hírlap létalapja az ilyen küzdelem s ez a lap a zsidóság lapja. Ez idő szeiint azon az uton haladunk, hogy az operáló kés maholnap az elevenre kerül s ott már csak nyíltságnak van helye ; ez esetben azonban a nyíltság félre érthető. Ezt akarom elkerülni akkor, amikor megállapítom azt, hogy mi nem a zsidóság ellen harcolunk, akiket csak ellenfeleknek ismerünk és becsülünk s akikkel, ha társadalmi kérdésben küzdünk az elsőségért, erre a küzdelemre mindkettőnknek meg van az ereje és tehetsége ; — hanem harcolunk a renegát keresztények ellen, akiknek mellveregető fővezére a saját feleit akarja legyilkolni azért, mert véletlenül néhány nyakkendővel adósa maradt a Nácinak. Kérdezem az okos életre való zsidóktól, — mit tennének Önök, ha néhány zsidó fiatal ember beállana a Balatonvidék szerkesztőségébe és minden adandó alkalommal a szakálánál fogva hurcolna meg a nyilvánosság előtt minden tiszteletre méltó rabbit, aki csak a látókörébe kerül. Nem fognának nádpálcát és nem vernék végig a renegátokat, ugy, hogy még a csontjuk is viszkedjen ? Ezt tesszük mi is. És ha netalántán a nádpálca vége valahogy a Náci bugyogójára téved, ezt ne vegyék a zsidóság megsértésének, mert ez a szándék tőlünk távol áll. A Náci üzletember, — hozzátehetem, hogy kitűnő üzletember, — fenntartja a Keszthelyi Hírlapot, mert ezt tennie érdeke. Ez. üzlet. De minden üzlet tudvalevőleg rizikóval jár. Az ő üzletében rizikó az lehet, hogy kigyulladhat a bolt, megszökhetík az adós s ilyen az is, ha a Balatonvidék nádpálcája esetleg ott éri, ahol a leggömbölyübb. Puszta rizikó. Ha nem következik be, jó, ha bekövetkezik, baj. Ezt tessék annak venni! Hogy még egy pontra kitérjek, tessék elolvasni a küzdelem alapját képező Sági János ur irta «Legyen béke> vezércikket. Látni fogják, hogy abban a katholikus papságon akkorát ütött, amilyent csak tudott. Az ilyen béke nádpálcát terem. A keszthelyi zsidóság és kereszténység között nem kell béke prókátor, közöttünk nincs baj. A válaztások alatt egyetlen zsidót sem láttam, aki az utcán inzultált, vagy kővel dobálózott volna. . . Nálunk nem hiányzik az emberi alap. Ellenfelek vag3'unk és ugy becsüljük egymást. A Keszthelyi Hírlappal azonban béke addig nem lesz, amig azt vagy keszthelyi intelligens zsidó fiatalemberek nem szerkesztik, vagy pedig a fő renegát (mert a feDtiek a nobilisán eljáró Sági János úrra nem vonatkoznak) lekonyult fülekkel el nem hallgat mindarról, ami keresztény. Ezeket előrebocsájtva előveszem a nádpálcát. Dr. Csák Árpád II ! Álljon elő maga kis ügyefogyott, aki évek hosszú során át elhitette magáról, hogy még csak öt percig kell várnunk és mindjárt feltalálja újból a puskaport, aki ugy járt kelt itt a városban, mint a tudás felszen olt hajnoka, aki ha tollat fog a kezébe hát olyat mond, "hogy az világosságot hint a keszthelyi elmékbe — és most, amikor a tulajdon bőréről van szó, ugy dadog, hogy én, az ellenfele restel kedem érte! Nagyon érdekes beszélgetést hallottam a minap «z utcán. Hétfőn, az ön vasárnapi cikkéről beszéltek a tulajdon párthívei s az egyik, nem gondolván, hogy meghallom, igy kiáltott fel: «Mit, az a marha! Énnekem nem kenyerem a tollforgatás, de ha énrólam ugy ir az a másik bitang (az a másik bitang én vagyok) — hát ón a lelkin is keresztül megyek !» Tudja Pádi, hogy engem szidnak a maga pártfelei, az nem bánt, — igazán nem szeretném ha dicsérnének ! A kijelentés elörészében azonban határozottan van valami ! Az után, ahogy én önt elnáspigoltam, magam sem vártam volna, hogy olyan siralmasan dicsérjen, ahogy azt a cikke elörészében tette. Az az ötlet, hogy ön bámul engem, senkinek sem jutott volna az eszébe, ha most saját maga eszükbe nem juttatja. Es a cikkének befejezésében, ahol lendü'et kell, ön csak annyi poént talált, hogy «lehetetlen, hogy én vezérszerepet játszak KészthelyeD.» Ez a nyomorúság netovábbja. Miféle vezérszerepet játszottam ón, vagy miből érzi azt, hogy én ilyen szerepre aspirálnék? Az én szerepem eddig az volt, hogy lál ! . . . A homlokára van irva a halál!... Sohasem volt még ennyire sáppadt! ... A tekintete olyan mint egy halotté ! Orseo : Az Exarcha meg fog halni!..En érzem, hogy m^ fog halni nemsokára! Isaura : Elátkozott hely ez . . . kisértő rémek lesnek reánk, . . . rémek leskelődnek az éjszakában . . . nem kellett volna idejönnünk. . . Orseo : Elátkozott hely ez ! . . . Virágos Bizáncban ujjong az élet; — .Bizáncban tartja lakomáit a Cézár — és mi idejöttünk a vámpírok közé, akik a holtait csontjai rágódnak. Isaura : Nászzene mindenütt, ós mindenütt a halál 1 (Az ablakon át kifelé tekint.) Ott messze lobognak a máglyák!. Oh borzalom, — égett csontok szagától nehéz az alkony, a fekete halál szárnya suhog a légben s a várfalakon soha nem látott madarak ülnek, ko tnorak, mozdulatlanok, mint egy pokoli hadsereg, eljöttek, hogy horgas csőrükkel széttépjék testünket, ha a lélek már sikoltva száll az éjszakában. Óh meneküljünk innen, én meghalok a félelemtől! . . . Egy bizánci: Nem menekülhetünk ! A kikötőből nincs egyetlen vitorla, itt kell maradnunk ! Isaura : Nászzene mindenütt — mindenütt virág — fojtó illatár. . . (Kívülről egy gyászmenet zenéje hallatszik, elnyomja a nászzenét, amely lassan elhal.) Orseo : (Az ablaknál.) Temetés ! . . . Koporsók hosszú sorban, címeres koporsók hossu sorokban . . . (A gyászmenet fáklya fénye felverődik a terem menyezetére, reszkető pírral öntve el a cédrus gerendákat. Künn az ég lassan besötétül, csak az alkonyi csilláé ég a láthatár közepén. A bizánciak csoportba verődve állnak az ablak előtt.) Másod!k jelenet Voltak, a Gerisaldo A Gerisaldo: (Lejön a lépcsőn.) Hollá Bizánciak ! Tán reszkettek a haláltól ? Pedig kedvelitek nagyon, ha simán, lopva jó s rózsák közt lépdel a cirkusz porondján. Isaura : {A Gelsaldóhoz rohan.) Gerisaldo, adj nékünk hajót, hogy Bizáncba visszatérjünk ! . . . Gerisaldo : (Gúnyosan) Megharagudnék a Cézár ! It' kell maradnatok, hogy őrködjetek az Exarcha felett. Orseo : (A bizánciakkal a Carlsaldóhoz lépj Rettentő hely ez ! örökös temetés ! A Gerisaldo : Hát aztán ? Azt hiszed, téged nem fognak temetni ? (Gőgösen.) A városban voltain ! Ott álltam a haldoklók fejénél ... (A bizánciak hátrálnak előle.) Szép aratás volt ! Ugy hull a nép, mint a kalász a mezőn. . . Hátráltok tőlem ? Látjátok, én nem félek a haláltól ! Isaura: (Keresztet vet.) A mindenható Isten irgalmazzon nekünk ! (A hárfások hangszereikbe vágnak s újból kezdik a himeneust.) Gerisaldo ; (Elhallgattatja őket.) Nem kell zene. Az Exarcha megtiltotta a zenét ! Ha majd feljön a hold, behintve fénnyel ez ives pa'otát s borongva reszket a termeke u at, akkor éledjen a halk zene lágyan, kisérje a nyomát, siión, haloványan, a szegény Exarcha nászágyba ha lép . . (A zenészek távoznak.) Orseo : Borzalmas iiászlakoma, — a halál városában, szerelmes szivek nélkül .. . A Gerisaldo : Az eltávozottak árnya visszajár s a halottak emléke szent ! Isaura : Az Exarca elméje elborult! A Gerisaldo : (Féktelenül.) Mert megöltétek akit szeretett! (A bizánciak tiltakoznak.) Nem ti ? Hát a Cézár ! Az is bizánci, gyáva, becstelen, ki megboszulta férj becsületét s most udvart gyűjtött fríg leányokból, akik drága kenettel öntözik ha parázna fekhelyére tér. . . Orseo : Megsértette a Cézárt ! A bizánciak : Vakmerő ! Átkozott ! Elég ! A Gerisaldo : Jöjjön tehát, büntessen meg ha tud ! Kinyitom a kapukat előtte, szabad az ut ; csakhogy most Ravennában nagyobb ur parancsol, a csontkezű halál ! Az ő csont ölében nem forr buja vágy ! Meuekülnétek ti is, de nem lehet, itt kell marBdnatok, hogy kémleljétek az Exarcha gondolatait és beszámoljatok a Cézárnak, hogy még mindig szeret ! S az ö szerelme nem mézajku vétek, hogy lángja kelt esengő bús szivének, párját szereti mindhalálig ; . . . szereti még a síron tul is őt; — mondjátok el, hogy láttátok e nőt, amint nászt ül egy porladó halottal, aki e szent, vágyott évfordulóra eljő hozzá